>

Rotterdam nyitott és nyugodt város. Azt tapasztaltam, hogy a benne élők nemcsak nyitottak, hanem jól is érzik magukat attól, ami körülveszi őket. A kikötőváros komoly múlttal és még komolyabb potenciállal bír, frissességgel és cool faktorral van tele. Ráadásul Amszterdamtól alig egy órányira van autóval vagy még kevesebbre vasúttal. Budapesttől pedig alig kétórányi repülőúttal, jó áron elérhető. 

Nekem Gábor barátom ajánlotta először a figyelmembe a várost, aki még a nyáron egy hosszú hétvégét töltött el ott az itteni elviselhetetlen hőság elől menekülve. Ő a frissebb levegő mellett azért ment, mert „közel van, könnyen elérhető és ott még nem jártam, viszont érdekel”.  Nekem mindössze két napom és két éjszakám volt a városban, de már most tervezem a visszautat, hogy egy kicsit mélyebbre menjek majd a rotterdami hétköznapokban. Sikerült leboltolnom egy spontán lakáscserét, így olvashattok még Rotterdamról jövőre is a PetersPlanet.travel oldalain, sőt, azt is meg fogom mutatni, hogy egy Rottardamban felnőtt lány, aki még soha nem látta Budapestet, hogy fedezte fel a mi fővárosunkat a Lövőház utcából.

 

A FENIX FOOD FACTORY-ban ilyen menő cidert lehet inni, de sok friss és cool konyha és termék is van a sajttól az édességekig. Cím: Veerlaan 19, Instagram @fenixfood

Rotterdam csúcsán az Euromast toronyban akár el is tölthetünk egy éjszakát a felhők között, nászutasoknak ajánlott lehetőség. Cím: Parkhaven 20, Instagram @eurosmast010

Ha egy mondatba kéne összeraknom, hogy Rotterdam miért menő, akkor azt mondanám, hogy egy olyan még felfedezetlen, de friss, pozitív energiával teli kikötőváros, ami emberi léptékű és kiegyensúlyozott. Egyszerűen jó benne lenni és megmártózni abban a dizájn és művészetre érzékeny bringás városban, ahol még nem jönnek szembe turistahordák selfie stick-kel. Megélhetjük benne azt a jóllétet, amitől Nyugat Európa annyira vonzó és abból a laza felszabadultságból hozhatunk haza is.

A bringa mellett a vízitaxi a leggyorsabb és legkedveltebb közlekedési eszköz a városban

 

 

 

A közelben lévő egyébként fantasztikus Amszterdamban 800 százalékkal van több turista, utazó és látogató mint Rotterdamban. A városban meglévő good vibe talán annak is köszönhető, hogy még nem tud róla mindenki hogy itt miért jó. Állítólag nemrég Madonna is vett itt egy lakást az egyik New York-ra emlékeztető felhőkarcoló tetején. A bennfentes rotterdamiak szerint egy városban lakó igen vonzó táncos miatt került sor a lakásvásárlásra. Rotterdamban egyébként sokszor eszembe jutott New York hangulata, a belvárosban van olyan utca, ahová ha csak úgy lepottyantanak és megkérdezik, hogy hol vagyok, akkor New Yorkot vágnám rá. A New York fantázia után pár perc múlva érezném csak meg azt, hogy a Nagy Alma lüktetése helyett nyugalom van a levegőben, de az alkotó energia itt sem hiányzik. 

 A város street art kultúrája gazdag és inspiráló. Az egyetemek környékén teljesen természetes, hogy valaki csak úgy leugrik egy spanglira, hiszen a light drogok, mint például a marihuána fogyasztása legális az országban. Helyi ismerősöm szerint ettől függetlenül csak annyian szívnak, mint amennyien egyébként is, „a legalizálással nem lett több fogyasztó, csak jobb a hangulat.” Kétségtelen, hogy a Hollandiában, így Rotterdamban is tapasztalható könnyedség és szabadság egy olyan fokú kultúrával jár együtt, ami ezt megengedi.  

 

 

 

SZERINTEM EZ AZ ÖT LEGMENŐBB HELY ROTTERDAMBAN

  1. MARKTHALL

Hollandia legnagyobb dizájnerek által tervezett vásárcsarnoka a MVRDV építész stúdió remeke. A hét minden napján este nyolcig van nyitva, éttermekkel, klasszikus piaci kínálattal, friss zöldséggel, gyümölccsel és a nemzetek konyháival. Instagram @indemarkthall

2. GROOS concept store 

Ez a belvárosi concept store kizárólag rotterdami termékeket árul, divat, design, zene a fő profil, de fiatal képzőművészek munkáit vagy például Rotterdam édességét is megtaláljuk. A Groos egyébként régi elfeledett holland szó, és azt jelenti büszkeség. Cím: Achterklooster 13 Instagram: groosrotterdam

3. KOCKAHÁZAK

Rotterdam legnagyobb nevezetességét nemcsak kockaházaknak hanem faházakként is emlegetik, Piet Blom sztárdizájner ugyanis egy nagyvárosi erdőt szeretett volna megalkotni az építészeti remekmű együttessel. Dizájn és építészetrajongóknak jó hír, hogy ha szerencséjük van, az Airbnb-n elérhető áron ki is vehető némelyik egy pár éjszakára. Aki nem szeretne a kockaházakban aludni, csak meg szeretné őket látogatni, arra is van lehetőség, az egyik ugyanis múzeumként erre a célra lett kialakítva. nekem élményszámba ment. Cím: Overblaak 70, www.kubuswoning.nl

 

4. POSSE könyvesbolt, étterem, kávézó és fotógaléria

Ez a loft feeling kávézó és találkozóhely lett az abszolút kedvencem a városban. Minden megvan benne, ami ahhoz kell, hogy az ember akár egy fél napig lógjon itt, hogy falatozzon vagy inspirálódjon. A konyha kiváló, de az igazi élményt a miliő adja, fotográfia, magazinok, könyvek, vintage és ultramodern biciklik, kiegészítők és mindenféle szerethető képzőművészeti kacat egy hatalmas légtérben.

5. KUNSTHAL ROTTERDAM

Ez a múzeum azért különleges mert nincs állandó gyűjteménye, viszont jó kapcsolatainak köszönhetően a világ legjobb kollekcióiból válogat saját tematika mentén vagy éppen befogadja a már meglévő máshol nagy sikert aratott kiállításokat, mint legutóbb a Jean Paul Gautier munkásságát bemutatót Párizsból. Aktuálisan három kiállítást néztem meg, a CAT LOVE, a Fashio in the air és a legnagyobb élményt adó Birdman. Zak Waters fotóművész tíz évig fotózta a Hollandiában, Belgiumban és az Egyesült Királyságban a postagalambászok életét. Megható munka. December 10-ig látható. 

Cat Love – Nine lives in the art, macskarajongóknak kötelező, január 14-ig látható a kiállítás. Nekem ez volt a kedvenc darabom.

A Fashion in the Air kiállításon 1400 légiutas kísérő kosztümből és 523 légitársaságtól válogattak az installációhoz, 2018 február negydikéig látható az anyag Rotterdamban.

Zak Waters Birdman című kiállításán ez volt a kedvenc riportfotóm a Kunsthal Rotterdam kíállításán.