Összesen három hetet töltöttem Afrikában, Kilimandzsárótól Zanzibárig az elmúlt hónapban. Az utazás célja a felfedezésen és a pihenésen túl a Kilimandzsáró megmászásával próbatétel is volt, a határaim megismerését, azok feszegetését ugyanúgy célul tűztem ki, mint a teljesítménytúra utáni felszabadult vakációzást és a helyiekkel, az afrikai kultúrával való ismerkedést.
A kesztyűt azért vettem le, hogy elő tudjam szedni az eszközt a fotózáshoz, mínusz 25 körül járhatott a hőmérséklet a csúcson, 5895 méteres magasságban.
Ezt a fotót egy vasárnap reggeli mise előtt készítettem a St Joseph templom udvarán Stone Town-ban. A vasárnapi első mise reggel hétkor kezdődik és angol nyelvű, a második délelőtt kilenckor, és szuahéli nyelven zajlik. Én ez utóbbin vettem részt, és akkor éreztem meg, hogy a szerencse gyermeke vagyok, amikor meghallottam a szertartásra bevonulók első énekét.
Figyeljétek az autentikus kiegésztőt is a Stone Town-ban készült fotón.
Hamar megértettem, miért hallottam korábban sokszor, hogy Marokkó és Tunézia vagy Mauritius és Seychelles nem az igazi Afrika, hiába tartozik a kontinenshez. A Tanzánia élmény valódi Afrika – élmény is. Először találkoztam azzal a keresetlen, egyszerű örömmel, amiről annyiszor hallottam már a kontinens kapcsán. A hála, a jelenlét és az öröm egy európai ember számára szokatlan keveréke érezhető a helyiek mindennapjaiban. Legalábbis én ebből éreztem a legtöbbet a rendelkezésemre álló rövid időben, amit Tanzániában töltöttem, ebből fakadóan maximálisan megértem azokat, akik az első, a kontinensen töltött idő után más afrikai országokra is kíváncsiak lettek.
A halász portréja is elkészült, mégpedig a Colors and Humans projekthez, ami a sokszínűség fontosságáról szól és évek óta készítem, gyűjtöm hozzá az anyagot.
A fűszertúrán találkoztam ezzel a festőnövénnyel, aminek a nedveit természetes rúzsnak is használják az afrikai nők
A hölgy neve: Unique Peacock, a Stonetown Caféban készült a fotó, a kezében pedig páratlan finomság, kardamommal ízesített forró kávé.
Tanzániában az emberek természetessége és kedvessége ragadott meg leginkább, a legnagyobb örömöt pedig a korábban ismeretlen teljes belassulás élménye adta, aminek a megtapasztalásához nélkülözhetetlen a helyiekkel való kapcsolódás. Tanzánia másképpen nyugodt, mint Ázsia, és egészen másképpen lassú, mint a részemről már jól ismert és annyira szeretett Latin – Amerika. Az afrikai lassúság pihenéssel kombinálva kéjes öröm, amit remekül kiegészít a helyiek kiváló humora és meglepő figyelmessége. Ez utóbbi miatt mindenképpen visszamennék a kontinensre, bátrabban és hosszabban lassulnék a helyiekkel Zanzibáron is, de a Kilimandzsrót semmi pénzért nem másznám meg még egyszer. A Kili éppen arról híres, hogy nem igényel komolyabb technikai tudást, a tapasztalataim szerint az utolsó nap, a csúcsnap (summit day) 4000 méteres magasság felett rendkívül küzdelmes erőpróba.
Az egy hetes Kilimandzsáró túra ötödik napján készült ez a fotó az utolsó vízlelő helyről, innentől a a természetből származó felforralt és visszahűtött vízzel oltottuk a szomjunkat.
A Kilimandzsáró túra tökéletes digital detox is, a legnagyobb élményt a csend és a magasság emelkedésével változó flóra alapos megfigyelésén túl nekem az élővilággal való találkozás jelentette. A Kilimanjaro Nezeti Parkban csak kísérővel lehet túrázni, értelemszerűen a csúcsra is csak szervezetten lehet eljutni. A hétnapos tárák elég borsosak, 1500 dollár körül indul egy szervezett túracsomag költsége, 1800 dollár körül már megbízható minőségű szakképzett túravezetőkkel és komoly tapasztalattal rendelkező cégek indítanak túrákat, 2000 dollár fölött pedig akár oxigénpalackot és az étkezésekhez porcelántányérokat is cipelnek a porterek a hegymászók után. Komoly felszerelés, kesztyűk, vízálló nadrágok, mínuszokat legyőző hálózsák, több kabát és thermo alsónemű is szükséges a Kilimandzsáró expedícióhoz. Mivel én nem szerettem volna komoly összeget a felszerelésekbe befektetni, és Tanzánián keresztül magammal cipelni a cuccokat, ezért attól az irodától béreltem szinte a teljes felszerelést a mászás idejére, akinél befizettem a Kilimandzsáró túrát. 95 dollárból ki is jött minden, amit nem vittem magammal. A Peruban vásárolt 5000 méter fölött ajánlott télikabátot pedig akkor ajándékoztam az egyik helyi túravezetőnek, amikor megláttam, hogy az ő kabátja elszakadt. Sok utazó ajándékozza oda a felszerelést a helyieknek a túra végén a porterek nagy örömére.
Az utolsó alaptábor egyik szálláshelye, ahol a kísérőink sátrait láthatjátok.
Tanzániában 125 törzs él, mindegyikük beszéli a szuahéli nyelvet, ezen túl a saját törzsi nyelvét is. A helyiek büszkék a törzsükre, ezen a képen Robson Ijenga, a Kuria törzs tagja és Seleman Said Ally, aki pedig a Nyaturu törzshöz tartozik. A kontinensen és Zanzibáron is élnek keresztények, de a szigeten az arab kolonicáziónak köszönhetően a muszlimok vannak többen.
Túratársammal. Eszterrel a Kilimandzsáró legmagasabb pontján. A felkészülést akklimatizációs túrával kezdtük Ausztriában. Erről ezen a linken olvashattok részletesebben https://petersplanet.travel/felfrissules-ausztriaban-szezonnyito-kiruccanas/
Ezen a képen is mi vagyunk az Eszterrel, abban a Stone Town-i roof top bárban, ahová másnap is visszamentünk naplementét nézni. Innen jól látható az a magánsziget is, ahol az első két Zanzibári éjszakánkat töltöttük és amiről a Legjobb szállás cím alatt írok lentebb. Eszter itt, a rooftop bárban kérdezte meg, hogy megköszöntem -e már a testemnek és a lábaimnak, hogy felvittek a Kilimandzsáró csúcsára. Nos, megköszöntem és ezzel együtt azt is megígértem a testemnek, ha rajtam múlik, nem teszem ki többé szélsőséges erőpróbának. A Kilimandzsáró megmászásával szerzett ismereteket és tapasztalatokat viszont magammal viszem a továbbiakban. Kitartásról, küzdelemről és önmagamról is sokat tanultam, legalább annyit, mint az első regényem megírása közben. Ami biztos, hogy regényekből fogok még írni.
A legfontosabb, amit magamról tanultam a Kilimandzsáró- mászás közben, hogy az ember akkor is képes mozgósítani az erejét, amikor azt érzi, hogy annak már minden cseppje elfogyott. A hét napos Kili túracsomag öt napja szól a mászásról. A túravezető kísérőink minden reggel és este orvosi ellenőrzést tartottak, ami egy véroxigén – szint ellenőrzésből és egy részletes kikérdezésből állt. A csúcsnapot (summit day) megelőző délutánon ötkor kaptunk vacsorát, a túravezetőink javaslatát követve este hatkor lefeküdtünk aludni. Nehéz volt álomba merülni, de tudtuk, a nyugodt pihenéssel már felkészíthetjük magunkat a várható küzdelemre, amit kísérőink szerint „nem szabad túlgondolni”. A csúcsnapon éjjel tizenegykor ébresztettek fel minket, egy kávé és egy marék vajas keksz elfogyasztása után éjfélkor, vaksötétben, fejlámpával világítva az előttünk lévő utat indultunk el, hogy meghódítsuk a csúcsot. A több mint tíz éve végzett jóga légzőgyakorlatok ritmusát használva szinte táncolva indultam neki a kihívásnak, fejemben a második regényem történeteit forgatva. Időnként a csillagok látványában elmerülve látszólag könnyedén vettem az akadályokat. Két órányi lassú menetelés után, éjjel kettő körül éreztem azt, hogy elfog a rosszullét, váratlanul tengeribetegnek éreztem magam. Miközben csigalassúsággal lépegettem, meg – megállva, remélve, hogy megszűnik a korábban teljesen ismeretlen érzés, ami leginkább olyan, mintha az ember ki akarná hányni magából a belső szerveit. Még öt óra menetelés volt hátra az első Kilimandzsáró csúcsig (összesen három csúcs van). Nekem innen indult a valódi küzdelem a Kilimandzsáróval és itt, ezen a ponton értettem meg azt is, hogy mit adhat a hátralévő életemhez ez a tapasztalás. Kitartást, erőt és hitet. El nem tudom képzelni, hogy honnan jött elő az az erő, ami átlendített a csúcsnap próbatételén, de legalább tudom, hogy valahol ott van.
Ez a fotó akkor készült, amikor a csúcsnapot követő második napon leértem a Kilminandzsáró Nemzeti Park kapujáig, pontosan arra a pontra, ahonnan elindultam a csúcs felé hét nappal azelőtt. A bejáratnál lévő helyiek gratuláltak először az után, hogy én is valamennyire felfogtam, hogy mire vállalkoztam és hogy minden okom megvan az örömre és a büszkeségre. A fotó Hans Meyer emlékműve előtt készült, ő volt az első európai felfedező, aki meghódította a Kilimandzsáró csúcsát. Teleki Sámuel volt az első magyar, aki 5310 méteren elérte a Kilimandzsáró hóvonalát, de neki többszöri nekifuutásra sem sikerült elérni az 5850 méteres csúcsot. A „Coca Cola útvonalként” elhíresült túraútvonalon a csúcs felé menetelve található egy hatalmas kőre erősített fém emléktábla, ami megörökítette az utókornak Teleki Sámuel nevét.
A kísérőink, akikkel július hatodikán elindultunk a csúcs felé. Egy átlagos, covid előtti túrán egymást érték ezen az útvonalon a csoportok. Annál a cégnél, ahol mi fizettük be a túrát, 10-15 fővel indult általában egy csoport, de a covid elnyúló hatásai miatt két fővel(!) is elindították a túrát, így igazán exkluzív élményben lehetett részünk, mintha csak a mienk lett volna a Kilmandzsáró.
A kardvirág nemesítés előtti változata, vadon, a természetes élőhelyén
SERENGETI NEMZETI PARK
A serengeti a maszáj nyelvben végtelen földet jelent, a világ leghíresebb és leggazdagabb vadrezervátuma évszázadokon keresztül a vadállatok és a maszájok földje volt. A maszáj törzs tagjai tökéletes harmóniában éltek a természettel, csak a szükségleteik kielégítésére vadásztak, éppen úgy, mint a területen élő oroszlánok és leopárdok. A harmónia megbomlását és a vadállomány vészes csökkenését a 19. században megjelenő európai telepesek, a fehér vadászok okozták. Tanzánia függetlenségét követően újra szaporodni kezdett a vadállomány, de a Nemzeti Park létrejötte éppen a saját földjükkel harmóniában élő maszáj törzseket fosztotta meg a földjükkel való harmonikus létezéstől.
A LEGJOBB SZÁLLÁS
A Chapwani tulajdonképpen egy különleges hangulatú magánsziget, ami körülbelül 40 percnyi csónakútra van Stone Town-tól, a várostól, ahová a Zanzibár járatok is érkeznek. A szigeten paradicsomi állapotokat, csendet, és egy kicsit megkopott, lélekkel teli, rendkívül szerethető szállást találtunk. A konyhán érezni a sziget tulajdonosának, egy olasz asszonynak a jó ízlését, de a sziget számtalan meglepetést és titkot rejt, például egy apró katonai temetőt az elmúlt évezredből. Szeretettel ajánlom azoknak a PetersPlanet olvasóknak, akiknek hozzám hasonlóan a legfontosabb dolgok közé tartoznak a titkok és a csend. https://www.chapwani-resort-zanzibar-hotel.com/
A LEGJOBB ÉTTERMEK
Számtalan kiváló éttermet, kifőzdét és séfet lehet találni Zanzibáron. Ezek voltak PetersPlanet kedvencei:
Étterem az óceán közepén. A The Rock az egyik legmenőbb hely Zanzibáron. Egy olasz étterem, ahová csak foglalással lehet beülni. Nekünk délben sikerült helyet kapnunk, ebéd után már annyira magas volt a vízállás, hogy csónakkal hoztak ki bennünket a partra. A tulajdonos Velencében született, és Milánóban töltötte a „legfontosabb éveit”, ahogyan fogalmazott, amikor kiszolgált bennünket is. Csak ajánlani tudom, itt a honlapjuk: https://www.therockrestaurantzanzibar.com/
Ezt a kedves kis kifőzdét az óceánparton találtuk, helyiek üzemeltetik, három asztallal, szívük-lelkük benne van az ételekben és a kiszolgálásban, bátran üljünk be, ha ilyet látunk és jók a megérzéseink, kérjünk friss halat. Életre szóló élmény!
Ő szolgált ki bennünket a Shadow étteremben, a neve Iddi, a legnagyobb álma pedig hogy megtanuljon rendesen angolul és hogy katona legyen.
COVID TESZT NFÓK A BE ÉS A KIUTAZÁSHOZ
Összesen három tesztre volt szükség, ahhoz hogy a Liszt Ferenc repülőtéren fel tudjunk szállni a gépre egy 72 órán belül készült pcr tesztet (14 ezer Ft -ért csináltattam) kellett felmutatni a check in pultnál. A második tesztet a beutazáshoz már Tanzániában készítették, rögtön a landolás után, a reptéren, egy 25 dolláros gyorstesztet. Hazafelé pedig egy tanzániai covid centerben elkészített 80 dolláros „kilépő” teszte volt szükség ahhoz, hogy felengedjenek a gépre, 72 órán belül kellett elkészíttetni.
UTAZÁS ÉS JÓ HÍREK AFRIKA RAJONGÓKNAK
A Kilimandzsáró túrát kétszer kellett halasztanom a covid helyzet miatt, jó hír, hogy az átbookolás ingyenes. Ez talán a covid helyzet egyetlen pozitív hozadéka az utazás kapcsán. Én Kilimanjaro Airportra érkeztem Amszterdamon keresztül, másfél órát töltöttem a tranzitban. Visszafelé is Kilimanjaro reptérről indultam, ami megnövelte a belső repülőjegyek árát, de szintén jó hír, hogy az Air France-nál közvetlen Zanzibár járatok is elérhetőek. Legközelebb. Jó hír az Afrika rajongóknak és a vírusválság visszaszorulását is jelzi, hogy a KLM teljes mértékben visszaállította a járvány előtti szintre az elérhető afrikai célállomások számát, mind a 11 afrikai város elérhető, ami korábban is, az október végén induló 2021/22-es téli menetrendi időszakban pedig Mombasába is közlekednek majd járatok. Ha nincs változás és nem mossa el a negyedik hullám a terveimet, akkor idén októberben a több mint két éve újra és újra elhalasztott Amazónia expedíciót is meg tudom valósítani. Ecuador, Kolumbia, Panama és Costa Rica van tervben, Panamában azt az erdőt is meg szeretném nézni, amit a légitársaságnak befizetett szén dioxid kompenzációkból ültettek. Ott már nekem is van egy fám. További infók a környezettudatos üzletpolitikáról és a karbonsemlegesítésről https://klmtakescare.com/
A LEGSZEBB MOSOLY
Nehéz volt választani, mert Tanzániában minden mosolyt gyönyörűnek láttam.
AUTENTIKUS SZÁLLÁS
Az Airbnb-n találtam beach közeli bungalót, 20 dollár két főre, autentikus és nagyon szerethető. A tulajdonos Andrew 10 évig élt Amszertdamban, a lánya 14 éves és állítólag jobban szeret mezítláb járni a homokban, mint az aszfalton cípőben. Peku Peku a koplexum nevi, ami szuahéli nyelven azt jelenti, hogy mezítláb. Szeretettel ajánlom nektek is.
