A Machu Picchu hihetetlen energiaközpont és feledhetetlen élmény, de ezen túl Peru rengeteg tanulságos történetet és példaértékű életformát kínál, ami kifejezetten hasznos lehet, amikor új utakat keres az ember az életében. A Titicaca tónak ugyan van híre, de ha az ember Peruban jár és van ideje, csodálatos emberekkel ismerkedhet meg, akik konkrétan a tavon, vagy a tavon elhelyezkedő elzárt szigetek egyikén élnek példaértékű közösségeet alkotva. Ebben az ízelítőnek szánt összeállításban őket is bemutatom.
HUACACHINA OÁZIS – Ez az egyik legszebb látvány, amit a saját szememmel láttam. Még akkor is nehezen hihető, hogy létezik, amikor az ember orra előtt hever, bár az megfordul az ember fejében, hogy a magassági betegségtől vizionálja ezt a látványt, de szerencsére az engem elkerült, bár a koka teát folyamatosan döntöttem magamba az egész egy hónapnyi kint töltött idő alatt.
Ezt a kedves testvérpárt a hétszínű hegyen fotóztam.
A Titicaca a helyi aymara nyelven pumát jelent, konkrétan acélszürke pumát, ami a Titicaca tó és szigetvilág legősibb és leggyakoribb állata volt valamikor.
DÖNTÉSHOZÓ NŐI TÖRZSFŐNÖK AZ ÚSZÓ SZIGETEKEN
Az uros törzs tagjai évszázadok óta élnek a Titicaca tavon, egészen konkrétan saját maguk készítette nádsziget – szőnyegen. A szigetet a totora nád gyöktörzséből kivágott kockákból készítik, egymás mellé a tóra pakolják, amik aztán a bennük élő gyökerekkel összenőve stabil szigetté állnak össze. Az organikusan készült sziget körülbelül harminc évig lesz lakható, azután újra kell készíteni a tökéletesen természet és környezetbarát “szárazföldet”. Amit észben kell tartani hozzá, hogy három év alatt nőnek össze annyira a gyökerek, hogy biztonságos szárazfölddé álljanak össze, amire aztán szintén nádból készülő talajfedés után felépülhetnek a megint csak nádból készülő kunyhók.
A napelemek az előző perui elnök ajándéka, aki ezzel (is) segítette a közösséget, hogy fennmaradjanak a lakóhelyükön.
Nem létezik ennél ökotudatosabb éptkezés, amikor nemcsak a saját “földedet”, hanem a házadat és minden berendezési tárgyukat abból a növényből készítik, ami körülveszi őket.
Az uros törzs hagyományosan a halászatból és vadászatból él, ha semmi más nem marad, akkor a totora nádat rágcsálják, abban van cukor vagyis energia. A hagyományos életforma a Bolívia felől érkező nomád törzsnél akkor kezdett felbomlani, amikor a civilizáció és a turizmus is felfedezte magának az ősi, a természettel tökéletes harmóniában élő, saját nyelvvel, kultúrával, demokratikus törzsi közösséggel rendelkező népcsoportot. Az urosok aymara nyelven beszéltek, és ugyan gyakran háborúztak egymással a különböző törzsek, akkor, amikor veszélybe kerültek – például a spanyol hódítók megjelenésekor – közelebb úsztak egymáshoz a szigetek és egy csapásra megszűnt a háborúskodás.
EGY KÖZÖSSÉG, AHOL A VÁLÁS ISMERETLEN FOGALOM
Ha az urosoknak ügyes – bajos gondjaik vannak, a törzsfőnök dönt. A törzsfőnököt maguk választják, szavazással. Általában a közösség legbölcsebb, valamilyen tulajdonsága vagy tudása miatt tisztelt tagja lesz vezető. Az általam meglátogatott szigeten a legidősebb asszony volt a törzsfőnök. “Vitás kérdésekben ő dönt, és mivel mindenki tiszteli, hiszen magunk választottuk, senki nem kérdőjelezi meg a döntése helyességét, így nincs feszültség vagy vita a közösségben. “
Minél többet tudtam meg az uros törzs életéről, annál inkább azt éreztem, hogy szinte édenkerti állapotok uralkodnak, hiszen minden szokásuk, törvényük arról szól, hogy harmonikus és feszültségmentes életet éljenek. A válás fogalma például ismeretlen, a házasságok örök életre köttetnek. “Amikor először hallottunk arról, hogy van olyan világ, amiben egy egymással élő férfi és nő elválhat egymástól, el sem akartam hinni, hogy létezik.” – meséli egy asszony, aki szintén alig beszél spanyolul.
“A hódítóknak nem volt érdekes a vízen élő nomád törzs, ők az anyagi világban hittek, nem kellettünk nekik, talán ezért is maradatott meg szinte érintetlenül a népünk. Meg azért, mert akkor tartottunk össze, amikor veszélyben voltunk.” A valamikor Bolívia felől érkező nomád népcsoport életmódja valamikor elmaradottnak tűnhetett, most progresszívebb, mint valaha.
TAQUILE SZIGETE, AHOL A FÉRFIAK ADDIG NEM HÁZASODHATNAK, AMÍG NEM KÖTNEK ÉS VARRNAK TÖKÉLETESEN
Taquile szigete szintén a Titicaca tó egyik kevésbé mainstream látványossága, ahol egy világtól sokáig elzárt saját nyelvvel és kultúrával bíró paraszti közösség él a mai napig. A Taquile szigetének őslakóinak férfijai nem gyűrűvel, hanem sapkájukkal pontosabban annak bojtjának állásával jelzik, hogy egyedülállóak még, netán házasságban élnek vagy megözvegyültek. A sapka minden esetben saját készítésű, a férfiak házasságra való alkalmasságának egyik jele, hogy be tudja bizonyítani, kiválóan köt, horgol és varr.
Peru nemzeti virága – a La Cantuta, kimondani is gyönyörű
Ő a legidősebb férfi és ezzel együtt a legnagyobb tiszteletnek örvendő férfi a szigeten, kilencven éves és ugyanúgy, köt-horgol, mint bármelyik férfitársa Taquile szigetén.
Akárcsak az uros törzsél, Taquile szigetén is hisznek az inka kozmonológiában, miszerint a földi erőt és a földön eltöltött jelen életünket a puma szimbolizálja, az alvilágot a kígyó, a magas szellemi életet pedig a kondorsas. A Titicaca aymara szó jelentése is puma, konkrétan acélszürke puma, ami a Titicaca tó és szigetvilág legősibb és leggyakoribb állata volt valamikor. Az egyetlen közlekedési eszköz, a természetesen nádból font helyi csónak is puma fejeket mintáz, az itt élők hitvilágának legfontosabb jelképét.
