Az Ezeregyéjszaka meséinek díszlete és önzetlen, tiszta szeretet. A több ezer éves folyamatosan fennálló perzsa kultúrában és az ottani vendégszeretetben megmártózni életre szóló élmény. Aki egyszer megtapasztalja, állandóan visszavágyik oda. Én vissza is mentem és sok helyen megfordultam már életemben, ide egészen biztosan visszamegyek, hogy újra és újra átéljem azt, amiről már azt gondoltam, már nem is létezik a világban.
Sehol a világon nem tapasztaltam még olyan fokú vendégszeretetet, mint Iránban. Az utazót olyan fokú és minőségű szeretet öleli körül folyamatosan, hogy az már szinte zavarba ejtő. Egy éven belül másodjára mentem vissza azért, hogy újra megtapasztaljam azt, ami a világ nyugati feléből már jócskán kikopott. A tavaszi hónapokra eső perzsa újévre hívtak meg a nyáron Iránban megismert és megszeretett perzsa barátaim. Elvárások nélkül indultam el márciusban, gondolván, hogy még egyszer ugyanabba a folyóba úgysem léphetek, és az a varázslat, amiben részem volt megismételhetetlen és másodjára már semmi nem lesz olyan, mint amilyen először volt.
Nos, még magasabbra került a léc. A majd kétheti Iránban töltött idő után azt éreztem, onnan visszatérve nálam már itthon sem lesz semmi sem olyan, mint korábban. És bár az európai értékek elkötelezett híveként élek, az önzetlen és őszinte szeretet és figyelem folyamatos jelenlétéből való hirtelen kiszakadás fájó tud lenni. Az embernek hiába van meg mindene itthon, beleértve a szabadságot, a komfortot és a demokráciát is, mégis az kezd hiányozni a legjobban, ami Iránban még a mindennapok természetes része. Az egymásra való őszinte odafigyelés, a törődés és az önzetlen szeretet. Hogy ez a kultúra része vagy az eddigi elzártságnak köszönhető? Talán mindkettő. Mielőtt magam is megtapasztaltam volna, hihetetlen történeteket hallottam Iránból visszatérő utazóktól arról, hogyan fogadják az úton lévőt.
Teherán 15milliós nagyváros, tavaly Jerevánból érkeztem meg oda egy 24 órás iráni autóbusz úttal, idén az Air France közvetlen Párizs-Teherán járatával. Amikor metróval szerettem volna eljutni a találkozóm sok kilométerre lévő helyszínére, az egyik metró alkalmazottól kérdeztem meg, a telefonomon mutatva a címet, hogy milyen vonalakon kell utaznom illetve átszállnom, hogy a kívánt utcába megérkezzem. Ő a kezembe nyomott egy térképet, amin csak perzsa betűkkel voltak jelezve a metrómegállók, amin felnevettem, hogyan is érthetném, hol kell leszállnom, azt sem tudom, hol vegyek jegyet. Nevetett ő is, és azt mondta, akkor maradjunk annyiban, hogy ő most meghív erre az útra, Welcome in Iran, és beengedett a metró területére.
Kicsit zavarban voltam, ki tudja milyen büntetés jár azért, ha az ember jegy nélkül utazik a metróban. Ragaszkodom hozzá, hogy jegyet vegyek, mondtam, mire a metró alkalmazott, azt mondta, induljak el bátran, mindenki segíteni fog és biztonságban vagyok. Olyan tiszta és őszinte szeretet volt a szemében, hogy egy pillanat alatt elengedtem a Budapesten látott külföldieket gyötrő BKV ellenőr víziómat és elindultam. Az első ember, akitől megkérdeztem, hogy merre menjek, azt mondta, elkísér, ne aggódjak egy pillanatra sem. Mivel este 10 óra után voltunk, azt is fölajánlotta, hogy nyugodtan megalhatok nála, szívesen lát. nem, nem akart semmit, mint később megtapasztaltam, ez Iránban gyakran előfordul és teljesen természetes.
Mivel vártak rám, ezért ezt az ajánlatot akkor és ott nem fogadtam el, viszont meghatott, hogy bár már éjjel 11 körül járt az idő, váratlan segítőm leszállt velem a metróról az én állomásomnál és elkísért addig az ajtóig, ahová meg kellett érkeznem. Csak azért, hogy biztonságban érezzem magam. Irán minden rémhír és ellenkező híresztelés ellenére biztonságos. Nincsenek terroristák, terrorcselekmények, de lopások sem. Sok országban jártam már, de ilyen biztonságot nem éreztem még sehol. Egyik kinti ismerősöm mondta, hogy megvan az ára a biztonságnak (rezsim), de hogy az emberrel Iránban utazóként nem történhet semmi rossz, az nem is vitás. Emlékszem, egy biztonsági őrre, aki odajött hozzám egy üzletben és könnybe lábadt szemmel azt mondta, “I do not jóknow you, but I love you! We all one, we are all humans!” Megölelt, majd visszalépett dolgozni. Gyakran tapasztal ilyet a nyugati utazó, sokan kérnek közös képet is, de még többen csak kérdeznek, milyen az országod, milyen Európa? Mit gondolsz az iszlámról? Mit gondolsz Iránról? Ismeretlenek mosolyognak úton-útfélen, Welcome in Iran, ha kell, pénzt (!) adnak, mert azt gondolják, a szankciók miatt éppen kifogytál, vagy éppen éhes vagy. Ismeretlenül és önzetlenül.
Iranban több hónapig utazhat az ember úgy, hogy mindig lát valami újat és izgalmasat.
A nyolcvanmilliós ország és mesés nagyvárosai vagy ezeréves hegyi vagy sivatagi aprófalvai még felfedezetlenek a világ előtt. A világ legnagyobb utazásai magazinjai Iránt, azon belül is Esfahan városát kiáltották ki a jelenlegi legforróbb úticélnak a világon. Ha az ember saját szemével látja, meg is érti, miért. Szerencsés vagyok, hogy jóbarátom és meghívóm, az ezüstműves Morteza éppen Esfahnaban lakik, amiről korábban úgy emlegetettek, hogy “Esfahan, a világ fele”. Mortezával a korábban boráról (is) híres Shiraz és a zoroaszter központ Yazd közötti autóbuszon ismerkedtem meg. Mellettem ült a buszon, ő a leendő feleségéhez készült én pedig a qasqhai törzs mai napig nomád életformát élő tagjait készültem meglátogatni. Iránban a legtöbben beszélnek angolul, és bár voltak közöttünk kisebb – nagyobb nyelvi akadályok, jóbarátok lettünk. Elfogadtam az otthonba invitálást, konkrétan a család része lettem. Hazatérésem után is napi kapcsolatban maradtunk egy éven át. Aztán érkezett a meghívó az esküvőre és a perzsa újévre.
Mortezától tudom, hogy valamikor az ottomán birodalom központja Isztambul volt, a perzsái Esfahan, a két város folyamatos vetélkedéséből nőttek ki a grandiúzus mecsetek és fürdők, köztük több olyan, hogy bár láttam, lefényképeztem és még meg is tapogattam a falakat, máig alig hiszem, hogy megtörtént ez a mese, amibe kerültem. A túldíszített motívumokkal teli Irán és építészete befogadhatatlanul gazdag.
A perzsa kultúra és Irán valamikor azt jelentette a világnak, amit most Párizs, és ezzel minden itt élő tisztában van és büszke is rá. Iránban művészetről, költészetről, zenéről és építészetről beszélgetni a világ legtermészetesebb dolga. A rádióban Háfez megzenésített versei szólnak, az irániak mindegyike idéz a híres sok évszázaddal ezelőtti költőtől csak úgy, de annál nagyobb katarzis, mint amikor a világ egyik építészeti remekművének tartott Eshafan 33 bridge alatt a férfiak egymásnak adogatva az énekszót híres perzsa költők szerelmes verseinek bekezdéseit éneklik szerintem nem sok van. Mindezt minden áldott nap és nem a turisták, hanem a maguk örömére.
Iránban a perzsa időszámítás szerint 1396-ot írnak. Nekem egyáltalán nem hiányzott az alkohol, aminek fogyasztása szigorúan tilos az országban, és a facebook sem, ami blokkolva van Iránban. Aki akarja, az szűrőkkel letöltheti ugyan, de kétszer két hét alkohol és facebook detox után én special kifejezetten felfrissültem és kisimultam. Az Európában megszokott alkohollal és droggal töltött házibulik helyett olyan perzsa házibuli élményekben volt részem, amire egész életemben emlékezni fogok.
Táncversennyel, papagájröptetéssel, röplabdával mulattunk de a srácok imádkozni is megtanítottak. Rájöttem, hogy a muszlim és a keresztény hit lényegében ugyanaz, az egyik nagy különbség, hogy ott az Istennek nincs fia, de azt is megállapítottam, hogy a jóga napköszöntője és a muszlim imamozdulatsor lényegében egy és ugyanaz. Kinti vallásos barátaim mondták, hogy gondoljak bele, már az önmagában mennyire jót tesz ez egészségnek, ha az embernek naponta ötször a fejébe áramlik a vér, mozog egy kicsit és megmossa a kezeit-lábait. Arról nem is beszélve hogy naponta többször megköszöni, amije van. Innen nézve az is érdekes beszélgetésnek számított, amikor az egyik éppen az esküvőjére készülő srác megkérdezte, hogy milyen egy legénybúcsú a nyugati kultúrában? Eszembe jutottak a Budapestre áramló brit csapatok randalírozásai meg egy Tarantino film híres kurvázós jelenete, és csak annyit mondtam, hogy összejönnek a haverok és azt teszik, amit a házasságban már nem lehet olyan intenzíven. Mert? Itt Iránban mi történik? Összejönnek a vőlegény barátai és közeli rokonai, elmennek a perzsa hamamba és bekenik hennával (fertőtlenítő hatása van) a vőlegényt, de meg is tisztítják dörzsöléssel, lemosással. Régi perzsa rítus, a mai napig alkalmazzák. Ilyenkor az emberben megfogalmazódik egy pár kérdés a nyugati életformával (és nem értékekkel) és a keleti életformával (és nem az elnyomó rezsimekkel) kapcsolatban.
Nekem az előítéleteimmel kapcsolatban volt néhány kemény szembenézésem Iránban. Az alapján, amit megtapasztaltam, azt mondom, hogy rengeteget tanulhatnánk egymástól, keletiek és nyugatiak. Ami itt már nincs, az ott még van, amit ott még nincs, az itt már van. Milyen jó lenne itt középen, Magyarországon, ahol a kelet a nyugattal találkozik, mindkettőből a jót tartanánk meg. Megtehetnénk. Mi magyarok azt hisszük hogy a nyugathoz vagyunk közelebb pedig a kelethez sokkal inkább, és nemcsak földrajzilag. De mégis. Egy iráni út után az ember pontosabban tudja, hol a helye a világban. Jobban becsüli azt, amije van és talán többet ad önzetlenül. Mert ez a magától értetődő. Már innen nézve is.
PERZSA GASZTRONÓMIA
Iránban a nomádoknál megtaláltam a lángos és a gulyás ősét is. A gulyásszerű étel neve ABGUS, ami azt jelenti hús vízzel. Még az íze is hasonlított. A kebab és a köfte lettek a kedvenceim és a SULI nevű főzelékszerű leves friss tökhússal és fűszerekkel. Az édességek rózsa és kókuszízűek, de nem részei a mindennapi étkezésnek. A napraforgó és tökmag viszont megállás nélkül megy. TOKMA, így hívják ezeket a pirított héjas magvakat. Népszerű ital a frissen facsart sárgarépa vagy frissen turmixolt sárgadinnye vagy a gyógyhatású rózsavíz. A tea alap mindenhol, a kávé nem az. A legjobb egytálételeket a házaknál főzik, legyünk nyitottak, csoda fog történni. Tényleg.
A pillanat, amikor felfedeztem a lángost egy nomád sátorban. Az íze is éppen ugyanolyan, mint itthon, a Fény utcai piacon vagy az Ecserin
MIVEL MENJÜNK IRÁNBA ÉS HOGYAN UTAZZUNK AZ ORSZÁGON BELÜL?
Az országon belül a buszozást ajánlom, kényelmes, olcsó, biztonságos és fantasztikus ismeretségeket lehet kötni. Háromféle busz közül lehet választani. A legfölső kategória a VIP, ami alig kerül többe mint a nem VIP, édességet, gyümölcsöt, italt, teát is kapunk és olyan kényelmes hatalmas székeket, amikben remekül lehet aludni. A belső helyi repülőjáratok nem ajánlottak a helyeik szerint elavult a géppark. Odaérkezéshez Budapestről az Air France teheráni járatát ajánlom, a reptérről a város mintegy 70 kilométerre van, 25 euróért vitt be a taxis, visszafelé házhoz rendeltem a taxit, az éppen a fele volt. Így is bőven kevesebb, mint Budapesten taxizni.
PRAKTIKUS INFORMÁCIÓ
Az Irán sújtó szankciók miatt a nyugati bankkártyánk nem használható, az eurót jól váltják, a dollár már kevesebbet ér, mint a nyáron. A vízum ötven dollár, én a Követségen igényeltem az utazás előtt két héttel, de állítólag a reptéren expressz is megadják és csak kicsivel kerül többe. Nőknek a hajat elfedő kendő viselése kötelező az országban.
Az összeállítás a FORBES magazin felkérésre készült, a szerkesztett változata Welcome in Irán címmel jelent meg.