Azt hiszem, ha az egész év olyan lesz, mint az első napja, akkor a világ egyik legszerencsésebb embere vagyok. Erdélyben is szokták mondani, hogy ami január elsején történik, az ismétlődik egész évben. Nos, akkor az idei évem napsütéssel, felfedezéssel és szeretettel teli lesz. Az első, amivel január elsején találkoztam egy román aprófaluban, Plopisban, a világ egyik legmagasabb fatemploma. A Gábriel és Mihály arkangyalnak ajánlott templom 1583-ban épült, akkor, amikor a falucskában még csak 200-an laktak. Az UNESCO által védett épület mindössze 12 kilométerre van Felsőbányától.
Délben már Felsőbányáról indult a magyar busójárásra emlékeztető maszkos-kolompos menet, aminek az volt a célja, hogy elriassza a gonosz szellemeket és végleg elbúcsúztassa az óévet. Máramaros megyében az az egyik legizgalmasabb, hogy a helyi szokások nem a turisták (nem találkoztam velük) szórakoztatására vannak, hanem élő részei a közösség életének.
A következő részekben Kolozsvár, Marosvásárhely, a Dracula kastély és szerintem a világ egyik legszebb királyi nyári rezidenciája, a Peles kastély lesz soron, sok történettel és fotóval.