A napokban megjelent Economist a világ legjobb, könnyedén besétálható városai között elsőként említi Bilbao-t, Baszkföld fővárosát. Bilbao egyik központja a Guggenheim Múzeum, a másik pedig az Óváros, ahová a Camino túrázók is egyszer csak belépnek túrájuk során. Bilbao 1300 körül született a Ría folyó partján, az egykori iparváros szerethető és élhető városként született újjá a kétezres években. A Guggenheim Múzeum 1997-ben nyílt, ez után a város bevételének nyolc százaléka már a turizmusból érkezik. Bilbao és Baszkföld még mindig valamennyire felfedezetlennek számít például Barcelonához képest, ahol a helyiek ezen a hétvégén is tüntettek a már-már elviselhetetlen tömegturizmus ellen.
Idei szezonnyitó spanyol túrámon láttam, az országban már reklámozzák a télen induló Budapest – Bilbao direkt járatot. Évekkel ezelőtt Budapestről indulva és Santanderbe érkezve fedeztem fel a régiót, nos, ez a járat már régóta nem létezik, ezért ezen a nyáron Madridból és Iberiával repültem Bilbaoba. Ottlétem alatt derült ki, idén decemberben a Vueling összesen hat járatot indít Bilbao és Budapest között december ötödike és január elseje között. Bízom benne, hogy 2025 többi hónapjában is megmarad vagy még inkább újra indul a tavaszi – nyári időszakban ez a vonal.
Nem először jártam Baszkföldön, viszont bármikor szívesen visszamennék, mert mindig ad valami újat. Sokan állítják elfogultság nélkül, a baszk a világ egyik legjobb konyhája,az pedig tény, hogy a világ legjobb séfjei között is feltűnően sok a baszk. Azt, hogy mit tud a baszk konyha és mi a baszk séfek és ételek titka, egy San Sebastian-i főzőtanfolyamon derítettem ki, kipróbáltam Bilbao és San Sebastian legjobb pintxos bárjait, de Baszkföld legjobb éttermei és pincészetei közül is összeszedtem a legjobbakat ebben az összeállításban.
BILBAO TIPP:
Ha helyiekkel akarsz találkozni, ha érdekel a kortárs képzőművészet a Guggenheimen túl is, ha kíváncsi vagy a baszk dizájnerek és grafikusok munkáira vagy csak úsznál és napoznál egyet a tetőn, akkor ezt a helyet keresd, az Azkuna Zentroa Alhóndiga Bilbao helyiek kedvenc közösségi tere. https://www.azkunazentroa.eus/en/
KÉT KIVÁLÓ PINCÉSZET RIOJA ALAVESA BORÚTJÁRÓL
La Rioja Alavesa bortermő vidékét és az onnan származó borokat sokan ismerik és szeretik. A térségben összesen hatszáz pincészetet találhatunk, kettőt látogattam meg helyi ajánlással, mindkettőt jó szívvel ajánlom tovább a Baszkföldre utazóknak. Mindkét pincészetbe előre kell bejelentkezni a látogatáshoz, nagy csoportokat egyik helyen sem fogadnak. Családias, jó hangulatú találkozások mellett kóstolhatjuk a vidék legjobb borait.
SAN SEBASTIAN BASZK NYELVEN DONOSTIA
Szerintem a világ egyik legszebb városa San Sebastian, légies, finom, átjárható. Párizs piciben, szerethető lakókkal és a legjobb pintxos bárokkal az egész világon. Nem tudom, mennyien lehetnek itt a híres filmfesztivál idején, de a helyiektől tudom, hogy ha energikus napot szeretnénk, akkor évszaktól függetlenül a napot indítsuk a Conchán, vagyis San Sebastian kagyló formájú homokos szabadstrandján időjárástól függetlenül mezítláb sétálgatással és garantáltan jó napunk lesz.
Még rádiós újságíróként interjúvoltam Lucía Etxebarríát, a baszk származású spanyol írónőt, aki az akkori Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendégeként érkezett Budapestre. Etxebarria sokat mesélt nekem akkor arról a hűvös eleganciáról és büszkeségről, ami szerinte olyannyira jellemző a baszkokra. Azt, hogy milyen pontosan írta le akkor népét és a szigorú, hullámok verte sziklákat és a csak ott látható színeket a könyvében csak akkor tudatosult bennem, amikor a tíz évvel ezelőtt készült beszélgetés és a könyvében található leírások egyszerűen beúsztak a szemem elé Baszkföldön.
A Bilbao és Baszkföld felfedezése című PetersPlanet összeállítás a Basquetour, a Budapest Airport és a Gondra család közreműködésével készült.