A Sárgaruhás lány az egyik kedvenc utazós bloggerem, és akkor lett az, amikor a Rádióban egy vele készült beszélgetésben azt hallottam, hogy eladta a lakását, hogy megteremtse azt a szabadságot, ami az utazáshoz kell. Harmincz Rita második könyve Baliról szól, nemrég született gyermeke, és van otthona is, nemcsak olvasni jó a történeteit, a Sárgaruhás lány oldalon, hanem hallgatni is élmény.
Elôször a rádióban hallottalak reggelente, amikor különbözô helyszínekrôl jelentkeztél be, de akkor bólintottam elismerôen, amikor kiderült, eladtad az otthonodat, hogy megteremtsd az idôt és a kondíciókat ahhoz, amit szenvedélyesen szeretsz, az utazáshoz. Igazi rock ´n’ roll személyiség vagy a szememben. Hogy tekintesz most vissza erre a döntésedre, gyerekkel, partnerrel és hogy áll az utazási szenvedélyed?
Visszagondolva csak annyit érzek, hogy ha másképp csinálhatnám, nem várnék még egy évet. Ennyit vártam arra, hogy elinduljak, miután először megfogalmazódott bennem a gondolat. Az utazási szenvedélyem nem csillapodott, már nagyon várjuk, hogy a kislányunkkal közösen folytathassuk. Azt gondolom, ha az ember fel meri vállalni önmagát és rálép arra az útra, amit a szíve diktál, akkor a családalapítás is jó talajra épülhet. Olyan emberrel fog találkozni az útján, aki hasonló értékrendet képvisel.
Balin írtam, nem lehetett máshol, hiszen interjúkat szerveztem felkerestem, kutattam helyeket. Volt, hogy heteket vártam arra, hogy találjak egy megfelelő személyt, aki találkozik velem és a kérdéseimre is tud válaszolni. Majd amikor megtaláltam, azonnal kellett mennem hozzá.A könyvet nagyjából egy évig írtam, de ezt nem folyamatában kell érteni, mert már évekkel korábban elkezdtem, csak gyűjtöttem az anyagot hogy majd jó lesz valamire.
Türelmet, elengedést, kevesebb aggódást, mosolygást. Amiket kevésbé tudok itthon gyakorolni. A „modern”, jól szervezett, beosztott életünk sokkal nehezebb, kevésbé engedi a spontaneitást, hiszen itthon mások szintén beosztott napirendjéhez kell alkalmazkodnunk. Kint ez nincs.
Nem tudom, nem tervezek, de ha ragaszkodsz hozzá, akkor megpróbálom elképzelni. Biztosan valami meleg helyen élünk és mutatjuk, tanítjuk a gyermekünknek hogy milyen szép a világ.
Hol töltöd a Karácsonyt, hol köszöntöd az új évet?
Mivel évek óta egyikünk sem karácsonyozik itthon a férjemmel, ezért a karácsony napjai fel vannak osztva családjaink között, hogy melyik nap kinél leszünk. A szentestét együtt töltjük hármasban. Újévre még nincsenek tervek, szerintem itthon leszünk és finomakat eszünk, talán még süteményt is sütök.
Balogh Bogival hasonlóan gondolkodunk sok mindenről és hasonlóan is utazunk. Régóta figyeljük, követjük és tiszteljük egymás munkásságát, talán azért is, mert hasonló az értékrendünk. Mindkettőnknek fontos a helyiekkel töltött minőségi idő és a környezettudatos, felelősségteljes utazás, és bár más eszközeink és csatornáink vannak, a célunk ugyanaz: nyitottságot, más kultúrák értékeit és szépségeit közvetíteni az újságírás eszközeivel, riportokkal és fotókkal.
Boginak több kiállítása volt már a Természettudományi Múzeumban, állandó szerzője a National Geographic magazinnak, indiai útjáról blogban tudósított folyamatosan, és több sikeres könyv is született már a keze alatt. Az indiai becsületgyilkosságokról szóló könyve a Love kommandó hiánycikk, legutóbbi könyve, a Scolar Utazó sorozatban megjelent, az Ezerarcú Föld. Szerettel ajánlom minden történeteket és utazást kedvelő olvasómnak.
Boginak felelősséggel, felkészülten, hitelesen és szeretettel készülnek könyvei, írásai és fotói, örömmel osztom meg veletek az az értékközpontú világot, amiből sokat kaphat az ember ahhoz, hogy hogyan tegye jobbá a világot maga körül.
Környezettudatos utazó vagy. Mit jelent ez a gyakorlatban?
Nevetni fogsz, de én vagyok az az utazó, aki mini vízforralóval, bambuszpohárral, tányérokkal, evőeszközzel, no és persze kávéval, vagy ahogy a barátaim mondják, felszerelt kis konyhával indul útnak. Mivel nekem a fejlődő országokban a legnagyobb kihívást az ivóvíz környezettudatos ( értsd. nem 1 literes műanyagpalackok ) megtalálása jelenti, bárhová érkezem, az az első dolgom, hogy felderítem, hol kapható legalább tíz literes változatban. A helyeik közt élek, ha nem zöldséget vagy gyümölcsöt, akkor az ő eledelüket eszem, így szemetet szinte egyáltalán nem termelek.
A másik, amit megtanultam, bármennyire is nehéz megállni, nem ülök elefántra, nem simogatok egzotikus vadállatokat, főleg azóta, hogy elkészítettem a Dél-afrikai Köztársaságban az oroszlániparról szóló riportomat, amiben többek között arról is volt szó, hogy ma a vadászatra tenyésztett nagymacskák olyan tenyészfarmokon kezdik a pályájukat, ahol a kölykök a velük való személyes kontaktus miatt rengeteg látogatót vonzanak. Amikor elérik a hat hónapos kort, a turisták akár 150 ezer forintnak megfelelő összeget is kifizetnek a közös sétáért, amelynek során egy vezetővel és egy oroszlánnal róhatják a szavannát. Ezekről természetesen fényképek is készülnek: tele vannak a közösségi oldalak botot szorongató, terepnadrágot viselő „bátor” turistákkal, akik kifejlett „szabadon élő” példányokkal pózolnak a kamerának. Ám abba már senki nem gondol bele, mi lesz majd ezekkel az állatokkal? Egyértelmű, hogy nem mindegyiket lehet elhelyezni egy-egy jól menő állatkertben, mert egyszerűen nincs sem elegendő, sem megfelelő hely a tartásukra, így ezek egyenes úton válnak a bérvadászat áldozataivá.
Az ember hajlamos azt hinni, hogy ami tőle távol történik, ahhoz valójában nincs is köze, ami óriási tévedés. Mit tehetsz itthonról például az orangutánokért?
Az ember mindig hajlamos azt hinni, hogy ami távol van tőle, ahhoz semmi köze nincsen, sajnos ezért tartunk ma itt…A tudatos vásárlással, vagyis azzal, hogy megnézzük az általunk vásárolni szándékozott termék összetevőit, már rengeteget tehetünk a környezetünkért. A pálmaolajat tartalmazó termékek kerülésével például szó szerint orangutánokat menthetünk, ugyanis a pálmaolaj iránti növekvő kereslet hívja életre az újabb és újabb borneói dzsungelpusztításokat, amely mára már a rendkívül veszélyeztetett orangutánokat is a kihalás szélére sodorja, hisz elvesztik természetes élőhelyüket.
Ennek én magam is szemtanúja lehettem Borneón, itt találkoztam ugyanis Ikan Baktiantoroval, az ottani vadvilág harcosainak vezetőjével. Ő egyike azoknak az elszánt maláj és indonéz fiataloknak, akik az életüket kockáztatják az orangutánok megmentéséért, szembeszállva nemcsak az orvvadászokkal, de az esőerdőket irtó több milliárd dolláros iparággal, az olajpálma-termelő társaságokkal is.
Az erődirtások mellett azt is meg kell említenünk, hogy a legtöbb ültetvényes például attól sem riad vissza, hogy kutyákkal üldöztesse az anya orangutánokat, hogy a hátrahagyott, egészséges kölyköket a fekete piacon értékesítse jó pénzért.
Ezek az állatok az elmúlt húsz évben életterük 90 százalékát elvesztették. Tehát válaszom az, hogy a pálmaolajat tartalmazó termékek bojkottálásával, és egy kicsit tudatosabb utazással, életvitellel mindannyian tudunk segíteni, hogy az ezerarcú Földünk megmaradjon olyan színesnek, ahogy mi is megismerhettük.
Szerinted mi kell ahhoz, hogy valaki képes legyen folyamatosan kíváncsi lenni az őt körülvevő világra?
Meg kell őriznie magában a gyermeket, a világra való rácsodálkozás őszinte képességét. Nem szabad hagynunk, hogy mások rossz közérzete, frusztráltsága befolyásolja a céljainkat, letörje lelkesedésünket, vagy hogy megmérgezze a bennünk élő gyermeket. Én bármerre utazom, igyekszem megismerni és magam köré gyűjteni a hasonló gondolkodású, hasonló értékekkel bíró nyitott embereket, másképpen ez nem megy.
Úgy tűnik, de valójában nem egyedül utazol? Ki van melletted és ő milyen módon vesz részt az anyagaid, fotóid, írásaid készítésében?
Valóban nem utazom egyedül, az utóbbi 8 évben vagyok olyan szerencsés, hogy Arya Serra di Cassano személyében egy rendkívül intelligens, érzékeny és szeretettel teli ember fogja a kezemet. Mindig azt mondom, nélküle biztos nem tartanék itt. Világutazók gyermekei, aki olasz-kanadai származása ellenére az indiai Auroville-ben, a spirituális kísérletvárosban született, majd onnan költözött Uruguayba, ott is nőtt fel. Mi később Angliában találkoztunk először. Mivel 5 nyelven beszél, nemcsak úti- de munkatársként van velem, ő fordít a spanyol, francia, vagy portugál anyanyelvű országokban, és legalább olyan lelkesen kérdezi az interjúalanyomat, mint én…:)
Hihetetlenül jó párost alkotunk, az ő nyugodt, minden helyzetben megoldást kereső és pozitív életszemlélete jól kiegyenlíti az én sokszor csapongó, néha türelmetlen, szenvedélyes egyéniségemet.
Nekem a baszk történet az egyik kedvencem az Ezerarcú Föld című könyvedben, mert olyan tanácsot ad, ami életre szól. Te kitől kaptál életre szóló tanácsot? Mi volt az?
Kislánykoromban egyértelműen a nagyapám könyvtárában olvasottak adták a legtöbb tanácsot, életemet, világszemléletemet 12 éves koromban Winnetounak, Mauglinak, később pedig a szüleimnek, és a nagy orosz, francia, kolumbiai és magyar íróknak köszönhettem. Azóta ez kiegészült az utazásaim alatt megismert elképesztő emberi sorsokkal, tapasztalatokkal és történetekkel.
Igazán szerencsés vagy, hiszen Jane Goodall-lal tölthettél el egy egész napot, interjút is készítettél vele. Mit adott neked a vele töltött idő, milyen gondolatot osztanál meg tőle, ami szerinted fontos azoknak, akik hozzá és hozzád hasonlóan azon vannak, hogy jobb hely lehessen a világ.
Valóban azok közé a szerencsések közé tartozom, akik találkozhattak az élő legendával, amikor a hazai Jane Goodall Intézet szervezésében Magyarországra látogatott. Ráadásul addigra én már láttam is róla készült legújabb National Geographic dokumentumfilmet, amit az Oscar díjra jelölt Brett Morgen rendezett Jane címmel, azokból az eltűntnek hitt, több mint 50 éves felvételekből, amit dr. Jane Goodall későbbi férje, Hugo van Lawick forgatott az akkor még csak 28 éves fiatal lányról, aki a tanzániai Gombe Nemzeti Park dzsungelében élt, hogy a csimpánzokat tanulmányozza.
Nagyon érdekes volt látni a most 84 éves etológusnőben a fiatal Jane vonásait, az elszántságát, a természetszeretetét, ami az elmúlt fél évszázadban szinte semmit sem változott.
Üzenete pedig nemcsak nekem, hanem mindannyiunknak szól:
„Együtt képesek vagyunk megmenteni a világot. Minden egyes nap döntések előtt állunk, és csakis rajtunk múlik, hogyan segítik egyéni választásaink, fogyasztási szokásaink a bolygót, és annak élővilágát.”
Kisgyörgy Éva, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Travellina, 112 ország meglátogatása és öt évnyi hivatásos világutazói státusz után jelentette meg első könyvét, a Világutazók Kézikönyvét. Nemrég tért vissza Ausztrália és Óceánia nagy körútjáról, így az országszámlálója 2019 végén már 152-nél tart. Mindkettőnknek New York az egyik kedvenc városa, amit akár egy időre otthonunknak is választanánk, de ez csak az egyik közös pont kettőnk között. Travellina bakancslistáján az első háromban akkor Irán és Japán is szerepelt, az enyémen Argentína és India van az első két helyen. Máshol tartunk, máshonnan indultunk, másképpen is utazunk. A második találkozásunkból, beszélgetésünkből született ez az interjú.
Travellina és PetersPlanet.travel interjú a Corvin Cafe-ban
A Travellina blog sikere, benne a történeteiddel nekem azt igazolja vissza, ha az ember őszintén és nyitottan áll a világhoz, akkor leginkább jó dolgok történnek vele.
Az olvasóim is sokszor visszajelezték, hogy valamiért bevonzom az érdekes, különleges embereket és helyzeteket. Szerintem ez alapvetően annak köszönhető, hogy nyitottan és kíváncsian állok az utam során szembejövő emberek és szituációk elé. Ha nem is tervezem, akkor is jön valami, ami izgalmas élménnyel vagy ismeretséggel ajándékoz meg.
Jóban vagy az excel táblázatokkal és pontos, részletes tervekkel indulsz neki minden útnak. Honnan jön akkor az a spontaneitás, amitől igazán emlékezetes lesz egy út?
Napra lebontva, alaposan kidolgozott tervekkel indulok neki, egészen egyszerűen azért, mert jól ki akarom használni azt az értékes időt, amit egy másik országban és kultúrában töltök. Nem akarok több órát tétlenül egy megállóban csatlakozásra várni, nem akarok azzal szembesülni, hogy éppen kedden van zárva egy olyan múzeum, amit szeretnék megnézni és pont kedden érkeztem oda. Ettől függetlenül felvillanyoz, amikor egy váratlan helyzetből fakadóan dobni kell a terveket és bele lehet feledkezni egy spontán alakuló történetbe vagy egy találkozásba. Ezek a legjobbak, ezekre emlékszik vissza az ember.
Mi a célod a könyvvel?
Az egyik mindenképpen az, hogy az emberek jöjjenek le például a facebookról és induljanak el világot látni.
Könyvbemutató a Nyugati pályaudvar Királyi Várójában, a legfrissebb hírek szerint a könyv elfogyott, e – book megjelenése várható, szerintem Travellina oldalán lesz ezzel kapcsolatos up to date.
Mi volt a legemlékezetesebb visszajelzésed azzal kapcsolatban, hogy hatással van az emberekre a blogod élményanyaga?
Egy hazai körúton egy dunántúli falusi hímzőkörben barátkoztam össze egy nagyon kedves hölggyel, aki évekkel később írt, hogy amikor az anyukáját valamilyen úton-módon meghívták New Yorkba egy kiállításra, akkor nem mert útnak indulni. A hölgy akkor megmutatta a bejegyzésemet New Yorkról, hogy de hát anyukám, a Travellinának az a kedvence, és akkor az anyuka azt mondta, na jó, akkor elmegyek. Így is lett. Olyan kedves és szerethető ez a kis történet, tényleg olvadok tőle.
Hogyan született a Travellina név?
Tizenöt évig a nevem után a rendkívül eredeti kisgyorgyeva.hu domain alatt Nagy képes útikönyv cím alatt lehetett olvasni a beszámolóimat. Mivel éreztem, hogy kell egy olyan márkanév, ami angolul is jól hangzik, kitettem erre az oldalra és elküldtem a barátaimnak is a kérést, azzal, hogy aki a legjobbat javasolja, annak sütök egy tepsi muffint. Mivel a barátaim pontosan tudták, hogy nem vagyok otthon a konyhában, csak azért is kitaláltak egy jól csengő nevet hogy ebben fejlődjek egy kicsit. Sok jó név érkezett, aztán a legjobb öt névből szavaztattam az olvasóimat, amikor egy volt kollégám, az Ernst &Young magyarországi vezetője kitalálta a Travellina nevet. Tetszett, hogy csajos és hogy benne van az utazás és még senki nem használta, tehát ha beütöd a Google-ba, akkor én jövök ki elsőre és senkinek nem kell magyarázni, könnyen megjegyezhető első hallásra is.
Megkülönbözteted az életed két különböző korszakát, az utazások előtti irodait és a szabad utazósat?
Elég éles volt a váltás. Világéletemben úgy tekintettem magamra, hogy született alkalmazott vagyok. Egy olyan ember, akiknek meg kell mondani, hogy hol kell reggel nyolckor bekapcsolni a gépet és onnantól kezdve gyártja az excel táblákat, eszembe sem jutott hogy létezik olyan, hogy szabadúszás és szabad élet, amit az ember azzal tölt meg, amit a legjobban szeret. Engem lepett meg a legjobban, hogy amikor ennek a fajta irodai létezésnek vége lett, milyen hamar leráztam magamról a béklyóit. Most már el sem tudom képzelni, hogy valaha úgy éltem, hogy a ma már lényegtelennek tűnő dolgok olyan nagy hangsúlyt kaptak az életemben. Húsz évet dolgoztam cégnél és öt éve utazom szabadon. Amikor belépek egy ilyen irodaházba valami miatt, akkor megdöbbenek, hogy valamikor én is megbeszélésekre siettem és csupa lényegtelen dolgon pörögtem, de a legmegdöbbentőbb kívülről nézni azokat az embereket, köztük néhány barátomat, aki el sem tudja képzelni, hogy van élet a multin túl. Van, amikor önkéntelenül magyarázni kezdem nekik, hogy az élet véges. Ezért lépjenek már ki ebből a mókuskerékből. Látom a szemükben, hogy nem értik, hogy mit beszélek, de arra is van szép számmal példa, akik átlépnek arra az oldalra ahol én már jó ideje vagyok és visszanézve azt nem értik, hogy miért nem élték ezt meg korábban. Szerintem soha nem késő úgy élni, ahogyan jólesik.
Travellina és az Antelope Canyon
Szerinted mindeni átléphet erre az oldalra? Előfordulhat, hogy egyfajta forradalom kezdődik és a világ nagyobbik fele egyszer csak elkezd úgy élni, ahogyan valójában szeretne és ez lesz a mainstream életmód? Hogy senki nem fogja többé utálni a hétfőket?
Sok hátizsákos blogger buzdítja erre az olvasóit, de én azt gondolom, hogy addig, amíg az ember az egzisztenciáját építi, amíg gyereket nevel vagy az idős szüleiről kell gondoskodnia, vagyis addig, amíg felelőséggel tartozik magáért és másokért, addig nem lehet csak úgy világgá menni. Nekem nincs családom, megtehetem, hogy utazom. Csak azt nem értem, amikor már valaki tényleg megléphetné, hogy szabad emberként éli tovább a saját életét, akkor miért gondolja azt, hogy annyira fontos az a munka, amit pénzért csinál, pedig egyáltalán nem szeret. Ha innen visszanézek, hogy projektvezetőként milyen fontosnak tartottam és komolyan gondoltam például az átszervezéseket, mosolyognom kell. Két évenként teljesen újra kellett szervezni és új jelentéseket írni a céges átszervezésekről, visszanézve semmi jelentősége nincs annak, amiben akkor annyira hittem. Az utazás élménye viszont mindig veled marad.
Volt olyan az elmúlt öt évben, az új életedben, hogy elgondolkodtál azon, hogy most akkor így fogok élni, hogy mindig utazom?
Én magam is meglepődtem már azon, hogy még mindig mennyire feldob és megmozgat az utazás, annak ellenére, hogy mindent elég hamar megunok. Zongoráztam, népitáncoltam, jógáztam, tűzzománcoztam. szavaltam, mindent meguntam és elkezdtem valami egészen újat, az utazás viszont kivétel. Amikor utazom, akkor száz százalékig saját magam vagyok.
Travellina Pápua Új – Guineában
Szabad, független nőként utazol. Elképzelhető, hogy egyszer csak ott ragadsz valahol és új életet kezdesz egy másik országban?
Nem. Nagyon erősen kötődöm Budapesthez. Fontos az otthon, nem volt testvérem, egyedül nőttem föl, talán ezért is. Életem nagy szerelme egy nyugatnémet fiú volt a húszas éveimben. Nagyon szerettük egymást, de egyikünk sem tudta elképzelni hogy elmegy egy másik országba. Én úgy éreztem, hogy kötelességem lesz a szüleim felé egyszer majd az, hogy ápoljam őket. Így is lett. Talán a kötelességtudatom miatt lettem röghöz kötött abban a formában, hogy mindig azt éreztem, hogy én nem mehetek el ebből az országból csak úgy örökre. Most már elmennék, elmehetnék, de valamiért megmaradt bennem, hogy én ide tartozom és itt van dolgom. Szeretek hazajönni és szépen sorban találkozni a barátaimmal. Bár a világban sok mindenkivel találkoztam, barátságok is születtek, de azokat a jó belefeledkezős, nagy beszélgetéseket csak azokkal tudod végigvinni, akikkel közösek a történeteid. Vagy azért, mert együtt nőttetek fel, vagy azért, mert ugyanonnan indultatok el a világba.
Számunkra nagyon izgalmas beleveszni a modern kütyük világába, és ezt hajlamosak vagyunk addig művelni, amíg végül zombuló arccal kelünk fel az okosteló vagy a lap top mellől. Na, ilyenkor pl. csodákat művel egy séta a fák között vagy fél óra szemlélődés a kertben a friss levegőn. A természet mindannyiunkkal jót tesz, bárhogyan is alakul a világunk, a közelségét érdemes megőrizni bármilyen életkörülményben.
Igen. A városi barátokkal, biológus, antropológus kollégákkal folyamatosan, mióta haza jöttem. Az amazóniai indián gyerekek pedig idő közben megnőttek, sokan közülük bekerültek a városokba továbbtanulni. Az okostelefon az ő kezükben is ott lóg, és a Facebookon alig egy éve többen rám találtak. Időnként csetelünk, vagy ha a szüleik, nagyszüleik meglátogatják őket Santa Cruzban, olyankor felhívnak valamelyik appon, és hosszan beszélgetünk.
Egyszer egy három hónapos amazóniai terepmunkát követően buszoztam vissza Santa Cruzba. A buszunk defektet kapott a dzsungel közepén, és kb. 20 óra múlva tudtunk továbbindulni. Néhány óra múlva kicsi faluba értünk, ahol étel és üdítő árus gyerekek szálltak fel a buszra. Mindenki farkaséhes volt, hisz addigra minden útravalónkat rég megettük. Én csak szorongattam a vizes flakonom, mert az összes vagyonom 2 boliviano volt, ami arra várt, hogy Santa Cruzba érve telefonáljak egy helyi barátnak, hogy jöjjön értem. A nagy zsibongásban megkocogtatta valaki a vállam. Hátranéztem, és a mögöttem ülő fiatal lány óriási mosoly kíséretében ételt és egy pohár üdítőt nyújtott felém. A pillanat nagyszerűségéhez hozzátartozik, hogy fehér lányként én ott gazdag turistának számítottam, ez a lány mégis észrevette, hogy nem veszek magamnak semmit, és gyorsan leesett neki, hogy azért mert nem tehetem meg. Ez itt csak egyetlen rövidke, de nagyon hálás pillanat, ami talán épp a karácsony közeledte alkalmából emelkedett ki a rengeteg élmény, kaland, veszély és felismerés közül.
A könyv ott ért véget, hogy hazatértem 135 lejegyzett, az amazóniai indiánok által alkalmazott izgalmas gyógynövénnyel. Utána a munka a laborban folytatódott. Két növény érdekes hatóanyagait kutattam négy éven át, aztán két rövidebb tanulmányúton jártam Brazíliában és Costa Ricán. Lesznek újabb utazások, de a korábbihoz hasonló terepi kutatómunkát nem tervezek. Rengeteg adatot lejegyeztünk, publikáltunk már a természeti népek gyógynövényismeretéről szerte a bolygón. Szinte mindenhol jártak már kutatók, a laborokban bőven van minek utánajárni.
Vigh Borit, a Backpacker.hu bloggerét, egy élő rádióműsorba hívtam meg vendégnek évekkel ezelőtt. Akkor találkoztunk először. Arról beszélgettünk, hogyan lehet valakiből digitális nomád. A műsorban sok minden elhangzott arról, Bori hogyan indult világgá, kezdetben hogyan dolgozott önkéntesként egy argentin árvaházban, és hogyan valósította meg szépen sorban az álmait.
Egy bakancslistával kezdte, amire felírta, mit szeretne az életben. Nem gondolkozott azon, hogy van – e elég pénze, elég tehetséges – e hozzá, csak felírta, a tangó Argentínában ugyanúgy szerepelt rajta, mint az, hogy könyvet ír. Egyre több dolgot pipált ki, a könyvet is.
A saját utazási magazinomnak, a PetersPlanet.travel születésének is köze van Borihoz, a már emlegetett rádióműsorban arról is beszéltünk, hogy nekem mi a legnagyobb álmom, hová szeretnék elutazni? Kuba volt a válaszom, és még azt is hozzátettem, hogy mióta az eszemet tudom, oda vágyom. Meg azt is, hogy éppen a napokban néztem repülőjegyet márciusra, de több mint háromszázezer forintba kerül, így nem engedhetem meg magamnak. Bori másnap küldött egy hihetetlenül olcsó akciós Aeroflot Budapest-Moszkva-Havanna repülőjegy foglalást és egy mondatot írt még hozzá: Jó utat!
Március ötödikére szólt a repülőjegy Havannába, március negyedikén kaptam hírt egy céges átszervezésről. Nem is tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Elég egyértelmű iránymutatást kaptam arról, hogy honnan és hogy hová induljak el. Innen villámgyorsan alakult tovább minden. Felfedeztem Kubát egy hátizsákkal, és a kint szerzett élményanyaggal június 14-én a Kubában készült portréképeim kiállításával a Brody Studiosban bemutattam a PetersPlanet.travel-t éppen három évvel ezelőtt. A bemutatóra természetesen Bori is eljött. Ott akkor, és itt most is köszönöm, hogy segített nekem.
Szűcs Péter (PetersPlanet.travel) és Vigh Bori (Backpacker.hu) a Brody Studiosban a PetersPlanet.travel bemutatóján és a Waiting for Obama című kubai portré és riportfotó kiállítás megnyitóján
Bori Kolumbiában, Cartagenában, abban a városban, ahol Garcia Marquez egyik híres regénye, a Szerelem a kolera idején is játszódik
Az emberek szabadabban szeretnének élni, mindenki utazó blogger akar lenni. Egy irodába már alig akar valaki beülni a Z generáció tagjai közül. Se a kocsi, se a lakás nem cél már, csak a minőségi idő, de az ahhoz való egzisztenciát azért mégis csak meg kell termelni. Kérdés az, hogy hogyan?
A digitális nomád lét azért vonz nagyon sok embert, mert nagyon sok szabadsággal jár. A huszonegyedik században, amikor minden mobil, sok munkánál és szakmánál nincs értelme beülni egy irodába kilenctől ötig. Nekem ott kezdett el nagyon furcsa lenni a korporét állapot, amikor azt vettem észre, hogy a velem egy szobában ülőkkel, gyakran a mellettem ülőkkel levelezek egy irodában. Nem értettem, hogy miért ülök egy helyben, amikor így is, úgy is le kell írnom egy mailben a feladatokat és a tennivalókat. Egyre többen jönnek rá arra, hogy ez a fajta munkamódszer egy régi korszakból itt maradt szokás. Sok új irány indult el, de alapvetően kell az, hogy az emberek együtt dolgozzanak. Erre kiválóan alkalmas egy közösségi tér, ahová ez után a beszélgetés után is megyek tovább. Az a különbség, hogy azzal találkozom és azzal dolgozom közösen egy projekten, akivel én akarok és akivel, akikkel van közöttünk kémia. Napi négy-öt órára összefutunk egy laptoppal és egymáshoz is szólunk, kikérjük egymás véleményét, segítünk egymásnak.
Mindenkinek való ez a fajta munkamódszer szerinted?
Egy kutatás szerint 2035-re háromból egy ember digitális nomád lesz. Szerintem ez egy elég erős jóslat, de nagyon úgy tűnik, hogy erre halad a világ. Sok olyan munka van, amihez nem kell feltétlenül a személyes jelenlét. És egyre több ilyen lesz azzal párhuzamosan, ahogyan a technika fejlődik. Az én munkám, a social media manager tíz évvel ezelőtt például még nem is létezett. Újfajta munkakörök jönnek létre és az is nagyon sokban hozzájárul a digitális nomád világ térhódításhoz, hogy egyre olcsóbb lesz az utazás. Az egyre olcsóbb repülőjegyektől a Couchsurfingen keresztül minden arról szól, hogy bárki könnyedén elindulhat a nagyvilágba. A harmadik ok az amerikai kutatást végző szerint az, hogy egyre kevesebb ember gondolkodik már házvásárlásban és házasságkötésben. Ma már Indonéziában, Costa Ricán vagy bárhol a világban lehet fél évre vagy egy évre házat bérelni, akár másokkal megosztva is, úgy, hogy az ember közben fizetést kap a jól végzett munkájáért.
Akinek pedig már van, az akár cserélhet az otthoncsere hálózatokon belül.
Igen, az otthoncsere is egyre népszerűbbé válik. Számtalan lehetőség van arra, hogy az ember szabadabban éljen, mint ahogyan korábban tette.
Kicsit mintha megelőzted volna a korodat a digitális nomád életformával.
Itthon szerintem egy fél lépéssel igen, de nyugaton ez a trend már régóta zajlik.
A könyv két hónap alatt készült el.
Egy parasztházat béreltem és teljesen egyedül dolgoztam rajta két hónapig. Arra is rájöttem, hogy egy könyv megírása kilencven százalékban görcsölés, amíg az ember ihletre vár és a gondolatait rendezi, és tíz százalékban intenzív írás.
Embert próbáló lehet, egy utazó embernek folyamatosan egy helyben kell ülnie.
Nagyon élveztem az egyedüllétet. Amikor utazom, mindig emberek vesznek körül. Egyedül utazóként is nagyon intenzíven. A hostelekben például akár húszan-harmincan is. Jó volt, hogy volt egy saját terem, ahol alkothatok. Lett is egy olyan felismerésem az írás közben, hogy szeretnék egy saját otthont.
Elképzelhetőnek tartod, hogy egyszer csak leállsz az utazással, mert már eleget láttál?
Nagyon remélem. Ha valaki sokáig folytatja azt az életvitelt, hogy például tíz hónapig utazik és két hónapot van csak otthon akkor gyökértelenné válik. Úgy érzem, hogy az utazásos időszak arra kell, hogy újrarajzoljam az életemet. Hogy kitaláljam, mi érdekel, mihez értek, mit szeretek a legjobban csinálni és ki vagyok valójában. Folyamatosan érzem, hogy új dolgok kezdtek el érdekelni.
Mik azok?
Egy otthon megteremtése például.
Legfrissebb felfedezésem, új kedvecem az Útikalauz modern nomádoknak, Belényi Dániel több mint tíz éve írja, órási inspiráció és tabudöntögető sztorik egy olyan kalandortól, aki úgy utazik, ahogyan szerintem is igazán érdemes. A könyvére egy antikváriumban bukkantam rá, kilenc éve jelent meg, az appok előtti koraszakból, de a rendszeresen frissülő oldalával együtt kedvet kaptam Szudánhoz is. Figyeljétek ti is szerintem, ami csinál, mert példaértékű, ahogyan lebontja az előítéleteket és sem fotókról sem leírásokból nem ismert országokat fedez fel. Szudánból érkezett meg Egyiptomba, amikor sikerült messengeren dumálnunk tegnap, hogy bár jó régen jelent meg, ajánlanám a könyvét, vagy még inkább az oldalát, mert lenyűgözőnek találtam azt a módot, ahogyan felfedezi Szudánt. „Missziómnak tartom, hogy arról beszéljek, hogy a világ nem olyan veszélyes, mint amilyennek sokan hiszik. Az ismert helyeket már nem kell felfedezni, és egészen más élményanyagot gyűjtesz, ha nem fotókat vagy leírásokat követsz, hanem te magad fedezed fel azt a világot, ami körülvesz.” Amikor a praktikumról kérdezem, hogy hol aludt például, megtudom, hogy hogy fél dollár alatt is lehet lakni Szudánban, „úgy, hogy a Szahara homokja a padló.” Egy harmincliteres hátizsákkal utazik, és meggyőződése, hogy amelyik országba az embert beengedik vagy vízumot adnak neki, ott nem esik bántódása, hacsak nem kifejezetten keresi a bajt. „A körülöttünk lévő világ megismerhető, ha az ember leküzdi a belső akadályokat, hiszen a bátorság nem az utazáshoz, hanem elsősorban magadhoz kell.”
Dani utcaképe Szudánból, nem elcsépelt, nem Instagrammolt, viszont fantasztikusan szép és megismerhető.
Iraki Kurdisztán Belényi Dániel képén
