New Yorkban 22 évvel ezelőtt jártam először, akkor még nem volt annyira biztonságos, mint most. Akkor, húsz évvel ezelőtt minden nap úgy indultunk el, hogy egydollárosokból összegyűrtünk egy marékra valót a zsebünkbe. Azért, ha esetleg valaki pisztollyal a kezében ki akarna rabolni, akkor legyen mit a kezébe nyomni és ezzel megmeneküljünk. Persze nem történt semmi, de a kilencvenes években minden New Yorkba utazónak ezt tanácsolták akkoriban. Elájultam, hogy minden olyan, mint a filmekben és mivel akkor még frissen végzett kertésztechnikus voltam, az első, amit szerettem volna látni, az a New York Botanical Garden, ami a város akkor még veszélyesnek számító részén volt. Óriási élmény volt minden New Yorkban töltött perc, és azóta is az, minden egyes alkalommal. Egyszerre érzem magam otthon és kapok minden pillanatban valami szokatlanul izgalmas újat.
Hol divatlap főszerkesztőként egy bemutatóra, hol magánemberként, hol újságíróként érkeztem, de minden alkalommal lenyűgözött a város lüktetése és kreativitása. Az, hogy minden percben történik valami nagyszerű. Idén a New York University meghívására érkeztem a városba, hogy a Sare Patria: Romani Action című konferencián az európai roma zarándoklatokról, azon belül is a Csatkai búcsúról tartsak prezentációt. Az Air France is fontosnak tartotta az ügyet, ezért repülőjeggyel támogatta az utamat. A Csatkai búcsú mellett a másik európai roma zarándoklat, ami az előadásom témája volt, a Camargue partvidékén található Saint Marie des Las Merben van, Dél Franciaországban. Alig várom, hogy újra visszamenjek és fotózzak ott is. A Csatkai búcsúban Máriát, a francia zarándoklaton résztvevők pedig a roma szentet, a kreol bőrű Sárát tisztelik. A prezentációt értelemszerűen angolul tartottam, ami ugye nem az anyanyelvem, ezért már napokkal a megszólalás előtt lámpalázas voltam, amin csak a nagy séták segítettek. A Central Park mindig megnyugtat, de most a Union Squere környékén éppen cseresznyevirágzás volt, így itt ragadtam. Bárhová érkezzek meg, a legtöbbször hagyom, hogy belekerüljek abba az áramlásba, ami szerencsés esetben végigvisz az utamon. Most először egy Miskolcról (!) New Yorkba érkezett magyar fotóssal találkoztam, aki hozzám hasonlóan negyven körül újra összerakta magát és most fotós karriert épít. Így az első pár óra New York történetét az ő képeivel tudom illusztrálni.
Szerintem óriási jelentősége van annak, hogy ki jön szembe először egy utazás alatt. Egy virágzó cseresznyefa alatt ismerkedtem meg a képen látható hölggyel, aki Izlandról érkezett New Yorkba, hogy színésznő lehessen. Természetesen meghívott az előadására, amiben költeményeket személyesít meg. Mindkettőnket megihletett a cseresznyevirágzás, ezért csak úgy spontán elkezdtünk a cseresznyevirágzásról apró rímeket, versféléket faragni. És bár beszéltem már New Yorkban a nagy nyilvánosság előtt angolul. Konkrétan a TIME Inc épületében a magazin készítésről, mégis ekkor, a kis versek komponálása közben nyugodtam meg először, hogy nem lesz semmi baj a prezentáció alatt sem az angollal. New Yorkban (és szerintem egész Amerikában) az a legjobb, hogy a megérkezésed után egy perccel, még jetlegtől kótyagosan is, rögtön elkezdesz hinni magadban.
Egy nyugodt helyet szerettem volna találni (igen, sok ilyen is van New Yorkban) ahol készülhetek a másnapi előadásomra, mielőtt becsekkolok a hotelbe, ami éppen a New York Public Library mellett volt. Talán ezért is lehet hogy a Library Hotel by Library Collection mind a hatvan szobájában egy kis könyvtárat rendeztek be különböző témákban. A költészettől az erotikus irodalmon keresztül a fotóművészetig. A hotel és a könyvtár között bukkantam erre a szerintem Magyarországnak és Amerikának most különösen fontos üzenetre a lábam előtt. Egy darabig nem is tudtam tovább menni.
Mivel két hete még Iránban voltam, különösen erősnek éreztem a kontrasztot Kelet és Nyugat között. Azt régóta tudom, hogy az emberek bárhol éljenek a világban, mindannyian ugyanazt szeretnék. Biztonságban és szeretetben élni. Iránban az önzetlen szeretetből tapasztaltam meg a legtöbbet. Éppen erről meséltem egy friss ismeretségemnek New Yorkban (elég könnyen alakulnak az ismeretségek) akivel a nagyvárosi nyitottság mellett a nagyvárosi magány is szóba került. Ő állapította meg, hogy itt, New Yorkban is arra van a legnagyobb szüksége minden embernek hogy önzetlenül szeressék, és mivel máshonnan nem kapják meg, a legtöbben kutyával pótolják. Elképzelhető, hogy van ilyen is. Sok új ismerős, és még nincs másfél órája, hogy megérkeztem a városba. A kérdés, hogy ki lesz az, aki meg is marad a következő napokra. Mindenről részletesen beszámolok, természetesen.
Fotó: Kolozsvári Béla
www.studiobknewyork.com
