Sokszor kérdezték a barátaim, ismerőseim, hogy miért megyek vissza egy olyan országba, ahol már jártam, amikor megtehetném, hogy felfedezek egy újat. A válaszom akkor az volt, hogy pontosan azért megyek vissza, mert már jártam ott és valami olyan erővel húz vissza, hogy nem tudok ellenállni.
Idén egy meghívást kaptam a karibi szigetországba és azért voltam különösen boldog a lehetőségtől, mert szerettem volna azokkal az emberekkel találkozni, akik az első portrékiállításom szereplői voltak és még mélyebbre menni a havannai mindennapokban, megmártózni a kubai történetekben, új ismeretségeket kötni és természetesen felfedezni, megismerni új vidékeket, embereket és városokat.
Ők voltak az elsők, akikkel az első utamon összebarátkoztam, és idén újra találkoztunk, szintén az első napon, Digna és Leonel annyi mindent és olyan intenzíven mesélt a kubai hétköznapokról, amiért örökre hálás leszek. Természetesen ajándékokat is vittem. Farmert és parfümöt. Nagyon nagy volt az öröm.
Elvárások nélkül indultam el Kubába is és minden áldott nap Havanna utcáin is. Már régóta tudom, hogy bármilyen elvárás igazából csalódást hozhat magával, viszont ha az ember hagyja, hogy az, ami aznap éppen szembejön, az belekerüljön abba a napjába vagy éppen az életébe, akkor izgalmas és váratlan élménysorozat kezdődik, amire csak fel kell szállni, éppen úgy, mint egy repülőgépre. A kubai élményanyagot részletekben dolgozom fel,hiszen annyi m inden történt az elmúlt egy hónapban, hogy egy falatra bárkinek túl nagy lenne, így viszont lesz idő arra, hogy együtt kóstoljunk bele, vagy merüljünk el a részletekben.
Egy új Havannával is találkoztam idén, a ROMA rooftop bárban progresszív művészekkel és a város hipszter arcaival, ez a fotó a vip teremben készült, ami egy, a házban lakó asszony nappalija, még mindig nem hiszem el, amiben részem volt, pedig másnap is visszamentem
Már most tudom, hogy visszamegyek még Kubába, egy havannai látó azt is megmondta, hogy pontosan mikor. na azért arra kíváncsi leszek, hogy így lesz -e. Tavaly márciusban, Barack Obama látogatása előtti hetekben voltam, és arra is kíváncsi voltam, hogy mi változott az elmúlt alig másfél évben, tényleg olyan gyors lesz a változás vagy lassan csordogál, mint ahogyan itthon is gyakran érzem, hogy még mindig sok minden létezik abból, amiről azt gondoltam/gondoltuk, gyorsan vége szakad.
Tavaly Moszkván keresztül érkeztem Aeroflottal, idén már az Air France járatával, Párizson keresztül, a tavalyi utamhoz hasonlóan csak az első pár éjszakát foglaltam le, aztán felszálltam arra az áramlás élményre, ami egyik helyről a másikra lökött és egészen konkrétan kijelenthetem, hogy semmi sem olyan, mint elsőre, és hiába terveztem el, hogy találkozom az első utam hőseivel, egy teljesen más forgatókönyv szerint íródott a második Kubám.
Az idei utam ugyanúgy tele volt megható szépséggel és izgalommal, váratlan meglepetésekkel és felfedezésekkel, mint az első, de már érezni lehetett, hogy lassan szivárog be egy olyan világ is, amiről korábban Kuba nem sokat tudott, vagy ha tudott is valamit, az olyan régen történt, hogy már senki nem emlékszik rá, hogy pontosan hogyan is volt. Kedvenc street fotóimból és történeteimből villantok fel párat, hogy aztán szépen mindent apróra elmeséljek nektek az egyik leginspirálóbb országról, ahol valaha jártam.
