Mi van akkor, ha tényleg csak egyetlen napod van arra, hogy kiszállj a zajból? Hogy ne pittyegjen a telefon, ne csússzanak egymásra a meetingek, és ne egy újabb programot akarj kipipálni, hanem egyszerűen csak levegőt venni egy másik ritmusban és a természetben? Az utóbbi időben egyre gyakrabban érzem azt, hogy nem feltétlenül egy kéthetes egzotikus utazás hiányzik az ember életéből, hanem mindössze huszonnégy jól megélt óra. Egyetlen nap, ami képes lelassítani benned valamit. Nemrég Budapestről indultam el egy kedves régi barátommal, Eszterrel, akivel még a Marie Claire magazint szerkesztettük közösen. Alig több mint egy órával később már egy egészen más világban találtuk magunkat. Esztergomtól mindössze negyedórányi autóútra, Dél-Szlovákiában húzódik egy borvidék, amelyről meglepően keveset beszélünk Magyarországon, pedig a nyugalomnak, a tájnak, a gasztronómiának és a lassú élet szépségének egészen különleges kombinációját tudja. Ez a nyitrai borvidék. Ez pedig nem egy útibeszámoló, inkább egy ötlet arra, hogyan lehet huszonnégy óra alatt egy kicsit visszatalálni önmagunkhoz, úgy, hogy nem kell messzire menni, csak átugrani a szomszédba.
Jó volt megidézni a rádiós múltam, és jó volt látni, mennyire érdekli az embereket ma az, hogyan lehet felépíteni egy sikeres, független énmárkát egy zajos, álhírekkel teli világban. A MÚOSZ-tól egy könyvet kaptam ajándékba, aminek az egyik legfontosabb üzenete, hogy független sajtó nélkül egészséges társadalom sem létezik.
Ez az út nem a mindent megnézünk típusú utazás volt, sokkal inkább egy tudatos kiszakadás. Egy olyan 24 órás felfrissülés, amelyben ugyanúgy helye van a jó bornak, a csendnek, egy hosszú reggelinek, a dombok fölött lebukó fényeknek, mint annak az érzésnek, amikor végre nem akarsz sehová rohanni.
Egy picike présházból kialakított kis romantikus helyen szálltunk meg, május talán az egyik legszebb időszak erre a környékre. A dél-szlovákiai bortúra egyik legizgalmasabb felfedezése számomra kétségkívül a BarBar volt. Egy apró, designos mikroház a muzslai szőlők között, amely egyszerre borbár, elvonulóhely és egy nagyon szerethető, kreatív menedék. Az ember a BarBar-ban tulajdonképpen egy szőlőbirtok közepén alszik egy borbárban. Már az érkezés pillanatában van benne valami felszabadító, körülötted szőlősorok és csend és az az érzés, hogy néhány órára sikerült teljesen kilépni a hétköznapokból.
A környéken történelmi emlékek és borászatok sorakoznak néhány kilométeres körzetben. De őszintén szólva könnyű úgy járni, mint én, megérkezni, leülni egy pohár borral a diófa alá, és rájönni, hogy valójában nincs is kedved továbbmenni sehova. Mint megtudtam, a BarBar egyébként nemcsak szállásként működik. Workshopokat, kisebb privát eseményeket, kreatív találkozókat is tartanak itt. Érezni, hogy nem egyszerű turisztikai projekt akar lenni, hanem sokkal több, miközben az egész egy karakteres hangulat. Egy olyan hely, ahol újra kicsit lassabban telik az idő. És talán pont ezért működik ennyire jól egy 24 órás feltöltődéshez. Szőlő, jó levegő, egy pohár bor, és az a ritka érzés, hogy végre nem kell sietni.
És persze visszatértem az egyik kedvenc helyemre is, ahová nem először húz vissza valami nehezen megmagyarázható nyugalom, a Chateau Béla világába. Esztergomtól alig húsz percre van taxival az a csodálatos kastély, aminek a történetéről először az esztergomi Peti Taxiban hallottam. A sofőr lelkesen mesélte, hogy egy pár évvel ezelőtt (Meghan előtt évekkel) maga Harry herceg ült az autójában. „Esztergomból, egy esküvőről vittem őt a Bélába, hihetetlen milyen jó fej volt” – mesélte lelkesen. Amikor először hallottam a történetet, akkor nemcsak Harry herceg nevére figyeltem fel, a Béla is felkeltette a figyelmemet, soha nem hallottam még ilyen nevű településről korábban. Évekkel később, egy nagyobb társasággal borkóstolóra voltam hivatalos, konkrétan a Château Bela-ba. Akkor és ott jutott eszembe a taxis története, az, hogy hallottam már erről a helyről korábban valahol Esztergomb városában. A borkóstoló óta sokadszorra járok a kastélyszállóban és mostanra már a teljes Harry herceg történetet ismerem, el is mesélem nektek, mert még nem olvastam sehol, csak a PetersPlaneten.
A birtokon belül működő Château Béla borászat különösen híres a rieslingjeiről, amelyek az egyik legjobb közép-európai fehérbornak számítanak. A borászat nemzetközi együttműködésben dolgozik, többek között a német Egon Müller borásszal, akit a világ egyik legismertebb riesling-szakértőjeként tartanak számon. Én a mostani látogatás alkalmával három palackkal vásároltam a nyárra. Egy üveg kiváló minőségű riesling 23 és 26 euro között kapható. A kedvenceimből most is bevásároltam.
A történethez egészen 2014-ig kell visszalépnünk, akkor volt az esküvő Esztergomban. Ilona von Krockow, a kastély tulajdonosának lánya Alexandra von Krockow ment feleségül Alexander Mavroshoz, aki nem más, mint Patrick Mavros fia. Róluk azt kell tudni, hogy Afrikában készítenek ékszereket, többek között az angol királyi család számára is, ezért ismerik jól a királyi család több tagját, így Harry herceget is, aki nemcsak meghívást kapott az esküvőre Esztergomba, hanem meg is jelent rajta. A ceremónia végén pedig az Esztergomban jól ismert Peti Taxival ment „a Bélába”.
A kastély reprezentatív vidéki rezidenciaként szolgált, vadászatok, bálok helyszíne volt, de a borászat és a mezőgazdasági gazdálkodás is mind hozzátartoztak a napi működéshez. A második világháború és a holokauszt az Ullmann család történetét is derékba törte. A család vagyonát államosították, több családtag veszett oda a vészkorszakban, mások menekülni kényszerültek. A háború után a kastélyt kisajátította az állam, és különböző intézmények működtek benne, a recepción a kedves, magyarul is tökéletesen beszélő léány például megmutatta nekem, az egykori börtön rácsainak a nyomát. Mint annyi más helyen, a berendezést széthordták, a freskókat lemeszelték, a park elgazosodott, a gazdasági épületek nagy része megsemmisült. A kastély évtizedeken át pusztult, egészen addig, amíg az egyik Ullmann vissza nem tért.
Újjászületés – Dr. Stephan Ullmann története
A kastélyt az Ullmann család egy leszármazottja, a Londonban élő Stephan vásárolta vissza az ezredforduló után, a kastály annak a családnak a tulajdonába került vissza, akié korábban is volt. A felújítás minden elemében a történelmi hűség szellemében zajlott. A barokk enteriőröket az eredeti alaprajzokat rfigyelembe véve rekonstruálták. Feléledtek a gasztronómiai és borászati hagyományok is. A Château Béla újjászületése sokkal több, mint ingatlanfejlesztés vagy szállodaüzemeltetés. Egy család, egy zsidó-magyar nagypolgári réteg, és egy letűnt európai világ emlékének és méltóságának a helyreállítása a legfontosabb üzenete. Az arisztokrata múlt ma is élő és átélhető a kastélyban.
Hazafelé még megálltunk Esztergomban reggelizni, és a sok ajánlás után végül a COUSIN Breakfast & Coffee mellett döntöttünk. Egy kiadós brunchra vágytunk, úgyhogy a füstölt lazacos, buggyantott tojásos Royal Eggs érkezett az asztalra. Igaz, majdnem fél órát vártunk rá, de volt az a reggeli, amiért nem lehet haragudni.
Aznap éppen egy retró hangulatú bolhapiac is életre keltette a várost, tele régi tárgyakkal, nyolcvanas éveket idéző apróságokkal és azzal a kissé melankolikus zsibvásár-hangulattal, amit vagy azonnal megszeret az ember, vagy soha. Nem vettünk semmit, mégis jó volt csak sodródni benne egy kicsit. És talán pont ettől lett kerek ez a 24 óra. Rövid volt, közel volt, mégis teljesen kiszakított a hétköznapokból. Volt benne bortúra, gasztroélmény, csend, táj, lassulás és egy kis kaland is. Szívből ajánlom ezt az útvonalat mindenkinek, aki néha úgy érzi: nem elutazni szeretne messzire, csak egy kicsit fellélegezni.
