Négy évvel ezelőtt egy fotókiállítással startolt a PetersPlanet.travel. A kubai portrékat bemutató anyag címe Waiting for Obama lett és D. Tóth Krisztát kértem meg, hogy nyissa meg a kiállítást a Brody Studiosban.
Black Lives Matter
Harminc kép került ki a falakra M. Horváth Judit fotográfus segítő válogatásában, az Index pedig aznap címlapon hozott egy saját válogatást a képekből Kuba Last Minute címmel. Barakonyi Szabolcs 12 képet választott az Index online galériájába. Szerintem azért is érdemes megnyitni a linket, mert a képek történetét is megírtam hozzájuk és most, a Black Lives Matter kapcsán egészen új jelentést kapnak a Kubában készült afroamerikai portrék és a melléjük írt mondatok. Itt tudjátok megnézni a 12 képet és a hozzájuk tartozó történetet. https://galeria.index.hu/kult/2016/06/14/waiting_for_obama/ Amikor a képek készültek, egész Kuba az akkori amerikai elnököt, Barack Obamát és vele együtt talán a változást várta, ami ott azóta sem jött el.
A kiállítást követő napon, június 16-án, indultam el Grúziába, hogy onnan Örményországon keresztül stoppal, vonattal, gyalog és autóbusszal megérkezzek Iránba. Egy kézipoggyászt vittem magammal mindösszesen, felfedezni és tapasztalni indultam, nem pihenni, így minden otthonról hozott teher felesleges lett volna ebben a helyzetben. Az út közben adódó „nehezítő tényezőket” kihívásnak fogtam fel, olyan fajta próbatételeknek, amelyek a kreativitásomat és a türelmemet teszik próbára. Ma már hálás vagyok értük. A nomádoktól a Shiraz-i kórház éjszakai ügyeletére menni az adott pillanatban is élményszerű, de amikor sokat mesélt történetté érik az, hogy az ügyeletes orvos amerikai kémnek nézi az embert, visszatekintve sokkal inkább vicces, majd a későbbi történéseknek köszönhetően egyenesen felemelő.
A teheráni nagymecset
Nomád reggeli a sátortáborban, ahol a káskáj törzs vendége voltam, innen kellett nagyon gyorsan ügyeletre menni, amikor a szemembe csípett egy darázs, szerintem a mézre jött, amit a dióra kellett volna kanalaznom
A célom az iráni úttal a felfedezés és a fotózás mellett a fejlődés, valamint önmagam és a külső-belső szabadságom határainak a feszegetése volt. Az utazási magazin ötlete még divatlap főszerkesztő koromban fogant egy csendes csónakházban a Római parton, ahová azért költöztem ki nyárra és egy őszelőre, hogy egyszerre legyek közelebb a természethez és a munkahelyemhez. Ma már tudom, hogy a munka helye ugyanúgy szabadon választható, mint a hivatás, az életút vagy akár a társ és egy jóbarát. Saját döntés. A körülményeket megteremthetjük hozzá, vagy alkalmazkodhatunk a meglévőhöz. Ez utóbbi már rugalmasság és (még mindig ) kreativitás kérdése.
A legjobb asztal a városban? Összesen egy mini hűtőt vittem a hat négyzetméteres szobámba a csónakházba, hogy be tudjam hűteni a pezsgőt a vendégeimnek
Azt, hogy milyen kivételezett helyzetben vagyok azzal, hogy mennyit láthattam eddig a világból, egy andalúz asszony világította meg nekem Malagában egy vonaton. Még főszerkesztő koromban, már Kuba, Kolumbia és éppen Marokkó után, már az esetleges utazási magazin ötletével a fejemben tartottam Malagából Rondába, amikor beszédbe elegyedtem egy Anna Magnani-ra hasonlító újságárus asszonnyal a vonaton. A friss marokkói élményeimet meséltem neki. A Szaharában a berberekkel töltött éjszakánál tartottam, amikor tátott szájjal azt mondta, hogy nagyon szívesen olvasná az írásaimat és ha valaki annyira szerencsés, hogy ennyi idősen ennyit látott már a világból, annak kötelessége azt megosztani mások örömére is. Ő azt kapta az ötvenedik születésnapjára a lányaitól, hogy elmehetett Malagából Rondába, ami két órányi vonatút, de neki ez volt eddigi életében a legnagyobb és a legemlékezetesebb utazása. Ekkor döntöttem el, hogy elindítom a saját utazási magazinomat, de akkor még nem tudtam, hogy mindentől és mindenkitől függetlenül teszem majd ezt.
Szavírában abban a hotelben laktam, ahol Jimi Hendrix is megszállt, de nem ezért volt emlékezetes, a kékek és a találkozások maradtak meg nagyon erősen
Yves Saint Laurent háza Marokkóban
A Riad Edward belső medencéje Marrakechben, ide magammal vittem egy dán fiút, akivel az Európát Afrikával összekötő ferry-n ismerkedtem meg, se pénze, se szállása nem volt, mondtam, én megosztom vele, amit kapok. A jó tett helyébe jót várj népmesei fordulat azonnali visszaigazolására jó példa, ami akkor történt, amikor beléptünk a Riad Edwardba, valami érthetetlen okból azt hitték, hogy nászutasok vagyunk és megkaptuk a királyi (nászutas) lakosztályt saját terasszal. Hiszek a jó „utazási karmában”, ha segítesz másokat, előbb – utóbb visszakapod, de azt is megfigyeltem, illetve megtapasztaltam, hogy akkor működik, ha önzetlenül teszed.
Négy évre visszanézve már tudom, hogy nem is történhetett volna másként, hiszen így teljes volt a szabadság, kizárólag magamnak tartoztam elszámolással, az időmet, az energiáimat és az útjaimat is úgy oszthattam be, ahogyan jól esett. Páratlan élményanyag és tanulságos lecke volt minden utam, az első már független utamból is született egy fotókiállítás, a magazin történetében már a második. Az Art2Day Gallery és a Kempinski Hotel Corvinus Budapest állt a projekt mellé, és milyen jó, hogy készült róla egy videóriport, amit most meg tudok mutatni nektek. A kiállítás címe Újradefiniált férfiasság – Perzsa portrék és az előítéleteinkkel való szembenézés lehetőségét kínálja.
Az egyik legemlékezetesebb fotóanyagért nem kellett messzire mennem, a nagyszüleim falujában, Biharnagybajomban, a falunapra készült el a helyiek portréit bemutató sorozat, ami szabadtéren lett kiállítva. Mutatok belőle egy pár képet, és egy – kettőt, ami a megnyitón, a falunapon készült.
Nagyapámmal Biharnagybajomban
Jóska bátyám munka közben a kapán megpihenve a kiállított képen, és kicsit zavarban, de rendkívül büszkén a megnyitón a saját portréja mellett.
Drága nagymamám virágot készít elő a temetőbe
A magyar vidéknek nagy szerep jutott az elmúlt négy évben a PetersPlanet történetében. Mándokon készült az a fotó, amivel sikerült megnyernem a National Geographic magazin fotópályázatát emberábrázolás kategóriában.
Egy Szent Iván éj, amikor beköltöztem a pásztorok közé Hortobágyon, és velük együtt fél négykor keltünk, hogy az év leghosszabb napján együtt nézzük végig, ahogyan a hajnal hasad. Itt néztem szembe először egy szürkemarha csordával is, komoly adrenalinfröccs.
Boldogkőváralján kajszibarackot szüreteltem, amiből az ország legjobb pálinkája készült. A vödör tehát nemcsak a fotó kedvéért van a kezemben.
Latin Amerika, az egyik legnagyobb inspiráció a PetersPlanet történetében. 2020-ra is egy Latin Amerika országaiban készült, eddig még sehol nem látott anyagot készítek elő.
Kolumbia, Ciudad Perdida, vagyis az Elveszett Város, ahol ez a kép készült a játékát, a pelyhes kiscsibét tartó bennszülött kislányról. A kiállított kép az egyik fontos partnerem, az Air France tulajdonába került.
“A fák nem nőhetnek az égig.” – magyarázta nekem egy sámán Kolumbiában, akitől a “Pachacútec” szó jelentését is tanultam. Évekkel ezelőtt írtam itt az oldalon az idézett inka szó jelentéséről és az üzenetről, amit a dzsungelből hoztam haza akkor. A Pachacútec azt jelenti, hogy Isten, de a körforgást is ezzel a szóval írják le. A mai napig a dzsungelben élő indiánok hite szerint a ciklusok 500 évente változnak és a változással együtt kezdetét veszi egy új korszak. Szerintük ez már elkezdődött és most az ő javukat fogja szolgálni, írtam itt az oldalon két évvel ezelőtt. Az inkák egykori imahelyén zajló párbeszédben az is elhangzott, mi történt éppen ötszáz évvel ezelőtt, akkor, amikor az európai gyarmatosítók dogmákkal, aranyéhséggel és eddig ismeretlen fertőző betegségekkel együtt megjelentek a mai Latin-Amerika földjén és elpusztítottak egy, a természettel tökéletes összhangban lévő világot. Félelmetesen aktuálisak a dzsungelben elhangzó sámán szavai ma is, “minket már többször is az elzártság és az összetartás mentett meg a történelemben.” Szerintem van mit tanulni tőlük, a hit, a az egymásért érzett felelősség és a környezetkímélő, fenntartható fejlődés lehet a jövő és az élhető világ kulcsa.
Nagyon sokat kaptam Dél-Amerikától. Képes vagyok például egyszerűen csak örülni annak, ami (aki) van. Intenzíven megélni a pillanatot, vagy hinni, jelen lenni, amit sokan szép lassan elfelejtünk. A Kuba, Kolumbia, Ecuador – Latin Amerika lelke című kiállítás képeivel ezt a meghitt, elzárt és nagyon szerethető világot szerettem volna a Hadikban megmutatni.
Ez a fotó Ecuadorban készült a születésnapomon pár évvel ezelőtt, egy elég drámai hangulatú éjszaka után csak úgy elindultam arra, amerre a szívem vitt. Egy termékenységi rituáléba botlottam egy eldugott helyen Cuenca városában, beálltam az áldozó sámánok közé, akik szeretettel fogadtak. Akkor mondta a képen látható asszony, hogy nem is gondolta, hogy ma ilyen szép lélekkel találkozik. Ugrottam a nyakába, illetve próbáltam félig leguggolva megölelni, hogy valahogy megköszönjem a szeretet tőle. Idén ősszel egyébként egy nagy Amazónia projekt van tervben, három ország érintésével, és bár három éve szervezem ezt a különböző indián törzsekkel való találkozást, csak remélni tudom, hogy a covid – 19 is megengedi, hogy megvalósuljon.
Argentína sok szempontból hagyott mély nyomot. Amikor kintlétem harmadik napján kedves ismerősöm felhívott, hogy na, milyen Buenos Aires, annyit mondtam, hogy pont olyan, mint a Ferenc körút, csak minden háromszor annyiba kerül. De van benne Madrid, néhol Párizs, az építészet gyönyörű, az emberek kedvesek. És mégsem emiatt fogok életem végéig emlékezni Argentínára, hanem a sok különös és értékes találkozásnak köszönhetően és azért, mert ott élnek a Vasváriak. Kiállítás is lett belőle a Három Hét Galériában, 2018-ban, mégpedig egy világhírű argentín fotóművésszel közösen.
„A Budapest Art Week meglepetés kiállítása két város, Buenos Aires-t és Budapestet hozza közel. Két alkotó, Sameer Makarius és Szűcs Péter, két kontinens, Dél Amerika és Európa, és két világ, egy fekete-fehér és egy színekkel teli találkozott a Három Hét Galéria kiállításán. Sameer Makarius az új otthonát kereste Buenos Airesben, a hatvanas évek Argentínájának városi világát dokumentálta fekete-fehérben, Szűcs Péter Latin-Amerika lelkét kereste színesben az elmúlt évben Kuba, Kolumbia és Ecuador után Buenos Airesben, ahol egy találkozásból megszületett a közös kiállítás ötlete. Latin-Amerika, Buenos Aires fekete fehérben és színesben, régen és most egy világhírűvé lett argentin fotós képein, aki világéletében képzőművésznek tartotta magát, és Szűcs Péter fotóin, aki pedig történetmesélő újságíróként kezdett fotózni pár évvel ezelőtt.”
A PetersPlanet harmafik születésnapjára a Füvészkertbe rendezett kiállítás a Vissza az Édenkertbe címet kapta. Az Index Nagykép Galériájában egy szerkesztői válogatást meg is tudtok belőle nézni ezen a linken. https://index.hu/nagykep/2019/06/15/3_ev_alatt_a_fold_korul/ A szabadságot, a sokszínűséget és a kreativitást ünnepeltük egy falak nélküli kiállítótérben, a budapesti Füvészkertben a megnyitó után egy Berlin Brunchon is. A keretek és a az installáció a Hello Wood! Technika műhelyének kreatívja, igazán szabad, inspiráló és gyönyörű nap volt, köszönöm, hogy jöttetek és hogy szerettétek, amit láttatok.
Ennek az anyagnak a Fashion Streeten lett folytatása egy pop up installáció és kiállítás követte, ami már a fenntarthatóság jegyében készült, a kollekció elültethető fákkal együtt került ki a terekbe, a Fashion Streetre, a Kempinski Hotel Corvinus Budapest tereibe, majd végül a Deák Palotába.
Gálffi László színművésszel a Kempinskiben
Fényt, fotókat és történeteket hoztam Peruból. A Deák Palotában, a Fashion Streeten nyílt meg tavaly augusztusban a Perui Portrék című fotókiállítás, ahol az eddig nem látott kedvenc képeimet mutattam meg a hozzájuk tartozó történettel együtt.
Peruban lett egy keresztfiam. Váratlan volt a felkérés abban a szegénynegyedben, ahová a villa kertészét kísértem el haza hogy megmutassa az életét. Mielőtt elvállaltam a keresztapaságot, azért megkérdeztem, hogy mivel jár, hiszen egy másik kontinensen élek. „Gondolj velünk és néha beszéljünk” – hangzott a válasz, nos, ezt tartjuk azóta is. Mindenesetre a latin kendőmet azonnal neki ajándékoztam az újdonsült keresztfiamnak, ez látható a nyakában. Azt mondtam még neki, ha valami fáj, akkor suttogja bele, és elmúlik, de azt is elmondhatja neki, ha valamit nagyon szeretne, mert ez egy varázskendő, ha elmondja neki, hogy mit szeretne és még tesz is érte, sikerülni fog, nekem is sokat segített.
