>

Összesen tíz éjszakát töltöttem az Indiai óceán két álomszigetén, Mauritiuson és a Franciaországhoz tartozó Réunion szigetén, mindkettőn kedvenc utazási stílusommal igyekeztem felfedezni a szigetek különböző rétegeit a rendelkezésemre álló rövid idő alatt. A Couchsurfing, Airbnb, luxhotel kombinációval rövid idő alatt tudok a külöböző szintekben elmerülni és a helyiekkel való találkozásoknak és az azokból születő történeteknek köszönhetően megérteni és megrajzolni egy ország vagy egy – egy sziget portréját. 

 

 

Az amerikai író Mark Twain a mennyországhoz hasonlította Mauritiust, pontosabban tőle származik a híres, Mauritius szigetén is sokat idézett mondat, hogy a Jóisten először teremtette Mauritiust és csak utána, arról példát véve magát a mennyországot. Szerintem ezt akkor érzi az ember, amikor van olyan szerencsés, hogy a repülőgépből jó időben látja azt a híres víz alatti vízesést az ikonikus Mauritius szimbólumának számító heggyel együtt, amit nekem volt szerencsém látni Reunion felől jövet (csak bámultam, de nem fotóztam, mágikus és valószerűtlen élmény) vagy befizet egy 150 eurós 15 perces helikopter túrára, aminek semmi más célja nincs, csak az, hogy ezt a valóban páratlan látványosságot. Nos, a nászutasok sorban állnak a lehetőségért. Mauritius arról (is) híres, hogy párszáz euróból ugyanúgy fantasztikus nyaralás és felfedezés hozható ki, mint pár ezer euróból, a kérdés, hogy ki melyik szintjét érzi, szereti vagy engedheti meg magának. Én ahogyan a legjobban szeretem, most is ötvöztem a kettőt, és ennek köszönhetően be tudok számolni arról, hogy a pihenés- felfedezés – megismerés hármasában melyik vonalon érdemes elindulni azoknak, akik nászutat, kényeztető álomnyaralást (vagy éppen telelést) terveznek és melyik vonalon azoknak, akik hátizsákos világcsavargóként szeretnék felfedezni a szigeteket. Mauritius és Reunion is mindkét célra remek választás lehet.

A The One & Only a világ egyik legnagyobb presztízsű szállodai lánca, tapasztalataim alapján Mauritiuson is az upmarket csúcsa, kivételes adottságokkal és vendégszeretettel. 

Mauritius szegénynegyedében van egy jéghideg, frissítő, tiszta vízű folyó, a helyi indiai közösség tagjai, leginkább tamilok élnek ott és Gangának vagyis Gangesznek nevezték el. Szent helyként tisztelik, áldozóhelyek és istenszobrok veszik körül, de rituális fürdésre és mosásra is használják, természetesen én is megfürödtem benne, hihetetlen energetika, óriási élmény. 

Bár így utólag azt gondolom, hogy Réunion sokkal többet ér mint négy nap, amennyi nekem adatott ott, Mauritius pedig egy hét – tíz nap alatt megismerhető, felfedezhető, de több olyan emberrel találkoztam, aki egy életre választotta lakhelyéül a mágikus enegiákkal bíró szigetet. Rögtön az első Instagram posztom után jött egy üzenet egy kedves olvasómtól, hogy tudom – e hogy Mauritius úthálóztatát magyarok tervezték és építették? Konkrétan olvasóm édesapja, aki a mai napig a szigeten él. Egyik kedves barátom, egy nyári szerelmet életre szóló történetté alakító német Julia történetét még az InStyle főszerkesztőjeként egyszer beköszönő levelemben osztottam meg, ő az a német lány, aki 18 évesen nyaralt a szüleival Mauritius szigetén és megismert egy férfit, aki azóta a férje és két gyönyörű lányának édesapja. 

A budapesti Római part után hét évvel később Mauritiuson is találkoztunk Juliával. Julia korábban a párizsi Galerie Lafayette tervezőjeként dolgozott és Párizsban élt.  Már egyikünk sem dolgozik a divatiparban, de mindketten továbbra is azt tesszük, amit igazán szeretünk. Hét év után újra találkoztunk Mauritius szigetén, ahová lányaival és férjével majd két évtizednyi párizsi élet után költöztek vissza nemrég. A nagyobbik lánya, Luna éppen otthon volt, természetesen azonnal fotózni kezdtem őket. 

Julia a párizsi Galerie Lafayette után a képen látható fantasztikus magánvillákat értékesíti Mauritius szigetén, a One&Only hálózaton belül, felhatalmazott rá, hogy megadjam az e – mail címét, ha valaki ilyen típusú befektetésekben gondolkodik a PetersPanet olvasói közül, julia.hulshoff@oneandonlylesaintgeran.com

Mauritius szigetén a legcsodálatosabb talán az, hogy különböző vallású és származású emberek élnek együtt békében és feszültségek nélkül. Feketék, muszlimok, hindik, keresztények, európaiak keveredtek és keverednek és alkotnak egy sajátságos, állandóan mosolygó és egymást segítő közösséget. A szigeten soha nem éltek őslakosok, az európai gyarmatosítók hurcoltak ide először rabszolgákat Afrikából, az ő leszármazottaik mellett a rabszolgaság eltörlése után szintén az európai gyarmatosítók hozták a szigetre dolgozni a tamil közösségeket Dél – Indiából. Talán ők élnek a legnagyobb számban a szigeten. Ők “szinte rabszolga, de azért mégsem” státuszban dolgoztak tovább a fehér ültetvényesek földjein. Ryan, akinek otthona egyik szobáját béreltem az Airbnb-n keresztül egy másik Mauritiusról is mesél. “Az a békés egymás mellett élés csak addig van itt, amíg az emberek nem akarnak összeházasodni.” Ryan két bátyja közül az egyik Milánóban él, a másik Maurituson, ő maga pedig divattervező édesapjával egy háztartásban. Különböző vallású szülei ugyan összeházasodtak, de az édesanyja családja nem tűrte, hogy a három fiút világra hozó asszony nem a saját vallásának megfelelő férjhez ment hozzá, így el kellett hagynia a családját. Ryan azóta nem imádkozik egyetlen Istenhez sem, viszont eldöntötte, hogy csak jót tesz, mindig, minden körülmények között és mindenkivel. Nem iszik, nem dohányzik, megosztja az ételét és mindenhol segít, ahol tud. Az egyik nagy túránkon egy vadnyúlkölyköt mentettünk meg közösen, aki egy sziklahasadékba szorult, valószínűleg egy ragadozó madár elől menekülve. Szegény nyuszi nem tudott kimászni, viszont a vízszint egyre emelkedett.  A nyúlgyerek azóta vele él, a gyorsan kialalukó barátságunk emlékére, Peternek nevezte el a kis állatot. “Peter, the rabbit.” 

Dél Mauritius, a legszebb, a legdrámaibb része a szigetnek, bár ezen a fotón nem látszik, egy sziklahasadékon állok, ide szorult be a kisnyúl is, és innen a legszebb a naplemente is. Egy elszáradt csokor virágot is találtam itt, Ryan tudta azt is, hogy ki hozta ide. Annak a lánynak az emlékére hozta ide valaki, aki pár hete leugrott innen, mert nem házasodhatott össze azzal a fiúval, akibe beleszeretett. A csokrot nem a fiú hozta.

Ez a fotó már a Four Season Resort Mauritius at Anahita kertjében készült 

A Four Seasons Resort Mauritius at Anahita villája, saját medencével, ami megfigyeléseim szerint madáritatóként is remekül funkcionál. A kertbe szokott madarak a teraszra is beszöknek és mindent visznek, ami ehető, nekem egy szendvicsem és héhány szelet ananászom ment rá a figyelmetlenségemre. 

“Alkoholmentes, de azért egy kis rumot öntöttünk bele” – ezen a mondaton nagyon sokáig nevettem, miután megittam a személyre szóló koktélt, még viccesebb volt minden. 

A Four Seasons Mauritius privát napozószigetén Robinsonnak érzi magát az utazó, viszont a szigeten található privát étteremben bármit elkészítenek neki, amit csak megkíván. 

 

Licsi, Mauritiuson is, Réunion szigetén is annyit ettem belőle, amennyi csak belém fért. A szigeteken vadon is növő fa gyümölcsének éppen szezonja volt decemberben. 

Ez már az ikonikus Mont Brabant esőfelhőkbe és ködbe burkolva, ottjártamkor egy felhőszakadás közepén fotóztam. Azt a néhány órát, amíg vártam, hogy elálljon az eső, egy kifőzdében töltöttem a helyiekkel és a történeteikkel. 

A tetőről csorgó friss langyos vízben fickándoztunk a helyiekkel, de egy balladai hangulatú, drámai történetet is meghallgathattam az esőben. A tőlünk párszáz méterre élló szintén lenyűgöző szépségű bazaltfennsíkra valamikor szökött rabszolgák menekülte. A szinte függőleges falra felmászva biztonságban voltak sokáig, míg a rabszolgaság eltörlésekor a helyi rendőrök is felmásztak, hogy közöljék az örömhírt, mostantól nem bújkáló rabszolgák, hanem szabad emberek. A fent élők a korábbi tapasztalataik alapján nem hitték el, amit mondanak nekik a lenti világ változásáról, ezért mindannyian a mélybe vetették magukat inkább, minthogy visszatérjenek.

 

Szabadtéri reggeli totál óceán panorámával.

Ősi kreol köszöntés a szívre tett kéz? – kérdeztem a gyönyörű mosolyú dorrman-t már előre örülve, hogy egy tradicionális köszöntést ismerek meg. “Nem, a marketingigazgatónk mondta, hogy így fogadjuk a vendégeket.” Tiszta szív, őszinte szavak, képmutatás – mentesség, engem teljesen lenyűgözött. 

Ez a csodáatos madár is a kertben lakik. Felismeritek? 

RÉUNION, A FRANCIA TARTOMÁNY 

Réunion mindössze 55 pernyi repülőútra van Mauritius szigetétől. Fantasztikus élmény sms-t kapni 8-9000 kilométerre Budapesttől és Párizstól az Indiai Óceán közepén a szolgáltatómtól, hogy ön az Európai Unió területén tartózkodik és bátran használhatja a telefonját akár telefonhívásokra is. Nos, míg a francia szolgátatók ugyanúgy működnek, mint Párizsban, a magyarországi szolgátatómnak (Westel) mégiscsak túl sok az a pár ezer kilométer, sem a telefon, sem a 4G (sem a 3G) nem működött a kint töltött idő egetlen percében sem, pedig voltam vészhelyzetben is, amikor nagyon kellett volna, hiába van szerződésbe foglalva, szomorúan tapasztaltam, hogy hiába vagyok Európai Uniós állampolgár az EU területén – hűségnyilatkoztaos előfizetéssel – magyar utazóként rám más szabályrendszer vonatkozik a szolgáltatómnál Réunion szigetén és semmilyen módon nem működik a telefonom. (Maurtiuson emelt díjjal ugyan de teljesen jól működött). Érdemes tehát maradni a wifinél, vagy ki is lehet kapcsolni a telefont, olyan vad és fantasztikus természeti szépséggel öleli örül a látogatót a sziget, ami – megkockáztatom – még Mauritius szigetét is bőven veri.

Réunion legszebb lányai, összebarátkoztunk és bár nem találtunk közös nyelvet, mindannyian PetersPlanet Instagram követők lettek 🙂 @petersplanet.travel

 

A híres Grand Bassin felülről és amikor nyakig benne van az ember.

Autó vagy autóbérlés nélkül sok értékes időt veszít az ember és érdemes francia nyelvleckéket is venni, ugyanis a tapasztalataim szerint szinte senki (!) nem beszél egyéb nyelveken, csak franciául a szigeten, beleértve az idegenforgalomban vagy a reptéren dolgozókat is. Jogosítvány nélkül busszal és autóstoppal jártam be a sziget fontos pontjait. Mindössze négy napot és négy éjszakát töltöttem a szigeten (plusz egyet a lekésett gép miatt) egy helyi emberrel találkoztam, aki beszél angolul. Azzal a fantasztikus képzőművésszel, aki Európában élt és tanult hat évig, nála egy couchsurfing éjszakát töltöttem, mivel előző nap lekéstem az Air Mauritius gépét. Fontos infó lehet, hogy egy órával az indulás előtt zár a kapu, mindig, minden esetben, a legkisebb reptéren is. Azért hangsúyozom ennyire, mert nem én voltam az egyetlen, aki kézipoggyásszal egy órával az indulás előtt azt tapasztalta, hogy zárva a kapu és lekéste a gépet. 

Julien (Instája a festményeivel @felixduclassan) híres Réunion-i képzőművész, itt annak (is) örül, hogy az egyik helyi múzeum megvette az egyik fontos képét (3000 euróért), én meg annak, hogy kivitt a reptérre, nehogy másodjára is lekéssem a gépet. Bár annyira jól éreztem magam, hogy szívesen maradtam volna, jelnek vettem, hogy a második körnél hiába volt érvényes repülőjegyem vissza Mauritiusra, mivel nem tudtam felmutatni a Budapestre szóló jegyemet nem akartak felengedni a gépre. Hozzáteszem, a jegy megvolt, de sem a reptéri wifi, sem a Westel EU-s 4G-je nem működött hogy betöltse az elektronikus jegyemet a levelezésből. Legközelebb maradok, végül is otthon vagyok Európában. Meg közel voltam Madagaszkárhoz (két óra repülés mindössze), amit szintén beterveztem 2020-ra.

A legjobb szállás, amit Réunion szigetén teljesen spontán találtam, amikor rám esteledett mivel egész nap a Grand Bassin vízesés tavában fürdőztem meztelenül. Ennél az asszonynál több fogásos vacsora, szívvel-lélekkel készülő házi készítésű rumok, sütemények, szeretet és olyan fokú vendéglátás fogadott, amit eddig csak a világ keleti felén  tapasztaltam. Mindenkinek szeretettel ajánlom a túraútvonalon, egy völgy aljában ezt a családi fogadót, Chez Dany, contact@chez-dany.fr, Én két rendőrházaspárral, gyerekeikkel és szüleikkel töltöttem el egy éjszakát itt, de ebből lett egy Lyon-i és egy párizsi meghívás, sok szép történet és egy emlékezetes este. 

St Paul, Réunion egyik kedves, gyarmati hangulatú kisvárosa, ahol azt vettem észre hogy minden (egytől egyig mindegyik) fekete bőrű ember előre köszön.