Kevés országot övez annyi előítélet, félreértés és titokzatosság, mint Szaúd-Arábiát. Éppen ezért olyan elementáris élmény megérkezni ide. Az utazó nem csupán egy új országot fedez fel, hanem egy olyan világot is, amelyet a tömegturizmus még nem formált át a saját képére. Miközben a világ számos ikonikus úti célja évről évre egyre inkább elveszíti eredeti karakterét, Szaúd-Arábia sok tekintetben még mindig megőrizte azt a hitelességet és kulturális önazonosságot, amelyet máshol már egyre nehezebb megtalálni. Ennek persze ára van, de nekem olyan jól esett megfizetni ezt az árat, az ország legnagyobb részén se tömegközlekedés, se hűtőmágnes bolt, csak a tiszta, érintetlen és még felfedezetlen kulturális mélységek.
Hosszú évtizedeken át szinte lehetetlen volt turistaként belépni az országba. Szaúd-Arábia sokáig a világ egyik legzártabb állama volt, ahová elsősorban vallási zarándokok, diplomáciai küldöttségek vagy munkavállalók juthattak be. A turisztikai vízum csak a közelmúltban vált elérhetővé, így az ország kimaradt abból a folyamatból, amely számos népszerű úti célt gyökeresen átalakított. Ennek köszönhetően ma is olyan városokkal, hagyományokkal és emberi történetekkel találkozhatunk, amelyek nem a turisták elvárásaihoz igazodnak, hanem saját ritmusuk és évszázados hagyományaik szerint élnek tovább. Éppen ez adja Szaúd-Arábia egyik legnagyobb vonzerejét, azt az érzést, hogy egy még felfedezésre váró világba érkeztünk.
ott készült fotóit a fotókönyvében.
Pár évvel ezelőtt, a Budapestről Rijádba induló első közvetlen járattal érkeztem meg Szaúd-Arábiába. Már az utazás első óráiban megdőlt az egyik legerősebb sztereotípiám. Azt hittem, hogy ha sivatag, akkor meleg. Ehhez képest januárban olyan hideg fogadott Rijádban, hogy vacogott a fogam. Ez az az ország, ahol nyáron nem ritka a 45–50 Celsius-fokos hőség, télen azonban, különösen az ország belső, sivatagi területein, nekem meglepően hűvösek voltak a nappalok, az éjszakák pedig kifejezetten hidegek. Néhány óra után feladtam a küzdelmet, és vettem magamnak egy télikabátot.
A következő meglepetés a közlekedés volt. Amikor megérkeztem, Szaúd-Arábia még csak éppen elkezdte felépíteni a turizmusát. Az ország ugyan rendelkezett közlekedési hálózattal, de az szinte kizárólag a helyiek igényeihez igazodott. Nagyon nehéz volt kitalálni, hogyan lehet egyik helyről eljutni a másikra. A bérautó nálam eleve nem jöhetett szóba, hiszen nincs jogosítványom, így maradt az Uber, illetve valami egészen más.
Hamar rájöttem, hogy a jelenlétem önmagában is különleges. Az emberek egyszerűen nem értették, miért jön valaki a világ másik végéről csak azért, hogy megnézze az országukat? Sokszor ugyanazzal a kíváncsisággal fordultak felém, amit néhány évvel korábban Iránban is megtapasztaltam. A beszélgetések szinte mindig ugyanazzal a kérdéssel kezdődtek: „Te mit csinálsz itt?” Én pedig éltem ezzel a helyzettel. Megkérdeztem, hogy ki merre tart, el tud-e vinni egy darabon, vagy ismer-e valakit, aki éppen arra indul, amerre én szeretnék menni. Meglepő módon szinte mindig akadt valaki, aki segített. A közel két hét alatt végül mindenhová eljutottam, ahová szerettem volna, denem azért, mert kifogástalanul működött volna a közlekedés, hanem azért, mert kivételes emberekkel találkoztam.
Annak, hogy mindenhová eljutottam, óriási szerepe volt a szaúdiak legendás vendégszeretetének, de legalább ennyit köszönhetek az országban dolgozó egyiptomi vendégmunkásoknak is. Ők voltak azok, akik újra és újra odaléptek hozzám, beszélgetést kezdeményeztek, megkérdezték, merre tartok, és gyakran maguk ajánlották fel a segítségüket. Ezekből a véletlen találkozásokból nemcsak fuvarok születtek, hanem olyan beszélgetések és emberi kapcsolódások is, amelyek végül legalább annyira meghatározták az utazásomat, mint maguk a látnivalók.
Van egy travel hackem, ami rengeteg emlékezetes találkozást hozott már az életembe. Ha olyan országba utazom, amely még nem a tömegturizmusból él, mindig megkeresem az egyik legolcsóbb Airbnb-szállást. Ilyenkor ugyanis a szállásadó általában nem üzletember, hanem egyszerűen kíváncsi az emberekre, szeret új kultúrákat megismerni, vagy csak jól jön neki egy kis pluszbevétel. Az ilyen helyzetekből szinte mindig remek történetek születnek. Oroszországban például egy 15 dolláros Airbnb-ből egy életre szóló barátság lett, de akinél Szaúd-Arábiában laktam és akit a szállásadómnak köszönhetően ismertem meg, később meglátogatott Budapesten. Így visszaadhattam valamit abból, amit Szaúd-Arábiában kaptam.
Szállásadóm, Saad már az első napon már olyan helyekre vitt el, amelyeket aligha találtam volna meg egyedül. A szállásadóim otthonában pedig egészen emlékezetes pillanatokat élhettem át, például a nekem szervezett házibuliban. Nekem kicsit szokatlan volt úgy egy nappaliban ülni, teázni és beszélgetni, hogy a házigazda felesége végig hagyományos viseletben, az arcát eltakarva volt jelen, de pontosan tudtam, már önmagában az is megtiszteltetésnek számított, hogy vendégként beléphettem ebbe a nagyon zárt családi világba.
Szaúd-Arábia számomra végig a kontrasztok országa maradt. Egyfelől a világ egyik legmodernebb, legtehetősebb államát láttam, kiváló éttermeket, lenyűgöző kávézókat, hibátlan infrastruktúrát és olyan életszínvonalat, amely sok tekintetben Svájcot juttatta eszembe. Másfelől ott volt egy rendkívül konzervatív társadalom, amely évszázados hagyományaihoz ma is erősen ragaszkodik. Akkoriban még a büntető igazságszolgáltatás egyes, a nyugati szem számára sokkoló elemei is a közbeszéd részét képezték, ami tovább erősítette azt az érzést, hogy egyszerre egy ultramodern és egy mélyen tradicionális világban járok. Kevés országban tapasztaltam ennyire élesen egymás mellett élni ezt a két valóságot. Nyilván kíváncsi voltam arra is, mi igaz azokból a történetekből, amelyeket még otthon hallottam Szaúd-Arábiáról. Megkérdeztem a kísérőmet, valóban léteznek-e nyilvános kivégzések. Azt mondta, igen, és hozzátette, hogy ha éppen lenne ilyen, akár én is megnézhetném. Már maga ez a beszélgetés is megdöbbentő volt számomra. Egészen különös érzés volt egy olyan országban járni, ahol a világ egyik legmodernebb infrastruktúrája és gazdagsága mellett ilyen, a nyugati ember számára szinte felfoghatatlan hagyományok is jelen voltak.
Egy házibuliban megismert fiatalember elvitt egy apró útszéli vendéglőbe reggelizni. Frissen sült borjúmájat ettünk, ő pedig közben őszintén mesélt az országáról. Szóba kerültek a nyilvános kivégzések is. Megkérdeztem tőle, valóban igaz-e, amit korábban hallottam. Azt felelte, hogy igen, és azt is hozzátette, hogy ő egyszer, puszta kíváncsiságból elment egy ilyen kivégzésre, és élete egyik legrosszabb élménye volt. Azt mondta, soha többé nem szeretne ilyet látni és nagyon megbánta, hogy kíváncsi volt. Beszélgettünk arról is, hogy mely bűncselekményeket büntetik a legsúlyosabban. Elmondása szerint például a nemi erőszakért halálbüntetés is kiszabható, és ilyenkor az áldozat családja is jelen lehet a kivégzésen. Akárhogyan is ítéljük meg ezt kívülről, ezek a beszélgetések jól megmutatták, mennyire más jogi, vallási és kulturális hagyományok formálják Szaúd-Arábia mindennapjait. Ugyanakkor érdemes azt is észben tartani, hogy a halálbüntetés nem kizárólag Szaúd-Arábia sajátossága, a nyugati világ gyakran élesen bírálja ezt a gyakorlatot, miközben például az Egyesült Államok több államában ma is alkalmazzák a halálbüntetést.
Az is meglepett, hogy a szaúd-arábiaiak egészen más szempontok alapján választanak úti célt, mint mi, európaiak. Míg mi többnyire a napsütést, a meleget és a tengert keressük, ők éppen az ellenkezőjére vágynak. Olyan országokba szeretnek utazni, ahol hűvös van, sokat esik az eső, és ha lehet, még havat is látnak. Számukra ugyanis éppen ez az egzotikum. Ennek egyik legkedvesebb példáját egy házibuliban hallottam, ahová a vendéglátóm hívott meg. Az egyik vendég mesélte, hogy a családjával minden évben egy teljes hónapot Erdélyben töltenek. Kifejezetten olyan házat bérelnek az erdő közepén, ahol csend van, rengeteg a zöld, és ősszel lehetőleg minél többször esik az eső. Miközben mesélt erről, rájöttem, milyen érdekes dolog a nézőpont: ami nekünk sokszor rossz idő, az nekik maga az álomnyaralás. A hűvös levegő, a köd, az eső és az erdők zöldje ugyanazt a különlegességet jelentik számukra, mint nekünk egy pálmafás tengerpart.
A helyiektől azt is megkérdeztem, hogy ha nem nekünk, európaiaknak, hanem nekik kellene ajánlaniuk egy úti célt Szaúd-Arábián belül, akkor hová mennének a legszívesebben. Az egyik válasz a Vörös-tenger egyik szigetcsoportja volt, amelyet sokan csak „Szaúd-Arábia Maldív-szigeteiként” emlegetnek. Ide végül már csak azért sem jutottam el, mert nem sikerült időben hajójegyet szereznem. A másik ajánlás azonban annál jobban felkeltette a kíváncsiságomat. Ez volt Faifa, a jemeni határ közelében fekvő hegyvidéki település, amelyet a szaúdiak elsősorban a hűvös klímája és a buja növényzete miatt szeretnek. Ott értettem meg igazán, hogy ebben az országban a zöld és a hűvös levegő legalább akkora luxus, mint nálunk egy pálmafás tengerpart. Fogtam magam, és elindultam Faifa felé. Uberrel, autóstoppal, egyiptomi vendégmunkások segítségével, egyik véletlen találkozástól a másikig. Már maga az odajutás is külön kaland volt.
Amikor megérkeztem, először azt hittem, rossz helyen járok. Az utcák szinte teljesen üresek voltak. Aztán egyszer csak kicsöngettek az iskolából, és ellepték a teret a gyerekek. Megkérdeztem, beszél-e valaki angolul. Kiderült, hogy éppen angolórájuk volt, de senki sem mert megszólalni. Mondtam nekik, hogy akkor hívják ide a tanárukat.
Faifán hallottam először a qatról, egy élénkítő hatású növényről, amelynek friss leveleit órákon át rágják a helyiek. A Közel-Kelet legtöbb országában tiltott, de ezen a vidéken évszázados hagyományai miatt ma is termesztik és fogyasztják. Faifából aztán továbbindultam a jemeni határ felé. Itt találkoztam az utazás talán legkülönlegesebb embereivel. Korábban sem útikönyvekben, sem más utazók beszámolóiban nem olvastam róluk. A férfiak derekuk köré színes, szoknyaszerű szövött kendőt – úgynevezett futát – tekertek, amely első pillantásra a fáraók korának viseletét juttatta eszembe. A legtöbben pedig virágkoszorút viseltek a fejükön, fiatalok és idősek egyaránt. Ők a dél-szaúdi hegyvidék legendás „Flower Men” közösségei, akik évszázadok óta friss virágokból és illatos gyógynövényekből készített koszorúkkal fejezik ki identitásukat. A koszorúk nemcsak díszek: a helyiek szerint a bennük lévő bazsalikom, jázmin, görögszéna és más növények illata a fejfájást is enyhíti. Ekkor éreztem először igazán, hogy olyan Szaúd-Arábiát látok, amely még ma is szinte teljesen ismeretlen a külvilág számára.
A derékon viselt színes szövött kendő neve futa, a görbe tőr pedig a jambiya.
A későbbi kutatásaim és a helyi beszámolók alapján több oka is van a virágkoszorúk viselésének. A legfontosabb az identitás. Az aszíri és dzsizáni hegyvidék férfijainak évszázados hagyománya, amellyel kifejezik, hogy ehhez a régióhoz tartoznak. A virágok a szépséget, az életet és a termékenységet is jelképezik. A zöld, hegyvidéki tájon a virágok természetes részei a kultúrának.
Az utazás során természetesen Medinába és Dzseddába is eljutottam. Ez a két város különleges helyet foglal el Szaúd-Arábia történetében. Medina az iszlám második legszentebb városa, ahová évszázadokon át zarándokok milliói érkeztek, Dzsedda pedig a Vörös-tenger legfontosabb kikötőjeként évszázadokon keresztül ennek a zarándoklatnak volt a kapuja. A világ minden tájáról itt léptek először szaúdi földre azok, akik Mekkába tartottak.
45–50 Celsius-fokos hőség sem, ezért a mecset udvarán hatalmas, automatikusan nyíló árnyékoló szerkezeteket építettek. Ezeket egy német mérnökcég tervezte, a napernyőkre emlékeztető óriási szerkezetek nappal árnyékot adnak a zarándokok tízezreinek, este pedig összecsukódnak, hogy a tér kisugározhassa a nappal felgyülemlett hőt. Egyszerre lenyűgöző mérnöki teljesítmények és elegáns építészeti alkotások, amelyek jól mutatják, hogyan találkozik Szaúd-Arábiában a több mint ezeréves vallási hagyomány a 21. századi technológiával.
Medina egészen különleges hely. Ez az a város, ahová Mohamed a mekkai üldöztetés elől menekült 622-ben. Ez az esemény, a hidzsra, az iszlám időszámítás kezdőpontja, Medina pedig ettől kezdve a muszlim világ egyik legfontosabb szellemi és vallási központjává vált. Itt található a Próféta mecsete is, ahol Mohamed sírja nyugszik. A város szent magjába ma is kizárólag muszlimok léphetnek be. Nem muszlimként ezt természetesen tiszteletben kell tartani, ugyanakkor már a város pereméről is érezni lehet azt a különleges atmoszférát, amelyet a világ minden tájáról érkező zarándokok jelenléte teremt. Kevés olyan hely létezik a Földön, ahol ennyire kézzelfogható a vallás mindennapi szerepe.
Kívülről talán nehéz elképzelni, mekkora jelentősége van Mekkának és Medinának a muszlim világ számára. Ha a világ leglátogatottabb városairól készült statisztikákat nézzük, általában Párizsra, Londonra vagy Bangkokra gondolunk. Pedig van egy egészen más kategória is: a vallási zarándoklat. Mekka évente több tízmillió hívőt fogad, és a nemzetközi látogatószám alapján rendszeresen a világ leglátogatottabb városai között szerepel, gyakran olyan ikonikus úti célokat is megelőzve, mint Párizs. A különbség csupán az, hogy ide nem turisták érkeznek fényképezni és várost nézni, hanem zarándokok, akik életük egyik legfontosabb vallási élményét szeretnék átélni. Medina ugyancsak az iszlám egyik legszentebb városa, így a két település együtt a muszlim világ egyik legfontosabb spirituális központját alkotja. Amikor ezt az ember a helyszínen megtapasztalja, egészen más léptékben kezdi értelmezni a világ vallásait és az utazás fogalmát is.
DZSEDDA
Az egyik legnagyobb szaúdi élmény Dzsedda, és annak történelmi negyede, Al-Balad jelentette. A korallkőből épült, faragott faerkélyes kereskedőházak között sétálva úgy éreztem magam, mintha egy időben megfagyott városban járnék. A történetük legalább annyira különleges, mint maga az építészetük. Amikor a XX. század közepén megváltoztatta az ország sorsát a kőolaj, a gazdag kereskedőcsaládok fokozatosan elhagyták ezeket a házakat, és a modern városrészekbe költöztek. Az egykor pezsgő kereskedőnegyed lassan kiürült, a palotaszerű lakóházak közül sok évtizedekre magára maradt. Éppen ezért olyan különleges érzés ma végigsétálni Al-Balad utcáin. Nem egyszerűen egy skanzenben jár az ember, hanem egy olyan történelmi városrészben, ahol szinte tapintható, hogyan állította meg az időt a történelem. Az UNESCO világörökségi védelme óta egyre több épületet restaurálnak, de a negyed még mindig őrzi azt a különös hangulatot, amely egyszerre idézi fel az egykori kereskedőváros gazdagságát és az olajkorszak utáni csendet.
Az utazás egyik fontos élménye azonban végül nem egy városban, hanem a sivatag közepén ért. Az Airbnb-n találtam egy apró sivatagi tábort, már az odajutás is kalandnak bizonyult. Éjszaka érkeztem, a navigáció teljesen összezavarodott, én pedig eltévedtem a sivatagban. Kétségbeesésemben bekopogtam egy magányosan álló ház ajtaján segítséget kérni. A házigazda szemmel láthatóan nem számított látogatóra, ráadásul egy nagyon személyes pillanatban zavartam meg őket a feleségével. Az első reakciója inkább a meglepetés volt, mint az öröm, de néhány perc múlva már mosolygott. Miután elmagyaráztam, hogy a sivatagi szállásomat keresem, csak annyit mondott: „Ez így nem mehet tovább.” Autóba ült, személyesen elvitt a táborig, és útközben közölte a szállás tulajdonosával, hogy sokkal egyértelműbben kell kitáblázniuk az utat, mert előbb-utóbb más is ugyanígy el fog tévedni. Végül éppen abból a kellemetlen helyzetből lett segítség, amelytől a legjobban tartottam.
Aznap este, amikor végre megérkeztem a sivatagi sátorhoz, és felnéztem a csillagos égre, már nem az eltévedésre gondoltam. Hanem arra, hogy Szaúd-Arábia számomra végül nem a felhőkarcolókról, nem az olajról és nem is az előítéletekről szólt. Hanem az emberekről. Azokról, akik újra és újra bebizonyították, hogy a legnagyobb utazási élmények nem a látnivalókban, hanem a váratlan emberi találkozásokban születnek.
Aznap este, amikor végre megérkeztem a sivatagi sátorhoz, és felnéztem a csillagos égre, már nem az eltévedésre gondoltam. Hanem arra, hogy Szaúd-Arábia számomra végül nem a felhőkarcolókról, nem az olajról és nem is az előítéletekről szólt. Hanem az emberekről. Azokról, akik újra és újra bebizonyították, hogy a legnagyobb utazási élmények nem a látnivalókban, hanem a váratlan emberi találkozásokban születnek.
Hasznos tudnivalók Szaúd-Arábia előtt
Vízum és biztosítás
Magyar útlevéllel Szaúd-Arábiába elektronikus turistavízumot kell igényelni még az utazás előtt. A folyamat egyszerű, online elvégezhető, a vízum pedig egy évig érvényes, többszöri belépésre jogosít, egy-egy alkalommal legfeljebb 90 napos tartózkodással. A hivatalos online eVisa jelenleg 535 szaúdi riálba kerül (körülbelül 140 amerikai dollár), és ez az összeg már tartalmazza a kötelező egészségbiztosítást is. Elsőre soknak tűnhet az ára, de szerintem bőven megtérül. Én például egy éven belül többször is visszatértem Szaúd-Arábiába, és a rijádi átszállásoknak köszönhetően rendkívül kedvező árú repülőjegyeket találtam Indiába és más ázsiai úti célokra is. Ha valaki hosszabb távon gondolkodik, vagy szeretné felfedezni a Közel-Keletet, ez a vízum kifejezetten jó befektetés.
A vízumigénylő hivatalos oldala: saudievisa.com
Öltözködés. Tényleg sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk
Sokan tartanak attól, hogy Szaúd-Arábiában rendkívül szigorú öltözködési szabályok várják a turistákat, de a valóság ma már ennél jóval megengedőbb. A legfontosabb szabály egyszerűen a kulturált, visszafogott öltözet. A nőknek turistaként nem kötelező abaját viselniük, és a hajukat sem kell eltakarniuk. Érdemes azonban olyan ruhát választani, amely takarja a vállat és a térdet, nem túl szűk és nem kivágott. Egy könnyű kendő hasznos lehet, mert mecsetek vagy vallási helyszínek látogatásakor szükség lehet rá, és a konzervatívabb vidékeken is praktikus. A nagyvárosokban, például Rijádban vagy Dzseddában ma már egészen változatos öltözeteket látni, így a külföldi utazónak sem kell attól tartania, hogy feltűnést kelt, ha egyszerűen ízlésesen és visszafogottan öltözik.
A férfiaknak ennél is egyszerűbb a helyzet: egy hosszú nadrág és egy póló vagy ing gyakorlatilag mindenhol megfelelő. A nagyon rövid nadrágot vagy az ujjatlan felsőt érdemes inkább a szállodára vagy a tengerpartra tartogatni. Az én tapasztalatom az, hogy ettől egyáltalán nem kell megijedni. Nem arról van szó, hogy a turistáknak ugyanúgy kell öltözniük, mint a helyieknek, hanem arról, hogy tiszteletben tartják az ország kulturális szokásait. Ha ezt szem előtt tartjuk, az öltözködés egyáltalán nem jelent nehézséget, és néhány óra után teljesen természetessé válik.
Alkoholtilalom
Van egy nagyon fontos szabály, amelyet minden Szaúd-Arábiába utazónak érdemes komolyan vennie: az alkohol előállítása, behozatala, birtoklása és fogyasztása tilos az országban. A szabály nemcsak a mindennapi életre vonatkozik, hanem már a repülőútra is. Amikor a Budapestről érkező járat belép a szaúdi légtérbe, a személyzet bejelenti, hogy innentől kezdve alkoholt már nem szolgálhatnak fel a fedélzeten. A szaúdi hatóságok ezt a szabályt következetesen érvényesítik, és a megszegése komoly jogi következményekkel járhat. Éppen ezért szerintem nem érdemes kísérletezni, nem érdemes alkoholt bevinni az országba vagy a szabályokat megkerülni. Ha egy ország törvényei ennyire egyértelműek, akkor utazóként a legjobb, amit tehetünk, hogy tiszteletben tartjuk őket. Őszintén szólva nekem egyetlen pillanatig sem hiányzott az alkohol. Annyi új élmény, emberi találkozás és kulturális felfedezés ért, hogy ezek önmagukban is bőven elegendőek voltak ahhoz, hogy egészen más tudatállapotban járjam be ezt a különleges országot.
Közlekedés. Az ország egy része autó nélkül is bejárható?
Én csak azt tudom elmondani, amit személyesen megtapasztaltam: jogosítvány és bérelt autó nélkül jártam be Szaúd-Arábia nagy részét. Néha Uberrel, néha helyiek segítségével, néha autóstoppal, néha pedig olyan embereknek köszönhetően, akikkel teljesen véletlenül sodort össze az élet. Talán ezért is lett ennyire emberközeli számomra ez az utazás.
Aztán megérkeztem AlUla városába, ahol magyar barátaim csatlakoztak hozzám. Ők autót béreltek, így az utazás utolsó néhány napját már együtt tettük meg. AlUla teljesen más arcát mutatja az országnak. Itt már minden a nemzetközi turizmusra van felkészítve: kiváló utak, látogatóközpontok, hangulatos kávézók, látványos juice bárok, elegáns éttermek és olyan szolgáltatások várják az utazót, amelyek bárhol megállnák a helyüket a világban. Az ikonikus Elephant Rock környéke különösen hangulatos estére.
Nekem mégis azok a helyek maradtak a legkedvesebbek, ahol nem volt kiépített turizmus. A kis falvak, a hegyvidéki közösségek, a jemeni határ vidéke, a véletlen találkozások és azok az emberek, akik évszázados hagyományokat őriznek. Úgy érzem, Szaúd-Arábia igazi arca nem a luxusprojektekben, hanem ezekben a mély kulturális rétegekben mutatkozik meg.
Mit érdemes hazahozni?
Ha egyetlen szuvenírt ajánlhatnék Szaúd-Arábiából, az biztosan egy kézzel készített szőnyeg lenne. Ritkán láttam olyan gazdag választékot, olyan kifinomult mintákat és olyan kiváló minőséget, mint itt. Akár egy kisebb faliszőnyeget, akár egy nagyobb darabot választ az ember, nem egyszerű emléktárgyat visz haza, hanem egy olyan használati tárgyat, amely hosszú éveken át emlékeztet majd erre a különleges országra. Érdemes időt szánni a válogatásra, mert a kínálat lenyűgöző, és gyakran maguk az árusok is szívesen mesélnek a szőnyegek eredetéről, mintáiról és készítési technikájáról.
