>

A Budapesttől mindössze öt órányi vonatútra lévő Salzburgba idén nyáron a Salzburger Festspiele miatt érkeztem, a tavalyi feledhetetlen Salzburg felfedező utam után életemben másodjára. A tavaly nyári saját magam által Salzburg kezdőknek címmel illetett pár napban mindent akartam Mozartról, idén már messzebbre mentem. Három előadást választottam ki majd egy évvel ezelőtt a Salzburger Festspiele programjából, egy délelőtti Mozart matinét, egy gyerekeknek megrendezett Varázsfuvolát és a minden évben nagyon várt klasszikust, a Jedermann-t. A célom az volt, hogy az előadások mellett mindent felfedezek a környéken Salzburgban, ami bicikli távolságra van, ezen túl minden szervezettség nélkül abba csöppenek bele, amibe azok a helyiek visznek bele, akikkel az utam során találkozom. Úgy akartam élni Salzburgban, mint a Salzburgiak. Még ha csak pár napra is, de igazán páratlan élmény, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy találja meg a városban a saját történetét. Ha az ember kellő nyitottsággal indul neki, fantasztikus dolgok jönnek szembe.

Ez a fantasztikus terasz a Hotel Stein Seven Senses tetőterasza, ami a panorámája miatt az egyik legnépszerűbb találkozóhely a helyiek között a városban, reggelizni vagy előadás előtt/után egy Hugóra ugranak fel a legtöbben.

Salzburgban ugyanúgy hőségriadó volt az elmúlt napokban, mint itthon, a Wolfgang see mellett a Fuschl am See hűvös, ivóvíz minőségű habjaiban vészeltem át a legforróbb órákat, utóbbi busszal is, biciklivel is megközelíthető, a Salzburg kártyával mindössze 2 euro és 60 cent a buszjegy, a Mirabellplaztnál is felszállhatunk rá

A pillanat, amikor az előadás után önfeledten kitárgyalják az előadás felemelő pillanatait a Dom Platz-on, a mögöttem ülők a kisestélyi mellé kispárnát is hoztak magukkal, mindezt bámulatos eleganciával

Ez a Mozarteum belseje, a Mozart – matiné előtt fotóztam, közvetlenül az előadás előtt jelentették be, hogy a programban fellépő művész betegség miatt nem tudott eljönni, így hirtelen kellett beugrasztani valakit, hogy az előadás ne maradjon el, a mellettem ülő zenésztől megtudtam, hogy ilyen esetben Salzburgban legalább akkora vagy még nagyobb sztárt szerződtetnek ilyen esetben, idézem, „mert ez a város nemcsak a minőségről, de a nagyvonalúságról is szól.” Majd négy órányi Mozart után az elkövetkezendő három napban a levegőben jártam, és a koncert után azt mondtam, már ezért megérte kijönni. és még volt négy napom a városban.

Próbáltam megfejteni azt a tavaly támadt talányt, hogy vajon miért érzem magam annyira otthonosan ebben a városban, miért érzem olyan hamar magamban is azt a harmóniát, ami a városból is sugárzik? A kérdést fel is tettem egy helyi arcnak, akivel még szintén az első napon a biciklikölcsönzőnél találkoztam a Mozartplatz mellett. Kiderült, hogy mikrobiológus, szerb nemesi családból származik, és négy másik nyelv mellett tökéletesen beszél magyarul is, és bár több évtizede él a városban, még mindig ugyanolyan szemmel képes ránézni, mint először. És hogy mitől a harmónia? Bárhonnan néz rá az ember a városra, sehol egy olyan épület, kiszögellés, ami bántaná a szemét, ami ne illeszkedne tökéletesen és autentikusan a már meglévő mellé. A városban szigorú városképvédelmi szabályok vannak, kötelező a Salzburg óvárosában nyíló üzleteknek is olyan cégért használni, mint a néhány száz évvel ezelőtti polgárosodó város kereskedőnek. Remekül szórakoztam egy fast fashion és egy gyorsétteremlánc (egyiknek a nevét sem írnám le, mert nem értek egyet az üzletpolitikájukkal) cégérén, láthatóan komolyan vették a feladatot. Mindenkinek ajánlom, hogy miközben Mozart szülőháza felé közelít, nézzen fel, és ámuldozzon, hogyan oldják meg a legmenőbb márkák is rendkívül kreatívan ezt a feladatot. 

Salzburgi bécsi szelet. Alap. „Ne haragudj, tudnád úgy tartani a tányért hogy a tetkód is és a bőrgatyád is látszódjon majd a képen? Zwettlers, Kaigasse 3. www.zwettlers.com

Salzburger streedfood

Salzburg, délelőtti elegancia a Mozarteumban

 

Georg Trakl salzburgi költő szerint Salzburg a „legeslegszebb város”

Mikor a holdfogyatkozás megfelelő megfigyeléséhez kerestem helyszínt Salzburgban, akkor láttam meg a várat egy olyan szokatlan szögből, ahogyan még korábban sosem láttam, szerintem ilyen lehetett a középkorban is. A holdfogyatkozásból alig láttam valamit, de ezért a képért illetve élményért megérte a helyszínt keresni hozzá délután

 

AZ (általam megkérdezett) SALZBURGIAK SZERINT AZ A LEGJOBB A VÁROSUKBAN

Hogy elég egyet lépniük és máris a természetben találják magukat, vadvirágok és szederbokrok között és olyan erdőkben, amelyek nem telepítettek, hanem a természet részei.

A LEGJOBB ÉDESSÉG A VÁROSBAN (szerintem)

Ezt a mangófagylatos csokoládés csodát az egyébként a csodás tetőteraszáról híres Imlauer Skybar felszolgálója ajánlotta, a Rainerstrasse 6 szám alatt lehet fölliftezni hozzá.

A LEGJOBB SOMMELIER

egy horvát fiú a Carpe Diem étteremben, aki megtippelte és eltalálta a horoszkópomat, intuitíven és remek ízléssel ajánlja a borokat az ételekhez. Carpe Diem, Getreidegasse 50, www.carpediemfinestfingerfood.com

Ez egy rafinált osztrák bor, nagyon szerettem

(Szerintem) A LEGJOBB PANORÁMA A VÁROSBAN

Egyértelműen az M32 terasza, mert totális, nagy látószögű élményt ad, romantikus vacsorához, első csókhoz, leánykéréshez is ajánlom, a pontos cím Mönchsberg 32 de itt az e – mail cím is a foglaláshoz www.m32.at.

A LEGNAGYOBB ÉLMÉNY (jó idő esetén)

A Wasserspiele a Hellbrunni kastély kertjében, bringával és busszal is közel van, ha kiváltjuk a Salzburg kártyát, akkor nem is kell belépőt fizetni a vezetett túrára és a kastélyba sem. Önfeledt nevetés és korszellem idézés, de a másik nagy élmény hogy a nyáron délután négytől a kastély kertjében ingyenes jógaóra van, én ez utóbbit is nagyon szerettem, szeretettel ajánlom mindenkinek!

HOL SZÁLLJUNK MEG?

Ha mindenhez közel és csodás panorámával szeretnénk ébredni, akkor a Hotel Stein Seven Senses az ajánlatom, a rooftop bárba toppanva találkoztam egy ott dolgozó olvasómmal is, Nánási Verának innen is köszönöm a visszajelzést az írásaimra és köszönöm a pezsgőt.

Hotel Stein, Giselakai 3-5. www.hotelstein.at

Ha nem fontos a központi elhelyezkedés, viszont környezettudatos és csöndes helyen szeretnénk megszállni, kipróbáltam és ezért ajánlom a teraszos Ecco Suit Hotelt. Bicikliút mellett van, bringával 10-15 perc alatt a város másik végén lévő Mozartplazton vagyunk, de ha nem balra, hanem jobbra indulunk el a bicóval, akkor egy vad erdő mélyén tekerhetünk nagyon sokáig.

Ecco Suit Hotel, Adolf – Kopling Strasse 12. www.ecosuitehotel.at

HOGYAN BARÁTKOZZUNK ÖSSZE HELYIEKKEL?

A legegyszerűbb, ha megszólítjuk őket, Salzburgban csak nyitottsággal találkoztam, de a couchsurfing applikációt is melegen ajánlom, sokan mutatják meg szívesen a városukat szeretetből Salzburgban is.

Martin karmester, Lea festőművész, a Salzburg környéki tavakat derítettük fel együtt.

Ezt az ehető virágokkal készült salátát hárman készítettük, mindent a kertből szedtünk, mint megtudtam, a sarkantyúka (narancssárga színű virág középen) kiváló antibiotikum.