Éppen húsz évvel ezelőtt jártam először Palma de Mallorcán, akkor egyetemistaként és diákmunkásként egy magyar klasszikus zenekar kísérője és tolmácsa voltam, akik egy katalán fuvolaművésszel járták Spanyolországot, majd Palma de Mallorca koncerttermeit és aprócska falvainak templomait. Már akkor is éreztem, hogy ez a sziget valamilyen mágikus erővel és nyugalommal is bír a szépsége mellett, nem véletlenül az egyik legvágyottabb úti cél a világon. Akkor még abba a diszkóba is ellátogattam, ahol Claudia Schiffert is felfedezték a legenda szerint, megmártóztam a sziget híres partiéletben, de idén egészen másra vágytam és mást is szertettem volna megtapasztalni. Egy borkóstolós – felfedezős – túrázós jógaelvonulásra kaptam meghívást a szigetre szeptember végére. Minden vágyam egyszerre teljesült.
Elvárások nélkül keltem útra most is. Régóta tudom, hogy az elvárások egészen biztosan csalódáshoz vezetnek, de ha az ember nyitottan indul el valahová, akkor minden mgtalálja, amire szüksége van. A tömegturizmus (ami Mallorcáról elsőre akár eszébe juthat az embernek) nem az én világom, de gondoltam, ha a kényes ízlésű Michelle Obama is Palma de Mallorcát választotta idén augusztusra, akkor én sem fogok csalódni, különösen, hogy a meghívó – szervező Breathinspiration bortúrát és off the beaten track élményanyagot kínált az általam annyira sokra tartott nemzetközi színvonalú jógaórák mellett. Korábban és most is tapasztaltam, Palma de Mallorca csodája annak nyílik meg, aki bátran tér le az utakról azért, hogy a megérzései vagy a vágyai után menjen.
Palma De Mallorcára az őszi időszakban Bécsből a leggyorsabb és legegyszerűbb eljutni, a Niki Airlines és az Eurowings is megfizethető áron kínál jegyeket. Nekem az utolsó pillanatban vásárolt oda – vissza jegy nagy méretű kézipoggyásszal hatvanezer alatt tudott maradni, a bécsi útra pedig jó társaságért (és a busz árának harmadáért) az ökotudatos BlaBlaCar applikációt ajánlom. Ha szeretnénk halmozni az élvezeteket, az oda és/vagy vissza egy remek bécsi városnézéssel, Sacher tortázással is összeköthető az őszi napsütéses boutique jóga és Mallorca felfedező élményanyag. Mint bárhol a világon, a helyiek terményeit kínáló piacot elsőként keresem fel, ami Mallorcán is maradandó élmény, bár keresni kell az autentikus anyagot, ha az ember nyitott szemmel jár, azonnal megtalálja. A mandula a Mallorca-i piacon kihagyhatatlan (három euróért vásároltam egy nagy zacskóval a képen látható asszonytól) akárcsak a pár euró adományért készülő malacölelős fotó, a bevételből a szigeten élő idős embereket és rászorulókat támogatják. Az ócskapiac is tele van kincsekkel, spanyol irodalom vagy torreádor szaklap fillérekért. Igazin kincsesbánya.
A legnagyobb felfedezés az idei Palma élményben az a néhány száz éves birtok, ahol a jógaórák, a reggelik és a vacsorák zajlottak. Ezt a középkorban épül családi birtokot a sziget közepén, Randa falucskában építették valamikor. Házi oltárral, szalonnal, istállóval és mellékhelyiségekkel. Úgy éreztem magam mint egy kalandregény hőse. Egy nagypolgári és jó ízlésű család vendégeként, eredeti bútorok és berendezési tárgyak között, személyes holmik, festmények, képeslapok és apró finomságok között. Van medence a kertben modern bútorokkal és minden, ami a 21-ik századhoz kell, de a legnagyobb érték a csend, ami nap mint nap körülöleli az embert. Tetszett a jógaoktatónk megközelítése is, aki a reggeli és a délutáni jógaórák kezdetén annyit mondott, most a madárcsicsergős cd-t tettem föl vagy annyit, hogy most a birkalegelős kolomposat. A családi birtok egy hegy tövében, két monostor között fekszik, mélyen ülő csenddel és békével, oliva és fügeligetekkel körbevéve. Alig hihető, hogy egy ilyen népszerű helyen létezik még ennyire érintetlen vidék és benne egy teljes gazdagságában megmaradt történet. Ebben a miliőben a naplementében vegán szusit enni és hozzá helyi borokból válogatni egészen megkapó élmény. Azt éreztem, hogy legszívesebben addig maradnék, amíg totálisan kitisztulnak a gondolataim és minden reggel leülök, hogy megírjak egy újabb fejezetet annak a családnak a történetéből, akinek a birodalmába csöppentem. Kihúztam egy fiókot a nappaliban. Tömjénszag, Biblia, csonkig égett gyertyák és apró szentképek. El is indult a történet. Ez a kislány a címerrel és a birtokkal a háttérben is ott mosolyog a kandalló felett. Biztosan ő is nyugodtan aludt itt, lehet hogy éppen abban a szobában, ahol én aludtam olyan mélyen, mint talán tinédzserkoromban, amikor kalandregényekkel feküdtem és keltem. A konyhában minden edény és kerámia korabeli. Ezt onnan tudtam meg, amikor az ócskapiacon vagyonokért kínálták a házban található berendezési tárgyak apró részleteit. Örülök, hogy nem luxusgolfklub lett itt, hanem egy megélhető eredeti élmény tele inspiráló történetekkel. A jóga és a bor (kedvenc elfoglaltságaim közül kettő egy-egy szóba tömörítve) tényleg csak hab a tortán.
Részletek a további jógás boros lehetőségekről és foglalási lehetőségekről akár már októberben itt: www.breathspiration.com