A Sopronbánfalváról való hazatérésem után is alig hiszem el, hogy valóban létezik, amiben részem volt. Sehol a világon nem láttam még hasonló komplexumot, amit egy mondatban úgy tudnék leírni, hogy egy ma is működő templom falához kapcsolódó pálos kolostorból kialakított luxushotel az erdő szélén a néma csendben, amiben egyszerre működik egy gourmet paradicsom és egy elvonulási központ.
Mivel folyamatosan arra törekszem, hogy az utazásaim alatt lehetőség szerint minél kisebb legyen az ökológiai lábnyomom, vonattal érkeztem meg Sopronba, ahonnan a vasútállomásról a 10Y jelzésű helyi busszal hasítottam tovább Sopronbánfalvára. Az utolsó állomásnál kellett leszállnom, és mivel egyedül érkeztem az “elvonulásra”, csak a sofőrtől tudtam megkérdezni, hogy tudja – e hol találom a kolostorhotelt? Már attól izgalomba jöttem, hogy életemben először hangosan kimondtam ezt a szót a nyilvánosság előtt, hogy kolostorhotel. A sofőr azt mondta induljak el a templomdombon fölfelé, így is tettem és közben azon gondolkodtam, hogy valami félreértés lehet, mert hogy itt biztosan nem lesz jógakolostor, hiszen itt egy szép kivilágított (éjszaka érkeztem) templom mosolyog a dombon, luxus elvonulási központ gourmet központtal egészen biztosan nem lehet itt. Aztán a dombra fölérvén láttam pár parkoló autót a templom előtt és rögtön a templom hatalmas ajtaja mellett balra található kis vasajtón beléptem egy kolostorba, ahol egy kedves és mosolygós recepciós kisasszony fogadott azzal a mondattal, hogy már vártuk magát. Fölkísért a szobámba (111-es) és azt mondta, hogy este tízig választhatok a napi ajánlatból, a la carte vagy a másnapi Valentin nap inspirálta alkalmi összeállítást is megrendelhetem vacsorára. A kolostorcella szobában mély nyugalom öntött el, azon gondolkodtam, hogy vajon mennyit vívódhatott és imádkozhatott itt sok generációnyi szerzetes vagy apáca. Reflexszerűen rögtön keresni kezdtem a wifi-t, de nem adta magát. Letelefonáltam, hogy ennek vajon mégis mi az oka? Azt a választ kaptam, hogy wifi csak a közösségi terekben van. Mindegy, maradt a 4G, de megéreztem, hogy ha már egy elvonulási központban vagyok, akkor lehet, hogy egy időre akár le is szakadhatnék a mobilomról.
A lenti étkezőbe leérve sokáig nem tértem magamhoz, csodáltam is, amiben vagyok, meg meg is lepődtem. Miközben egy eredeti 1700-as években épült kora barokk stílusú kupolás teremben öntik nekem a ház borát (izgalmas, friss zöldveltelini, azóta is keresem a fővárosban), egy Ómagyar Máris siralom stílusú szintén eredeti (!) nyelvemléket látok a falon. Egy bölcsességet Szent Ágostontól miszerint és ezt most betű híven idézem a falról: zerelmes uriamfiaii, mindeneknek elevin ZERETTESSEK ISTEN, annakutana baratunk. A pálosoknak falra vésett írt pár mondatos üzenetet Apáczai Csere János fordította a tizenhetedik században. Ma is tökéletesen érthető.
A félpanziós vacsoralehetőséget választottam, és azt éreztem, hogy a világ bármelyik csúcskategóriás éttermében ülhetnék. Még aznap este kiderítettem, hogy a Kolostor konyhafőnöke és vezetője Varga J. Viktor a budapesti Kempinskiben tanulta az alapokat, de élt Szaúd Arábiában, dolgozott a Sheratonban, de Írországban és a Szidónia kastélyszállóban is. A vacsora után még mindig megilletődötten körbejártam a kolostor folyosóin, legnagyobb meglepetésemre a kitekintőként ismert kis ablakon a folyosóról be tudtam nézni a templom belsejébe, ahol először egy karmelita ruhába öltöztetett Mária szobrot láttam, majd néhány, valószínűleg helyiek által és innen is érezhetően szeretettel hímzett Mária zászlót. Messziről is megható volt. Mivel a hotelben ki van írva a hétköznapi és a hétvégi miserend, úgy döntöttem, hogy reggel fél nyolckor misével kezdek. Nem mindennap indul így egy pihentető pár nap és csak a szomszédba kell átugrani egy kis lelki töltésért.
Meglepően mélyen és pihentetően aludtam az első éjszaka. Bár felhúztam az órát, reggel mégis kicsit szégyelltem magam, hogy nem voltam képes fél nyolcra leérni a misére. Végül a folyosón lévő kitekintőn, vagyis a templomra néző ablakból néztem-hallgattam végig a reggeli misét. Nagymamám korabeli asszonyok voltak leginkább a résztvevők. Kedves arcú nénik imádkoztak együtt, majd derűvel töltve beszélgetve nevetgélve – távoztak. Úgy döntöttem, hogy a reggeli előtt még sétálok egy nagyot az erdőben, ha már itt van egy lépésre és arra is büszke voltam, hogy hosszú ideje először nem mobiltelefonnal és közösségi média felületek és a randiappok csekkolásával kezdtem a napot, hanem egy igazán eredeti és exkluzív élménnyel. Magamtól értettem meg, hogy miért nincs wifi a szobákban. Az erdőben friss, fűszeres szagú volt a levegő a közelgő tavasztól, az ebédlőbe visszatérve pedig a gourmet reggelinél miközben a sonkához nyúltam éppen egy Szent Ágoston idézetet találtam a mértékletességről és a felebaráti szeretetről a reggelizőasztal felett. Kicsit elidőztem, majd visszatértem a Zeretessék Isten tábla alá hogy másképpen indítsam a napot. A kolostorhotel előterében egy mindenki által látogatható, a pálosok történetét bemutató kiállítást néztem végig, mindezt Valentin napon. Találtam egy Szent János idézetet is az anyagban amivel maximálisan azonosultam és meg is nyugtatott azzal kapcsolatban, hogy jó helyen vagyok jó időben. Így szól: “A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit.”
Az élet nagy kérdései mellett az is foglalkoztatott, vajon hogyan lett egy eldugott pálos kolostorból luxushotel és elvonulási központ? A kolostort eredetileg Kovács Gábor, a KOGART tulajdonosa vásárolta meg a Karmelita Rend rendfőnökétől és ezáltal a rendtől. A helyiek úgy tudják, hogy egy sopronbánfalvi apáca a televízióban látta Kovács Gábort, aki éppen a kultúra és művészet pártolásáról beszélt. A telefonbeszélgetés után köttetett meg az üzlet, majd különböző pályázatok és többek között a norvég alap segítségével 4 millió euróból újult meg teljesen a kolostor. A tervek szerint bővül tovább is a komplexum, a közvetlen közelben álló jelenleg romos valamikori fogadóból wellness részt, a melléképületekből újabb fogadó épületeket alakítanának ki. Közeli és könnyebben megvalósítható terv az egykori pálos gyümölcsösből kialakított botanikai tanösvény terve.
Az elvonulási központba Ausztriából érkeztek először jógaoktatók, akik kollégáiknak továbbadva a szót és az élményt a kolostorhotel spiritualitását megérezve tartottak és tartanak jógaórákat és továbbképzéseket leginkább abban a teremben, ahol valamikor az apácákat oktatták. Ugyanitt, ebben a teremben állandó képzőművészeti kiállítás is található, ami az egykori tulajdonossal, Kovács Gáborral való további együttműködést és kapcsolódást jelzi. A jelenleg állami tulajdonban lévő kolostorkomplexumba még mindig leginkább Ausztriából érkeznek vendégek. A néhány megkérdezett helybéli szerint nagyon magasak az árak, ami igaz, de szerintem kevesen tudnak arról, hogy egy ilyen különleges adottságokkal rendelkező és jól eldugott kolostorba vonulhatnak vissza magukra, másokra vagy egymásra találni vágyók.
A második napon az ember már nem nézi a telefonját, elmélyül a templomfallal érintkező könyvárszoba albumaiban, egy másik időszámításba kerül, ahol lassan megszűnik az idő. Az egyik legnagyobb sopronbánfalvai élményem a jógaoktató Melindával való találkozás. Melinda Marosvásárhelyen született, de jelenleg Ausztriában él és tart “jóga a mindennapokban” órákat. Hozzám is Ausztriából érkezett, és őszintén szólva meglepett, hogy nem egy acélos testű jógaoktató érkezik. Hogy milyen elhamarkodottan alkottam magamban véleményt a külsőségek alapján jól mutatja, hogy bár régóta nagy jógás vagyok, a a rövid idő alatt Melindától tanultakat már másnaptól beépítettem a mindennapjaimba. Megtudtam, egy komoly autóbaleset után kezdett jógázni, teljesen újra kellett raknia az életét, ha nem jógázik kitartóan, talán kerekesszékben ülne a mai napig. A Melinda féle meditáció után teljesen újjászületve maradtam volna mág egy pár napot, sőt, az is megfordult a fejemben, hogy szeretnék szerzetes lenni ebben a csöndben és inspiráló magányban egy jó darabig. Aztán egy katalógusban megtaláltam a négy napos elvonulás csomagot és rettenetesen hiányozni kezdett az a másik két nap, amit szívem szerint mobildetoxtra és elmélyült meditációra fordítanék. A csúcson távoztam, minden élményből kértem volna még. Megkérdeztem, mikorra nincs egyáltalán szabad szoba, amiről lehet tudni már most. A VOLT fesztivál napjaira minden kolostorcella régóta foglalt.
Sopronbánfalva és környéke emlékezetes körök
1. A jógakolostor melletti templomban van az a híres freskó, ahol a letaposott, bukott angyal fejét, vagyis az ősgonoszt a művész Sztálinról mintáza.
2.. Nagycenki Széchenyi kastély meglátogatása és séta a védett hársfasoron
Az itteni kiállításon még a legnagyobb magyar marokkói mamusza és a Lánchíd építésének jól dokumentált története mellett azt is megtudtam, hogy itt, az újító Széchenyiek otthonában hamarabb volt angol WC mint Bécsben és még táncolni is megtanít a múzeumi installáci. Ezt a lábbelit azért fotóztam le, mert meglepően modern és stílusos. A marokkói papucs és a Chelsea boots keverékéből áll, én is szívesen viselném. De amit a leginkább magamévá tettem, az Gróf Széchenyi István intelme Béla fiához az időről. „Az idő több, mint pénz! A világ ezer példája mutatja, hogy a gazdag, ha koldusbotra jut, ismét megazdagodhatik, sőt, még nagyobb módja lehet, mint valaha. A pénz tehát pótolható, míg az idő örökre elveszett…. ”
3. Magyar Versailles, vagyis a Fertődi Esterházy-kastély
Aki még nem látta, annak muszáj kívül – belül alaposan megnéznie, a rózsakert májustól borul virágba.
A sopronbánfalvi riport a FORBES magazin felkérésére készült, a szerkeszett változata a Travel különszámban jelent meg.
