Belső-Mongólia érintetlen, változatos tájait kevesen ismerik a világon. Alig jutott el még nyugati utazó erre a vidékre, pedig nincs annál frissítőbb, mint megmártózni ennek a felfedezetlen térségnek a vendégszeretetében. Különleges, izgalmas és sokszínű kultúrát ismerhet meg, aki úgy dönt, ellátogat Belső-Mongóliába.
Több mint három hetet töltöttem nemrég Belső-Mongóliában. A térség legnagyobb varázsa talán az, hogy az ottlétem alatt szinte végig azt éreztem, én vagyok az első, aki a világ nyugati részéből ellátogatott oda. A vidéket eredetileg mongol népek lakták, ma is jelentős számú mongol kisebbség él itt, akik őrzik a nyelvüket és a szokásaikat, de Belső-Mongólia a negyvenes évek óta Kína egyik autonóm tartománya. A buddhizmus és Dzsingisz-kán öröksége ugyanolyan mélyen, intenzíven jelen van Belső-Mongóliában, akár a független Mongóliában, de mintha a szokások és a kultúra megőrzése talán még fontosabb lenne itt. Azt, hogy hogy lehet egy ilyen hatalmas térség közigazgatásilag kínai, de kulturálisan mongol, egy helybéli nekem a mongol-kínai kettős identitással magyarázta.
Belső-Mongólia története eléggé összetett. A kínai és a mongol (és egy részen orosz) világ határvidékén már az első évezredben is többféle nomád nép élt. Még a magyarok ősei, a hunok is megfordultak itt, állítólag ez az a vidék, ahol az őseink úgy döntöttek, hogy nyugatnak veszik az irányt. A mai Belső-Mongólia a 13. században Dzsingisz kán birodalmának része lett, majd a mongol Jüan-dinasztia idején Kínával is szorosabban összefonódott. A Jüan-dinasztia bukása után a terület a „belső” és „külső” mongol törzsek közötti határvidékké vált. A Ming-dinasztia (1368 – 1644) és a mandzsu Qing-dinasztia (1644–1911) egyaránt megpróbálta integrálni Belső-Mongóliát. A Qing dinasztia bukása után a terület Kínához tartozott, ebből a vidékből vált ki az az irszág, amit ma független Mongóliaként ismerünk. Belső-Mongólia Autonóm Tartomány 1947-ben született, ez lett Kína első autonóm régiója. Történelmileg a mongol világ része, de ma már Kínához tartozik.
HOHHOT ÉS AZ ELSŐ BENYOMÁSOK
Ha valaki először érkezik ide, Hohhot, Belső-Mongólia fővárosa kötelező kiindulópont. Hohhotban a piacokra és a teaházakba érdemes először benézni, sokat mesélnek a mongol–kínai együttélésről és a kultúrák keveredéséről. Budapestről Pekingbe célszerű megérkezni és onnan repülővel vagy vonattal nekiindulni a felfedezésnek. Egy nagyobb, a térséget felfedező út részeként nagysebességű vasúttal érkeztem a városba. A high speed train olcsó, gyors és pontos. A Trip.com applikáción keresztül könnyedén tudunk foglalni és fizetni is. Szállodákat is itt érdemes foglalni, a bookingon keresztül foglalva ugyanis belefuthatunk olyan helyzetbe is, hogy a kiválasztott szálloda nem fogadhat külföldi vendéget. Amikor becsekkoltam a szállodába, azt a jótanácsot kaptam, hogy a másnap délelőttöt Hohhotban töltsem a hotelhez közeli parkban. Utólag érzem, a legjobban tettem, hogy megfogadtam ezt a tanàcsot.
Nem is indulhatott volna parádésabban az első, Belső-Mongóliában töltött napom. Mintha nem is egy másik országba vagy tartományba, hanem egy másik bolygóra érkeztem volna. Alig hittem a szememnek. Azt láttam, hogy a fák hűvösében, a lótuszvirágokkal tűzdelt tó partján a különböző generációk tagjai gyűltek össze és mindenki azt csinálja, azzal indítja a napját, amit a legjobban szeret. Volt ott egy fotóklub, aminek a tagjai a nyíló virágokat fotózták, voltak, akik karikás ostortal pergettek. Volt egy férfi, aki szaxofonon, egy másik pedig trombitán játszott. Nem utcazenészként, hanem mélyen belefekedkezve a zenébe a saját (és ezzel együtt persze mások) örömére. Volt egy csapatnyi nő, akik nagyon elegáns kalapban meneteltek. Éppen úgy, mintha egy divatbemutató kifutóján vonulnának. De volt a parkban arab tánciskola, hip-hop táncbemutató és thai chi. Hatvan és hetven fölötti férfiak és asszonyok nyújtottak, húzózkodtak, lengtek-lógtak, gimnasztikáztak vagy saját magukat masszíroztatták a parkban található masszázshengerekkel. Egy fa alatt kardozó közösseget figyeltem meg, egy másik baráti társaság lábteniszezett, sokan kártyáztak vagy csak egymással beszélgettek. De ami a legnagyszerűbb volt, hogy nyitottan fogadtak, szinte bármelyik közösségbe beállhattam volna. Végül az arab zenére táncolók között próbáltam ki magam először. Nem számítottam arra, hogy akkora érdeklődés kísér majd, mint messziről jött utazót, hogy úgy adnak kézről-kézre, vagyis egy-egy táncra, mintha én lennék a menyasszony a lakodalomban. Fergeteges, az egész délelőttöt kitöltő táncmaratonbá alakult az első napom. Sokan csak tanítani akartak nekem néhány mozdulatot, mások meg éppen hogy tanulni szerettek volna tőlem néhány tánclépést.
NŐI SZEREPEK ÉS VÁLLALÁSOK
Igencsak meglepett, hogy minden alkalommal, amikor becsekkoltam egy hotelbe, pozícióban lévő nők, például a guest relation manager is azonnal nyúlt a poggyászomért, hogy segítsen. Persze soha nem engedtem, hogy elvegyék tőlem a csomagom. Egyszer azt is mondtam, hogy erős vagyok, köszönöm, mire azt a mosollyal kísért választ kaptam a kosztümös hölgytől, hogy „én is erős vagyok, true powerful woman”. Mondtam, hogy a nyugati kultúrában, ahonnan jövök, nem fordulhat elő az, hogy egy nő vigye egy férfi csomagját.
A menedzser hölgy nagyot nevetett, és azt mondta, hogy szerinte nem kell annyira megbonyolítani a dolgokat. Néhány Belső-Mongóliában töltött hét alatt megértettem, hogy fontos különbségek vannak a nemi szerepek és a társadalmi elvárások tekintetében Európa és Ázsia között. Ha például valaki vendégélményt szolgál ki, akkor annak minden aspektusát vállalhatja, függetlenül attól, hogy nő vagy férfi. A női erő nyílt vállalása pedig, amiről „powerful woman” mondat is árulkodik, szintén sokat mond a helyi kultúráról. Belső-Mongóliában, különösen a városi, képzett, dolgozó nők körében egyre inkább identitásképző és büszkeség forrása is lehet az, ha valaki önálló, kompetens és fizikailag is bírja a kihívásokat. Megfigyeltem már korábban is, a keleti kultúrában a női szerepmodellek mások, sokan nehéz munkát végeznek, erősek fizikailag és mentálisan is. Gyakran egyedülállóan nevelnek gyereket, visznek üzletet, miközben aktívan részt vesznek a társadalmi életben.
NAADAM, A MONGOL IDENTITÁS ÜNNEPE
A Naadam a legfontosabb mongol nemzeti ünnep. Egyszerre megmérettetés, a nomád életmód és a mongol identitás szimbóluma. Három tradicionális férfias sport, a birkózás, az íjászat és a lóverseny áll az ünnepi játékok középpontjában. Ősidők óta ezek a sportok testesítik meg a „három férfi erényt”. A Naadam ünnep gyökerei az ősi Mongol Birodalom előtti törzsi korba nyúlnak vissza. Abban az időszakban a harcosok és pásztorok nyári gyűléseken mérték össze erejüket.
Persze van új a nap alatt, a tradicionális férfias sportokra is hatással van mindaz, ami a világban történik. Az új idők egyik népszerű játéka lett például a tevepóló. Ez az sport a lovaspóló szabályrendszerére épül, csak éppen tevékkel játsszák. Mongólia független államként július 11–13. között tartja a Naadamot, amely egybeesik az ország nemzeti ünnepével, de Belső-Mongóliában, a Naadam inkább a kulturális önazonosság ünnepe, augusztusban, a fesztiválszezonban is találkozhatunk vele. Az ünnepi megmérettetésen tradicionálisan kizárólag férfiak versenyezhettek. Párszáz évvel ezelőtt egyszer egy nő férfinak öltözve részt vett a birkózó számban. Ráadásul meg is nyerte. Azért hogy ne fordulhasson elő meg egyszer ilyen „szégyenletes csalás”, a férfi birkózók hagyományos ruháját mellben teljesen kinyitották. A történet viszont a mongol népi gondolkodás egyik szép eleme. A ravasz, bátor női alak képes megmérkőzni a férfiakkal, sőt, akár le is győzi őket. Ez a motívum a mongol hősi énekekben és mítoszokban is visszaköszön.
TŰZÜNNEP
Közösségről, összetartozásról szól a Naadam-fesztivál esti tűzünnepe, ami a mongol hagyomány egyik legmelegebb mozzanata és sokkal többről szól, mint egy látványos záróesemény. A tűz a mongol és általában a sztyeppei népek mitológiájában az élet, a tisztaság és az otthon védelmének a jelképe. A jurta közepén égő tűz a családi élet szíve, a „házi istenek” szent helye. A Naadam-fesztivál végén meggyújtott közös tűz ennek a kollektív házi tűznek a kiterjesztése. A közösség tagjai azok lesznek, akik éppen ott és együtt vannak. Egymás kezét szorítva, a tűz körül hömpölyögve ünnepektük a természet, az állatok, az ember és a kék ég harmóniáját. A tűz körüli tánc az örök körforgásról szól, az évszakok váltakozását, az élet folytonosságát és a közösség összetartását jelképezi. A lényeg, hogy senki ne maradjon körön kívül. Felemelő volt megélni ezt a megérkezésem napján. A körtáncban az emberek egyenlők: nincs rang, kor vagy nem szerinti különbség, mindenki ugyanabba a körbe tartozik. A nomád életmód alapvető filozófiája is ez, a közösség és a természet egysége. Talán ez Belső-Mongólia legfontosabb tanítása is.
AZ ERDEI RÉNSZARVASTARTÓK TITOKZATOS VILÁGA
Az Ewenkik Északkelet-Ázsiában élnek, a tunguz nyelvű néppel ma főként Belső-Mongóliában, Heilongjiang és Hulun Buir térségében találkozhatunk, de Oroszország távol-keleti részein és Északkelet-Szibériában is élnek. Történetük több ezer éves és a nomád-erdei életmódról szól. Biztosat nem tudunk, de valószínűsíthető, hogy az Ewenkik az Amur-folyó felső szakasza és a Bajkál-tó közötti területről származnak.
Ősi életmódjuk a vadászat, halászat és rénszarvastartás volt, amit kiegészített a prémkereskedelem. A 20. század elejére az Ewenkik több ezer éves életmódja teljesen megváltozitt. Az erdőirtás, az iparosodás és a letelepítési programok miatt. Hagyományosan a férfiak prémvadászok és rénszarvaspásztorok voltak. Kínában hivatalosan „Ewenki nemzetiségként” ismerik el őket, és Hulun Buir környékén külön Ewenki autonóm zászló is létezik.
GASZTROKALANDOK BELSŐ-MONGÓLIÁBAN
Belső-Mongólia gasztronómiája egyszerre mélyen nomád gyökerű és kínai hatásokkal átszőtt, éppen ezért nagyon izgalmas. Ami nagyon karakteresen egyedi és erre a vidékre jellemző, az a sós tejtea. Ezt egész nap isszák a helyiek, nekem egy kis időbe telt, míg megtanultam, pontosan hogyan kell fogyasztani. A szállodákban figyeltem meg először, hogy egy hatalmas, rendszerint rézszínű üstben mindenhol forr valamilyen ital, amit rendszeresen, szertartásosan kavargat a személyzet. Megfigyeltem azt is, hogy különböző száraz feltéteket dobálnak bele. Először pontosan lemásoltam, hogyan csinálják a helyiek a saját italulat, majd a nekem legjobban eső változatot beépítettem a napi rutinomba. Egy csőrögefánkhoz hasonló olajban kisütött tésztaféle darabjaival ittam a sós tejteámat, és annyira megszerettem, hogy egy fél utazónyit haza is hoztam magammal Magyarországra a sósteából.
Fontos tudnunk, a mongol élet alapja mindig is a tej volt. Belső-Mongóliában például több százféle tejterméket ismernek. Többségük nyáron készül, de egész évre tartalékolható. Temészetesen kipróbáltam a fermentált lótejet is, ami szintén nagy kedvencem lett. A boltban kaphatóaknál mindig érdeklődjünk az alkoholtartalomról, nehogy úgy járjunk mint én, aki egy kiadós reggelit egy fél liter 17 százalékos alkoholtartalmú lótejjel kísértem le. Érdemes kipróbálni még a forrón tálalt, főtt bárányhúst is. A belső-mongóliai juhok húsa valamiért különösen ízes, rá is kérdeztem egy helyen, hogy ennek vajon mi lehet az oka? A válasz fordítóprogrammal érkezett a séftől: „a gyógynövényes legelők.” A belsőséglevest intenzív íze miatt inkább csak haladóknak ajánlom, juhmájjal, tüdővel, gyomorral készül és leggyakrabban reggelire eszik.
A Belső-Mongólia felfedezése az InStyle magazin felkérésére készült, első szerkesztett változata is ott jelent meg.