ÖRMÉNYORSZÁG – KALANDTÚRA PÁRATLAN VENDÉGSZERETETTEL

Örményországot eredetileg tranzitországnak szántam Grúzia és Irán között egy nagy hátizsákos felfedező túra részeként. Miután hihetetlen élmények sorozata kezdődött abban a percben, ahogy kitettem a lábam a Grúziából induló marsutkából Jerevánban, inkább hagytam, hogy az áramlás és az örmény vendégszeretet oda vigyen, ahová csak akar.

 

És hogy mi az a marsutka? Tulajdonképpen egy olyan távolsági taxi, ami akkor indul el, ha megtelik utasokkal és a benne utazók összedobják a fuvardíjat. Ha valaki egyedül szeretne benne utazni, azt is megteheti, de akkor ki kell fizetni az egész fuvart. Amikor még Grúziában, Tbilisi egyik piaca mellett még első utasként beültem a kocsiba, egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy oda is visz, ahová szeretném.

A marsutkában nemcsak a sofőr, hanem a mellém beülő moszkvai huszonéves lányok sem beszéltek egy szót sem angolul. Az adrenalin és az izgalmak viszont felébresztették bennem az általános iskola alsó tagozatában tanult mára alvóvá vált orosz nyelvemlékeket. Életemben először kimondtam egy nyelvtanilag is helyes kérdőmondatot, miután a marsutka kirobbant a piaci forgatagból. Kudá mü igyom? – hangzott el a jogos kérdés, amire meg is kaptam a választ, Armenia, Yerevan.

Jerevánba megérkezve a központi buszpályaudvarnál az első dolgom az volt, hogy Teheránba tartó buszt vadásszak, nem akartam vesztegetni az időt, Iránt látatlanban is vonzó országnak képzeltem, de a buszpályaudvaron éppen egy Iránból érkezett belga srác mondta, hogy ne siessek annyira, mert Örményország nemcsak gyönyörű, hanem az egykori perzsa birodalom részeként itt már belekóstolhatok abba a vendégszeretetbe, ami majd Iránban vár rám. Megéreztem, hogy finomabb, szebb lesz az átmenet a kultúrák között, ha itt is elidőznöm egy pár napot. Örményország az első keresztény állam a világon, mesés kincsekkel és kolostorokkal van teli, gondoltam, elindulok a legszebb felé. Tovább kérdezősködtem a buszos lehetőségek felől, amikor egy örmény srác azt mondta, hogy ne vacakoljunk sokat, induljunk el mindhárman, ő ismeri a környéket és tudja hová kell menni, de ne várjuk a buszra, mert az csak negyedóra múlva indul. Stoppoljunk, gyorsabb lesz.

Nyitott és alkalmazkodó személyiségem van, de ezen a ponton hümmögtem egyet, ugyan ki venne fel három srácot az egykori Szovjetunió területén elterülő kis országban, kérdeztem szinte magamtól, de olyan sok idő nem jutott az analizálásra, mert az első kocsi megállt és felvett bennünket. Nem telt el egy perc sem, tehát pontosan egy pillanat alatt kerültem egy Kusturica filmbe. Az autóban két valószerűtlenül jókedvű,vadul dohányzó férfi ült, akiket láthatólag még boldogabbá tett, hogy egyszerre három utazón is segíthettek. Örmény zene szólt nagyon hangosan az autóban, ami leginkább a balkáni cigányzenére hasonlított és a két férfi ezt a harsogó zenebonát ordította túl nem létező nyelvtudásukkal de rendkívül barátságosan nekünk címzett kérdésekkel. Mindenáron meg akartak mutatni egy erdőt és egy tavat, ami szerintünk nemcsak Örményországban, hanem a világon is a legszebb. Téren és időn kívüli élmény volt, ahogyan öt férfi egy autóban nem létező közös nyelven beszélget, amit túlharsog a zene. Az egész napos erdő és vadvíznéző autós mulató túra után egy motel éttermében esteledett ránk, amikor megkérdezték a vendéglátóink, hogy van – e hol aludnunk.

Roston sült húsokkal és friss zöldségekkel és fűszernövényekkel teli tálakat vacsoráztunk majd alkudozni kezdtünk a híres Sevan tóra néző kis motelszobákra. Ötezer forint alatt maradtunk és mindhármónknak lett szobája, tóra néző, Burburry mintás frissen vasalt ágyneművel egy kis ablakkal bíró országúti motelszobában töltöttük az éjszakát. A motel többi vendége autórádióra nyitott kocsiajtókkal mulatva és szabadföldi főzés-sütéssel készült az estére, de jótanácsokkal is elláttak, mondván ne táncoljunk csak úgy azzal a lánnyal, aki megtetszik, mert lehet hogy már van férje vagy udvarlója és nem biztos, hogy örülne neki, ha úgy tűnne, hogy le akarjuk csapni a kezéről.

Reggel a kristálytiszta és jéghideg tóban úszástól felfrissülve tartottam egy jógaleckét az érdeklődőknek, majd tovább stoppoltunk a nevezetességek felé, legtöbbször az első autó állt meg, nem kellett egy percet sem várnunk, csak kitenni a kezünket. Az örmény srác, George elmondta, hogy ez a híres örmény vendégszeretet része és hogy az embereket boldoggá teszi, ha valakin segíthetnek. Igyekeztünk boldoggá tenni a helyieket és az örmény srác helyismeretében bízva értelemszerűen útikönyvek nélkül felfedezni mindent a vidéki Örményországban, amit csak lehet. Szállást ugyanúgy találtunk ha ránk esteledett, mint ahogyan fuvart. Az első embertől megkérdeztük, hogy tud – e valamit, és már benne voltunk egy újabb Kusturica jelenetben. Hostelt, kiadó szobát, ismerősnek kiadó szobáját mindenki tudott ajánlani, de a legjobb az volt, hogy legtöbbször autóval el is vittek a kiadó házig.

Néhány napig csavarogtam úgy Örményországban, hogy szinte kézről kézre adtak a helyiek. Az egyik stoppolásom egy jereváni teaházban végződött, egy különleges prémium tea szertartáson. Milyen jól tettem igent mondtam a meghívásra, aminek az lett a vége, hogy a több órás teaceremónia után egy örmény társaság étteremből étterembe vitt, majd a híres szabadtéri modern múzeum műtárgyait elemezték nekem a lemenő nap fényében, végül az örmény népirtás történetét mesélték könnybe lábadt szemmel. Mindegyikük felajánlotta, hogy aludjak nála vagy a családjánál. Megkérdeztem, mégis, miért teszik ezt? “Azért, hogy jó hírét vigyed az örményeknek.”

A teaház tulajdonosánál aludtam, ugyanis érdekelt, hogy milyenek azok a híres egykori szovjet húszemeletes tömbházak, ahol olyan sokan éltek a városban érdekes módon olyan nagy kerttel bíró villák között is emelkedett néhány, amit egyáltalán nem értettem. “Ebben nincs logika, viszont a lift gyakran elromlott.” – nevetett vendéglátóm, akihez konkrétan beköltöztem még egy pár napra, egészen addig “éltünk “ együtt, míg a világ első keresztény katedrálisától kezdve (épült időszámításunk szerint 303-ban) az Ararát hegyéig (igen, létezik és nem csak a Bibliában, hanem valóban is) minden fontos látnivalót megmutatott és elmesélte a népének a történetét.

 

A vendégszeretet Örményországban magától értetődő, a világ legtermészetesebb dolga. Ezt tapasztaltam az egy hét alatt, amit az országban töltöttem, de azt nem tudom, hogy ez vajon mindenkivel megtörténik -e, aki oda utazik, de azt hiszem, ha nyitott szívvel indul neki az ember, akkor olyan nagy gond már lehet.