>

 

 

 

•    Hogyha Budapestről indulnál, akkor melyik iráni (nagy)városba a legegyszerűbb repülni/megérkezni? (Te milyen átszállással érkeztél és melyik városba, illetve ugyanonnan is repültél haza?)

 

 

 

 

Egyértelműen Teheránba a legegyszerűbb megérkezni. Amikor tavaly nyáron először voltam Iránban, akkor Budapestről Grúziába érkeztem meg először és onnan indultam egy nagy három országot felfedező túrára, Grúzia után bejártam Örményországot, és végül Jerevánból egy 24 órás buszúttal érkeztem meg Teheránba. Idén tavasszal a perzsa új évet köszöntöm az iráni barátaimmal együtt, Budapestről az Air France járatával megyek Teheránba, párizsi átszállással. Mivel elég sok ajándékot viszek, például a Perzsa portré – Újradefiniált férfiasság című kiállításom alanyainak az őket ábrázoló portréképekből, a hátizsákos verzió most nem jöhetett szóba. De Teheránból egy-két ott töltött éjszaka után már busszal megyek tovább Shirazba és Esfahanba, hogy újra lássam a nyáron megismert és megszeretett kinti barátaimat.

Milyen dokumentumokra/papírokra van szükség a vízum megszerzéséhez? Mennyit tudsz erről az új e-vízumról?

A vízumot az Iráni Nagykövetségen kell igényelni, általában két héttel kell számolni, mire elkészül. Amikor tavaly igényeltem, akkor ezt nem tudtam és pár nappal az elutazásom előtt mentem el a Budapesti Iráni Nagykövetségre. Óriási szerencsém volt, hogy három nap alatt elkészült.  Összesen 17 ezer forint volt a teljes költsége, egy útlevél kellett hozzá és egy pár fotó. A dokumentumot, amit ki kellett töltenem, ott kaptam meg és volt egy beszélgetés is az első körben azzal kapcsolatban, hogy mi a célom a kint tartózkodással. Az új e-vízumot ajánlották korábban, utána is néztem, hátha egyszerűbb, de aztán a klasszikus út bizonyult biztosabbnak, így ezt ajánlom én is. Az iráni vendégszeretettel már a követségen találkoztam, egy Magyarországon építészetet tanuló srác beléptetett a See you in Iran nevű zártkörű facebook csoportba, ami az egyik leghasznosabb oldal az Iránba először készülőknek. Bármit meg lehet kérdezni a csoportban, azonnal érkeznek a válaszok. Nekem a követségen derült ki, hogy éppen a Ramadan idején érkezem meg, és azt kérdeztem meg a csoportban, hogy érdemes – e átraknom az utazásom időpontját, de aztán megnyugtattak, hogy nyugodtan menjek csak, így utólag hálás vagyok azért, hogy éppen akkor érkeztem meg, mert érdekes tapasztalat volt. Egyedül utazó lányként szerintem érdeklődj először a követségen, mert nem tudom, hogy így egyáltalán adnak – e vízumot.

 

•    Érdemes inkább elegendő készpénzzel érkezni vagy könnyű bankautomatákat is találni?

 

Egyáltalán nem lehet európai vagy amerikai bankkártyát használni Iránban, legyen nálad készpénz, amit az iráni bankokban be lehet váltani. Én eurót és dollárt is vittem magammal. mert nem tudtam előre, hogy melyik a jobb, de mindkettő remekül működött.

 

 •    Milyen szálláslehetőségek vannak Iránban, mondjuk a couchsurfingen kivül? Te miket próbáltál ki és miket ajánlasz? (bár én az esetek 99%-ban szörfölök 😛 )

Vannak szállodák, de én csak pár éjszakát töltöttem hotelben, amikor a nomádoknál szemen csípett egy darázs,  akkor például először az ügyeletre és egy hotelbe mentem Shirazban. Még ez is óriási élmény volt, mert az ügyeletes orvos -miután rákérdezett hogy nem vagyok – e amerikai kém-  nem fogadott el pénzt és megvette nekem a kenőcsöket és megadta a számát, hogy ha bármikor arra lenne szükségem az itt tartózkodásom alatt, hogy valaki angolra fordítsa nekem a perzsát, akkor hívjam nyugodtan. Angolul egyébként szinte mindenki beszélt, egyedül a nomádoknál nem volt ez így, de ott éppen ez tette még szebbé a találkozásokat és a kommunikációt. Én az első napokban couchsurfingeltem.  Itthon ajánlottak izgalmas hosteleket, nem akartam más utazókkal vagy turistákkal találkozni. Később már a couchsurfingre sem volt szükség, azokkal az emberekkel és családjaikkal éltem, akiket megismertem az utam során. Leírhatatlan élmény az a nyitottság, bizalom és szeretet, ami folyamatosan körülveszi az embert.

 

 

 •    Mennyi ideig tartott az első látogatásod és mennyi időre tervezed a másodikat? Például egy 2 hetes út alkalmával melyek azok a helyek/dolgok, amiket mindenképpen ajánlasz? Én 2 hetesre tervezem az utamat, ezért kérdem ilyen konkrétan, igen tudom, hogy ez nagyon kevés, de még mindig jobb kevés időre menni, mint Iránt nem látni :)) 

Két hét szerintem jó kezdés, nekem kicsit több volt az első kör. Sokat buszoztam az országon belül, ami sok időt vett el, de szerintem egy hónap folyamatos utazással is állandóan új és fantasztikus dolgokat fedez fel az ember. Két hétbe is bőven beleférnek az izgalmas látnivalók, nekem a csúcs Esfahan volt, szorosan a top háromban van Shiraz és Yazd és a nomádoknál töltött éjszaka is feledhetetlen. Volt sok olyan ajánlott város és látnivaló, amit azért nem néztem meg, mert annyira boldoggá tett az ottani emberekkel töltött idő, hogy egyszerűen nem mentem tovább. Irán olyan, mintha belecsöppennél az Ezeregyéjszaka meséinek a díszleteibe, mindez egy másik bolygón és ehhez az ott élő emberek annyi őszinte szeretetet adnak hozzá megállás nélkül, ami felfoghatatlan.

 

 

    •    Városok között milyen járművel a leghatékonyabb/praktikusabb közlekedni?

A buszt ajánlom, mert rendkívül olcsó, nagyon kényelmes, és remekül lehet új ismeretségeket kötni. Gyümölcsöt és friss hideg vizet is adnak a hosszabb utakon, de miután a helyiek meglátják, hogy van egy külföldi a buszon (legtöbbször egyedül voltam európai vagy utazó a helyiek között) azonnal elhalmozzák étellel, itallal és szeretettel. Kaptam így egész doboz bonbont, vagy megfelezett szendvicset és jégkrémet is.

 

 

 

 

 

 

 

•    Milyennek találod a helyi embereket, mennyire segítőkészek, mennyire beszélnek angolul (itt jöhet pár dolog a kultúrával kapcsolatban, de  azért ne legyen spoiler :P)

Soha sehol nem tapasztaltam mag ilyen magas fokú vendégszeretet, mint Iránban. Erről tényleg nem is mondok többet, mert leírhatatlan. Összesen egy bunkó taxissal találkoztam Esfahanban a pár hét alatt, de a budapesti taxis tapasztalataimhoz képest (tízből kilenc vállalhatatlan viselkedés) még az a fiatalember is kifejezetten segítőkésznek bizonyult.

 

 

 

 •    Mennyire egyszerű pl. nyilvános wifit találni, hol érdemes keresni? Mi a legegyszerűbb kommunikációs forma úgy a helyiekkel – CS szempontból kérdem – mint az otthoniakkal; esetleg érdemes beruházni egy iráni sim kártyára?

Wifi szinte mindenhol van és hasít is rendesen. Az iráni sim kártya mindenképpen javasolt, de mivel én nem tudom, hogyan kell ezt okostelefonnal megoldani, inkább maradtam a sajátomnál. Arra készülj föl, hogy a facebook blokkolva van Iránban (bár szűrőprogramok letöltésével ugyanúgy használható mint itthon) , így ha a Couchsurfing appodba Facebookon keresztül léptél be eddig, akkor hozd vissza a jelszavas megoldást, hogy ezen ne múljon a CS sikere.

 

 

 

 

 

 •    Mire figyeljünk ottlétünk ideje alatt? Tippek, trükkök (esetleg helyzetek, amikor át akartak verni – bár szerintem ilyen nincs ott (még?!))

 

Szerintem arra figyeljünk, hogy éljük meg azt a csodát, ami Iránban körülöleli az embert. Szerintem nem érdemes a facebook szűrőt sem letölteni, én legalábbis nem tettem meg, így nemcsak alkohol (nem lehet alkoholt fogyasztani az országban) hanem facebook detoxban is részesül az ember, ami már önmagában is fontos élmény (nekem legalábbis az volt) és segít abban, hogy százon fölszívjuk az iráni  élményanyagot. A turistahelyeken sok pénzért adják a kávét és a turistákból élő taxisok és képesek többet mondani a nyugati turistáknak szerintem, bár én egy asztalosból lett alkalmi taxis sráccal olyan jól összebarátkoztam Persepolis felé, hogy azóta is kapcsolatban vagyunk. A családját és az életét is megismertem, természetesen újra találkozunk márciusban. Olvastam olyat a See you in Iran csoportban, hogy egy cseh lánynak nem voltak jó élményei, mert valaki elragadta a táskáját egy motorról, de az szerintem biztos hogy nem iráni volt. Arra kell figyelni, mint bárhol a világban és a biztonság szerintem belül van. Sehol nem éreztem magam annyira biztonságban mint Iránban. Bár az is érdekes sztori, amikor az egyik CS hostom úgy kezdte, hogy az előző látogatót, egy egyedül utazó német lányt bevitte a rendőrség. Kiderült, hogy videózott egy politikai témájú tüntetésen (én ezt nem tettem volna) és amikor a rendőrök kérték az útlevelét, az nem volt nála. Mivel a couchsurfing illegális tevékenység, nem akarta megmondani, hogy hol szállt meg (merthogy ott volt az útlevele), de még ez az extrém eset is úgy végződött, hogy miután előkerült az útlevele a szállásról, rendőrök mosolyogva bekísérték egy hostelbe.

 •    Bónusz: jó tanácsok Iránba egyedül utazó lányok számára.

Ezt a kérdést a See you in Iran csoportban érdemes feltenni, mert én egyedül utazó fiúként jártam be az országot. 🙂