Balogh Bogival hasonlóan gondolkodunk sok mindenről és hasonlóan is utazunk. Régóta figyeljük, követjük és tiszteljük egymás munkásságát, talán azért is, mert hasonló az értékrendünk. Mindkettőnknek a helyiekkel töltött minőségi idő és a környezettudatos, felelősségteljes utazás a legfontosabb, és bár más eszközeink és csatornáink vannak, a célunk ugyanaz: nyitottságot, más kultúrák értékeit és szépségeit közvetíteni az újságírás eszközeivel, riportokkal és fotókkal.
Utazók, bloggerek, ha találkoznak, balra a Sárgaruhás Lány, Harmicz Rita, jobbra pedig Balogh Bolglárka, akik a Kepes Andrással közös estünkre jöttek el a Hadikba, hogy meghallgassák a történeteinket
Boginak több kiállítása volt már a Természettudományi Múzeumban, állandó szerzője a National Geographic magazinnak, indiai útjáról blogban tudósított folyamatosan, és több sikeres könyv is született már a keze alatt. Az indiai becsületgyilkosságokról szóló könyve a Love kommandó hiánycikk, legújabb könyve, a Scolar Utazó sorozatban megjelent, az Ezerarcú Föld a Könyvfesztivál egyik régóta várt meglepetése volt.
Megtiszteltetés, hogy engem kért föl arra, hogy egy pódiumbeszélgetésen együtt mutassuk be a könyvét. Felelősséggel, felkészülten, hitelesen és szeretettel készülnek könyvei, írásai és fotói, örömmel osztom meg veletek az az értékközpontú világot, amiből sokat kaphat az ember ahhoz, hogy hogyan tegye jobbá a világot maga körül.Ez az interjú az Ezerarcú Föld könyvebmutató pódiumbeszélgetése alapján készült.
Környezettudatos utazó vagy. Mit jelent ez a gyakorlatban?
Nevetni fogsz, de én vagyok az az utazó, aki mini vízforralóval, bambuszpohárral, tányérokkal, evőeszközzel, no és persze kávéval, vagy ahogy a barátaim mondják, felszerelt kis konyhával indul útnak. Mivel nekem a fejlődő országokban a legnagyobb kihívást az ivóvíz környezettudatos ( értsd. nem 1 literes műanyagpalackok ) megtalálása jelenti, bárhová érkezem, az az első dolgom, hogy felderítem, hol kapható legalább tíz literes változatban. A helyeik közt élek, ha nem zöldséget vagy gyümölcsöt, akkor az ő eledelüket eszem, így szemetet szinte egyáltalán nem termelek.
A másik, amit megtanultam, bármennyire is nehéz megállni, nem ülök elefántra, nem simogatok egzotikus vadállatokat, főleg azóta, hogy elkészítettem a Dél-afrikai Köztársaságban az oroszlániparról szóló riportomat, amiben többek között arról is volt szó, hogy ma a vadászatra tenyésztett nagymacskák olyan tenyészfarmokon kezdik a pályájukat, ahol a kölykök a velük való személyes kontaktus miatt rengeteg látogatót vonzanak. Amikor elérik a hat hónapos kort, a turisták akár 150 ezer forintnak megfelelő összeget is kifizetnek a közös sétáért, amelynek során egy vezetővel és egy oroszlánnal róhatják a szavannát. Ezekről természetesen fényképek is készülnek: tele vannak a közösségi oldalak botot szorongató, terepnadrágot viselő „bátor” turistákkal, akik kifejlett „szabadon élő” példányokkal pózolnak a kamerának. Ám abba már senki nem gondol bele, mi lesz majd ezekkel az állatokkal? Egyértelmű, hogy nem mindegyiket lehet elhelyezni egy-egy jól menő állatkertben, mert egyszerűen nincs sem elegendő, sem megfelelő hely a tartásukra, így ezek egyenes úton válnak a bérvadászat áldozataivá.
Az ember hajlamos azt hinni, hogy ami tőle távol történik, ahhoz valójában nincs is köze, ami óriási tévedés. Mit tehetsz itthonról például az orangutánokért?
Az ember mindig hajlamos azt hinni, hogy ami távol van tőle, ahhoz semmi köze nincsen, sajnos ezért tartunk ma itt…A tudatos vásárlással, vagyis azzal, hogy megnézzük az általunk vásárolni szándékozott termék összetevőit, már rengeteget tehetünk a környezetünkért. A pálmaolajat tartalmazó termékek kerülésével például szó szerint orangutánokat menthetünk, ugyanis a pálmaolaj iránti növekvő kereslet hívja életre az újabb és újabb borneói dzsungelpusztításokat, amely mára már a rendkívül veszélyeztetett orangutánokat is a kihalás szélére sodorja, hisz elvesztik természetes élőhelyüket.
Ennek én magam is szemtanúja lehettem Borneón, itt találkoztam ugyanis Ikan Baktiantoroval, az ottani vadvilág harcosainak vezetőjével. Ő egyike azoknak az elszánt maláj és indonéz fiataloknak, akik az életüket kockáztatják az orangutánok megmentéséért, szembeszállva nemcsak az orvvadászokkal, de az esőerdőket irtó több milliárd dolláros iparággal, az olajpálma-termelő társaságokkal is.
Az erődirtások mellett azt is meg kell említenünk, hogy a legtöbb ültetvényes például attól sem riad vissza, hogy kutyákkal üldöztesse az anya orangutánokat, hogy a hátrahagyott, egészséges kölyköket a fekete piacon értékesítse jó pénzért.
Ezek az állatok az elmúlt húsz évben életterük 90 százalékát elvesztették. Tehát válaszom az, hogy a pálmaolajat tartalmazó termékek bojkottálásával, és egy kicsit tudatosabb utazással, életvitellel mindannyian tudunk segíteni, hogy az ezerarcú Földünk megmaradjon olyan színesnek, ahogy mi is megismerhettük.
Honnan, miből inspirálódsz? Hogyan dől el, hogy mi lesz a következő úti cél?
Legtöbbször intuíció alapján döntöm el, mi a következő úti cél, találok egy érdekes cikket, olvasok egy különleges emberről, törzsről, kultúráról, állatmentőkről, aztán elkezdem a felkészülést. De sokszor fordul az elő, hogy már úton vagyok, és maga a történet bukkan rám.
Szerinted mi kell ahhoz, hogy valaki képes legyen folyamatosan kíváncsi lenni az őt körülvevő világra?
Meg kell őriznie magában a gyermeket, a világra való rácsodálkozás őszinte képességét. Nem szabad hagynunk, hogy mások rossz közérzete, frusztráltsága befolyásolja a céljainkat, letörje lelkesedésünket, vagy hogy megmérgezze a bennünk élő gyermeket. Én bármerre utazom, igyekszem megismerni és magam köré gyűjteni a hasonló gondolkodású, hasonló értékekkel bíró nyitott embereket, másképpen ez nem megy.
Úgy tűnik, de valójában nem egyedül utazol? Ki van melletted és ő milyen módon vesz részt az anyagaid, fotóid, írásaid készítésében?
Valóban nem utazom egyedül, az utóbbi 8 évben vagyok olyan szerencsés, hogy Arya Serra di Cassano személyében egy rendkívül intelligens, érzékeny és szeretettel teli ember fogja a kezemet. Mindig azt mondom, nélküle biztos nem tartanék itt. Világutazók gyermekei, aki olasz-kanadai származása ellenére az indiai Auroville-ben, a spirituális kísérletvárosban született, majd onnan költözött Uruguayba, ott is nőtt fel. Mi később Angliában találkoztunk először. Mivel 5 nyelven beszél, nemcsak úti- de munkatársként van velem, ő fordít a spanyol, francia, vagy portugál anyanyelvű országokban, és legalább olyan lelkesen kérdezi az interjúalanyomat, mint én…:)
Hihetetlenül jó párost alkotunk, az ő nyugodt, minden helyzetben megoldást kereső és pozitív életszemlélete jól kiegyenlíti az én sokszor csapongó, néha türelmetlen, szenvedélyes egyéniségemet.
Nekem a baszk történet az egyik kedvencem az Ezerarcú Föld című könyvedben, mert olyan tanácsot ad, ami életre szól. Te kitől kaptál életre szóló tanácsot? Mi volt az?
Kislánykoromban egyértelműen a nagyapám könyvtárában olvasottak adták a legtöbb tanácsot, életemet, világszemléletemet 12 éves koromban Winnetounak, Mauglinak, később pedig a szüleimnek, és a nagy orosz, francia, kolumbiai és magyar íróknak köszönhettem. Azóta ez kiegészült az utazásaim alatt megismert elképesztő emberi sorsokkal, tapasztalatokkal és történetekkel.
A következő úticélod Irán. Tudod már a menetrendet?
Már nagyjából megterveztem, mire Trump elnök felbontotta az országgal az atomalkut, bizonytalanságot hozva így nem csak Iránra, de ránk, utazókra is. Bár nagyon készültem, hogy saját szememmel megnézzem a perzsa kultúrát, mégis új útirányt választottam, mégpedig Kínát.
Soha nem voltam itt, így kíváncsian várom, milyen titkokat rejt ez a kontinensnyi ország, de az biztos, hogy a két hónap alatt a pandák, pangolinik, hegyi falvak, halászok és törzsek mellett még megannyi érdekesség szerepel a listán.
Igazán szerencsés vagy, hiszen nemrég Jane Goodall-lal tölthettél egy napot, interjút is készítettél vele. Mit adott neked a vele töltött idő, milyen gondolatot osztanál meg tőle, ami szerinted fontos azoknak, akik hozzá és hozzád hasonlóan azon vannak, hogy jobb hely lehessen a világ.
Valóban azok közé a szerencsések közé tartozom, akik találkozhattak az élő legendával, amikor a hazai Jane Goodall Intézet szervezésében Magyarországra látogatott. Ráadásul addigra én már láttam is róla készült legújabb National Geographic dokumentumfilmet, amit az Oscar díjra jelölt Brett Morgen rendezett Jane címmel, azokból az eltűntnek hitt, több mint 50 éves felvételekből, amit dr. Jane Goodall későbbi férje, Hugo van Lawick forgatott az akkor még csak 28 éves fiatal lányról, aki a tanzániai Gombe Nemzeti Park dzsungelében élt, hogy a csimpánzokat tanulmányozza.
Nagyon érdekes volt látni a most 84 éves etológusnőben a fiatal Jane vonásait, az elszántságát, a természetszeretetét, ami az elmúlt fél évszázadban szinte semmit sem változott.
Üzenete pedig nemcsak nekem, hanem mindannyiunknak szól:
„Együtt képesek vagyunk megmenteni a világot. Minden egyes nap döntések előtt állunk, és csakis rajtunk múlik, hogyan segítik egyéni választásaink, fogyasztási szokásaink a bolygót, és annak élővilágát.”
