MIT TANÍTANAK A LOVAK? – ELVONULÓS ÖNISMERETI TRÉNINGEN JÁRTAM

Szerintem a természetnél és a természetközeli embereknél alig van nagyobb tanító. Sokszor megtapasztaltam már, hogyan teszi helyére az embert akár csak az időjárás, akár csak egy szabadban töltött nap minden velejárójával. A természetben és az utazások alatt nincs helye sem az alakoskodásnak, sem a képmutatásnak. Megoldandó helyzetek sorozatával találkozik az ember egy út során, és ha egy pillanatra nem önmaga, máris másfelé, és nem a jó irányba viszi tovább a sorsa. Képzeljük csak el, ha az ember nem egyértelműen kommunikálja a szükségleteit vagy a vágyait? Akár egy utazás során, akár egy párkapcsolatban, akár egy munkahelyen? Az első lovas önismereti tréningre Kovalik Natasa hívott el még kora tavasszal és a koronavírus előtti időkben.

Kovalik Natival még a divatiparból ismerjük egymást, minőségérzékeny sminkesként ismerte és szerette őt a divatszakma, szerkesztőként-főszerkesztőként tudtuk, miért éppen őt kell hívni egy – egy divatfotózásra. Natival majdnem egy időben váltottunk, mondhatom, hogy jól ismerjük a divatvilág kreativitásból és alkotóvágyból építkező szépségét és talán a felszínességéből fakadó buktatóit is. Az első önismereti tréningünket egy őszinte, tiszta hangú beszélgetés előzte meg. Ki hol tart és miért tart ott, ahol éppen? Aztán Nati észrevétlenül vezette át a beszélgetést egy visszatekintős, szembenézős- mindent levetkőzős beszélgetésbe, ahol azzal dolgoztunk, amivel aktuálisan a legtöbb kérdésem-kétségem vetődött fel.

Képeket is nézegettünk, felmerülő kérdések sokaságán gondolkoztam el én magam, miközben azt éreztem, saját magam mondom ki azokat a dolgokat, amikkel dolgoznom kell. Amikor a terepen folytattuk a munkát, megéreztem, hogy a lovakkal való korábbi – azt hiszem meghittnek nevezhető – kapcsolat egyáltalán nem osztott vagy szorzott a történetben.

Emlékszem, amikor egyedül voltam a karámban a lóval és Nati irányítása mellett önállóan, először a saját félelmeimmel szembenézve kezdtem érezni azt, hogy valami olyan ősi tudás tárul fel abban az egymásra utalt két fél jelenlétén keresztül, amiből még nem tudtam, hogy hová vezet az út, de azt éreztem, hogy nemcsak önmagam vagyok, hanem biztonságban is. Senkinek nem kell megfelelnem és olyan egyértelműen kell irányítanom egy 300 kilós állatot, ahol sem mellébeszélésnek, sem erőfitogtatásnak nincs helye. Éreztem, hogy csakis természetességgel és őszinteséggel működtethető kettőnk kapcsolata a lóval. Tiszta viszony, egyértelmű kapcsolat.

Ami a vezetés után következett, leírhatatlan élmény. A lovak nyelvén kellett kommunikálnom, ha el akartam érni, amit szerettem volna. Amikor Nati elmagyarázta, hogy mit kell tenni és mi fog történni, azt mondtam magamnak, hogy na most bebizonyosodik, hogy a módszer nem működik. És pont az bizonyosodott be, hogy egy percig sem érdemes tartanom semmitől, csak tisztán és egyértelműen kommunikálnom. Párkapcsolati-munkahelyi gubancok bogozódtak ki, felismerések jöttek abban a katartikus pillanatban, amikor ketten voltunk a lóval a karámban. Az élményanyag folyamatosan mélyül és azóta is a legváratlanabb helyzetekben kínál megoldást vagy bukkan fel szinte észrevétlenül. Régóta tudom, hogy a  természetességgel és az őszinteséggel nem lehet baj, hiszen az ember csak akkor van egyensúlyban, ha egyértelműen önmaga, még ha elkerülhetetlenül meginog időnként.  Minden apró pillanat, amikor eltávolodik ettől a középpont egyensúlytól, elképesztő energiákat kell beletennie abba, hogy más legyen, miközben egyszerűen elég annyi, hogy pusztán önmaga. Ha ez megtörténik, akkor viszont minden odajön hozzánk és megtörténik, aminek és akinek oda kell jönnie illetve meg kell történnie.

 

A kora tavaszi önismereti tréning után a késő nyári csoportos önismereti tréningen már célzottan a gubancaimra lőttem azon az elvonuláson, ahol Nati jógával kombinálva szervezett egy jurtás jógás lovas hosszú hétvégét. A Töreki helyszínre való eljutás is tanulságos volt, a szintén az elvonulásra igyekvő lány, akivel osztoztam a benzinen, pszichológus volt, így Siófok felé mindketten egy feltáró beszélgetésen hangolódtunk az elvonulásra. Odaérve a bemutatkozás mellett közös meditációval indítottunk, és azt hiszem az egyik legértékesebb információ az volt, amikor a csuklónkra kötött narancsszínű szalaggal jelezhettük, hogy most ne szóljon hozzánk senki, mert magunkkal vagy éppen magunkon dolgozunk. Később kiderült, a lovak mellett az egymásnak idegenként adott visszajelzések legalább annyira értékesek, mint maga az önmagunkkal és a lovakkal való foglalkozás.

Jó energiák között, és mint megtudtam áldott földön végeztük a gyakorlatokat a lovakkal Natival és a jógaórákon Judittal. Izgalmas volt megtapasztalni, hogy a csapat résztvevői menyire máshol tartanak és hogy kinek mi számít komfortzóna elhagyásnak. Az, hogy nyolcan aludtunk egy jurtában, nekem például egyáltalán nem volt az, de csoportban beszélni például a belső konfliktusaimról még gyakorlott színpadi beszélőként  sem volt egyszerű. Aztán minden flow szerű könnyedségben teljesen egyértelmű lett minden. Az is, hogy miért ezek az emberek kapcsolódtak össze éppen most és az is, hogy bárhol is tartsunk a gubancainkkal, egymást segítve őszinteséggel, természetességgel és lovakkal kibogozhatóak és jobb emberek lehetünk, sőt, ebben segíthetünk másokat is. Az érzékenyen és őszintén mindent pontosan visszajelző lovaktól is azt tanultam, amit az utazásaim alatt. Sem erővel, sem élethazugsággal, sem pedig képmutatással nem megy az ember semmire. Őszinteséggel, egyértelmű kommunikációval és önismerettel pedig visszatalál ahhoz a szerethető önmagához, akivel nemcsak másoknak, hanem önmagának is igazi élmény együtt lenni.