>

 

Megunhatatlan, gyönyörű és itt van a közelben. Amikor csak úgy céltalanul sétálgatok benne, arra gondolok, vajon mennyi mindent láthatott már ez a város? Hogyan lehet benne ennyi gazdagság, életszeretet, szépség és szomorúság egyszerre? Vajon ebben az évszázadban tényleg eltűnik a Föld színéről? Folyamatosan erre gondolok, amikor csak úgy hagyom hogy magába szívjon a város. Rájöttem, hogy nincs nagyobb élvezet és jobb út a felfedezéséhez, mint csak úgy elveszni benne. Kiismerhetetlen és befogadhatatlan és állandóan meglepetésekkel áll elő. Az egyik kedvenc városom és szerintem az egyik legszebb is a világon. 

Ez a kép a híres Accademia – hídról készült. A látkép évszázadok óta változatlan, jobbra, mindössze pár perc sétára Peggy Guggenheim gyűjteménye, a híd lábánál pedig a velencei művészek munkáit felvonultató Accademia múzeuma várja a szépségre és kultúrára éhes utazót. 

Maurizio festőművész és szerintem az egyik legstílusosabb férfi, akivel Velencében találkoztam. Olaszországban az anyukák úgy nevelik a fiaikat, hogy még a szemetet sem lehet úgy levinni, hogy az ember nem néz ki kifogástalanul. Egy másik elmélet szerint az olasz stílus titka az, hogy annyi szépet látnak maguk körül az ott élők, hogy egyszerűen magukba szívják a harmóniát.

 

‘A Giotto kápolna’ – ahogyan Olaszországban emlegetik, Velencétől mindössze fél órányi vonatútra található Padovában. Nekem az egyik legerősebb art élményem lett. Mivel óriási az érdeklődés, a jegyet aznap már nem is lehet megvenni, előre kell foglalni napot és órát is neten, a foglalással aztán a látogatót kis csoportban engedik a mű közelébe. Páratlan élmény. Giotto a kedvenc festőm, Firenzében láttam tőle sokat, és néznék is még. 

A Lido télen, amikor senki sincs a partokon, Thomas Mann Halál Velencében című regénye jutott eszembe, amikor megláttam, meg is írtam az Instagraom ezzel a fotóval, mire egy kedves olvasóm elküldte nekem Kulka János előadásában a hangoskönyvet. Köszönöm az élményt, néha nemcsak adni, kapni is nagyon jó 🙂

Silvia, vendéglátóm, akitől a bennfentes tippeket kaptam ahhoz, hogy Velencében hogyan kell úgy élni, mint a  velenceiek. Például elmenni vele reggel a könyvtárba, ahol dolgozik a Piazza San Marco-n. A képen az ölében kisfia, Arturo. ‘Madonna con il Bambini’ – mondogattuk mindhárman, miközben próbáltam lekapni őket. Mindannyian nagyon éhesek voltunk már, óriási élmény, amikor egy Velencében élő háziasszony hívja meg az embert vacsorára. 

Állítólag a velenceieknek van a legjobb humoruk Olaszországban. Még a turistákon és az aqua altán is viccelődnek néha. Egy street art művész a magas vízállás idején a világ leghíresebb képeit helyezte el a városban búvármaszkban. Friss szemlélettel bíró, izgalmas projekt, nagyon szerettem.

A Rialto híd az a pontja a városnak, ahová az egy napra érkezők a Piazza San Marco mellett elzarándokolnak, de ha letérünk arról a hömpölygő ösvényről, annyi csodában és megható pillanatban lehet részünk, amiről nem is gondolnánk, hogy egy over tourism-mal küszködő városban is létezik a fő csapások elkerülésével. 

Velence minden kétséget kizáróan a világ legromantikusabb városa. Téli holtszezonban, a karnevál előtt – ha szerencsénk van – akár nyolcvan euróért is foghatunk egy gondolást, de kár alkudozással elrontani a hangulatot. Ha turistás, ha nem, egyszer az életben bele kell ülni, Coco Chanel mondta, hogy ha az ember már nem él szexuális életet, ez a fajta ringatózás egy gondolán Velencében kárpótolja valamennyire. 

Piazza San Marco reggel háromnegyed nyolckor, napfelkeltekor. A kép jobb oldalán látható fénycsík az éppen felkelő nap sugara. 

Fuvarra várnak a gondolások.

Olaszországban megdöbbentő módon mindenhol jó a kávé. Velencében is természetesen.  Az árakban persze lehet különbség, de ha olaszok módjára a pultnál isszuk, akkor egy euro vagy egyötven, ha a Piazza San Marco a helyszín és fehér szmokingban és ezüstkanállal szolgálják fel, akkor tíz euró is lehet. De az élmény felbecsülhetetlen. A kedvencem a Piazza San Marco-n a Florian, ami Velence első kávéháza – ez a fekete – fehér fotó is ott készült – a srác egy képen egy pár napja dolgozik ott. A nagy hírű kávéház, a Florian egyike a híres téren található három nagy kávéháznak. Ahol a velenceiekkel is ihatunk kávét és szerintem a város legjobb süteményét, a rendkívül laktató “Dózsekenyeret” szolgálják fel, az az Accademia mögötti kis utcában van, én ezt is ajánlom szeretettel, ha autentikus édes helyi ízekre és arcokra is vágyik az utazó ‘Pasticceria Toletta’ elraktam a blokkot, arról írom nektek tovább, hogy Di Gozzi & Moroni snc, Dorsoduro, 1192, Venezia. 

Kötelező és autentikus a Rialto piac, ahol ez a fotó is készült. Főleg halat és zöldségféléket árulnak itt. A kis bisztrók, családi kifőzdék tulajai is itt vásárolnak.

Szerintem a legjobb nem turistás kis bisztró-borozó az 1936 óta működő Enoteca Al Volto – Osteria con Cucina, Calle Cavalli 4081 San Marco – Venezia, délelőtt tíztől fél háromig, aztán este hattól este tízig van nyitva. A kettő között sziesztát tartanak. Édes élet és fantasztikus gasztronómiai élmény, kagylóban nagyon erősek. 

 MILYEN A VILÁG EGYIK LEGSZEBB VÁROSA AKKOR, AMIKOR A HELYIEK LAKJÁK? 

Szállásadóm, Silvia állapítota meg a sokadik beszélgetésünk után, hogy nekem az a karmám, hogy Velencét csak üresen ismerem. Egyszer voltam eddig Velencében, hét-nyolc évvel ezelőtt, akkor a Louis Vuitton meghívására és mindössze egyetlen éjszakára. A mai napi nevetünk azon Mariannal – a márka akkori marketingesével – hogy a hotelier összenyíló padlásszobákat adott, mert biztos volt benne, hogy szeretők vagyunk, akik egy sajtóútnak álcázzák titkos viszonyukat. Mi másért is mehet éppen Valentin napkor munkaútra egy férfi és egy nő Velencébe, ha nem titkos viszony miatt? A recepciósnak teljesen magától értetődő volt, hogy tilosban járunk, és kérés nélkül, saját logikája szerint asszisztált a képzelt történethez. Ha tudnánk, mi mindent látott már itt – mondta sokat sejtetően.

Az idei első utam – még a koronavírus – válság előtti időkben, január első hetében – egy nagy áramlás volt, Velence mellett Murano, Burano, Lido, Torcello (ahol az egyik éttermet úgy hívják, hogy Attila trónja)  Padova és Treviso felfedezése is bőven belefért abba a hétbe, amit azért választottam az eredetileg októberre tervezett projekthez, mert egy velencei ismerősöm azt mondta, hogy gyere január közepén, a farsang előtt és az elnyújtott Karácsonyi szabadságolások után, alig fogod elhinni, amit látsz. Ilyenkor Velence csak a velenceieké. 

Venice Experience, ez a neve annak helyi egyszemélyes vállalkozásnak, ami úgy mutatja be Velencét, ahogyan a helyiek ismerik és szeretik. Caterina nyolc évig készítette elő a projektjét, egy világhírű olasz fotográfus lánya, aki elsősorban a város tiszeteltét, a helyiekkel való együtt rezgést és Velence titkait osztja meg a látogatókkal. Szeretettel ajánlom, Budapestre is meghívtam őt. Itt lehet információt kérni tőle, ha a városban jártok venice.experience@gmail.com, +39 3465392468 @venice.experience

Ő Tommaso Capozzoli, a világ egyik legmenőbb olasz cipőmárkája és annak gyára az övé, New Yorkban és Firenzében él, egész élete az utazásról szól, de bennfentesként pontosan tudja, hogy az új szerelmével szervezett első romantikus út a karnevál előtti szinte üres Velencébe kell, hogy vezessen. És hogy melyik az egyik legmenőbb olasz cipőmárka, ahol kézműves mesterek készítik a cipőt? Mutatom: https://www.stefanobemer.com/
https://vestrucci.com/

Egy eldugott kis utcán, az első reggeli napsugarakat a macskájával együtt élvező velencei asszonnyal csak egy pár szót váltottunk, szerintem egy kicsit Sophia Lorenre hasonlít. Örült a hasonlatnak.

Peggy Guggenheim, a város nagy szerelmese volt, gyűjteménye sokak kedvence Velencében. Szerinte, ha az ember beleszeret Velencébe, senki másnak nem jut már hely a szívében. @guggenheim_venice

Ez a kedvenc képem a Peggy kollekcióból. Egy naiv művész alkotása, engem a magyar népmesékre is emlékezetett kicsit. Alig bírtam elmozdulni előle.

Azt vettem észre hogy Velence már nem az oroszlánok, hanem a kutyák városa. Szerintem minden velenceinek van kutyája. Szerintük ez is kell a boldogsághoz, mert Velence önmagában még nem teljesen elég, bár már nagyon közel van hozzá.