>

Savoyai Jenő herceg és Mári Terézia egykori vadászkastélya, a Schloss Hof kastélyegyüttes egész évben nyitva van. Az egyetlen nap, amikor bezár, az december 24-e. Az év összes napján látogathatóak a kastélykiállítások és az a barokk kert is, amit a mai napig Európa egyik legjelentősebbjeként tartanak számon. Az aktuális kiállítás a ‘Császári esküvők’. A kiállításra kaptam meghívást Ausztriából, az élményt pedig összekötöttem a környék felfedezésével, egy pozsonyi hétvégével és egy szlovák pincészet meglátogatásával. Utóbbit ismerősöm azzal ajánlotta, hogy nemcsak a bor kiváló, hanem az ott hallható történetek is. A közelben tett szlovák-osztrák túra legjobb felfedezéseit ajánlom erre a nyárra ebben a bejegyzésben.

Pozsonytól alig fél órányi autóútra, a Weinviertel borvidék déli részén fekszik Ausztria
legnagyobb vidéki kastélyegyüttese, Schloss Hof kastélya. Barokk kastély, kert és istálló és
számtalan felfedeznivaló egész évben a közelben. @schloss_hof
Nepolitanio Nepal, a barokk istálló szerintem legszebb, legkedvesebb lakója lipicai és állítólag magyarul is ért, bár szerintem inkább a jószándékot érzi. A barokk kertben található állatbemutatón az egykor világcsodának számító sokszarvú kecskét is lehet látni vagy az itthonról is ismerős rackajuhot.
A kastéybirtokon található tematikus kertek egész napra való felfedezést ígérnek, a legszebb rózsanemesítések meg is vásárolhatók. A képen látható gyönyörű sárga nemesítés a ‘Prinz Eugen’ nevet kapta, egy ágyásban található a rózsaszínű, egyszerre elegáns és romantikus rózsafajtával, ami a következő képen látható, a neve ‘Maria Theresia.’ A Schloss Hof kastálybirtok egész nyáron délelőtt tíztől este hatig van nyitva.
A Schloss Hof kertjét francia mintára alakítoták ki és a mai napig Európa egyik legjelentősebb kertjeként tartják számon. A tizenhat hektáron és hét teraszon kialakított kertben eddig 35 000 virágot ültettek el. A barokk bokorlabirintus korabeli, ma is ápolt sövényei között ugyanúgy bújócskázhatunk, mint egykor a hercegek és hercegnék. A Schloss Hof kastélyegyüttes és a kertek története a nyitvatartással és a tárlatvezetésekről szóló információk magyarul is olvashatóak ezen az oldalon https://www.schlosshof.at/en/magyar

A Habsburg család esküvői ritkán voltak szívügyek, inkább a dinasztia fennmaradását szolgálták. Szerencsés, szerelmes találkozásokra is akadt azért példa, például Mária Terézia életében. Tavasszal nyílt a ‘Császári esküvők:Szerelem? Eljegyzés! Házasság!’ című kiállítás, ahol az is kiderül, ki volt az ideális menyasszony vagy az ideális vőlegény. Magyar állami ünnepeken magyar nyelvű tárlatvezetés lesz, legközelebb augusztus 20-án, de egészen november 3-ig látogatható ez a kiállítás.

Savoyai Jenő 1725-ben vásárolta magának a birtokot. Egy olyan vadászkastélyt álmodott meg, ami nehezen megközelíthető, így csak az jut el oda, akit ő is szeretne. Abban az időben, a barokk korban a „búvóhelye” mindössze hatvan kilométernyire, mégis nyolc órányi hintóútra volt Bécstől. Érthető okokból csak a legszűkebb baráti körnek jutott az a megtiszteltetés, hogy a kastélyban akkor megtalálható hét (!) szálláshely egyikén az éjszakát is ott töltse a birtokon. A barokk volt abban a korban a modern, progresszív stílus, a kastély pedig az egyik legmodernebb épületének számított. Mária Terézia özvegyi szobáját és ágyát is megnézhetjük az állandó kiállításon. Mária Terézia halála után megszűnt az élet a kastélyban. Egy-egy éjszakára ugyan megszálltak itt a Habsburgok, de az egykori jókedvű, de titkos baráti összejövetelek kora elmúlt. 1898-ban Ferenc József a Hadügyminisztériumnak adja a kastélyt, a második világháború után megdöbbentő módon szovjet laktanya lett az egykor világelsők között jegyzett luxus vadászkastélyból. A kastély új élete a huszadik században kezdődik újra, az eredeti kertterveket például csak a kilencvenes években találták meg. Ezek alapján ültették be újra a virágágyásokat is.

Ezek az albínó szamarak kifejezetten szeretik, ha simogatják őket. Ausztriában népszerű az éves bérlet a császári pihenőhelyre. Az éves bérlet itthonról értelemszerűen a közelben élőknek éri meg a legjobban. Felnőtteknek 46 euro, 18 éves korig 28 euro, hat éves kor alatt pedig ingyenes a belépés a kastélyegyüttes területére. Minden információ és aktualitás ezen az oldalon olvasható: https://www.schlosshof.at/en/

Savoyai Jenő herceg és Mária Terézia egykori vadászkastálya is a Schloss Hof kastélyegyüttes része, egy kisebb túra részeként akár egymás után is felfedezhető a két birtok. A vadászkastélyban állandó kiállítás látható, többek között az a báli ruha is, ami Sisi ruhatárából lehet ismerős. A vidéki francia villa hangulatot fokozza rendezvényekre is bérelhető autentikus barokk vadászkonyha. A Niederweideni kastély időszaki kiállításának a címe „Egy ok az ünneplésre”, november 3-ig látogatható.

Miután a Schloss Hof kastélyegyüttesben nincs vendégszoba vagy hotel, a fél órára található Pozsony lett a bázisom. A város kellemes meglepetés volt az évtizedekkel ezelőtti utolsó látogatásom után. Modern, friss, jó energiájú helynek éreztem, ahová szintén érdemes visszatérni egy – egy hosszú hétvégére.

Természetesen egy klasszikus sztrapacskával kezdtem Pozsony felfedezését.
A Hotel Devín-t osztrák ismerősök ajánlották nekem. Pozsony óvárosában az egyik oldalon Dunára panorámás, a másikon a pozsonyi várra panorámás szobákat találni benne. A hotel 1954 óta létezik, a neve, Devín, valójában Dévényt jelent. Belmondótól Elizabeth Tayloron keresztül sok híresség megszállt itt, de ami miatt én ajánlom, az a benti étterme, amit egy művész házaspár rendezett be olyan „szocialista művészettel”, ami párját ritkítóan időtálló maradt. Nem fotóztam le, legyen meglepetés.
Ez a panoráma a Hotel Devín Dunára néző oldalának egyik lakosztályából. www.hoteldevin.sk
Koun. Ez szerintem Pozsony legkúlabb fagyizója, családi vállalkozásként működik. A hotel közvetlen közelében van (az első sarkon) és nemcsak a fagyi remek, hanem a kiszolgálás is. www.koun.sk
Pozsonyi városnéző séta rózsákkal és máktortával.
Ez az OPERA coffe wine bakery máktortája. @cafeopera.sk
Az egyik legjobb fehérbor, amit kóstoltam a közelben, jó szívvel ajánlom azoknak a fehérbor – ínyenceknek, akik nem szeretnek csalódni. https://www.chateau-bela.sk/sk/wines
Ez már a Hotel Chataeu Bela kertje Dél-Szlovákiában, egy fél napos kirándulásra, borkóstolóra is kiváló, de meg is szállhatunk itt, ebben a családi vállalkozásként működő, elképesztő töténeteket mesélő kastélyhotelben, ahol az angol királyi család tagjai is megfordulnak. www.chateau-bela.sk
Ez már a pozsonyi vár, ahol a túrám véget ért. IA vár kertjéből sétáltam tovább a pzsonyi vasútállomásra, a Budapestre tartó vonathoz.

A blogbejegyzés a Schönbrunn Group támogatásával készült.