>

Debrecen volt az első nagyváros, ahová szülővárosomból, Berettyóújfaluból először eljutottam kissrácként, éppen ezért nagyon speciális a kapcsolatunk. Fontos időszakom kötődik a városhoz, így a majd két évtizedes kihagyás után óriási élmény volt újra felfedezni, valamennyire megérteni és azzal a nyitottsággal, felfedező kedvvel elmerülni benne, mint ahogyan a világ bármelyik korábban ismeretlen nagyvárosában tettem ezt az elmúlt négy évben utazóként. Így azt is észrevettem, ami valójában mindig is ott volt az orrom előtt, de ha nem járom körbe néhányszor a világot, talán észre sem veszem, hogy mennyire meghatározó és értékes mintát adott Szabó Magda Debrecene, Nyilas Misi Kollégiuma, vagy az egyszerre író és botanikus Fazekas Mihály és az ő rafinált Lúdas Matyija. A mai Debrecennek első ránézésre alig van már köze a pár évtizeddel ezelőttihez. A városban tanuló külföldiektől világvárosi hangulatú, modern, friss és mediterrán nagyvárost ismertem meg. Néhány nap is elég volt, hogy újabb és mélyebb, eddig nem ismert rétegeit fedezzem fel és élvezzem azt a sok kedves meglepetést, amit a város adott mindössze két és fél nap alatt.

A kék ég alatt futó kék villamost a Református Nagytemplom tetejéről fotóztam, és ugyan jártam a toronyban korábban, a Rákóczi – harang mellé még randevút is szerveztem, de ezt a fenti panoráma sétáló akkor még nem létezett. Szerintem itt érdemes kezdeni a város felfedezését. Én a Belga Boutique Hotelben laktam, ami ezen a képen valahol az Aranybika és a Református Kistemplom között helyezkedik el a jobb oldalon. Krúdy Gyula is oda járt vacsorázni, bár akkor még nem voltak ott szobák. http://www.belgahotel.hu

Az első Debrecenben töltött nap után hallottam már a városban, hogy a Debrecen – élmény ott kezdődik, hogy az embernek megszárad a haja. Elsőre nem is igazán tudtam, hogyan értsem, de a helyben kapott tippet követve elmentem a hétfő esti szaunaszeánszra. Nos, olyan élményt kaptam, ami felsorakozott az idei mexikói izzasztókunyhó és a tavaly nyári fehérorosz tölgyfavesszővel csapkodós tisztuló rituálék mellé. A hétfő esti szeánsz tulajdonképpen egy szauna performance. Őszintén meg is lepődtem, amikor egy csuklyás lány úgy indította a estét, hogy „sziasztok vikingek.”  A gyógyító olajokkal és zenével összeállított rituálé után már a közös pihenőben ismerkedtem meg magával a csuklyás lánnyal, Timivel, és a beszélgetésből megértettem, miért esett olyan jól a ceremónia. Egészséges, progresszív, fürdőruhamentes szeánsz volt ez az Aquaticumban. A szökőkutas kép értelemszerűen nem ott, a szeánszon készült, hanem a belvárosban, de azt jól illusztrálja, hogy milyen nagy szerepe van a víznek egy olyan város életében, ahol nincs például folyó. 

Nyilas Misi pogácsájával vártak a Reskontó étteremben http://www.reskonto.hu

Debrecen utcáin sétálva héhány napja értettem meg újra, hogy miért és mennyire fontos mindenből az első.  Először Debrecenben voltam színházban, szerintem alig múltam tíz éves. A Don Quijote volt az első előadás az életemben, ami olyan hatással volt rám, hogy másnap be is szereztem a Don Quijotét,  és nyitottam egy újabb ablakot, a magyar után a világirodalom felé. 

A Csokonai Színház, ami előtt „helyi jelentőségű védett természeti érték”, két darab csüngő japánakác áll. Leírom latinul is a botanikai érdeklődésű olvasóimnak, Styphnolobium Japonicum „Pendulum”.

A kálvinista Róma szimbóluma, a Református Nagytemplom

Debrecenben ugyanúgy ráugrottam a helyiekre, hogy portréfotókat készítsek róluk, mint bárhol a világon.

Térey János költő szülőháza, idén szeptember 14-én lenne ötven éves

Kettőnk története két mondatban:  Istvánnal majdnem lett egy római projektünk, de végül Debrecenben találkoztunk. Az ő életének főbb városai Debrecen, Velence, Róma, majd újra Debrecen, az enyém pedig Berettyóújfalu, Budapest, négy év a világ körül, Debrecen.

Pallagon bukkantam a Spájzra, ahol állítólag Debrecen legjobb kakaós csigáját kínálják, de a perec, a mandulás croissant és a kenyér is rendben van, mindet kipróbáltam. Pallagot biciklivel is könnyen elérhetjük műúton, visszafelé érdemes a Nagyerdőn keresztül a bringás ösvényen jönni, egészen felemelő élmény. 

A „debreceni Rómeó és Júlia” a Fazekas ház udvarán

Szívvel – lélekkel teli várostörténeti séták Erdei Nórától, kövesd Nóra túráit és az Explore Debrecen oldalt a Facebookon

Az egyik legszebb cívisház a megmaradt 300-ból, hallottam egy várostörténeti sétán Harangi Attila építésztől (az ő projektje a @Debrecen házai) Az Incognito Debrecen első nem hivatalos romkocsmája, a város legrégebbi kerületében Szentlászlófalván. Ha érdekelnek a város utcái, kövesd a Streets of Debrecen oldalt a Facebookon, ahol egy botankus – fotográfus kalauzol egy igazán cool Debrecenben.

SZABÓ MAGDA DEBRECENE 

Az írónő rajongóinak Debrecen tigazán nagy élményt nyújt, hiszen már jól ismerik azt a különleges világot, amiben olyan fontos az emlékezet. „Arrafelé, ahol az utca végződött, feküdt valahol a rejtelmek háza is, túl-túl a téren, kicsit jobbra, a dohánygyár környékén, az épület, amelyet megmutattak egyszer, s amiről közölték: én ott születtem… Ha a tanítókat meg a tanítónőket tanítóképezdében képezik, akkor a bábaképezde nem lehet más, mint olyan hely, ahol a bábákat képezik. Bába számomra csak egy volt, a vasorrú, úgy irigyeltem mindenkit, aki normális helyen jött a világra, nem olyan iszonyatban, ahová bábákat íratnak be varázslók vagy kicsodák, akiket aztán ott megtanítanak mindenfélére, ami undok mesterségükkel jár.” (Ókút) 

A kép az előtt a ház előtt készült, ahová Szabó Magda néhány naposan került, miután a Bábaképezdében megszületett. A Domb utca 16 szám ezért is fontos az írónő rajongóinak Debrecenben, ahol ma már kisállatkórház üzemel. Véletlenül találkoztam ott kedves PetersPlanet olvasókkal, akik éppen oltatni vitték a két gyönyörű kutyusukat, Lunát és Mollit. A kiskutyák afrikai oroszlánkutyák. Zimbabwe egyetlen őshonos kutyafajtájáról van szó.

 

Ha szereted az irodalmat és csak egy helyre tudsz elmenni Debrecenben, akkor válaszd a Szabó Magda Emlékházat. Ezt a plakátot még a Debreceni Református Kollégium Múzeumában fotóztam, de a Szabó Magda Emlékház meglátogatása felér egy debreceni sétával, időben, térben, sőt, még azon is túl. Az egyik legfontosabb és maradanó élmény, amit Debrecenben kaphat a látogató. Debrecen, Kossuth u. 35. 

Miki és Matyi ikrek, a kép pedig már a Szabó Magda Emlékházban készült, ahová a Szabó Magdát olyannyira szerető édesanya hozta el a családját, férjét, és három fiát. A családtól tudom, hogy Sopronban, a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum és Gimnáziumban kötelező olvasmány az Abigél. A srácoknak „csak” ajánlott olvasmány volt, de ahol egy Szabó Magda rajongó anyuka van, ott ebben az esetben illik el is olvasni a könyvet. A srácok megtették.

A híres Rickl – ház (Piac utca 39) oroszlános kapuja. „…naponta sétáltattak, s csaknem minden sétánk során eljutottunk a Piac utcán… egy házig, amelynek a kapuján oroszlánfej volt. Anyám mindig felemelt, hogy meg tudjam simogatni. Olyan kicsi voltam még, mire ez a szertartás kialakult, hogy nem tudtam, mi az oroszlán, ha megláttam, azt mondtam a fejnek: kutya.” – nyilaztkozta a Táguló Világnak és Balázs Ádámnak az írónő , nos az oroszlánok a mai napig ott vannak az ajtón, és meg is lehet simogatni őket. 

Ezt a hat szál pompomdáliát vittem az írónő sírjára Debrecenbe. Szabó Mada végakarata szerint hamvait kettéosztva temették el, az egyik fele Budapesten, szeretett férje mellett, a másik fele pedig Debrecenben, szeretett szülei mellett pihen. Nehezen találtam meg a sírt, ezért amikor megláttam egy asszonyt, aki éppen egy sírt gondozott, rákérdeztem, hogy tudja – e véletlenül, hol nyugszik Szabó Magda. Itt az uram mellett, mutatta, majd hozzátette, „Jó helyre került a férjem, nagy tisztelője volt az írónőnek.”

Szabó Magda édesanyja mondta, hogy ha már ők nem lesznek, képzeje majd azt, hogy a Református Nagytemplom egyik tornya az apja, a másik pedig az anyja, így mindig ott lesznek vele, hogy üdvözöljék

DEBRECENI GASZTROTÚRA 

Hogy mi van a híres debreceni páros kolbászon túl a városban? Vegán konyha, minden mentes sütemények és újragondolt brassói is, ami természetesen debreceni mangalicából készül.

A Spájz óriás kakaós csigája

Bálint a kenyereire büszke, de a fotó előtt azért megkérdezte, hogy rendben van – e haja is.

Egyszerűség, vagányság és humor a belvárosi Maszekban http://www.maszekdebrecen.hu

A Kis Padlizsán vegán étterem a város közepén, olyan népszerűek lettek, hogy nagyobb helyre kellett költözniük. A tulajdonos házaspár Béla és Marcsi a multikat hátrahagyva vágtak bele a saját vállalkozásukba http://www.kispadlizsan.hu 

A brassói nálunk is borsóval készül, na de ez az Ikonban azért egészen más. http://www.ikonrestaurant.hu

Thür Ádám, az Ikon séfje

Ez egy igazán exkluzív gin és tonic volt,  ez a speakeasy gin csak augusztusban kerül majd piacra

 

DEBRECEN EXPRESSZ – Ha csak egy napod van a városban, ezeket a helyeket ne hagyd ki 

1. A Black Sheep kávézóban helyben pörkölik a kávét, egyértelműen a legjobb feketét ittam itt, de a reggeliket is ajánlom, a tarjás – főtt tojásos bagel és a kacsamájas croissant voltak a kedvemceim. A süteménykínálat is csábító.  http://www.black-sheep.hu

2. Debreceni Református Kollégium Múzeuma

Debrecen, Kálvin tér 16. (06 52) 614 370

Először voltam itt, nem is értem, hogy történhetett, de azt éreztem, hogy bár elmúltam negyven, nagyon szeretnék még egyszer debreceni diák lenni. 

3. Nagyerdő

Engem a New York-i Central Parkra emlékeztetett egy kicsit, friss levegő és kocogási lehetőség közel a városhoz, Itt van a közelben híres Aquaticum is és a Highlight of Hungary elismerésben részesült víztorony, amire most ugyan nem jutott idő, de az onnan kiszűrődő zene ígéretes volt. Legközelebb. 

4. Déri Múzeum 

Debrecen, Déri tér 1, (06 52) 322 207

 A remekművekkel töltött idő feltölti az embert. A Munkácsy Krisztus trilógiáját még maga az alkotó sem látta együtt, kötelező megnézni a Déri Múzeumban, de a helytörténeti gyűjtemény is megéri a ráfordított időt, onnan tudtam meg például, hogy milyen komoly polgári casino élet volt valamikor a városban. 

Ecce Homo, a fotózáshoz külön engedélyt kell kérni

A Déri Múzeum aktuális időszaki kiállítása divattörténeti áttekintés, a címe a Polgári sikk

5. Már említettem a beszámoló elején, hogy milyen sokat jelent minden csepp víz egy olyan városban, amit nem szel ketté egy folyó. Az Aquaticumban 115 éves Zsolnay kacsák fogadtak, tervezőjük Maróti Géza, akinek legutóbbi munkáit Mexikóvárosban láttam, és a mexikói beszámolóban is szerepelt. Debrecennek egyébként van egy mexikói testvérvárosa is, Toluca, ahol a mayák emberevő hegyeii is találhatóak.

6. Vintage Worldhttp://www.vintageworld.hu

Kedvencem lett a Vintage World Titkos kertje, kicsit olyan, mintha az ember elbúkna valahol Olaszországban, mindenmentes sütikből óriási a választék, én egy mangós-kókuszosat kóstoltam. Ha megtaláljátok, nagyon fogjátok szeretni. 

7. Krúdy Étterem 

Debrecen, Medgyessy sétány  (06 52) 442 244

Vacsorázni voltam itt, állítólag maga Krúdy is megfordult itt, de azt is elhatároztam, hogy ha legközelebb Debrecenben járok, el is töltök itt egy éjszakát. nem tudom, láttátok – e Az egy erkölcsös éjszaka című filmet? Na ilyen a hangulata. Az étteremben ha rám hallgattok, a Hideg libamáj zsírjában a megfelelő választás.