Vigh Borit, a Backpacker.hu bloggerét, egy élő rádióműsorba hívtam meg vendégnek évekkel ezelőtt. Akkor találkoztunk először. Arról beszélgettünk, hogyan lehet valakiből digitális nomád. A műsorban sok minden elhangzott arról, Bori hogyan indult világgá, kezdetben hogyan dolgozott önkéntesként egy argentin árvaházban, és hogyan valósította meg szépen sorban az álmait.
Egy bakancslistával kezdte, amire felírta, mit szeretne az életben. Nem gondolkozott azon, hogy van – e elég pénze, elég tehetséges – e hozzá, csak felírta, a tangó Argentínában ugyanúgy szerepelt rajta, mint az, hogy könyvet ír. Egyre több dolgot pipált ki, a könyvet is.
A saját utazási magazinomnak, a PetersPlanet.travel születésének is köze van Borihoz, a már emlegetett rádióműsorban arról is beszéltünk, hogy nekem mi a legnagyobb álmom, hová szeretnék elutazni? Kuba volt a válaszom, és még azt is hozzátettem, hogy mióta az eszemet tudom, oda vágyom. Meg azt is, hogy éppen a napokban néztem repülőjegyet márciusra, de több mint háromszázezer forintba kerül, így nem engedhetem meg magamnak. Bori másnap küldött egy hihetetlenül olcsó akciós Aeroflot Budapest-Moszkva-Havanna repülőjegy foglalást és egy mondatot írt még hozzá: Jó utat!
Március ötödikére szólt a repülőjegy Havannába, március negyedikén kaptam hírt egy, az állásomat és a pozíciómat érintő céges átszervezésről. Nem is tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Elég egyértelmű iránymutatást kaptam arról, hogy honnan és hogy hová induljak el. Innen villámgyorsan alakult tovább minden. Felfedeztem Kubát egy hátizsákkal, és a kint szerzett élményanyaggal június 14-én a Kubában készült portréképeim kiállításával a Brody Studiosban bemutattam a PetersPlanet.travel-t majd két évvel ezelőtt. A bemutatóra természetesen Bori is eljött. Ott akkor, és itt most is köszönöm, hogy segített nekem.
Szűcs Péter (PetersPlanet.travel) és Vigh Bori (Backpacker.hu) a Brody Studiosban a PetersPlanet.travel bemutatóján és a Waiting for Obama című kubai portré és riportfotó kiállítás megnyitóján
A Hogyan menjünk világgá? című könyv december elsején jelenik meg, Bori december hetedikén indul 150 másik digitális nomáddal a karibi térségbe, hogy új embereket és tájakat fedezzen fel. A hajóút leginkább kapcsolatépítésről szól majd, főleg offline jelenléttel. „A munkám miatt tíz éve nem engedhetem meg magamnak hogy ne legyek folyamatosan online, nagyon várom ezt a két hetet.”
Hová érkezel meg a karibi térségbe?
A Dominikai Köztársaságba indul a digitális nomád hajó. Lesznek workshopok, én is előadok majd. Tulajdonképpen egymást képezzük a digitális nomád életformáról körülbelül százötvenen.
Hogyan találtál rá erre a hajóra és a hozzád hasonlóan gondolkodó 150 emberre a világ különböző tájairól?
A Digitális Nomád facebook csoportban posztolt valaki róla, én pedig már korábban tudtam arról, hogy vannak olyan úgynevezett újrapozicionált hajók, amelyeket decemberben, a karácsonyi időszakban egyszerűen átcsoportosítanak. Hihetetlenül nagy árengedménnyel kínálják az utakat rajtuk. Nekem konkrétan 150 000 forintomba kerül all inclusive a két hét, úgy hogy megállunk Barbadoson, megállunk Antiguán, szóval elég izgalmas és egzotikus kis túra ígérkezik.
Dominikán mi történik majd, amikor megérkeztek?
Ötvenen a hajós társaságból kibéreltünk egy villát. Senkit nem ismerek még közülük, mindegyik új ismeretség lesz. Tíz napot töltünk ott, együtt fogunk karácsonyozni, aztán ki merre lát. Arra indulok el, amerre akkor érzem, hogy el kell indulnom. Semmit nem szervezek, hagyom, hogy magától menjenek a dolgok.
Bori Kolumbiában, Cartagenában, abban a városban, ahol Garcia Marquez egyik híres regénye, a Szerelem a kolera idején is játszódik
Mit szól a családod ahhoz, hogy nem velük töltöd a Karácsonyt?
A Karácsonyt most vasárnap tartjuk. Persze ők megtartják a rendes időpontban is, de az előrehozott közös ünnepen vegán Karácsonyt tartunk. Lesz vegán töltött káposzta és vegán mákos bejgli.
Tudod már, meddig leszel úton?
Úgy tervezem, hogy májusban jövök haza, de még nem biztos semmi sem. Nem szeretek előre tervezni. Ahogyan érzem. Anyagilag most nem állok olyan erős lábakon, mint korábban.
Ez azt is jelenti, hogy az utazással töltött öt hónap alatt dolgozni is fogsz, mint digitális nomád?
Igen, azt mindig kell utazás közben. Most a közösségi média mellett egy új területre is kikacsintok. Online termékeket fogok gyártani és értékesíteni. Ezeket a termékeket egyszer kell megcsinálni és aztán remélhetőleg folyamatosan termel bevételt. Egy könyv is lehet ilyen termék.
Nagyon benne van a levegőben, hogy az emberek szabadabban szeretnének élni, mindenki utazó blogger akar lenni. Egy irodába már alig akar valaki beülni a Z generáció tagjai közül. Se a kocsi, se a lakás nem cél már, csak a minőségi idő, de az ahhoz való egzisztenciát azért mégis csak meg kell termelni. Kérdés az, hogy hogyan?
A digitális nomád lét azért vonz nagyon sok embert, mert nagyon sok szabadsággal jár. A huszonegyedik században, amikor minden mobil, sok munkánál és szakmánál nincs értelme beülni egy irodába kilenctől ötig. Nekem ott kezdett el nagyon furcsa lenni a korporét állapot, amikor azt vettem észre, hogy a velem egy szobában ülőkkel, gyakran a mellettem ülőkkel levelezek egy irodában. Nem értettem, hogy miért ülök egy helyben, amikor így is, úgy is le kell írnom egy mailben a feladatokat és a tennivalókat. Egyre többen jönnek rá arra, hogy ez a fajta munkamódszer egy régi korszakból itt maradt szokás. Sok új irány indult el, de alapvetően kell az, hogy az emberek együtt dolgozzanak. Erre kiválóan alkalmas egy közösségi tér, ahová ez után a beszélgetés után is megyek tovább. Az a különbség, hogy azzal találkozom és azzal dolgozom közösen egy projekten, akivel én akarok és akivel, akikkel van közöttünk kémia. Napi négy-öt órára összefutunk egy laptoppal és egymáshoz is szólunk, kikérjük egymás véleményét, segítünk egymásnak.
Mindenkinek való ez a fajta munkamódszer szerinted?
Egy kutatás szerint 2035-re háromból egy ember digitális nomád lesz. Szerintem ez egy elég erős jóslat, de nagyon úgy tűnik, hogy erre halad a világ. Sok olyan munka van, amihez nem kell feltétlenül a személyes jelenlét. És egyre több ilyen lesz azzal párhuzamosan, ahogyan a technika fejlődik. Az én munkám, a social media manager tíz évvel ezelőtt például még nem is létezett. Újfajta munkakörök jönnek létre és az is nagyon sokban hozzájárul a digitális nomád világ térhódításhoz, hogy egyre olcsóbb lesz az utazás. Az egyre olcsóbb repülőjegyektől a Couchsurfingen keresztül minden arról szól, hogy bárki könnyedén elindulhat a nagyvilágba. A harmadik ok az amerikai kutatást végző szerint az, hogy egyre kevesebb ember gondolkodik már házvásárlásban és házasságkötésben. Ma már Indonéziában, Costa Ricán vagy bárhol a világban lehet fél évre vagy egy évre házat bérelni, akár másokkal megosztva is, úgy, hogy az ember közben fizetést kap a jól végzett munkájáért.
Akinek pedig már van, az akár cserélhet az otthoncsere hálózatokon belül.
Igen, az otthoncsere is egyre népszerűbbé válik. Számtalan lehetőség van arra, hogy az ember szabadabban éljen, mint ahogyan korábban tette.
Kicsit mintha megelőzted volna a korodat a digitális nomád életformával.
Itthon szerintem egy fél lépéssel igen, de nyugaton ez a trend már régóta zajlik.
A könyv két hónap alatt készült el.
Egy parasztházat béreltem és teljesen egyedül dolgoztam rajta két hónapig. Arra is rájöttem, hogy egy könyv megírása kilencven százalékban görcsölés, amíg az ember ihletre vár és a gondolatait rendezi, és tíz százalékban intenzív írás.
Embert próbáló lehet, egy utazó embernek folyamatosan egy helyben kell ülnie.
Nagyon élveztem az egyedüllétet. Amikor utazom, mindig emberek vesznek körül. Egyedül utazóként is nagyon intenzíven. A hostelekben például akár húszan-harmincan is. Jó volt, hogy volt egy saját terem, ahol alkothatok. Lett is egy olyan felismerésem az írás közben, hogy szeretnék egy saját otthont.
Elképzelhetőnek tartod, hogy egyszer csak leállsz az utazással, mert már eleget láttál?
Nagyon remélem. Ha valaki sokáig folytatja azt az életvitelt, hogy például tíz hónapig utazik és két hónapot van csak otthon akkor gyökértelenné válik. Úgy érzem, hogy az utazásos időszak arra kell, hogy újrarajzoljam az életemet. Hogy kitaláljam, mi érdekel, mihez értek, mit szeretek a legjobban csinálni és ki vagyok valójában. Folyamatosan érzem, hogy új dolgok kezdtek el érdekelni.
Mik azok?
Egy otthon megteremtése például.
