A 25 milliós metropoliszban meglepő kontrasztokkal és finomságokkal találkozik az ember. Lótuszok és a régi Sanghaj sármja az egyik oldalon, felhőkarcolók a másikon. Sanghaj egyszerre lüktet és dübörög, legalább úgy, mint New York City, de olyan mélyen el tud csendesedni este 11-től reggel hatig, mintha egy vidéki kertvárosban lenne az ember. Az első metró reggel hatkor indul és este tizenegyig fut, de akkor sűrűn és pontosan szállítja a milliós tételeket. A reptérről mágneses vasúttal is be lehet menni a belvárosba, reggel héttől indul a szolgáltatás és több mint 300 kilométer per órás sebességgel hét (!!) perc alatt jutunk el a város központjába a reptérről. Kína frissebb mint valaha, de az ősi Kína a tradícióival együtt még mindig jelen van a nagyvárosok mindennapjaiban, így Sanghajban is. A korábban érezhető nyugatizálódás viszont egészen új irányt vett. A több ezer éves kultúra folyamatos megléte okot ad az öntudatra és a büszkeségre. Ez érezhető is a világhatalmi pozícióra törő országban. Sanghaj nemcsak gazdasági és kereskedelmi központ, hanem tapasztalataim szerint jócskán maradt benne a harmincas évek sármos, fülledt és különleges világából is. Néhány nap a városban való bennfentes létezés után az arra érzékeny szemnek a híres sanghaji filmrendező, Wong Kar – Wai alkotásainak mélysége és érzékenysége tűnik elő. Különösen, ha a megfelelő embereket találja meg vagy a megfelelő emberek találnak rá a város hol nyüzsgő, hol lassított filmfelvételhez hasonlító ritmusában.
Történelmi pillanatban, az első közvetlen Budapest – Shanghai járattal indultam Kínába június hetedikén. Mivel én voltam az első fedélzetre lépő utas, meglepetésként business classra ültettek, sőt, egy váratlan pillnatban Magyarországot is képviselnem kellett a magasban akkor, amikor tortaszeletelésre és fotózásra kértek, mint az első járat egyik magyar utasát. És bár magyar idő szerint délután indultam el a mindössze kilenc és fél (!!) órás útra a közvetlen járattal, megnéztem az Avatar című filmet, mert tudtam, hogy a legszebb részeit Guilinben vették fel, ahová Sanghajból tovább megyek majd, hogy a vidéki Kínát is felfedezzem. Meglepett, hogy Liszt Ferenc egész életműve fent van a klasszikusok között a gépen a zenei kínálatban, de a legnagyobb meglepetés a kínai zenék felfedezése volt. Megnyugtató, lágy dallamok, amiket egyáltalán nem ismertem korában, úgyhogy a szokásos Chopin, Bach, Mozart vonal mellett most nyitottam zenében is kicsit keletre az új járaton.
Egy pár évvel ezelőtti párizsi CHANEL divatbemutatón, amikor anno Karl Lagerfeld egy nagy földgömb körül vonultatta fel a kollekcióját bemutató modelleket arra kaptam fel a fejem, hogy a zenei válogatás egyszer csak jól felismerhetően kínai elemekbe megy át, majd a Welcome to China refrén ismételgetésével zárult a show. Az korábban is feltűnt, hogy egyre több ázsiai modellt alkalmaznak a nagy európai divatházak a kampányaikban, de ami pár évvel ezelőtt még Párizsban is újnak számított, ma már teljesen természetes. A legnagyobb divatházak bemutatóin a néhány európai híresség mellett óriási médiaérdeklődést kiváltó és persze gyönyörű kínai színésznők tűnnek fel. Mi Európában nem tudjuk, hogy kik ők, de ez egyre kevésbé érdekes. Mármint, hogy mi történik a világnak ezen a részén ahhoz képest, hogy Kína hogyan indult meg látványosan és feltartózhatatlanul a világhatalommá válás felé, szokatlanul erős és izgalmas kontrasztokkal.
Ha fotótémát keresek, akkor mindig a lélekre figyelek először, és Kínában az a jó, hogy abból is bőven van még. A kínai emberek közel vannak a természethez, a reggeli taj csi órák mellett tangó is előfordulhat a közparkokban.
Gyerekkorom egyik kedvenc búvár zsebkönyve volt a Kína kerti virágai című, amiben sokat olvastam a lótusz szimbólumról, ami ugye a mocsár mocskából nőve bontja ki tiszta szirmait a napfénybe fordulva. A lótusz megkapóan szép és törékeny, éppen úgy, mint bármelyik kínai költemény. Kedves sanghaji barátom – aki magát Ericának nevezte el, mert a külföldiek nem tudták kimondani a nevét és ez a kedvenc virága – kínai neve is lótuszvirágot jelent. A szülei egy vízibaletten töltött randevú alkalmából döntötték el, hogy ha lányuk, ha fiúk születik, a nevének valamilyen módon köze lesz a lótuszhoz. ‘Rón’ – majdnem mintha az ember azt mondaná, hogy Róma, csak angolul, körülbelül így kell kiejteni kínaiul a szép nevet. Tökéletesn passzol a viselőjéhez szerintem.
Szerintem a kínai street style-ban van egy olyan finom és érzékeny elem is, ami kifejezetten annak a keleti szemléletnek köszönhető, ami még mindig át meg átszövi a kínai mindennapokat. A képen látható fehérítőkrém a harmincas évek Sanghaj stílusát idézi, a mai napig az egyik legnépszerűbb ajándéknak számít Kínából.
A LEGJOBB HELYEK SANGHAJBAN
EGYSZERRE FANCY ÉS TRADICIONÁLIS ÉTTEREM a MEILONGHZEN RESTAURANT (No. 22, Lane 10881 Nanjing Road (W), Jing’an District Shanghai, a reptérről érkező kettes metró vonalán van, így ha azonnal fejest akarunk ugrani abba, ami a modern Kína és a régi sármos Sanghaj egyvelege, akkor azt javaslom, hogy kezdjünk itt. Nem turistás, a helyiek nagy eseményekre bérelni is szoktak a számos különterem közül, de amikor váratlanul és egyedül megérkeztem, azonnal kaptam asztalt és kártyával is lehetett fizetni. Az étel páratlanul finom, de itt nem ez a lényeg, hanem az autentikus sanghaji miliő, ami körülöleli az embert, miközben falatozik. Ottlétemkor egy család a gyermekük századik napját ünnepelte, de a különtermekben családi évfordulót és üzleti megbeszéléseket is tartanak, több szinten. Már csak körbesétálni is óriási élmény, vacsorához foglalni érdemes, megadom a kínai kártyán szereplő számot is, ahogyan ott szerepel, nehogy az legyen, hogy lemaradtok a jóról valami miatt: 021-6253 5353 62 5666 88
Az egyik LEGMENŐBB KÁVÉZÓ a PARAS (No 80 Xinle Road, Shanghai) környezettudatos, friss és sokak szerint a legjobb kávé a városban, mivel olyan sokat én nem ismertem meg, ezért azt tudom mondani, hogy azok közül, amiket próbáltam, a Paras magasan vitte a pálmát. A negyed, ahol található, menő és modern, Rómában és Párizsban sem láttam ekkora Prada és Gucci szentélyeket, mint itt, de nem ezért kell idejönni, hanem azért, hogy érezzük az ultramodern és gazdag Sanghaj levegőjét is. A kávézóval szemben egy nagy békés park terül el, ahol azt a szép kaméliát is fotóztam, amit a kávézó után láthattok.
MINDEN ESTE JAZZ az Art Deco PEACE hotel klubjában (20 Nanjing E Rd, Wai Tan, Huangpu Qu, Shanghai Shi, Kína, 200002) Hivatalosan este hattól játszanak, de elég ha hétre érkezünk meg, amikor már kicsit felpörgött az este. Asztalt foglalni érdemes, ha mindenképpen szeretnénk ülni és mindezt közel a kínai nyelven szóló jazz énekeshez és zenekarához. A hotelben, a JASMINE lounge-ban délutáni teázáshoz lehetv asztalt foglalni, de egyszer egy kínai tangó délutánt is elcsíptem, tea mellett nézni még izgalmasabb a kontraszt miatt, Kínaiak szenvedélyesen tangóznak, angol stílusú öt órai tea mellett egy art deco hotelben szombaton délután. Itt a telefonszám a foglaláshoz: +86 216138 6886
A LEGMENŐBB KLUB a legszebb kilátással a modern Sanghajra a LA ROUGE, igazi fülledt rooftop diszkó jó arcokkal és Berlin style DJ-kel. Ha áttáncolnánk egy éjszakát, ez a megfelelő hely.
Egészen meglepő módon Shanghai és Havanna egszen közel került egymáshoz a GRAND KEMPINSKI HOTEL SHANGHAI-ban (1288 Lujiazui Ring Rd, Lu Jia Zui, Pudong Xinqu) ahol az egyik tuljdonos kubai és ennek köszönhetően a karibi szigetország hangulata is megjelenik a hotelben, a Havanna bárból tökéletes kilátás nyílik a TV toronyra, a Cuba Rose koktél pedig éppen olyan, mintha Hamingway kedvenc bárjában, a La Floriditában keverték volna. Talán nem véletlen, hogy Wong Kar – Wai is latin amerikai, főleg kubai zenéket használ a filmjeihez. Kínai érzékenység latin forróssággal. Imádom.
A KEDVENC HELYEM egyértelműen a Sanghaj Botanikus Kert, a világ minden pontján felkeresem a botanikus kerteket, de a nyári forróságban igazi felüdülés volt a pihentető, tavakkal és árnyas erdőcskékkel tarkított térben piknikezni és meditálni.