>

2021. december 31-én, éppen az év utolsó naplementéjére érkeztem meg a Costa Rica- i dzsungelbe, hogy az új évet egy eddig még felfedezetlen latin-amerikai országban kezdjem. Az ország fővárosába, San Joséba érkeztem meg, de mivel korábban tapasztalt utazóktól sem hallottam sok biztatót San Joséval kapcsolatban, úgy döntöttem, jobb, ha az összesen 14 órás utat inkább a dzsungel mélyén pihenem ki. 

Plumeria flore roseo odoratissimo

A La Paz vízesés

Utólag is jó döntésnek bizonyult a nyugati oldalon nyitni. Az eredeti terveim között Nicaragua is szerepelt, de hamar kiderült, hogy Costa Rica, akárcsak a korábban felfedezett kilenc ország Latin-Amerikában ugyanúgy a spontaneitásról és a gondtalan lassulásról szól, mintsem az előzetes tervek maradéktalan beteljesítéséről. Nicaragua szép-szomorú történetével és költészetével később a Bányai kávéfarmon találkoztam, a szomszédos Nicaragua meglátogatása helyett végül ráhúztam egy pár pihentető napot a karibi térségben, ami nekem Costa Rica legnagyobb meglepetése volt: az egyik legszebb, legromantikusabb partszakasz, ahol valaha jártam, egyértelműen Manzanillo. 

Refugio Nacional de Vida Silvestre Gandoca – Manzanillo

Costa Rica a természetről szól, alig találni valamit benne Guatemala, Ecuador vagy Mexikó autentikusságából, cserébe viszont biztonságos és fejlett ország, a helyiek Latin-Amerika Svájcaként is emlegetik. A Costa Ricára érkező észak-amerikai turisták örömmel merülnek el mindabban, amit a közép-amerikai ország nyújtani tud. „Míg egy átlag észak-amerikai nyolc napot tölt az országban és rengeteget költ, addig egy európai körülbelül két hetet marad és sokkal okosabban osztja be a pénzét.”  Ezeket az információkat Ricardo-tól szereztem be, aki Uber sofőrként dolgozik San Joséban és környékén. Egy kedves kint élő magyar barátnak köszönhetően vele együtt az ország idegenforgálmának legapróbb részleteit is megismerhettem, Ricardo körülbelül harminc évnyi tapasztalatot adott át egy fél napos túrán. Vele ittam először a hagyományos „zsákosan” készülő helyi kávéból. A helyiek önzetlenek, minden módon igyekeznek segíteni az utazónak. A Costa Ricába látogató a szegénységgel és az ebből fakadó feszültségekkel is találkozhat, nekem a San José autóbuszpályaudvarán a nyakamba ugró kétségbeeseett taxisok mellett egy szélhámos buszsofőrrel gyűlt meg a dolgom, aki a sokszorosát vette ki a kezemből a viteldíjnak, viszont egy órán belül egy helyi asszony ugyanabban a halászfaluban fejedelmi lakomával és guáva (Psidium guajava) koktéllal vendégelt meg, hogy örökre feledtesse a kellemetlen incidenst. 

Mayela, a kifőzde tulajdonosa mutatta meg, hogyan készül a tradicionális costa rica-i fekete kávé egy fából faragott egyszerű ‘kávégéppel’.

Costa Rica kockásabroszos kis kifőzdéit, házias ízeit nem restaurant, hanem ‘soda’ felirat jelöli. Ezek a kis családias éttermek sokszor a tulajdonosok házaiban nyílnak. Ha azt a feliratot látjuk a ‘soda’ alatt, hogy ‘a la leña’, akkor ott elektromosság nélkül, tűzön és vaslapon készül a menü. Természetesen minden kézzel készül, még az étlap is, színes, falra ragasztott lapokon olvasható. Az ország nemzeti étele a ‘casado’, ezen a fotó abban a szívvel-lélekkel teli kis családi kifőzdében, Mayele konyhájában készült, ahol az egyik legjobbat ettem belőle. 

Costa Ricában a a legnagyobb élmény, hogy a nemzeti parkokon kívül is rendkívüli közelségbe kerülhet az élővilággal az utazó. Összesen 16 éjszakát töltöttem a térségben, ami nem volt elég a teljes felfedezéshez, viszont ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy az ember megállapítsa, a mindössze fél magyarországnyi Costa Rica páratlan természeti adottságokkal és hetekre elegendő felfedeznivalóval rendelkezik. 

Életemben először láttam piros színű golgotavirágot.

Ez a fotó a „capuccino majmokkal” A Manuel Antonio Nemzeti Parkban készült. 

LA FORTUNÁBÓL MONTEVERDÉBE, EGY EMLÉKEZETES TALÁLKOZÁS ÉS EGY VÁRTALAN DEDIKÁLÁS AZ ESŐERDŐBEN 

Mindig nagy öröm, ha a világot járva váratlanul PetersPlanet és Dharma olvasókkal találkozom. Costa Ricán éppen az Arenal vulkán oldalában csordogáló forró patakokban dagonyáztam, amikor magyar beszédre lettem figyelmes a közelben. A kedves köszönésre kedves köszönés érkezett válaszul, majd pár perc múlva a termálvíz patakokkal tarkított trópusi kertjében elém lépett Rita. Azt mondta, képzeljem el, a regényemet, a Dharmát hozta magával a nászútjára Costa Ricára. Nem sokkal később megismertem a férjet, Gábort is, majd az egész történetüket. Kiderült, hogy Gábor az egyik legmenőbb séfként még a királynőnek is főzött, Rita pedig joggal foglalkozik, azoknak az embereknek segít, akiknek repülőjegyekkel, vagy azokkal kapcsolatos pénzvisszatérítés problémákkal keresik meg. Két évvel ezelőtt házasodtak össze, viszont a covid miatt most került sor a korábban többször elhalasztott nászútra. Négy éve vannak együtt, egy közös ismerős mutatta be őket egymásnak és már az első randin érezték, hogy „ebből lehet valami”. 2019 decemberében volt az eljegyzésük, és 2020 augusztusában pedig az esküvő. A Dharmát Rita az édesanyja születésnapjára vette ajándékba, egy ismerőse ajánlotta neki. A Costa Rica-i nászútra már az anyukája ajánlotta a lányának a könyvet olvasásra. Mivel autó és jogosítvány nélkül utazom, Gábor és Rita felajánlotta, hogy La Fortunából elvisznek az esőerdőben található Monteverdébe, mondván, az ő nászútjuk is arra vezet tovább. Még jó, hogy volt nálam egy toll, amivel az esőerdőben dedikálni tudtam a Dharmát, természetesen sok boldogságot kívánva a házassághoz és megköszönve a fuvart. Az anyukájának is szerettem volna írni valamit, de Rita azt mondta, hogy azt majd Budapesten, mert ahhoz a dedikáláshoz újra meg fogja venni a könyvet. 

ÉLMÉNYEK ÉS FELFEDEZÉSEK A  BÁNYAI KÉVÉFARMON

Költészet a kávéföldön? Miért is ne? Costa Rica és az év idei első útja nemcsak váratlan találkozásokat és inspiráló történeteket adott, hanem nagyszerű kapcsolódásokat, barátságokat és értékteremtő együttműködések lehetőségét is. Szüreteltem kávét vendégmunkásokkal, miközben Európáról és Latin-Amerikáról beszélgettünk. Igyekeztünk egymásnak a városainkról és az irodalmunkról is mesélni és persze mindent megörökíteni képeken. A helyieken kívül magyarokkal és a környező országokban élőkkel is találkoztam, megismertem egy magyar srác és egy Costa Rica-i lány szerelmét, de a kávészüretre vendégmunkásként érkező családokat és velük együtt Nicaragua szép-szomorú történetét is. Egy nicaraguai asszonytól hallottam például Rubén Darío költészetéről. A szegény vidéki családból származó költő Buenos Airesben dolgozott újságíróként, élt Párizsban, majd Madridban lett nagykövet, egész életében a szépséget és a harmóniát kereste, Lizeth elbeszélése szerint Nicaraguában a mai napig úgy emlegetik, “Principe de las letras Castellanas” vagyis “A spanyol betűk hercege”.

Ez a fotó az egyik azokból, amelyeket az Unicum ház és a Bányai Coffee felkérésére készítettem a Costa Rica-i Alajuela régió Naranjo tartományában, a Cirri Sur falucska mellet húzódó Lourdes-i völgyben, ahol a Finca Bányai ültetvény található. A hosszú távú együttműködésben a farmon dolgozó családokat is segítjük. 

 

Bányai László, aki a nyolcvanas években Miskolcról disszidált az Amerikai Egyesült Államokba, a zsebében mindössze a liftszerelő szakmájával.

De hogy kerül a gyógynövénylikőrbe a kávé? A Zwack Unicumnak kétszázharminc éves működése alatt mindössze négy innovációja volt. 1790-ben született meg maga az anyatermék, ezután következett egy relatíve innovációmentes kétszázhúsz év, ékes bizonyítékaként annak, hogy a Zwack egy megfontolt család. 2021-ben jött a negyedik új termék, az Unicum Barista. Az Unicum Barista története: Zwack Péternek nagyon szigorú rutinjai voltak, amelyeknek szerves része volt, hogy minden napot a kedvenc olaszországi kávézójában kezdett egy csésze kávéval és a napi sajtóval. Amikor tulajdonosváltás miatt a minőség romlott a kávézóban, úgy döntött inkább, megvásárolja azt. Később lányának, Zwack Izabellának adta át. Azóta a kávé még jobban a család életének részévé vált. Az Unicum márka 2018-ban Berlinben, a Bar Conventen egy különleges koktéllal mutatkozott be: Nagy Zoli (Boutiq’Bar tulajdonosa) kikísérletezett számukra egy hideg szilvás Unicumot nitro kávéval, amit imádták a vendégek. A berlini siker után pedig teljesen egyértelmű volt, hogy a következő innovációnak a kávéhoz kell kötődnie. Fun fact: a caffe correttót természetesen nem az Unicum találta ki, a kávé és likőr párosítása nagyon népszerű Olaszországban és sok helyen a világban. (Zwack Péter Olaszországban készült fotóját a Zwack archívumból kaptam, és a család hozzájárulásával közlöm)  

Tóth Sándor, aki ezen a képen éppen a Bányai kévéfarmon büszkeségét, a Gheisát kóstoltatja 1997 óta foglalkozik kávéval. Három éve már, hogy „a legmagyarabb kávé”, a Bányai Coffee mögé is beállt. Costa Ricán működik a magyar származású Bányai László kávéültetvénye, Tóth Sándor évente több hónapot tölt az ültetvényen, és igyekszik még tovább tökéletesíteni a kávénövények és a feldolgozás minőségét. Amikor házon belül megálmodták a Baristát, akkor Tóth Sándor segítségét kérték. Nagy Zolival kiegészülve nagyon sokféle kávét végigkóstoltak, mire elkezdte végleges formáját megtalálni a termék. A gyógynövénylikőr-fogyasztás és a kávézás egyaránt évszázados múltra tekint vissza számos európai országban, így Magyarországon is. „Az Unicumba kerülő kávé egy honey eljárással feldolgozott Caturra catuai variáns. Ez azt jelenti, hogy a kávébabokat a rajtuk lévő mézes réteggel együtt szárítják ki huszonnyolc–harminc napig.” – tudtam meg Sándortól, vagyis nem világos pörkölést kap a kávé, de nem is olasz pörkölésű, inkább masszív, étcsokis jegyei vannak. Legalább harmincféle profilt próbáltak ki, mire megtalálták azt, amit megfelelőnek éreztek az együttműködéshez. 

Tóth Sándorral, akinek az idei év eddigi legjobb kávéját köszönöm itt is. A kávészüretre a platón utazva érkeztünk, éppen úgy, ahogyan a vendégmunkások érkeznek meg a szüretre Nicaraguából.

Amszterdamból érkeztem meg San Joséba az év utolsó napján, a biztonsági bemutatóval együtt azt is megtudtam, hogy 2022. január 10-től minden Amszterdamból induló KLM-járat fenntartható kerozinnal
repül, ami fontos lépés a légiközlekedés karbonsemlegessége felé, január közepétől a holland királyi légitársaság minden Amszterdamból induló járatot teljesítő repülőgépébe legalább fél százalékos arányban fenntartható kerozint
 tölt. 2011-ben a KLM volt a világon az első légitársaság, amely kevert üzemanyaggal kereskedelmi járatot teljesített. A holland vállalat használt sütőolajból, vagy faipari melléktermékekből előállított üzemanyagot vásárol. 

LEGJOBB SZÁLLÁSOK 

Ezt az ökohostelt az Airbnb-n találtam a Parque Nacional Marino Ballena közelében, minden része újrahasznosítot anyagból készült és személyzet sincs. 

Az ökohostel fürdőszobája növényekkel és újrahasznosított tárgyakból készült kreatív növénytartókkal van tele.

Az ökohostel fürdőszoba trópusi – karácsonyi dekorációja.

A Parque Nacional Marino Ballena és a kókusz, ami nem esett messze a fájától.

ORGANICO REÁL – Fabian otthonát szintén az Airbnb-n találtam, a házát saját maga készítette bambuszból és egyéb újrahasznosított anyagokból. Reggelire a kertjében termett gyümölcsöket szolgálta fel és tőle kaptam azokat a Flor de Jamaica magvakat, amelyekből itthon nevelek virágzó töveket. 

Csillaggyümölcs szeletek reggelire frissen a kertből

Fabian Costa Rica-i kortárs táncos, kertész és építész, két évig élt Svájcban, ahol építészetet tanult. Otthonát és azt a konténerlakást, amit kiad, önkéntesekkel építtette.

Flor de Jamaica

Doña Tita fogadott a legkedvesebben egész Costa Ricán, a Bányai kávéfarmot gondozó magyar srácok is nála szállnak meg. 

A Costa Rica – i utazásom alatt az Alajuela régió Naranjo tartományában, a Cirri Sur falucska mellett húzódó Lourdes-i völgyben a Finca Bányai ültetvényen tett látogatást a Zwack Unicum és a Bányai Coffe támogatta. Köszönet a találkozásokért, a lehetőségért és az életre szóló élményért.