Ami egy jól sikerült brazíliai utazás után megmarad bennünk: a boldogságra való képesség. Rio de Janeiro kétség kívül a világ egyik legszebb fekvésű városa, élmény már maga az utazás is, de ami három hét felfedezés után nekem igazán feledhetetlen maradt, hogy mindenki, akivel találkoztam, képes volt őszintén örülni annak, amije van.
Brazíliában a legszembetűnőbb az ott élő emberek őszinte boldogsága és nyitottsága és úgy éreztem, hogy bizonyos szempontból még annál is szabadabbak, mint amilyennek a fejlett nyugati világban élők hiszik magukat szabadságjogaik teljes birtokában. Brazíliában senkit nem zavar például, ha a metrón vagy egy hajón, esetleg az utcán egy anya szoptat. Nem vonulnak félre, nem takarják el zavartan a fél mellüket, hanem a zavar vagy a szégyenérzet legkisebb jele nélkül egyszerűen megetetik a gyermeküket. És ez senkit sem zavar egy cseppet sem. Mint ahogyan az sem, ha két egymást szerető férfi vagy nő összebújva, egymást cirógatva nézi a naplementét. Salvador da Bahiában, Brazília első fővárosában ez népszerű esti program, abban a pillanatban, ahogy lebukik a nap, éppúgy mint egy katartikus színházi előadás után, a világítótoronynál lévő domb tetején ülő nézők tapsviharral köszönik meg az élményt. Moreré tengerpartján volt szerencsém megcsodálni a napfelkeltét, azt is ugyanúgy megtapsolták, igaz, ott sokkal kevesebben voltak, mint az esti eseménynél.
Brazília és az ott élők boldogságának megértéséhez az egyik kulcsszó a hála. Amiért a nyugatiak life coach-ot fizetnek, az itt teljesen magától értetődő, sőt az élet legtermészetesebb velejárója és borzasztóan egyszerű: az ember annak örül, amije van. Az ország és Rio de Janeiro szimbóluma, a Corcovado-hegy karjait kitáró, áldást osztó Krisztus szobra is jól jellemzi a brazil lelket. Alig volt olyan találkozásom az ország bármelyik pontján, ahol megfordultam, ahol a bemutatás vagy megismerkedés után ne azonnal kitárt karokkal szorítottak volna magukhoz, a Copacabanán ugyanúgy, mint egy aprócska szigeten Bahiában. Brazília megkapóan szép, de az igazi szépséget az emberekben láttam meg – miközben úgy tűnt, nekik maguknak fogalmuk sincs róla, hogy milyen ritka kincs birtokában vannak. Pár hét alatt a látogató nem tud igazán mélyre menni a helyiek életének a megismerésében, a couchsurfing és az Airbnb segítségével a legtöbbször helyi családoknál laktam, hogy a mindennapi életnek is részese lehessek. Amikor néhányuknak elmondtam, hogy mit tapasztalok magam körül, könnybe lábadt szemmel köszönték meg: „Mi, brazilok, amikor magunkról hallunk, akkor legtöbbször az erőszak és a korrupció kerül szóba.” Egy este, az egyik családi vacsoránál az országaink múltjáról beszélgettünk. Én a katonai rezsimről, ők a kommunizmusról kérdeztek. Ami elsőre eszembe jutott, hogy akkoriban nem lehetett banánt kapni, kifejezetten luxuscikknek számított. Másnap este, amikor hazasétáltam az Ipanema beach-ről, hatalmas banánfüzér várt az asztalon. Na ilyenek a brazil emberek.
Ő Lena Santana, az egyik legmenőbb és legprogresszívebb brazil divattervező, mindenhez környezettudatosan közelít, szuperek a cuccai, elhiszitek hogy Budapesten is volt bemutatója és azóta Budapest a kedvenc városa? @atelier_lenasantana az Instagramja, ha szeretnétek követni
Quadritaxi, a járhatatlan utakon az eldugott helyekre csak ezzel lehet eljutni, de bőven megéri az érintetlen csoda, amit az ember felfedez a járatlan utakon, turisták nincsenek, teknősök és mosolygó helyiek viszont igen
Mielőtt megérkeztem volna Rióba, az útra készülődve folyton bossanovát hallgattam. Nem is tudok annál finomabb zenei élményt elképzelni, mint meghallgatni egy Joao Gilberto lemezt. Alig vártam, hogy föltérképezzem Rio bossanova kínálatát és elmerüljek ebben a világban a Cobacabana bárjaiban. Ehhez képest meglepődve tapasztaltam a városban, hogy a hatvanas években az egész világot megmozgató, az amerikai jazz és a brazil zenék keveredéséből még az ötvenes években Rio de Janeiróban, pontosabban a Copacabanán megszületett zenei műfaj már nem része a brazil mindennapoknak. Találtam olyan kis klubot, ahová a hozzám hasonlóan a műfajt elmélyülten szerető emberek járnak, de most már tudom, hogy nem vagyunk sokan. Ha valaki mégis a bossanova gyökereit keresi a Copacabanán, akkor egyik szülőhelye, a Little Club felé induljon, ott garantáltan páratlan zenei élményben lesz része. A hely nem is retro, inkább valami könnyű hatvanas-hetvenes évekbeli világot látunk magunk körül, amikor a szövegeknek és az érzéseknek is talán nagyobb jelentősége volt még, és a szerelembe esést kivéve minden lassabban történt, mint a huszonegyedik században.
Az Ipanemára minden nap biciklivel érkeztem meg, háttérben a híres Két testvér nevű hegy sziluettje, az első pár éjszakát egy, a hegy oldalán működő dzsentrifikálódott favellában töltöttem Vidigalban
Ezt a kék kendőt egy tuareg vándortól vettem még Marokkóban egy Szaharában töltött szilveszter utáni első napon, remek kiegészítő bárhová tekerem, ezen túl hamar száradó törülköző és strandlepedő is lehet belőle.
Az uralmat a szamba vette át nem csak Rióban, de az egész országban. Beszélgettem zenészekkel és helyiekkel, akik azt mondták, hogy a bossanovát felszívta és magába építette a szamba. Csak remélni tudom, hogy valamikor újra menő lesz, hiszen mindent, ami egyszer jó volt, előbb-utóbb újra felfedeznek. Ami viszont századok óta időtlen és bámulatos módon felkorbácsolja az életenergiát, az a Salvador da Bahia utcáin mindennapos dobpergés. Ha megvan Michael Jackson They don’t really care about us című videója – ami egyébként a városban forgott –, akkor tudjuk, hogy miről van szó. Emellett itt a legerősebb a ‘proud to be black’ életérzés, a város főterén nem tud nem eszembe jutni az, hogy valamikor itt büntették és alázták meg az Afrikából idehurcolt, rabszolgasorba kényszerített embereket.
Salvador da Bahia, Brazília első fővárosa, energiával és színekkel van tele
Árukapcsolás Salvador da Bahiában, ha veszel egy pólót (nem kerül sokba) az abban a házban lévő kisboltban, ahol Michael Jackson fölszaladt, majd a teraszon táncolt a They do not care about us című videoklipben, akkor te is fölszaladhatsz ugyanarra a kis teraszra táncolni és szelfizni.
Rio azon túl, hogy tulajdonképpen egy végtelen strand, a városban van egy valódi dzsungel is. A Tijuca Nemzeti Parkban tudtam meg, hogy a pár éve megrendezett Olimpián az őserdő kerékpárversenyek helyszíne is volt, és a történelem során sokan használták már mindenfélére – meglepő kísérlet volt a kínaiak teaültetvénye –, így a flórája már régóta nem őshonos. Népszerű nagyvárosi futó- és bringás helyszín, friss esőerdei levegővel. Ez a kép a Tijuca Nemzeti Parkban készült.
Vidigal favella street style
Santa Tereza, Rio de Janeiro kis Párizsa, ahol ez egykori portugál gyarmatosítók villái között olyan kincsekre bukkanhat az ember, mint az egyik kedvenc boutique hotel hálózatom, a Mama Shelter egyik igazán jó fekvésű darabjára kilátáéssal a híres karját kitáró Krisztus szoborra.
Mintha Lisszabonban járna az ember, de ugye balra a Corcovado felé vezet az út
Bennfentesektől, Budapesten nálam couchsurfingező braziloktól kaptam azt a tippet, hogy Bahia környékén érdemes olyan szigeteket, strandokat is felfedezni, ahol egyenesen Robinsonnak érezhetjük magunkat. Így fedeztem fel Boipeba szigetén Morerét vagy Praia Do Sonot, ezeket az inkább helyiek körében népszerű és páratlan szépségű, autentikus helyeket, ahol tökéletes nyugalomban töltődhetünk fel, hajóval, motorcsónakkal és dzsungelen áthajtó buszokkal lehet megközelíteni.
Ezen a parton Szilveszter éjjelén egy tűt sem lehet leejteni, nekem szerencsém volt mert szeptemberben senki nem járt arra, viszont a hullámokkal vigyázzunk, váratlanul csapnak föl az ember ágyékáig, ha az ember belesétál a hűvös habokba.
Közlekedés – Biztonság – Pénzhasználat
Minden válasz a Brazíliával kapcsolatos praktikus kérdéseitekre:
- Lisszabonon keresztül érkeztem Rióba a TAP Air Portugal gépével, ami azért speciális, mert visszafelé stop overrel az ember megállhat Lisszabonban is néhány éjszakára. Részletek itt: https://www.tap-portugal.hu/
- Rióban és egész Brazíliában a taxi olcsó és biztonságos, de még olcsóbb az Uber, megérkezésünkkor töltsük le az applikációt.
- A város és a strandok felfedezéséhez ugyanakkor a biciklit ajánlom, a városi bringák kölcsönzése is appal lehetséges, amihez ugyan wifi kellene, de egy helyi couchsurfer segítségével ezt is sikerült megoldanom. Leírhatatlan élmény Ipanemáról áttekerni Copacabanára, majd vissza, a kerékpárút közvetlenül a strandok mellett halad.
- A leggyorsabb és legbiztonságosabb a metró, a metrókártyára automatáknál vagy ablakokban lehet tölteni, egy menet 5 reálba kerül. A városi buszokra a sofőrnél lehet jegyet venni 2 reálért.
- Tapasztalataim szerint szinte bárhol lehet bankkártyával fizetni, én egy favellában a fodrásznál, a piacon a zöldségesnél, és egy lakatlannak tűnő szigeten egy bódébárban is fizettem így.
A Rio de Janeiro közbiztonságáról hallottak és az Istenek városa című film ismeretében a kamerámat csak a harmadik napon vettem elő, miután úgy döntöttem, inkább a megérzéseimre hallgatok: maradok továbbra is éber az utcákon, és nem engedem, hogy mások történetei befolyásoljanak. A dél-amerikai biztonsági alapszabályokat betartva (nem mutogatjuk feleslegesen az értékeinket, nem mászkálunk ott, ahol drogfutárok is járhatnak) a kint töltött tíz nap alatt semmit nem éreztem abból, amitől félnem kellett volna, de ez ugye az én történetem.
Az összeállítás a Marie Claire magazin felkérésére készült, szereksztett változata a magazinban is megjelent.
Az összeállítás megvalósításáért köszönet a támogatásért a TAP Air Portugal-nak.
