>

Tudtad, hogy a csokoládé nem Mexikóból, hanem Ecuadorból származik? Vagy azt, hogy ebben az országban érzi magát a legjobban (és ezzel együtt nő a legmagasabbra a világon) a rózsa? És azt hogy míg az ország legnagyobb lélekszámú kikötővárosában, Guayaquilben pezsgő üzleti élet folyik, addig az Ecuador-i esőerdőben azoknak az indiánoknak a leszármazottai élnek, akik még mindig képesek arra, hogy az ellenségeik koponyáját összezsugorítsák. Ráadásul a csodálatos Galapágos szigetek is Ecuador-hoz tartozik. Vajon miért nem hallunk mégis sokkal többet Ecuadorról?

 

A Galapágos szigetekre eljutni sokunk álma De ahhoz, hogy ezt megtehessük, először Ecuador-t kell megcélozni. A Galápagos szigetre való belépés 100 dollár, de az élmény, amit az ott töltött idő ad az ember világképéhez, tényleg felbecsülhetetlen. A világ első ökológiai repterére belépni már semmilyen műanyaggal nem lehet, de ez csak egy a sok szigorú szabály közül, amivel sokkal már a belépés előtt találkozik az ember.

Airbnb Mindoban, ahol a reggelit a házigazdám kisfiának szobájában szolgálták fel, aki éppen arról beszélt nekem, hogy az az álma hogy a világ legjobb focistája legyen, gondoltam, megörökítem ezt az állapotot is, hogy majd melléje tehessem a másikat, ha valóra váltotta.

 

Cuenca, a világ egyik legszebb városa szerintem, felfedezetlen és autentikus, igazi utazóknak való csemege

“Bár az adottságai miatt Ecuador izgalmasabbnak ígérkezik sok Dél-Amerika-i országnál,

valamiért az emberek legtöbbje mégis csak a Galapágos-szigetekről tud, ha az ország szóba kerül. Pedig az ország változatos és még felfedezetlen, de “talán mi nem tudjuk olyan jól eladni magunkat, mint például Peru.” – hallottam többször, több helyen az alatt a pár hét alatt, amíg igyekeztem a rendelkezésemre álló idő alatt a lehető legtöbb zugát bejárni annak az országnak, ahová olyan régóta vágyakoztam.

A Galápagos szigeteken többször éreztem azt, hogy egy másik bolygón vagyok

Kedvenc Airbnb lakásom Guayaquilben, egy híres balettművész otthona volt egykor a kikötőben

Kolumbiából, Bogotából érkeztem meg Quitóba, helyi légijárattal, a kolumbiai Aviancával utaztam, és azért választottam végül inkább a repülőutat a buszozás helyett, mert állítólag a két ország határán lévő kisebb-nagyobb incidensekbe nem érdemes belefutni. Az elmondások szerint azok ugyan nem az utazók és a helyiek ellen vannak, hanem egymással konfliktusban álló csoportok összetűzéseiről van szó, jobbnak láttam nem kísérteni a sorsot, hanem gyorsan és viszonylag olcsón eljutni Bogotából Quitóba. Budapestről először Cartagenába repültem KLM – mel, majd hazafelé szintén KLM-mel, de már Quitóból, valószínűleg sok-sok friss rózsával együtt.

Ő volt az ötezredik követőm az Instagramon (@petersplanet.travel), valószínűleg a Quito tartalmak miatt talált rám, de boldogan vettem tudomásul, hogy éppen egy városban vagyunk, írtam neki, hogy szeretnék adni egy ajándékot, mivel ő az ötezredik követőm, nem sok minden volt nálam, a szokásos egy kézipoggyásszal indultam el, így neki adtam a kalapom. Kimondhatatlanul hálás volt érte, a közös képért felmásztunk a tetőre, hogy Quitóból is mutassunk valamit. Büszke vagyok arra, hogy mind az utazási magazinom, a PetersPlanet.travel és az annak Instagram követői is valós személyek, kimondhatatlan öröm, amikor úgy érsz el valamit, hogy minden igazi körülötted, a fake followerekből épült légvárak előbb – utóbb összeomlanak, de az már egy másik történet lesz, szerintem megéri őszintének lenni és ezzel együtt hitelesnek maradni, már az ilyen találkozós ajándékozós élményekért is.

Quito igazi gyöngyszem, az egyik legszebb dél-amerikai meglepetés, a gyarmati idők építészete és hangulata szinte tökéletesen megőrződött a történelmi belvárosban, de ennél sokkal nagyobb élmény volt, hogy valószínűleg az ősi, a gyarmatosítók érkezésekor felgyújtott inka Quito arcait látja maga körül az ember az utcákon.

 

Vasárnap reggeli mise Cuencában

Ecuador az egyik legautentikusabb Dél- Amerika-i ország, ahol jártam, olyan, a tömegturizmus vagy a mainstream által még egyáltalán nem fölfedezett gyöngyszemekkel, mint amilyen például Quito is, vagy amilyen a másik csodás és nem annyira ismert, de az amerikai nyugdíjasok által éppen felfedezőben lévő romantikus város, Cuenca.

Cuenca, szerelem volt első látásra

Quito az Andok ölelő völgyében lapul,

Az UNESCO világörökség része, és ha az ember hagyja magát elveszni benne, azonnal meg is érti, hogy miért. Rendkívül gazdag barokk kincsestár a város.
A spanyol hódítók által elsőként épített Santo Domingo volt az első, ahová betértem. Minden utamon a megérkezés után köszönetet mondok valahol, hogy épségben megérkeztem. Quitóban a Santo Domingóban kezdtem, gyönyörű, szikrázó szemű indián arcok között gyújtottam gyertyát és vásároltam egy fél dollárért néhány védelmező szent képét az út további részére.

Ő segített kiválasztani azt a szentképet a megérkezésem napján, amivel állítása szerint végig biztonságban leszek. Szerintem a hit elég, de tény, hogy nem is lett semmi komoly bajom az úz során, vagy ami történt nem tekintettem bajnak.

Ecuadorban az amerikai dollár a hivatalos pénznem, a rogyadozó, korábban meg-megbicsakló gazdaságot stabilizálta a kétezres évek elején az amerikai pénznem, ami nekem csak azért volt egyszerűbb, mert a bankautomata is ezt adta ki és nem kellett bajlódnom sem az átszámítással, sem a váltással. Quito nem drága, de a hostel, amit az első pár éjszakára választottam, még budapesti viszonylatban is drágának volt mondható, viszont gyarmati időkből származó berendezésének élvezete mellé még egy szép történettel is megajándékozott. A szobám falán olvastam az egykori dölyfös és utálatos milliomos vénkisasszonyról, akit egy felhergelt bika támadott meg, ráadásul úgy, hogy berontott az otthonába. A történet visszaadta a hitemet a karmikus igazságszolgáltatásban majd úgy döntöttem, nem fizetek kisebb vagyonokat azért, hogy légkondicionált minibuszokban a városban található turistákkal együtt megnézzem a környék igen gazdag és unikális látnivaló kínálatát.

Két dollárért felpattantam inkább a Szűz Mária oltalma alatt álló helyi buszra, ami Mindo felé tartott.

Azért választottam Mindo-t, mert ide nem sokan fizettek be, pedig trópusi madár és lepkeparadicsomként hirdették az aprócska falut. Ezen túl szép csengése volt a falucska nevének, ha hangosan kimondtam. A csomagban 300 dollérért kínált madármegfigyeléssel túrát kihoztam 50 dollárból ott alvással, tukán és kolibritúrával. Óriási szerencsém volt, hogy a lány, akitől a független Airbnb lakrészt béreltem, az első este bemutatott az édesanyjának, akiről kiderült, hogy madárfotózós túrákat vezet és az is, hogy rokonlelkek vagyunk.

Juliával úton a tukánok és kolibrik közé a trópusi esőerdő kellős közepébe

A reggelim, amit Julia készített konkrétan lecsó volt, ami ízre is egészen közel állt ahhoz a verzióhoz, amit apám készít Berettyóújfaluban és úgy hívja, hogy alföldi tojásos lecsó

Az első napon még sötétedés előtt kaptam tőle egy ajándék madármegfigyelős túrát és még a heti szennyesemet is kimosta. (Instagramon azóta is követem Julia Patinot, ha ti is szeretnétek trópusi madarakat látni a látcsövéből kifotózva akkor @julia_patino_mindo). Mindoban szinte csak street foodot tömtem magamba egész nap. Olyan sokféle friss ételt lehetett mosolygós indián arcoktól egy vagy fél dollárért vásárolni, hogy úgy döntöttem, kár bármi mással vesződnöm ebben az autentikus kis faluban.

Legjobban a fűszeres sajtba tekert friss forró sült kukorica ízlett, de volt olyan is, hogy nem tudtam pontosan mit eszem, de jóízű volt és biztosan nem tengerimalac. Ha valaki hozzám hasonlóan Mindo-t választja Quitóból első körben kiszakadva, akkor melegen ajánlom a Hét vízesés túrát. A trópusi erdőben egy fél-egész napos könnyű és szórakoztató vízeséskereső túra, amiben az is benne van, hogy az ember egy függőhídon motoros kis lanovkaszerűséggel a levegőben átrepül egyik pontról a másikra, meg az is, hogy egyszerűen felfrissülésképpen megmártózik a kristálytiszta dzsungeltóban. A nyolcvanas évek panelposztereihez hasonlítanak ezek a kis édenkertek, ahol ottlétemkor szinte kizárólag csak helyi családokkal és kirándulókkal osztoztunk egyik-másik ösvényen vagy vízesésen.

Guayaquil, kikötőváros és Ecuador üzleti központja

 

ahová a legtöbben azért érkeznek meg, hogy innen repüljenek tovább a Galápagos szigetekre. nekem is ez volt a célom, de mivel semmit nem tudtam a városról, maradtam egy-két napot, és egyáltalán nem bántam meg. Elvégeztem egy főzőtanfolyamot és ezen túé életem első számű ceviche élményét köszönhetem annak a nagybani piacnak, ahová mint megtudtam sokan járnak hasonló okból, az ottani ceviche bár jelentős gastro díjat is kapott már, pedig nem gourmet vevőkörre specializálódott, hanem arra, hogy megeteti a nagybani piacozókat meg a vevőiket. Jóleső érzéssel faltam a pár dolláros ceviche kínálatot azzal a tudattal, hogyha az ember minőséget kínál, akkor is megtalálja a közönségét, ha az Isten háta mögött kezdi el árulni a portékáját.

Guayaquilből kakaótúrára indultam. Kíváncsi voltam, milyenek azok a kakaóültetvények, ahová a világ legnagyobb presztízsű csokoládágyárai járnak alapanyagért. Az első utam egy negyedik generációs kakaóültetvényre vezetett, ahol még családi kézben és kis kézműves módszerekkel dolgoznak. A növényvédelmet is természetesen oldják meg, mint ahogyan az “ízesítést” is. Egy – két narancsfa az ültetvény megfelelő pontján, és zamatosabb, illatosabb lesz a kakaógyümölcs is. A kakaószüret utáni szárítást, a fermentálás előtti munkafolyamatot is kézzel, pontosabban lábbal készíti elő egy erre szerződtetett vendégmunkás. Sétálgat a kakaóbabok ösvényében és ezzel teríti szét és mozgatja a hamarosan a feldolgozás újabb fázisába kerülő babszemeket. A családi kakaóültetvény hangulata és az itt készülő csokoládé is békebeli és még itt is ritkaságszámba megy. A 19 századi nagy kakaó aranykorszak véget ért, amikor Európa csokoládééhségét kellett kielégíteni és ezzel egészen komoly vagyonokat felhalmozni.

Így néz ki a kakaó virága, ebből az apróságból lesz aztán egy hatalmas kakaóbab.

ECUADOR, KÖTELEZŐ KÖRÖK ÖT PONTBAN

A LEGSZEBB VÁROS, CUENCA

Az autentikus Dél – Amerika rajongók egész Ecuadorban azt kapják, amire vágynak, de Cuenca városa mindehhez még szépséggel, eredetiséggel és sok apró szerethető részlettel van tele, ráadásul biztonságos és vendégszerető. Érdemes felfedezni még azelőtt, mielőtt sokan mások is megteszik előttünk. Sajnos az esőerdőben élő indiánokhoz ezen az utamon nem jutottam el, de Cuencában találkoztam a Shuar indián törzs tagjaival. Ők azok, akik arról (is) híresek, hogy képesek az ellenségeik koponyáit összezsugorítani. Nagyon büszke vagyok arra, hogy meghívtak magukhoz és hogy a találkozásunk annyira természetes és magától értetődő volt, mint ahogyan az is, hogy a kapcsolódás tovább folytatódik majd, Amazóniában, az esőerdőben. Info: http://cuenca.com.ec/en/visit-cuenca

 

 

 

A LEGNAGYOBB ÉLMÉNY A TREN CRUCERO

A gyarmati időkből származó vonat körülbelül 450 km hosszúságban szeli át az országot. Ananász, kakaó és kókuszültetvények után több mint 3000 méteres magasságban működő és még pihenő vulkánok között visz az út. Ezt a történetet egy külön bejegyzésben részletesebben is bemutatom, de ha addig szeretnétek részleteket, akkor íme a link: www.trenecuador.com

 

A LEGEXKLUZÍVABB A GALÁPAGOS SZIGETEK

A szigetek más más korúak. Santiago szigetén a lávatenger például mindössze 145 éves és már megjelentek rajta az első pionír növények. Mint például a lávakaktusz.

MINDO, A KEDVENCEM

Mindo, tukánok, kolibrik, vízesések, az egzotikus madarairól és vadon élő orchideáiról híres apró falucska egy trópusi paradicsom a magasban. Egy airbnb szobát vettem ki, mert szerettem volna egy ecuadori családdal együtt élni egy kicsit, nos, a mama azon túl hogy elvitt madárlesre és kimosta a ruháimat, reggelire tojásos lecsót szolgált fel a családi teraszon. Mint megtudtam ez a paprikával, hagymával és paradicsommal készülő tojásos étel a klasszikus reggeli Ecuadorban.

KIHAGYHATATLAN:
MITAD DEL MUNDO,
VAGYIS A FÖLD KÖZEPE

Az északi és a déli féltekét egymástól elválasztó Egyenlítőn is álldogálhat az ember. Egészen komoly élmény egyik lábbal az egyiken, a másikkal a másikon állni, ami nekem arról is szólt, hogy innen körülnézve (2483 méteres magasságból) hol a helyünk a világban és a legfontosabb mégis az, hogy két lábbal és a földön.

Az Ecuador összeállítás szerkesztett változata a Forbes magazinban jelent meg.