>

Hogy mit adott ez az év? Első körben talán a saját életünkkel való szembenézés lehetőségét. Minden, ami eddig a külvilágnak szólt egy ember életében, egy pillanat alatt veszítette el a fontosságát és  jelentőségét. A képmutató életek kénytelenek voltak szembenézni saját magukkal ebben az időszakban, nem lehetett elkerülni az önvizsgálatot.  Persze továbbra is lehet hangosan másra mutogatni vagy pótcselekvésként gyűlölködni, hogy ki és mi tehet arról, hogy valójában nem működik a külvilágnak olyan jól (meg)játszott párkapcsolat vagy hogy miért nem halad egyedül, home office-ban a munka vagy miért sikertelen egy teljesítmények nélküli élet. Lehet okolni másokat, lehet a könnyebb utat választani és az élethazugságban megragadva bűnbakot keresni a sikertelen életre, okolni a pirézeket, a melegeket, feketéket, fehéreket, tarkákat. Ki kerül éppen sorra. De az is kérdés lehet, feltehetjük magunknak bátran, hogy mi okozza azt a rendkívüli feszültséget az emberben a bizonytalannal és az ismeretlennel szemben állva? Hálás vagyok, hogy a korábbi utazásoknak (is) köszönhetően megtanultam önmagammal jól lenni és azt is, hogy semmi sem állandó, igazán semmi sem tervezhető és az alkalmazkodóképesség mellett a belső béke, az önfegyelem és az a tudat segít a legtöbbet egy bizonytalan, kiszámíthatatlan helyzetben, hogy az ember kizárólag magára számíthat.

A moszkvai metróban 2019 december 31-én. A nagy orosz kalandtúra, így neveztem el a teljes áramlásélményben megélt évtizednyitó utazást. Belementem minden kalandba, ami útközben váratlanul adódott : Moszkvában Szilveszter éjjelén táncoltunk a szabad ég alatt üzbégekkel és oroszokkal, volt erdei túrázás, befagyott tavon sétálás, éjszakai vonatozás és buszozás, trappolás és éneklés a szakadó hóesésben, friss víz kortyolgatása erdei forrásból, sok – sok olyan élmény, amiről eszembe sem jutott volna korábban, hogy milyen értékes lesz akkor, amikor váratlanul megváltozik a világ és se ki, se, sehová nem lehet menni.  Az is eszembe jutott, hogy az ember teste a korral is változik, de akkor is ugyanúgy vissza tud nyúlni az élményeihez, amelyeket egyszer megélt a maguk teljességében. Azok ugyanis megmaradnak. Az anyagi javaink, a szeretteink és a saját testünk pedig folymatosan változik. Ezért nem bűn élvezni az életet és élni a lehetőségekkel, amelyeket az élet kínál. A saját életünk pedig a saját döntéseink szerint alakul úgy, ahogyan. 

Az egész túrát couchsurfinggel toltam végig, így sikerült olyan intenzíven együtt lennem a helyiekkel, amennyire csak lehetséges. Olyan fokú vendégszeretettel és kedvességgel találkoztam Oroszországban, amivel korábban talán Indiában vagy Iránban. Valamennyire ismerősnek éreztem az orosz lelket Puskin, Dosztojevszkij, Tolsztoj, Csehov, Bulgakov vagy a kortárs Pelevin munkáiból, így kicsit sem meglepődve tapasztaltam, hogy a saját élményeim alapján az orosz lélek legalább olyan gazdag és érzékeny, mint ahogyan azt az orosz irodalomban megismertem. Az orosz embert nagyvonalúnak és figyelmes vendéglátónak ismertem meg. 

A fenti fotón Artem és Kátya között. Az ifjú házaspárral eltöltött pár napnak számtalan élményt köszönhetek. Artem az orosz díszőrség tagja volt évekkel ezelőtt, alkata és személyisége miatt a sorkatonai szolgálata rögtön Moszkvában kezdődött, ahol a repülőtéren Oroszország arcaként fogadta a magasrangú látogatókat. “El tudod képzelni mekkora ugrás volt a kis faluból Moszkvába kerülni, ráadásul rögtön a díszszázad tagjaként?” El hát. Egyéb mesés téli történetek Oroszországból az év elejéről, a boldog covid előtti időkből http://petersplanet.travel/moszkvatol-a-videki-oroszorszagon-at-tatarfoldig-meses-teli-tortenetek/

Az a fajta felfedező és egyben belső utazás, amiben legtöbbször egyedül, a számomra rendkívüli módon stimuláló kiszámíthatatlanságban arra mentem, amerre az áramlás és a talákozásaim vittek, megedzett és talán fel is készített egy ilyen rendkívüli időszakra. Mindannyian tudjuk, egyszer elmúlik a karanténidőszak és azt is, hogy csak magunknak tartozunk felelősséggel azzal kapcsolatban, hogy mivel töltjük a ránk szakadt időt és hogyan rakjuk magunkat össze újra, már alkalmazkodva a most születő, új, koronavírus utáni világhoz. 

Falusi tatár pék friss, forró és teljes kiőrlésű változatban is kapható termékeivel. 2020 január Tatárföld a PetersPlaneten: http://petersplanet.travel/friss-es-autentikus-elmenyek-tatarfoldrol/

Ha az ember korábban azt látta maga körül,  hogy mindig okolni lehet valakit a helyzetéért vagy korábban azzal a módszerrel söpörte a szőnyeg alá az egyébként nyilvánvaló  élethazugságait, hogy egyszerűen keresett egy bűnbakot. (főnöke zsarnoksága, kollégái zsivaja, párkapcsolatának elviselhetetlensége, pirézek, kékszeműek, feketeszeműek stb.). A hörögve és rettegve híreket kommentelők, akik mindent mindenkinél jobban tudnak kénytelenek lesznek szembenézni egy idő után azzal, hogy az értékes energiát sokkal hasznosabb az öngyógyítás mellett az összefogásra, egymás segítésére és arra fordítani, hogy az ember azt tegye, ami neki is és másnak is örömet okoz. Segítsen, amiben tud, adjon abból, amije van, vagy amiben a legjobb, meséljen, figyeljen, támogasson, a pozitív energia ugyanúgy megsokszorozza magát drámai vagy kihívásokkal teli helyzetben is, mint a negatív, de akkor miért is ne az összefogást, a segíteni akarást, az emberséget, a szolidaritást erősítsük magunkban és másokban? Latin-Amerikában mindenki azt tanította nekem, hogy a megmaradáshoz vezető egyetlen út az, ha az ember segíti a másikat. Mindig, minden körülmények között. 

Amikor január végén elindultam Latin – Amerikába még jártak repülőgépek Budapest és Sanghaj között. Mire hat hét után hazaérkeztem, Olaszország karanténba került és óránként bezárt egy ország. Visszanézve az év elejére, összefogásról, szolidaritásról és kedvességről is sokat tudok mesélni. A képen látható Josefa, három fiú büszke édesanyja, karjaiban Cafe, vagyis Kávé nevű kutyusa. Véletlenül egy favellában foglaltam szállást Cuernavaca Szent Antalról elnevezett szegénynegyedében. Rendkívül nehezen találtam meg a szállásadómat mert én végig Josét, vagyis egy férfit kerestem. Akkor még nem tudtam hogy a José a Josefa becézése is. Josefa azon kevesek egyike a negyedben, akinek mosógépe is van. Azzal lepett meg hogy nemcsak kimosta hanem ki is teregette a ruháimat.  Természetesen portré is készült mosógéppel és muskátlival, azért ezekkel, mert a többi büszkesége, a három fia nem volt otthon. Egyikük az Usában él, szerintem ő készítette a hirdetést a kiadó lakásról és vele leveleztem, ő is José. A képet elküldtem neki ajándékba. 

Edna és Verónica ugyanannak az önszerveződő, egymást segítő női közösségnek a tagjai, ami azért jött létre hogy mindenkitől függetlenül szabadon alkothassanak és ebből meg is éljenek, nehéz időkben pedig támogassák egymást. A Mexikó, Guatemala, Belize élményanyag ezen a linken tallható:  http://petersplanet.travel/mexiko-guatemala-belize-a-nagy-latin-amerika-kalandtura/

HOGYAN ÉS MIKOR INDUL ÚJRA A VILÁG IDEGENFORGALMA? 

Talán emlékszünk arra is, hogy nem sokkal a vírusválság kirobbanása előtt Ausztria és Bécs városa már nem a vendégéjszakák számával, hanem egy sokkal fontosabb jelzővel, a fenntarthatósággal mérte idegenforgalmának sikerességét. Ez a tendencia, a felelős városlátogatások, a fenntartható utazás valószínűleg tovább fog erősödni a jövőben. Akik szerint az év végére (vagy egy, másfél év múlva megjelenő) vakcina megjelenése után azonnal visszaáll a “régi rend”, vajon tényleg azt gondolják, hogy hétmilliárd ember számára azonnal elérhetővé válik az oltás? Vajon az “új rendben” olcsóbbak vagy drágábbak lesznek a repülőjegyek? Visszaépül a fapados rendszer? A mostani megoldás kísérletek, mint amilyen például “a középső ülésre nem adnuk el jegyeket” vajon elegendő lesz arra, hogy az utazni szándékozó megfeledkezzen arról, hogy ettől függetlenül még egy légtérben van nagyon sok emberrel? Vagy tényleg csak a vakcina és az elfojtott járvány után merünk utazni? Hová és milyen módon megyünk tovább? Reményeim szerint több lesz a felelős utazó és sokkal kevesebb a felelőtlen turista. A kettő között talán az az alapvető különbség, hogy míg az utazó elmélyül és ezzel együtt beleovad a helyiek életébe,  tisztelettel tekint arra, ami körülveszi. A turista az otthoni komfortot szeretné megélni és kényeztető – kiszolgálást, elmélyülés helyett pedig rapid selfie – élményeket. Lehet hogy a felelőltlen és kártékony tömegturizmus örökre a múlté?  Ebben a YouTube videóban az Aeropark kérdezte többek között a PetersPlanetet arról, hogy vajon merre megy a világ a koronavírus – válság után. 

2020 első PetersPlanet projektje, még a vírusválság előtti időszakban a turistáktól túlcsordult Velence felfedezése volt egy olyan időszakban, amikor Velence azoké, akik lakják. Fél évig készítettem elő az utazást, helyieket kérdeztem arról, melyik az a pár nap, amikor a leginkább üresek a város utcái, amikor úgy lehet felfedezni a világ egyik legszebb városát, hogy az ember beleépül a város szövetébe. Munkát kerestem, hogy így épüljek be a város életébe, couchsurfinget kutattam, hogy a helyiekkel lakhassak, Velence rajongókkal és helyiekkel leveleztem, sőt, Velence városának imázsáért felelős szakemberrel is felvettem a kapcsolatot, de a legértékesebbnek egy, az Instagramon talált kapcsolat bizonyult. A @venice.experience kitalálója velencei, alapötlete szerint a saját imádott városát szerette volna egy “másfajta” vendégfogadásra is felkészíteni, aminek az a lényege, hogy a városba látogató nemcsak megismeri és megnézi a várost, hanem úgy vesz részt az életében, hogy azzal lakóit segíti, vagyis nem “lelakja”, hanem építi vagyis tiszteli. A turisták tömegeire nem ez volt a jellemző, viszont az általuk behozott és bátran költött pénzre komoly igény mutatkozott. Az ebből fakadó feszültség semmilyen módon nem tett jót a városnak, nemcsak a jelenének, a jövőjének sem. Persze, minden város “okos” látogatókat szeretne, akik komolyan költenek is, de tiszeletben tartják a helyiek életét. A Venice Experience hosszas előkészítés után idén indult el, de a koronavírus válság a tömegturizmussal együtt nyomta le. Kérdés, hogy amikor lassan újraindul – mert valmilyen módon újra fog indulni a világ idegenforgalma – melyik épül vissza, melyiknek lesz nagyobb a létjogosultsága?

NYARALJ ITTHON – A BELFÖLDI UTAZÁS SZÉPSÉGE, A MAGYAR VIDÉK FELFEDEZÉSE 

Logikusnak tűnik, hogy első körben népszerűbb és biztonságosabb lehet a belföldi utazás, több okból is. Nem tudjuk, nem tudhatjuk, mikor nyitnak a világ különböző országai és azt sem, ha már nyitva vannak, kit és milyen módon engednek be, ha egyáltalán. Ha már élőben nézhetjük végig, ahogyan összeomlik a világgazdaság, értelemszerűen azt mentjük először, ami a mienk, annak segítünk támogatással – már ha lesz miből –  amit a magunkénak érzünk. Bár engem személy szerint Latin – Amerika inspirál leginkább, többször írtam itt az olalon arról, hogy nem kell feltétlenül messzire menni valódi élményekért. A felfedezés örömével ajándékozhat meg akár a szomszéd falu megismerése. Emlékszem – és meg is írtam – hogy milyen totális élményt nyújtott már utazási támájú fotókra és cikkekre specializálódott újságíróként, amikor életemben először nem balra, hanem jobbra indultam el a szülői házból Berettyóújfaluból, hogy felfedezzem az otthonomtól mindössze hat kilométerre lévő korábban soha nem látott Szentpéterszeget és a helyiekkel beszélgetve felderítsem a virágokat fomázó kerítésdíszek nyomán, hogy ebben a faluban a legtöbben virágmagok termesztéséből építettek gyönyörű házakat. A tiszántúli aprófalvak nyújtotta megható vendégszeretet nagy rajongójaként továbbra is vallom, hogy ha az ember megtanulta nyitott szemmel szemlélni az őt körülölelő világot, képes lesz arra, hogy a kertjében vagy az utcájában növő virágot is legalább akkora lelkesedéssel szemlélje, mint a trópusi dzsungelek csodáit. 

Ahogyan azt előre sejteni lehetett, a belföldi utakkal, hazai felfedezésekkel indult a nyár, a biztonság mellett talán az eddiginél is fontosabb lett a természet, a szabad és tág terek, ahol nemcsak mi magunk, hanem a gondolataink is szárnyalhatnak. Azzal, hogy nem jutunk messzire, talán több időnk lesz magunkkal, a közvetlen környezetünkkel is több időt tölteni, gubancokat kibogozni, másképpen feltöltődni, mint korábban. A felfedezés élményéhez nem kell messzire menni, sőt, van, amikor magunkban fedezünk fel valami fontosat, aminek az ottlétéről nem is tudtunk, pedig fontosabb hogy jól megismerjük, mielőtt kívülre is tekintenénk. 

A nyitható tetejű ultramodern jurtákból akár a csillaghullást is figyelhetjük, de a legnagyobb élmény az, ahogyan ta a tradicionális és a high tech építészet találkozik az alföldi puszta közepén. Egy Bécsből Magyarországra költözött arisztokrata házaspár álmodta meg a @homikolodge különleges világát. 

Ismeritek azt a történetet, amikor Petőfi Sándor versében szereplő, a kalapra tűzött árvalányhajat német fordítója egy árva leány hajaként fogamazta bele a versbe?

Mennyi az esélye annak, hogy az ember felszáll a Szegedre tartó IC-re, hogy onnan transzferrel Ruzsa környékére megérkezve a magyar pusztában egy Buenos Aires-i indián származású lánnyal találkozik, akivel sámándobok segítségével közösségi élményt szerez? http://petersplanet.travel/vissza-a-termeszethez-lovak-jurtak-pasztorok-es-belso-utak/

A Faluvégi vendégházban Mándokon. A fotó megnyerte a Natinonal Geographic fotópályázatát Emberábrázolás kategóriában évekkel ezelőtt.

Borászatot, Nagymarost panorámával és egyéb összebújós hazai helyeket is ajánlottam idén itthonról :http://petersplanet.travel/jo-helyek-osszebujos-oszi-hetvegekhez-itthon/

A nyárutó egyik nagy felfedezése a Folly Arborétum. A kerttel együtt a Folly család rendkívül inspiráló történetét is megismertem egy séta során. Hitről, akaratról, véletlennek tűnő történések sorozatából áll össze a család és az arborétum története. Az arborétumba belépve az ember azonnal érzi azt a különleges és egyedi hangulatot, ami rám is olyan hatással volt, hogy ebben az összeállításban nemcsak a botanikai ritkaságok, hanem a család töténetének epizódjai közül is szemezgettem. Példaértékű történet arról, hogy mit hozhat magával, ha az ember fákat ültet és van hite.  Dr Folly Gyula 1905-ben ültette az első Balatonra néző cédrusokat a meredek hegyoldalba, akkor, amikor még nem tudhatta senki, hogyan reagálnak a más éghajlathoz szokott facsemeték a hideg magyar telekre, a forró nyarakra vagy a Balaton vizére, amivel öntözék őket.  A századfordulón sokak szemében bátor kísérletnek számító telepítés csemetéi olyannyira jól érezték magukat Badacsonyörsön, hogy a ma 115 éves kertnek is büszke díszei maradtak. 

A teljes cikk a Folly Arborétumról és történetéről ezen a linken http://petersplanet.travel/edenkert-a-balatonnal-a-folly-arboretum/

Négy éve szabadon. Azt a napot mindig megünneplem, amikor mindent egy lapra föltéve eldöntöttem, szabadon fogok élni és alkotni. Nem várok a lehetőségekre, hanem megteremtem őket vagy inkább élek velük. Minden napnak és órának értelmet adok vagy megengedem magamnak a szemlélődést vagy akár azt, hogy jól érezzem magam a jelenben. Küzdelmes, kreatív erőben gazdag, inspiráló és élményekkel teli időszak van mögöttem, de azt érzem, a java még csak most jön. A Négy éve szabadon című összeállítás a PetersPlanet kreatív projektjeit gyűjtötte egybe, ezen a linken találjátok: http://petersplanet.travel/negy-eve-szabadon-a-petersplanet-tortenete/

Debrecent óriási élmény volt újra felfedezni ezen a nyáron és azzal a nyitottsággal, felfedező kedvvel elmerülni benne, mint ahogyan a világ bármelyik korábban ismeretlen nagyvárosában tettem ezt az elmúlt években utazóként.

 Idén azt is észrevettem, ami valójában mindig is ott volt az orrom előtt, de ha nem járom körbe néhányszor a világot, talán észre sem veszem. Azt, hogy mennyire meghatározó és értékes mintát adott Szabó Magda Debrecene, Nyilas Misi Kollégiuma, vagy az egyszerre író és botanikus Fazekas Mihály és az ő rafinált Lúdas Matyija. A mai Debrecennek első ránézésre alig van már köze a pár évtizeddel ezelőttihez. A városban tanuló külföldiektől világvárosi hangulatú, modern, friss és mediterrán nagyvárost ismertem meg. Néhány nap is elég volt, hogy újabb és mélyebb, eddig nem ismert rétegeit fedezzem fel és élvezzem azt a sok kedves meglepetést, amit a város adott mindössze két és fél nap alatt. Debrecen, ahogyan még te sem láttad idén nyárról:  http://petersplanet.travel/debrecen-ahogyan-meg-te-sem-lattad-a-civisvarost/

Egyszerűség, vagányság és humor a belvárosi Maszekban http://www.maszekdebrecen.hu

Hajdú-Bihar megyében születtem és nőtem fel, de egy vírusválság kellett ahhoz, hogy a Mongóliába tervezett nyári felfedező út helyett befizessek Balla Mama rétesnyújtó workshopjára és ezel együtt életemben először körülnézzek Hajdúszoboszlón, ahol korábban még sosem jártam. 

Valahol az alföldön, pipacságyban

Balla mama rétesnyújtó workshop Hajdúszoboszlón

Alföldi tojásos lecsó reggelire Hajdúszoboszlón

Balla Mama zserbói

Zenei fesztiválok helyett művészeti alkotótáborba mentem, a Fotófalu Drégelypalánkon az év leginspirálóbb együttléte volt, megyek jövőre is.

A TERMÉSZET ÉS A VELE MEGTEREMTETT HARMÓNIA LEHET AZ ÉLHETŐ VILÁG KULCSA?  

Érthető okokból valószínűsíthető, hogy megnő az igény a karanténidőszak után a vírus szempontból is biztonságosabbnak tartott, kevésébé látogatott természetközeli helyek iránt itthon is, külföldön is. Nagyobb tér, kevesebb ember, nagyobb ívű gondolatok és mélyebb kikapcsolódás.  Az átlagosnál egy kicsit vadabb természeti túrákra gondolok például, ha a saját igényeimet fogalmazom meg.

Szlovénia, egy minden szempontból zöld ország, az idei nyár végének egyik nagy élménye, az első hullámok utáni nyíló határok első úticélja. A teljes összeállítás ezen a liken http://petersplanet.travel/szlovenia-minden-szempontbol-zold-orszag/ 

“Kiválasztottam egy olyan részt, ahol fák és bokrok ölelésében tudok belesétálni a tóba. Minden ruhát ledobva magamról az ellenfényben koromfeketének tűnő hullámokba lépkedtem és lassan a napba nézve elkezdtem a kis szigeten álló templom felé úszni. Akkor fordultam vissza, amikor váratlanul megszólat a harang, amit előző napon magam is megkongathattam, miközben arra gondoltam, hogy mit kell elengednem ahhoz, hogy az enyém lehessen.”

Gyárfás Dorkával Szlovénia ikonikus taván ringatózva vitatjuk meg az élet nagy dolgait. Dorka is meglátogatott pár hete, amikor egy erdő mélyén éltem a Kő-hegyen abban a komfort nélküli házban, ahol Hamvas Béla is élt és alkotott. Dorka figyelmre méltó gondolatait az értelmiség megváltozó szerepéről és a Hamvas – házban felvetődő  kérdésekre adott válaszokat  ebben az összeállításban találjátok: http://petersplanet.travel/talalkozasok-az-erdo-melyen/

Hamvas Béla ebben a házban írta meg a Karnevál című regényt. Az egyik legjobb, amire rábukkantam idén, inspiráló elvonuló és alkotó helyszín az erdő mélyén.

 

Ez a fotó annak az időszaknak a terméke, amikor annyira vágytam Párizsba, hogy a karantén időszakban berendeztem magamnak a várost a Lövőház utcában. Idén csak a mienk volt Budapest, amiről többször is megemlékeztem a PetersPlaneten. Ez a nyári kiadás élményanyaga http://petersplanet.travel/ezen-a-nyaron-csak-a-mienk-budapest/ Ez pedig az őszi szám, amikor úgy döntöttem, hogy elutazom Budáról Pestre és arra a kérdésre keresem a választ, hogyan láthatjuk a világot úgy, hogy közben el sem mozdulunk Budapestről. Íme az élményanyag: http://petersplanet.travel/hogyan-lassunk-vilagot-budapesten/

Az embernek azért is meg kell tanulnia harmóniában élni azzal a világgal, ami körülveszi, mert egyáltalán nem biztos, hogy nem támad fel egy újabb, sokkal veszélyesebb vírus, gondoljunk csak az Antarktiszról esetleg kiolvadó lépfenére –  aminek a lehetőségére  már korábban is figyelmeztettek tudósok – vagy arra, hogy a már velünk élő vírusok közül – mint a amilyen az állítólag majomevésből az emberre transzformálódott HIV is –  hányat  “köszönhetünk” még annak, hogy nem tartjuk tiszeteltben a vadon élő állatokat és élőhelyüket. Talán ez az egyik legnagyobb tanulsága és üzenete annak, ami történik velünk, hogy ha még mindig mindennél fontosabb a profit és a széthúzás, akkor könnyű préda leszünk, viszont ha legalább csak olyan tisztelettel bánunk a Földünkkel, mint amilyen tisztelettel például az őslakók, a “nem civilizáltnak”, sőt korábban “primitívnek” tartott indián közösségek teszik, lehet kiút. Megérthetjük végre, hogy folyamatos fejlődés nem létezik, körforgás van.

Jártában – keltében is hímező indián asszony gyermekével a kolumbiai dzsungelben

Amit “harmadik világbélinek”, “elmaradottnak” tartottunk innen a nyugati civilizációból nézve, az valójában nagyon is progresszív, és korszerű megközelítés. “A fák nem nőhetnek az égig.” – magyarázta nekem egy sámán Kolumbiában, akitől a “Pachacútec” szó jelentését is tanultam. Évekkel ezelőtt írtam itt az oldalon az idézett inka szó jelentéséről és az üzenetről, amit a dzsungelből hoztam haza akkor. A Pachacútec azt jelenti, hogy Isten, de a körforgást is ezzel a szóval írják le. A mai napig a dzsungelben élő indiánok hite szerint a ciklusok 500 évente változnak és a változással együtt kezdetét veszi egy új korszak. Szerintük ez már elkezdődött és most az ő javukat fogja szolgálni, írtam itt az oldalon két évvel ezelőtt. Az inkák egykori imahelyén zajló párbeszédben az is elhangzott, mi történt éppen ötszáz évvel ezelőtt, akkor, amikor az európai gyarmatosítók dogmákkal, aranyéhséggel és eddig ismeretlen fertőző betegségekkel együtt megjelentek a mai Latin-Amerika földjén és elpusztítottak egy, a természettel tökéletes összhangban lévő világot. Félelmetesen aktuálisak a dzsungelben elhangzó sámán szavai ma is, “minket már többször is az elzártság és az összetartás mentett meg a történelemben.”  Szerintem van mit tanulni tőlük, a hit, az egymásért érzett felelősség és a környezetkímélő, fenntartható fejlődés lehet a jövő és az élhető világ kulcsa.