TIZENKÉT ÚTICÉL AZ ÉV MINDEN HÓNAPJÁRA – KEMPINSKIVEL A VILÁG KÖRÜL

 

Szeretem a Kempinski eleganciáját. Tetszik, hogy az egész világon mindenki büszke arra, ha a patinás szállodaláncnak dolgozik. Divatlap főszerkesztőként a világ leghíresebb hotelei közül sokban megfordultam, a Los Angeles-i Beverly Hilton-tól Párizs elegáns luxushoteljein át komoly élményanyagból merítve és bátran mondhatom, a vendégfogadáshoz senki nem ért jobban a Kempinskinél. Ezen túl persze elfogult is vagyok a márkával, hiszen több mint 15 éve van jelen az életemben valamilyen módon, és azt sem felejtem el soha, hogy már akkor mellém állt – először egy kiállítási helyszínnel – amikor még én magam sem tudtam, hogy mi lesz abból a kísérletből, ami a PetersPlanet utazási magazin. Hasonló értékrendünk van, hiszünk a lojalitásban. Az elmúlt három év anyagából állt össze ez az ajánló, amiben különböző kontinensekről és a közelből egyaránt válogatva a Kempinskivel járjuk körbe a Földet. Saját szervezésű út mindegyik, ezért is vagyok rájuk büszke és osztom meg az lményt. Abban a világban, amikor teljesen új utazási és élményszerzési formák hódítanak, az általam is olyannyira kedvelt Airbnb és Couchsurfing mellett van egy olyan lánc, ami azt hangoztatja – a megszokott magas minőség mellett – hogy mindegyik láncszeme egészen más, és éppen ettől különleges. 

 

Az első nemzetközi Kempinski élményem Genfhez kötődik, üzleti úton jártam Svájcban, a jó illatra emlékszem, és arra, hogy pár lépésre a hoteltől a genfi tavon egy autentikus fondue estet szerveztek a vendéglátóink. Nem volt nálam kamera, akkor még telefonnal sem lehetett fotózni, és a nyugat csillogásától kicsit megszeppenve álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer egy olyan összeállításon ügyködöm majd a saját nevem alatt futó online utazási magazin oldalain, amiben az évek alatt a világ különböző kontinensein tett látogatásaimból összeálló éves ajánlót a Kempinski köti össze.  Milyen jól jönne most a genfi képanyag, de van helyette más. Egy tizenkét úticélt bemutató ünnepi anyag, amelyben a távoli, egzotikus úticélok, a Seychelles – szigetek vagy Havanna mellett ugyanúgy helyet kaptak közeli, romantikus hangulatú városok vagy helyszínek. 

 

JANUÁR – KUBA, HAVANNA 

Kuba és Havanna (még mindig) a világ egyik izgalmas pontja, ahol egyszerre omladozik-foszladozik a múlt is és a jelen is, mégis a megélni a pillanatot érzésben (az ország és) a város is verhetetlen. Legutóbbi kubai utamon egy új Havannát is sikerült felfedeznem, a régi jól ismert lélekkel és inspirációval teli dekadenssé rohadt gengszterluxus és a kommunizmus mellett egy új Havanna nő föl. A változásra és profitra számító, az új, rohamosan változó és növekvő igényeknek megfelelően szemfüles és/vagy tapasztalt befektetők luxusszállodákat vizionálnak, az építkezések pedig megkezdődtek. Az első fecske a Gran Manzana, a Szépművészeti Múzeum mellett az évek óta  felállványozott, de folyamatosan megújuló Capitolum látképével büszkélkedhet és az első olyan tetőteraszos-medencés újkori luxusszálloda, ami nem Havanna (és Hollywood) aranykorának hagyományaiból él, hanem felvállaltan teljesen friss, új irányt mutat és ezzel együtt új korszakot nyit az omladozó-foszladozó város életében. A luxus betette a lábát Havannába című megközelítések közül voltak, akik tapsoltak a megújuló, ezzel együtt akár a helyeik életében is új lehetőségeket kínáló hotel megnyitásának, mások a már jól ismert leginkább a Zimmer Frei rendszerhez hasonlító casa particular világát siratták.

“Mi nem újraéleszteni akartuk a harmincas – negyvenes évek sokak által emlékezetesnek tartott, de valójában korrupcióból virágzó Kubáját, hanem új, 21-ik századi modern minőséget szeretnénk kínálni az ide látogatónak.”- magyarázza Arelis Valera Valientea, a Gran Manzana (magyarul egyébként Nagy Alma) nemzetközi kapcsolatokért is felelős vezetője, akit sikerül a brit TIMES-nak adott interjúja előtt elcsípnem.

Tény, a kubai hétköznapok és a Grand Hotel Manzana Kempinski La Habana medencés tetőterasza között óriási kontraszt feszül. “A szegény és a nem szegény emberek között a világ minden városában óriási a szakadék.”  A hotelben kapott fizetések jóval magasabbak a kubai átlagnál, de nekem a legmeghatóbb jelenet továbbra is a medence mellett hófehérben álldogáló havannai nővérek kis csoportja.

Kubában az orvosi ellátás a világon az egyik legmagasabb színvonalúnak számít (és teljesen ingyenes). Itt tudom meg, hogy a szelfiző tinédszerek és amerikai filmesek között posztoló fityulás nővércsoport  azért van itt, mert az országban van egy olyan törvény, miszerint egy bizony számú szoba felett egy vendégfogadó helyen kötelező a nővérek folyamatos jelenléte. Mert az egészségnél semmi sem lehet fontosabb.

FEBRUÁR – MAGAS TÁTRA, SZLOVÁKIA 

Azért vagyunk szerencsések, mi magyarok, mert elég közel vagyunk mindenhez, ami romantikus. A Magas Tátra például mindössze pár órára van tőlünk. Ha autóval mennénk akkor is, de ha a környezettudatosabb vonatot  választjuk, akár Kassán, akár Pozsonyon keresztül is érkezhetünk a Csorba – tóhoz, ami az arisztokrácia kedvelt pihenőhelye is volt a századfordulón. 

Az arisztokrácia diszkrét bájából nemcsak hogy maradt nekünk is a huszonegyedik századra, de teljesen újjászületett, egy nagyszabású felújításnak köszönhetően az elmúlt tíz évben már látogatható volt a Grand Hotel Kempinski High Tatras, aminek például csak idén olyan vendégei voltak, mint Catherine Zeta Jones vagy Michael Douglas.

Az 1897 óta működő Kempinski lánc szép és romantikus tagja a nyugalmat árasztó Csorba tó partján, a Magas Tátra hófödte csúcsainak ölelésében megbúvó, a kommunista diktatúra alatt szanatóriumként is funkcionáló egykori kastélyból újjászületett Grand Hotel lett a kedvenc hotelem ebben az évben. 

Azt, hogy Catherine Zeta Jones vagy Michael Douglas hol szállt meg, nem árulták el, de szerintem a Junior Suite az egyik legjobb választás. Olyan panorámával bír, amivel csak kevés szoba vetekedhet a Magas Tátrában, akár az ágyból a nyitott ablakon keresztül a könnyű szélben békésen fodrozódó Csorba tóra vagy a hajnali ködben szinte elvesző hófödte sapkákra fókuszálunk, úgy érezzük, mintha tovább álmodnánk. A fürdőszoba márványa és fűtött padlója még otthonosabbá teszi az élményt. 

A legnagyobb luxus azonban a kristálytiszta levegő, a szinte néma csend és az, hogy közvetlenül a tó mellől elindulva könnyebb – nehezebb, fizikai erőnléttől függően szabadon választható túraútvonalak közül választhatunk, az egy – két órás könnyű meneteléstől a komolyabb felszerelést igénylő négy – hat órás erőt próbáló kihívásokkal teli csúcsokat meghódító expedíciókig. 

A túráról visszatérve pezsgővel a kezünkben nézhetjük a Spa hófehér fotelágyából tovább a csúcsokat, összebújva a szerelmünkkel. Igazából olyan ez, mint a Wham Last Christmas videója, csak luxuskivitelben. Feledhetetlen, feltölt és tényleg nagyon közel van. 

MÁRCIUS – SEYCHELLES – SZIGETEK

Kétségtelenül az egyik legjobban vágyott úticél a világon a Maldív szigetek és Mauritius mellett. Az Indiai óceán egyik gyöngyszeme, a luxus szinonimája tulajdonképen félúton van India és Afrika között. A Seychelle szigetek mindössze 42 éve független állam és tényleg megkapóan szép és érintetlen. Tizenegy éjszakát töltöttem el a földi paradicsomban, de a meglévő 115 sziget közül mindössze hármat látogattam meg. 

A Seychelle – szigetek valódi édenkert. A megérkezésem pillanatában a fejemre esett valamilyen egzotikus formájú, általam korábban eddig ismeretlen virág egy fáról. Az első napra úgy emlékszem vissza, hogy egy virágesőben sétálok az Indiai óceán partján és próbálom megfejteni, honnan hullanak azok a szokatlan formájú és hatalmas vagy vérbő, trópusi színekkel megjelenő virágfejek körülöttem. Aztán rögtön a sziklák szokatlan formája kötötte le a figyelmem, mintha egy bolond, de komoly teremtő erővel és humorérzékkel bíró barbár istenség dobálta volna szét maga körül őket jókedvében egy könnyelmű napon. Welcome in Paradise! Az Indiai óceánban fekvő 115 szigetnek nincsenek őslakosai, érintetlen és ártatlan volt a francia gyarmatosítók érkezéséig, éppen úgy, mint az édenkert a bűnbeesésig.

Minden nagy légitársaság gépe a fő szigeten, Mahén landol, ahonnan aztán hajóval vagy kisrepülővel  lehet tovább menni a szigetek egyikére. Én Párizson keresztül érkeztem az Air France gépével, élve azzal a lehetőséggel, hogy az ember díjmentesen megszakíthatja az utazását és eltölthet egy éjszakát a francia fővárosban anélkül, hogy a feladott csomagjait magával kellene cipelnie a városba. Mahé szigetén választhatjuk a taxit, ami bárhová is megyünk a szigeten, mindig ugyanannyiba kerül, vagy választhatjuk a helyi buszok valamelyikét is, de azzal jó, ha előre tisztában vagyunk, hogy bőröndökkel nem tudunk felszállni, mert nincs csomagtartójuk. A kisbuszokat egyébként India ajándékozta a Seychelle – szigeteknek, céljuk a buszokra ragasztott nagy India matricákon is olvasható, a két ország közötti barátság és az üzleti kapcsolatok erősítése céljából, A buszjegy egyébként hét rúpia, egy rúpia pedig körülbelül negyven forintot ér, egyedül a buszjegy kerül éppen annyiba, mint Budapesten, minden másért mélyebben kell a zsebbe nyúlni, de határozottan állítom, hogy az embert körülölelő édeni hangulat miatt megéri. 

Mahé szigetén két resortot és egy airbnb-t próbáltam ki, de az első két éjszakát a Kempinski-ben töltöttem, ahol meglepően sok magyarral találkoztam, kisgyerekes családok, szerelmespárok és idős házaspárok szólaltak meg rendre magyarul például a tematikus kreol vacsorán, ahol itt – ott oda is köszöntem, hogy jó étvágyat kívánok, de a gyönyörű köveken tartott jógaórán is hallottam váratlan magyar fohászt, de itt nem buktattam le magam. A hotel egyik munkatársa, az osztrák Julia Mausser mesélte nekem, hogy egyre több magyar és szlovák vendég érkezik hozzájuk a már meglévő és jól prosperáló francia, német és arab országokból érkező vendégek mellé. Juliának egyébként örök hálával tartozom, mert az előre váltott Seychelle szigetek-i rúpia már nem volt használatban az országban, így megelőlegezte nekem a taxi árát, a lejárt pénzt a bankban egy az egyben visszaváltották használatban lévőre de én azt javaslom, hogy mindent intézzünk az országban.  Egykori brit gyarmatként a Seychelle szigeteken az autók is a bal oldalon közlekednek, éppen úgy, mint Londonban és a bankrendszer valamint az automaták is s pont olyan jól működnek, mint ott. Meglepett az is, hogy a helybéliek a francia és az angol gyarmatosítók hatására sokkal inkább vallják magukat európainak mint afrikainak, és az iskolákban is három nyelvet oktatnak, így minden Seychelle szigeteken lakó tökéletesen beszél a helyi kreol nyelven, franciául és angolul. A Seychelle szigeteken első gyarmatosítók a franciák voltak, ők hurcolták be rabszolgaként a ma a helyi lakosságot alkotó fekete közösséget Afrikából, hogy a vanília és kókuszültetvényeken dolgozzanak. 

ÁPRILIS – PORTOROZ, SZLOVÉNIA 

Az egyik kedvencem lett a szomszédos Szlovéniában, Budapesttől pár órányi autóútra található békebeli palota, ami a Monarchia korabeli arisztokrácia egyik legkedveltebb nyaralóhelye volt. A kicsinyke szlovén tengerpart mentén található két legkedvesebb város, Portoroz és Piran sétányai mellett fekszik méltóságteljesen a Kempinski Palace Portoroz. 

Magam sem értem, hogy miért nem jutottam el eddig soha a szomszédos Szlovéniába, de most, hogy annyi utazás és felfedezés után végre sikerült, már biztosan tudom, hogy visszamegyek, hogy alaposabban is körülnézzek. Szlovéniában kedves, mosolygós és szenvedélyes emberekkel találkoztam, és bár néhány nap nem szokott elég lenni, hogy az ember megismerjen egy országot, elsőre egy igazán európai, minőségérzékeny országot éreztem meg a kétmilliós Szlovéniában, ahol hol egy kicsit Olaszországban, hol egy kicsit Ausztriában éreztem magam, de az emberek kedvessége és nyitottsága egészen meglepett és az egyik fő ok, amiért hamarosan visszatérek még.  

 

MÁJUS – BÉCS, AUSZTRIA 

Bécs nagy ajándék. Közel van hozzánk és annyi minden történik benne egy olyan díszletben, amiért mások a világ másik feléről utaznak ide, hogy igazán szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy nekünk csak át kell ugranunk a szomszédba az élményért.

Nem volt mindig ilyen egyszerű, ezért amikor csak tehetem, élek a lehetőséggel. Bécs nekem például elérhetetlen álom volt a nyolcvanas években. A rendszerváltás előtt és a Tiszántúlon az egyik leggyakrabban végigjátszott álmom az volt, hogy Bécsen keresztül fedezem fel a nyugatot. 

Bécs hajszálpontosan annyira van Budapesttől, mint a szülővárosom, Berettyóújfalu. 220 km. Bécsbe három órán belül megérkezem, Berettyóújfaluba a legtöbbször csak püspökladányi átszállással lehet. Talán éppen azért mert pontosan annyi kilométerbe kerül, ha hazamegyek, mintha Bécsbe utazom, érzem azt, hogy Budapestről milyen más világokba érkezem attól függően ha keletre vagy nyugatra indulok el. Az egyik legnagyobb Bécs élményem egy pár évvel ezelőtt az Eurovíziós Dalfesztivál tudósító résztvevőjeként ért. Akkor éreztem meg igazán, pár évvel ezelőtt, hogy az a classy Bécs, amire annyira vágytam, komoly cool faktorral bővült és akkor értettem meg azt is, hogy miért választják Bécset rendszeresen a világ egyik legélhetőbb városának.

JÚNIUS – BERLIN 

Amikor először jártam Berlinben Dawid Bowie és Iggy Pop Berlinjét és a rock ’n’ roll-t kerestem, elsősorban Kreuzbergben. Meg is találtam, de mellette egy friss, modern nagyvárost is, amiben Magyarországhoz képest meglepő módon minden működött. A második berlini utamon valamiért éppen a Cabaret mood-ot és a harmincas évek Berlinjét szerettem volna megérezni, azt a világot, amiből Marlene Dietrich elindult Amerikába Josef von Sternberg felfedezettjeként. Ezt is megtaláltam, bele is szerettem a húszas évek Berlinjébe, de még intenzívebben és újra abba a lüktető kreatív közegbe, ami miatt szerintem Berlin kiérdemelte a világ legkúlabb fővárosa címet (amiért most leginkább Budapest van versenyben a világban).

 

A Der Spiegel két éve egy címlapsztoriban próbálta megfejteni a titkot, vagyis mitől lett Berlin a világ egyik legizgalmasabb kreatív központja, ami tömegével vonzza a művészeket és a szerencsepróbálókat vagy most már még inkább a jómódú vagy jó szülői anyagi háttérrel rendelkező fiatalokat, akik csak “átmenetileg” élnek és buliznak Berlinben. Hol van már az az idő, amikor Berlin polgármestere azt mondta, hogy Berlin poor but sexy? A szexiség kétségtelenül megmaradt, de az a kreatív szcéna miatt a nyolcvanas évek New York-jára emlékeztető Berlin Mittéjét megtöltötte, már máshol keresi az új utakat, a Mitte megtelt fancy üzletekkel és gourmet éttermekkel. A keleti blokk Mittéjében a panelházak is aranyat érnek, és valószínűleg mi is emlékezünk arra a hírre, amikor Angelina Jolie és Brad Pitt olyannyira beleszeretett a német fővárosba, hogy egy egész épületet megvásároltak hogy bármikor otthon érezhessék magukat benne. Tény, hogy Berlin nyitott és befogadó, és még mindig nem annyira megfizethetetlenül drága, mint például Párizs, hogy egy ifjú művész új életet kezdjen és új utakat találjon benne.

JÚLIUS – SANGHAJ 

A 25 milliós metropoliszban meglepő kontrasztokkal és finomságokkal találkozik az ember. Lótuszok és a régi Sanghaj sármja az egyik oldalon, felhőkarcolók a másikon. Sanghaj egyszerre lüktet és dübörög, legalább úgy, mint New York City, de olyan mélyen el tud csendesedni este 11-től reggel hatig, mintha egy vidéki kertvárosban lenne az ember. Az első metró reggel hatkor indul és este tizenegyig fut, de akkor sűrűn és pontosan szállítja a milliós tételeket. A reptérről mágneses vasúttal is be lehet menni a belvárosba, reggel héttől indul a szolgáltatás és több mint 300 kilométer per órás sebességgel hét (!!) perc alatt jutunk el a város központjába a reptérről. Kína frissebb mint valaha, de az ősi Kína a tradícióival együtt még mindig jelen van a nagyvárosok mindennapjaiban, így Sanghajban is. A korábban érezhető nyugatizálódás viszont egészen új irányt vett. A több ezer éves kultúra folyamatos megléte okot ad az öntudatra és a büszkeségre. Ez érezhető is a világhatalmi pozícióra törő országban. Sanghaj nemcsak gazdasági és kereskedelmi központ, hanem tapasztalataim szerint jócskán maradt benne a harmincas évek sármos, fülledt és különleges világából is. Néhány nap a városban való bennfentes létezés után az arra érzékeny szemnek a híres sanghaji filmrendező, Wong Kar – Wai alkotásainak mélysége és érzékenysége tűnik elő. Különösen, ha a megfelelő embereket találja meg vagy a megfelelő emberek találnak rá a város hol nyüzsgő, hol lassított filmfelvételhez hasonlító ritmusában. 

AUGUSZTUS – JORDÁNIA 

Jordánia tele van misztikummal és szépséggel. Persze ez a szépség leginkább azoknak tárul fel, akik fogékonyak arra a különleges világra, ami az országban jelen van. Képzeljük el, hogy Jordániában konkrétan azon a hegyen is állhatunk, ahonnan az Isten megmutatta Mózesnek az Ígéret Földjét és abban a folyóban és ott is megmosakodhatunk, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte Krisztust. Hamar kiderült, hogy alapos előkészítéssel egy hét is elég lehet a legfontosabb látnivalókra, de az is, hogy az elmélyüléshez ennél természetesen egy kicsit több időt kell Jordániában tölteni. Az első kinti bejelentkezésem után elárasztottak a kérdésekkel az olvasóim közül az országba készülők, de a túrám során az is kiderült, hogy Magyarországon két ember létezik, aki már járt Jordániában és aki oda készül. 

A sivatagban lakó beduin törzsektől tudom, hogy az első nagy magyar áradat 2006-ban érkezett Jordániába, amikor a direkt repülőjárat még nem Ammánba, az ország északi fővárosába, hanem a Vörös tenger partján délen, a Hollywood-i szuperprodukciók forgatási helyszíneként már jól ismert Wadi Rum – tól mindössze két órányi autóútra fekvő Aqabába érkezett. Magam is meglepődtem, amikor Petrában élő beduinok arra, hogy Magyarországról érkeztem magyarul reagáltak, idézem, „szeretlek drágám”, amire azért kaptam fel a fejem, mert szinte Latinovits Zoltán stílusában hangzott el a mondat, tökéletes fonetika, hibátlan hangsúly.

SZEPTEMBER –  BUDAPEST 

 

A budapesti Kempinski hotellel való első találkozásom tinédzserként valójában Michael Jacksonnal történt találkozásom. Órákig álltam a hotel előtt az Erzsébet téren a rajongók kemény magjával, hogy mindannyian láthassuk Jacko-t, aki a rendszerváltás utáni Magyarország egyik első luxushotelében foglaltatott szobát. Ott voltam, amikor a szállodaszobából végül köszöntötte Budapestet, így még nagyobb jelentősége volt annak, amikor már magazinszerkesztőként lapozgathattam a hotel vendégkönyvét az ott megfordult világsztárok kézjegyeivel. 

Mindenhol jó, de tavasszal és ősszel a legjobb otthon. Minden évben egy egész hónapot, vagy szeptemberben vagy májusban itthon maradok. Szerintem ez a két hónap a legszebb Magyarországon. Az első PetersPlanet sétát is tavaszra időzítettem két évvel ezelőtt. Ekkor találkoztam azokkal az olvasóimmal, akik rendszeresen olvassák a blog utazós történeteit. Jó volt itthon, különösen, hogy olyan exkluzív élményben volt részünk a tetőteraszon ami egyszeri és megismételhetetlen élmény. Szerintem mindannyian szívesen emlékszünk vissza arra a naplementére a Kempinski Hotel Corvinus Budapest tetején. 

 

A PetersPlanet második fotókiállításának is a Kempinski adott helyet, az Art2Day Gallery rendezésében a Kempinski Art Soiree-ban került bemutatásra a Perzsa Portrék – Újradefiniált férfiasság című anyag, ebben a You Tube videóban ti is megnézhetitek nemcsak a képeket, hanem a megnyitón készült interjúkat is. 

OKTÓBER – BANGKOK, THAIFÖLD 

Thaiföld biztonságos és gyönyörű, éppen ezért évtizedek óta sokan elindulnak oda az őszi – téli időszakban. Mi a Dórival azt tapasztaltuk, hogy az ismeretségi körünk nagy része szinte hazajár Bangkokba vagy Thaiföldön telel, szinte több esti meghívást kaptunk ismerősöktől az Instasztorijaink után mint itthon. Ettől függetlenül, mi tudatosan kerültük el Phuketet, mert ismerőseink szerint ott már nem azt találjuk, amit mi keresünk. 

A street food fantasztikus Bangkokban bárhol is jutottam hozzá, de volt egy majdnem színházi élményünk a Dórival, a Siam Kempinski Michelin csillagos éttermében, ahol 100 euróért nyolcfogásos menüsort lehet végigenni. Fagylaltra fagyasztott Tom Yum levestől az úszó lótuszvirágban tálalt tonhaltatárig volt mindenféle élményétel. 

NOVEMBER – SZENTPÉTERVÁR  

Az egyik legszebb város, ahol valaha jártam. Igazán nem is értem, hogy miért nincs még annál is nagyobb híre, mint amivel most rendelkezik. Orosz barátaim sokat meséltek korábban az orosz lélek nagyszerűségéről, és mivel az orosz irodalom (a dél-amerikai mellett) az egyik nagy kedvencem, már csak Puskin és Dosztojevszkij munkássága miatt is régóta vágytam Szentpétervárra.

A megérkezés első percétől kezdve annyi szépséget, mélységet és inspirációt adott a város, amitől meglepően otthonosan éreztem magam és ez az otthonosság érzet egyre erősödött. Amikor utazom, szinte mindig hajnalban kelek, hogy a legszebb, legtisztább fények mellett és emberek nélkül fedezzem fel egy város utcáit.

Izgatottan járkáltam az utcákon, nem éreztem sem a hideget, enni-inni is elfelejtettem, csak kapkodtam a fejem és megértettem, miért ösztönzi alkotásra ez a város az arra érzékeny embereket.

Ha autentikus élményre vágyunk, akkor az airbnb és a couchsurfing tökéletes arra is, hogy megismerjük a helyi emberek életét, de ha Szentpétervárhoz méltó fényűzést szeretnénk, akkor a Kempinski tökéletes választás. Egy kis hídon kell csak átsétálni az Hermitage termeihez, ha szerencsések vagyunk, a szobánk is a múzeumra néz.

DECEMBER – MÜNCHEN, NÉMETORSZÁG  

A karácsonyi vásárra érkeztem meg Münchenbe, ami az egyik legszebb egész Európában.  A város vonattal néhány óra, a Kempinski pedig egész Németország legelőkelőbbnek tartott bevásárlóutcájában van, egy sarokra az Operától és a legfontosabb színháztól, és néhány villamosmegállónyira a központi pályaudavrtól, ahonnan a concierge tippjei alapján egy teljesen önálló, környezettudatos kastálytúrára indultam a pezsgős reggeli után.