Hogyan jártam be Marokkót (és szereztem életre szóló élményeket) mindössze egy fapados Budapest – Malaga repjeggyel?
Busszal, komppal, vonattal, a helyi emberek útbaigazításával és szinte megható segíteni akarásával. Eddigi életem egyik feledhetetlen élménye lett az a két hét, amit Marokkóban töltöttem az év elején, megtaláltam a világ egyik ritka szép kék faluját, tevehátról néztem napfelkeltét, berber barátokat szereztem, meglátogattam Yves Saint Laurent kék villáját, bejártam az Atlasz hegységet és végleg elengedtem a maradék kétségeimet az egyedül utazással kapcsolatban. Köszönöm Marokkó, jövök máskor is!
Nem félsz egyedül Marokkóban? Biztos hogy jó helyet választottál az utazáshoz? Ott letépik az órádat az utcán a kezedről! Menekültek ostromolják Ceuta falait Marokkóból, minek mennél oda?! Ilyen és ehhez hasonló kommentekkel tele volt a padlás már az indulásom előtt, de nem hagytam, hogy hatással legyenek rám. Ezeket a megjegyzéseket olyan emberektől hallottam, akik még nem jártak ott, mégis van egy kialakult képük a körülöttük lévő világról, köztük Marokkóról.
Arra figyeltem már korábban is, hogy jó utazó karmám legyen, vagyis segítsek mindenkinek, akinek tudok és hagyjam, hogy nekem is segíthessenek az utam során. Megtapasztaltam, hogy ha nem te vagy ott valakinek, akkor valaki van ott neked, és általában éppen az, akire szükséged van.
Az élményeim bebizonyították, hogy Marokkó az az ország, ahol az emberek szinte kézen fogják az utazót, hogy jó élményekkel térjen haza ebből a varázslatból, amiben, ha nyitottan áll hozzá, az egész országban része lehet az embernek.
Flamencoval és fehérborral búcsúzom Európától
Malagában már régóta otthon érzem magam, hiszen huszonévesen, egyetemistaként fél évig éltem ott, de ahhoz, hogy már Spanyolországban az első ott töltött éjszaka alatt ráhangolódjak Marokkóra, egy riadban (tradicionális marokkói ház, belső kerttel és udvarral) foglaltam szállást az Airbnb-n. Semmi mást nem terveztem vagy foglaltam le, általában hagyom, hogy a megérzéseim irányítsanak az adott pillanatban, így mindig azt találom meg, amire éppen szükségem van. Az első éjszaka is (mint általában mindig) élő zenére vágytam és elindultam a Teatro Cervantes melletti kis utcában fekvő riadomból arra, amerre a lábam vitt.
Az El Gallo Ronco nevű párasztalos kis bárba benézve (Plaza de las Flores 1) láttam, hogy élő zenéhez hangolnak. Betértem, kértem egy-egy tapast a kedvenc tengeri ételeimből (Pincho de langosti és gambas cocido) hozzá egy pohár sauvignon blanc-t (tudván, hogy két hétig egy olyan országban leszek ahol a bort valószínűleg nélkülöznöm kell), hátradőltem és élveztem azt a műfajt, amelyből már csak a zene önmagában elég ahhoz, hogy felvillanyozzon, de tánccal kísérve egészen mélyen megmozgatja az ember ösztöneit. Az enyimekre legalábbis egészen erős hatással bír.
A melettem lévő asztalnál ülő férfiról kiderült, hogy maga is flamenco művész, de ezen az estén “csak” a flamenco táncos feleségét fuvarozza haza az előadás után. Éjjel egyig maradtam a zenészekkel, másnap hajnali fél hatkor keltem, hogy hétre biztonságosan kiérjek a buszpályaudvarra, hogy mintegy négy órás buszozással eljussak Tarifára, onnan komppal Tangerbe, Tangerből pedig vonattal Casablancába. Kemény vállalás, tudom, de ez kellett ahhoz, hogy terveim szerint Szilveszter éjszakára lejussak a Szaharába és a január elsejei napfelkeltét már Marzougában köszönthessem.
Eldöntöttem, hogy ezt az évet arra szánom, hogy szép sorban minden vágyamat megvalósítom, egyikkel sem várok tovább. Idén leszek negyven, és rájöttem, hogy a tett halála tényleg az okoskodás. Az ember tényleg élhet úgy is, ahogyan neki jó. Meg kell persze szervezni, jól ki kell találni, és el kell indulni. Azért is döntöttem úgy, hogy hajóval, busszal és vonattal járom be Marokkót, hogy érezzem a távolságokat és minden megtapasztaljak, amit lehet, már azon az úton, ahogyan az egyik országból, sőt, egyik földrészről átlépek egy másikra.
Olyan izgatott voltam, hogy attól tartottam, nem fogok tudni aludni attól a véremben lüktető nagy mennyiségű adrenalintól, ami az a tudat okozott, hogy másnap délután kettőkor partra lépek Észak-Afrikában, Marokkóban.