HOGYAN UTAZUNK A KORONAVÍRUS-VÁLSÁG UTÁN?

Utazunk – e egyáltalán valaha ugyanúgy mint korábban? Vajon örökre vége a lélektelen tömegturizmusnak? Mikor ülünk repülőre újra? Hogyan alakul a sokaknak biztos megélhetést, sokaknak komoly profitot nyújtó idegenforgalom a koronavírus hatására? Hogyan alakulnak a repülőjegy – árak? Újra luxus lesz utazni vagy még komolyabb árverseny következik, hogy visszaépülhessen az a rendszer, ami túlpörgette a fogyasztást? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel keresett meg több különböző médium az elmúlt napokban. Nos, szerintem a jövőt senki nem látja, senki nem is láthatja, prognózisok és trendek vannak, voltak és lesznek, bármelyiknek hiszünk, bármelyikkel értünk egyet vagy tartjuk szimpatikusnak, kizárólag az idő igazolhatja vissza, hogy kinek a számításai jöttek be, ki nyert, ki veszített, ki tervezett jól, ha egyáltalán bármi tervezhető ezen a világon. Ami a legvalószínűbb, hogy a világ és benne az utazás, már soha nem lesz olyan, mint korábban volt. A vakcina után sem. Ezt húzzák alá a CNN friss hírei, melyek szerint Dubaiban, a repülőtéren koronavírusra tesztelik az utasokat közvetlenül a felszállás előtt, az Emirates is felszállás előtti gyorstesztek bevezetését tervezi. Milyen világ vár ránk, utazani szeretőkre? Ebben az összeállításban összeszedtem a gondolataimat azokra a kérdésekre is keresve a válaszokat, amelyek most minden utazni, felfedezni szerető embert a leginkább foglalkoztatnak. Gondolkozzunk, keressünk válaszokat együtt. Bízzunk abban, hogy a jó felé változik a világ és változzunk együtt vele, hiszen egy közösséget alkotunk mi, utazni, álmodozni, olvasni és gondolkodni szerető PetersPlanet olvasók. 

 

MIT TANULHATUNK A KORONAVÍRUSTÓL ÉS MIT ADHAT A KARANTÉNIDŐSZAK? 

Első körben talán a saját életünkkel való szembenézést. Minden, ami eddig a külvilágnak szólt egy ember életében, egy pillanat alatt veszítette el a fontosságát és a jelentőségét. A képmutató vagy nem őszinte életek kénytelenek szembenézni saját magukkal ebben az időszakban, nem kerülhető el az önvizsgálat.  Persze továbbra is lehet hangosan másra mutogatni vagy pótcselekvésként gyűlöködni, hogy ki és mi tehet arról, hogy valójában nem működik a külvilágnak olyan jól (meg)játszott párkapcsolat vagy hogy miért nem halad egyedül, home office-ban a munka. De az is kérdés lehet, hogy valójában mi okozza azt a rendkívüli feszültséget az emberben a bizonytalannal és az ismeretlennel szemben állva? Hálás vagyok, hogy a korábbi utazásoknak (is) köszönhetően megtanultam önmagammal jól lenni és azt is, hogy semmi sem állandó, igazán semmi sem tervezhető és az alkalmazkodóképesség mellett a belső béke, az önfegyelem és az a tudat segít a legtöbbet egy bizonytalan, kiszámíthatlan helyzetben, hogy az ember kizárólag magára számíthat. Az a fajta felfedező és egyben belső utazás, amiben legtöbbször egyedül, a számomra rendkívüli módon stimuláló kiszámíthatatlanságban arra mentem, amerre az áramlás és a talákozásaim vittek, megedzett és talán fel is készített egy ilyen rendkívüli időszakra. Biztosan tudom, hogy elmúlik a karanténidőszak és azt is, hogy csak magamnak tartozom felelősséggel azzal kapcsolatban, hogy mivel töltöm a rám szakadt időt és hogyan rakom magam össze újra, már alkalmazkodva a most születő, új, koronavírus utáni világhoz. 

Ha az ember korábban azt látta maga körül,  hogy mindig okolni lehet valakit a helyzetéért vagy korábban azzal a módszerrel söpörte a szőnyeg alá az egyébként nyilvánvaló  élethazugságait, hogy egyszerűen keresett egy bűnbakot. (főnöke zsarnoksága, kollégái zsivaja, párkapcsolatának elviselhetetlensége, pirézek, kékszeműek, feketeszeműek stb.). A hörögve és rettegve híreket kommentelők, akik mindent mindenkinél jobban tudnak kénytelenek lesznek szembenézni egy idő után azzal, hogy az értékes energiát sokkal hasznosabb az öngyógyítás mellett az összefogásra, egymás segítésére és arra fordítani, hogy az ember azt tegye, ami neki is és másnak is örömet okoz. Segítsen, amiben tud, adjon abból, amije van, vagy amiben a legjobb, meséljen, figyeljen, támogasson, a pozitív energia ugyanúgy megsokszorozza magát drámai vagy kihívásokkal teli helyzetben is, mint a negatív, de akkor miért is ne az összefogást, a segíteni akarást, az emberséget, a szolidaritást erősítsük magunkban és másokban? 

 

FELELŐS VÁROSLÁTOGATÁSOK 

Az idei év első nagyobb PetersPlanet projektje még a vírusválság előtti időszakban a turistáktól túlcsordult Velence felfedezése volt egy olyan időszakban, amikor Velence azoké, akik lakják. Fél évig készítettem elő az utazást, helyieket kérdeztem arról, melyik az a pár nap, amikor a leginkább üresek a város utcái, amikor úgy lehet felfedezni a világ egyik legszebb városát, hogy az ember beleépül a város szövetébe. Munkát kerestem, hogy így épüljek be a város életébe, couchsurfinget kutattam, hogy a helyiekkel lakhassak, Velence rajongókkal és helyiekkel leveleztem, sőt, Velence városának imázsáért felelős szakemberrel is felvettem a kapcsolatot, de a legértékesebbnek egy, az Instagramon talált kapcsolat bizonyult. A @venice.experience kitalálója velencei, alapötlete szerint a saját imádott és tisztelt városát szerette volna egy „másfajta” vendégfogadásra is felkészíteni, aminek az a lényege, hogy a városba látogató nemcsak megismeri és megnézi a várost, hanem úgy vesz részt az életében, hogy azzal lakóit segíti, vagyis nem „lelakja”, hanem építi vagyis tiszteli. A turisták tömegeire nem ez volt a jellemző, viszont az általuk behozott és bátran költött pénzre komoly igény mutatkozott. Az ebből fakadó feszültség semmilyen módon nem tett jót a városnak, nemcsak a jelenének, a jövőjének sem. Persze, minden város „okos” látogatókat szeretne, akik komolyan költenek is, de tiszeletben tartják a helyiek életét. A Venice Experience hosszas előkészítés után idén indult el, de a koronavírus válság a tömegturizmussal együtt nyomta le. Kérdés, hogy amikor lassan újraindul – mert valmilyen módon újra fog indulni a világ idegenforgalma – melyik épül vissza, melyiknek lesz nagyobb a létjogosultsága?

Talán emlékszünk arra is, hogy nem sokkal a vírusválság kirobbanása előtt Ausztria és Bécs városa már nem a vendégéjszakák számával, hanem egy sokkal fontosabb jelzővel, a fenntarthatósággal mérte idegenforgalmának sikerességét. Ez a tendencia, a felelős városlátogatások, a fenntartható utazás valószínűleg tovább fog erősödni a jövőben. Akik szerint az év végére (vagy egy, másfél év múlva megjelenő) vakcina megjelenése után azonnal visszaáll a „régi rend”, vajon tényleg azt gondolják, hogy hétmilliárd ember számára azonnal elérhetővé válik az oltás? Vajon az „új rendben” olcsóbbak vagy drágábbak lesznek a repülőjegyek? Visszaépül a fapados rendszer? A mostani megoldás kísérletek, mint amilyen például „a középső ülésre nem adnuk el jegyeket” vajon elegendő lesz arra, hogy az utazni szándékozó megfeledkezzen arról, hogy ettől függetlenül még egy légtérben van nagyon sok emberrel? Vagy tényleg csak a vakcina és az elfojtott járvány után merünk utazni? Hová és milyen módon megyünk tovább? Reményeim szerint több lesz a felelős utazó és sokkal kevesebb a felelőtlen turista. A kettő között talán az az alapvető különbség, hogy míg az utazó elmélyül és ezzel együtt beleovad a helyiek életébe,  tisztelettel tekint arra, ami körülveszi. A turista az otthoni komfortot szeretné megélni és kényeztető – kiszolgálást, elmélyülés helyett pedig rapid selfie – élményeket. Lehet hogy a felelőltlen és kártékony tömegturizmus örökre a múlté?  Ebben a YouTube videóban az Aeropark kérdezte többek között a PetersPlanetet arról, hogy vajon merre megy a világ a koronavírus – válság után. 

 

NYARALJ ITTHON – A BELFÖLDI UTAZÁS SZÉPSÉGE, A MAGYAR VIDÉK FELFEDEZÉSE 

Logikusnak tűnik, hogy első körben népszerűbb és biztonságosabb lehet a belföldi utazás, több okból is. Nem tudjuk, nem tudhatjuk, mikor nyitnak a világ különböző országai és azt sem, ha már nyitva vannak, kit és milyen módon engednek be, ha egyáltalán. Ha már élőben nézhetjük végig, ahogyan összeomlik a világgazdaság, értelemszerűen azt mentjük először, ami a mienk, annak segítünk támogatással – már ha lesz miből –  amit a magunkénak érzünk. Bár engem személy szerint Latin – Amerika inspirál leginkább, többször írtam itt az olalon arról, hogy nem kell feltétlenül messzire menni valódi élményekért. A felfedezés örömével ajándékozhat meg akár a szomszéd falu megismerése. Emlékszem – és meg is írtam – hogy milyen totális élményt nyújtott már utazási támájú fotókra és cikkekre specializálódott újságíróként, amikor életemben először nem balra, hanem jobbra indultam el a szülői házból Berettyóújfaluból, hogy felfedezzem az otthonomtól mindössze hat kilométerre lévő korábban soha nem látott Szentpéterszeget és a helyiekkel beszélgetve felderítsem a virágokat fomázó kerítésdíszek nyomán, hogy ebben a faluban a legtöbben virágmagok termesztéséből építettek gyönyörű házakat. A tiszántúli aprófalvak nyújtotta megható vendégszeretet nagy rajongójaként továbbra is vallom, hogy ha az ember megtanulta nyitott szemmel szemlélni az őt körülölelő világot, képes lesz arra, hogy a kertjében vagy az utcájában növő virágot is legalább akkora lelkesedéssel szemlélje, mint a trópusi dzsungelek csodáit. 

A TERMÉSZET ÉS A VELE MEGTEREMTETT HARMÓNIA LEHET AZ ÉLHETŐ VILÁG KULCSA?  

Érthető okokból valószínűsíthető, hogy megnő az igény a karanténidőszak után a vírus szempontból is biztonságosabbnak tartott, kevésébé látogatott természetközeli helyek iránt itthon is, külföldön is. Nagyobb tér, kevesebb ember, nagyobb ívű gondolatok és mélyebb kikapcsolódás.  Az átlagosnál egy kicsit vadabb természeti túrákra gondolok például, ha a saját igényeimet fogalmazom meg. Az embernek azért is meg kell tanulnia harmóniában élni azzal a világgal, ami körülveszi, mert egyáltalán nem biztos, hogy nem támad fel egy újabb, sokkal veszélyesebb vírus, gondoljunk csak az Antarktiszról esetleg kiolvadó lépfenére –  aminek a lehetőségére  már korábban is figyelmeztettek tudósok – vagy arra, hogy a már velünk élő vírusok közül – mint a amilyen az állítólag majomevésből az emberre transzformálódott HIV is –  hányat  „köszönhetünk” még annak, hogy nem tartjuk tiszeteltben a vadon élő állatokat és élőhelyüket. Talán ez az egyik legnagyobb tanulsága és üzenete annak, ami történik velünk, hogy ha még mindig mindennél fontosabb a profit és a széthúzás, akkor könnyű préda leszünk, viszont ha legalább csak olyan tisztelettel bánunk a Földünkkel, mint amilyen tisztelettel például az őslakók, a „nem civilizáltnak”, sőt korábban „primitívnek” tartott indián közösségek teszik, lehet kiút. Megérthetjük végre, hogy folyamatos fejlődés nem létezik, körforgás van.

Amit „harmadik világbélinek”, „elmaradottnak” tartottunk innen a nyugati civilizációból nézve, az valójában nagyon is progresszív, és korszerű megközelítés. „A fák nem nőhetnek az égig.” – magyarázta nekem egy sámán Kolumbiában, akitől a „Pachacútec” szó jelentését is tanultam. Évekkel ezelőtt írtam itt az oldalon az idézett inka szó jelentéséről és az üzenetről, amit a dzsungelből hoztam haza akkor. A Pachacútec azt jelenti, hogy Isten, de a körforgást is ezzel a szóval írják le. A mai napig a dzsungelben élő indiánok hite szerint a ciklusok 500 évente változnak és a változással együtt kezdetét veszi egy új korszak. Szerintük ez már elkezdődött és most az ő javukat fogja szolgálni, írtam itt az oldalon két évvel ezelőtt. Az inkák egykori imahelyén zajló párbeszédben az is elhangzott, mi történt éppen ötszáz évvel ezelőtt, akkor, amikor az európai gyarmatosítók dogmákkal, aranyéhséggel és eddig ismeretlen fertőző betegségekkel együtt megjelentek a mai Latin-Amerika földjén és elpusztítottak egy, a természettel tökéletes összhangban lévő világot. Félelmetesen aktuálisak a dzsungelben elhangzó sámán szavai ma is, „minket már többször is az elzártság és az összetartás mentett meg a történelemben.”  Szerintem van mit tanulni tőlük, a hit, a az egymásért érzett felelősség és a környezetkímélő, fenntartható fejlődés lehet a jövő és az élhető világ kulcsa.