EGY ÚJ HAVANNA
Kuba és Havanna (még mindig) a világ egyik izgalmas pontja, ahol egyszerre omladozik-foszladozik a múlt is és a jelen is, mégis a megélni a pillanatot érzésben (az ország és) a város is verhetetlen. Legutóbbi kubai utamon egy új Havannát is sikerült felfedeznem, a régi jól ismert lélekkel és inspirációval teli dekadenssé rohadt gengszterluxus és a kommunizmus mellett egy új Havanna nő föl. A változásra és profitra számító, az új, rohamosan változó és növekvő igényeknek megfelelően szemfüles és/vagy tapasztalt befektetők luxusszállodákat vizionálnak, az építkezések pedig megkezdődtek. Az első fecske a Gran Manzana, a Szépművészeti Múzeum mellett az évek óta felállványozott, de folyamatosan megújuló Capitolum látképével büszkélkedhet és az első olyan tetőteraszos-medencés újkori luxusszálloda, ami nem Havanna (és Hollywood) aranykorának hagyományaiból él, hanem felvállaltan teljesen friss, új irányt mutat és ezzel együtt új korszakot nyit az omladozó-foszladozó város életében. A luxus betette a lábát Havannába című megközelítések közül voltak, akik tapsoltak a megújuló, ezzel együtt akár a helyeik életében is új lehetőségeket kínáló hotel megnyitásának, mások a már jól ismert leginkább a Zimmer Frei rendszerhez hasonlító casa particular világát siratták.
“Mi nem újraéleszteni akartuk a harmincas – negyvenes évek sokak által emlékezetesnek tartott, de valójában korrupcióból virágzó Kubáját, hanem új, 21-ik századi modern minőséget szeretnénk kínálni az ide látogatónak.”- magyarázza Arelis Valera Valientea, a Gran Manzana (magyarul egyébként Nagy Alma) nemzetközi kapcsolatokért is felelős vezetője, akit sikerül a brit TIMES-nak adott interjúja előtt elcsípnem. Tény, a kubai hétköznapok és a Grand Hotel Manzana Kempinski La Habana medencés tetőterasza között óriási kontraszt feszül. “A szegény és a nem szegény emberek között a világ minden városában óriási a szakadék.” A hotelben kapott fizetések jóval magasabbak a kubai átlagnál, de nekem a legmeghatóbb jelenet továbbra is a medence mellett hófehérben álldogáló havannai nővérek kis csoportja.
Kubában az orvosi ellátás a világon az egyik legmagasabb színvonalúnak számít (és teljesen ingyenes). Itt tudom meg, hogy a szelfiző tinédszerek és amerikai filmesek között posztoló fityulás nővércsoport azért van itt, mert az országban van egy olyan törvény, miszerint egy bizony számú szoba felett egy vendégfogadó helyen kötelező a nővérek folyamatos jelenléte. Mert az egészségnél semmi sem lehet fontosabb.
SZENTPÉTERVÁR, A NAGYVONALÚ
Szentpétervár érzékeny, finom lelkű és szép város, tele grandiozitással és alkotóvággyal. A Szovjetunió örökségéből is találni még, de tapasztalatom szerint annyira erős a fényűző cári örökség és a nagy orosz írók szelleme, hogy az egykori kommunizmus csak egy, egykor a városra rárakódott és már lebomlott rétegként érzékelhető. A reptéren még látni ugyan a Leningrád feliratot is, és sokkal több nyoma maradt a kommunista örökségnek is, mint például nálunk, de a város valódi klasszicista és barokk személyiséggel és nagyvonalúsággal bír. Kultúrából óriási a kínálat, friss, izgalmas kiállítások és az őket látni kívánó tömegek hosszú sorokban és türelemmel várják a bejutást, éppen úgy mint Párizsban. A Fabergé múzeumban Modigliani alkalmi kiállítást szerveztek tavaszig, az Hermitage időszaki kiállítása a nagy októberi szocialista forradalom részleteit meséli el egy modern és részletesen kidolgozott installációban.
Amikor az Hermitage Téli palotájába beléptem, még azt sem tudtam, hogy van egyáétalán időszaki kiállítás. A barokk miliőbe ágyazott itthonról is jól ismert hatalmas munkásmozgalmi plakát kalapáccsal lesújtó munkás-paraszt hőse eléggé megdöbbentett, de hát valószínűleg ez volt az egyik célja az anyag installálóinak. De ennél sokkal jobban meglepett, hogy 350 rubelért (egy euró körülbelül 65 -70 rubel) egy fejünkre húzott eszköz segítségével egy helyben ülve virtuális sétát is tehetünk a Hermitage termeiben. És alig van szabad szék.
Sokan ismerik azt a szinte már közhelynek számító elemzést, hogy ha minden a Hermitage-ban taláható műtárgy előtt csak pár percet időznénk, hat év sem lenne elég a teljes kollekció megismerésére. Szerethető kezdeményezés, hogy a madridi Prado ás a párizsi Louvre mellett a világ legnagyobb és legértékesebb gyűjteményével (amelyet az utókor okulására kezdtek gyűjteni) rendelkező múzeum előterében street photo kiállítást is tartanak és a nagy klasszikusok között időnként felbukkan egy jól megválasztott kortárs darab. Az egész városban éreztem ezt az először meglepő, majd lassan egyre természetesebbé váló jelenséget, hogy a nagy klasszikusok és lélek mellett a nyugati világra jellemző ultramodern kreatív műhelyek, bringás bárok és foltokban szinte berlini nyitottság érezhető. Kint élő ismerősöm mesélte év eleji ottjártamkor, hogy mennyire meglepődtek mindannyian, hogy egy meleg szerelmespár történetét elmesélő Call me by your name egyáltalán bemutatásra kerülhetett egy nagy termekkel bíró moziban és csak pár nap múlva vették le a műsorról.
BILBAOBAN HAMAR KISÜT A NAP
Hűvös elegancia,vendégszeretet és jó ízlés. Ebben a kultúrában évszázadok óta a nők viselik a nadrágot, és szinte minden férfi kiválóan főz. De ennél talán izgalmasabb, hogy mennyire modern és nyitott az itt élő társadalom.
Bilbao az egyik legfontosabb baszk város a megkapó szépségű San Sebastian mellett. Szinte mindenki tudja, hogy van itt egy Guggenheim múzeum, de amiről korábban én is csak hallottam, de élményszámba ment, amikor megtapasztalhattam, hogy minden nap megtapasztalható mind a négy évszak. Akár egy órán belül is. Eső, napsütés, hűvös szél vagy forróság váltakozik vetésforgószerűen, de az is gyakran előfordult a pár napos kint tartózkodásom alatt, hogy a város különböző pontjain egyszerre volt négyféle az idő. A gyakori és váratlan eső miatt sokszor látni esernyőt árusító feketéket a forgalmasabb csomópontokon. Büszke baszk barátaimat kérdeztem, hogy kik ők és honnan jönnek. Nos, ők azok a menekültek, akik életüket kockáztatva gumicsónakon érkeznek a spanyol partokhoz. „Alázatosak, sokat dolgoznak, hogy megéljenek és az új életüket, a boldogulásukat keresik itt.” – hangzott el a válasz a magukat büszke nacionalistának valló baszkoktól, amikor megértettem, hogy Észak Spanyolországban, Baszkföldön a nacionalizmus egészen mást jelent, mint itthon. Bilbao után Guernicát mutatták meg baszk barátaim, mindannyiuk könnybe lábadt szemmel lépett be a Harry Potter világára emlékeztető egykori Parlamentbe, ahol őseik valamikor a törvényeiket hozták. Az egykori baszk szélsőségeseket emlegettem ekkor (lehet, hogy nem a legjobb pillanatban), mire azt a választ kaptam, hogy milyen érdekes, hogy most meg a katalánok tartanak ott, ahol a baszkok évtizedekkel ezelőtt, pedig sokkal inkább kéne nyitottan és előre menetelni büszke nemzeti öntudattal, mint kizárni és ítélkezni. Esernyőt végül nem vettem, mert Baszkföldön hamar kisütött a nap.
PEKING, TANGÓ ÉS TAJCSI A SZABADBAN
Kínában a virágoknak személyisége van, ezen túl mindenki magától értetődően odafigyel az egészségére, a teste és a lelke harmóniájára, miközben az új generáció vadul vásárol és a nyugati világ trendjeit követi.
Ezt a reggeli fényben tajcsizó kínai hölgyet Pekingben fotóztam. Egészen konkrétan Kína azon pontján, ahol a legenda szerint az ég a földdel összeér, a Mennyország Temploma mellett. Kína többmilliós nagyvárosaiban a köztereket és a parkokat az ott élők bátran és okosan használják. Leginkább az egészségük megőrzésére vagy közösségi életre. Tangó és vívóklubok, jóga és tajcsiórák, közösségi kártyaparti és táblajátékok helyszínei Kína gondosan ápolt kertjei és parkjai. A nap minden szakában lehet magukra figyelő emberekkel találkozni, nem ritka az sem, hogy kilencven fölöttiek nyújtógyakorlatokat végeznek a legfrissebb trendeknek megfeleltethető sportcipőkben. Az új generációt, a fiatalokat viszont már nemigen látni ezekben a közösségekben, ők inkább a bevásárlóközpontokban vásárolgatnak a telefonjaikkal. Ezt persze az idősebbek is megtehetik, meg is teszik, a különbség talán az, hogy a jómódban és elektrotechnikai eszközük között felnőtt huszonévesek már nem emlékeznek arra, amikor mindenki biciklivel járt és jó korán kellett vacsorázni, mert világítás sem volt a házakban. Az idősebb generáció viszont már vásárol, de még emlékszik erre az időkre is.
Az amerikai történelemben sétálhat az ember Philadelphiában, itt készült és itt írták alá a Függetlenségi Nyilatkozatot, de a nő és melegjogi mozgalmak is innen indultak el. Budapestet és Philadelphiát májustól direkt járat köti össze az American Airlines jóvoltából.
Amerika a világ egyik legszabadabb országa, az amerikai városok közül pedig a legliberálisabb városa Philadelphia. Talán ennek fényében még érdekesebb az az adat, hogy míg Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésétől kezdve csökkent az Amerikai Egyesült Államok nagyvárosaiba beutazók száma, addig ugyanezen idő alatt a Philadelphiába beutazóké emelkedett. Tény, Philadelphia utcáin sétálva mámorító szabadságot és az ezzel átitatott történelmet lélegezhet be az ember (bár a rabszolgák felszabadításával itt sem siettek olyan nagyon). Philadelphia európai léptékű és hangulatú metropolisz, olyan sokszínű társadalommal, amilyet csak elképzelhet az ember. A sokszínűségben semmi nem tűnik fel, de én ebben a városban láttam (és fotóztam) és beszéltem először amishokkal, akiknek az életmódjáról mindenfélét hallani. Az első pillantásra európai szemmel kosztümös film szereplőknek tűnő amishok egy tradicionális keresztény közösség tagjai, akik még Svájcból migráltak az Amerikai Egyesült Államokba. Modern technikai eszközök nélkül, szinte középkori életmód (és gondolatok) szerint élnek a világ legfejlettebbnek tartott nyugati demokráciájában. Állítólag ők készítik a híres Reading Terminal Market és egész Philadelphia legjobb tradicionális fánkját, szintén tradicionálisan. Az élmény, az amishokkal és a fánkkal való találkozás azért is feledhetetlen, mert a fánk éppen olyan házias és jóízű, mint a nagymamám szalagos farsangi fánkja, és mivel Philadelphia előtt és után is Biharnagybajomban voltam náluk látogatóban, bátran mondhatom, hogy nem sok különbség van a kettő között, mindegyik fantasztikus. Philadelphia nincs is olyan messze.
Portban az a legjobb, hogy a 21-ik századik frissesség, a régi idők hangulata, sőt, az egykori világuralom és az elvesztéséből adódó alázatos búsulás egyszerre van, mindez magaskultúrával és nyitottsággal. A képen látható nosztalgiavillamos például nemcsak az utazónak nagy öröm (három euróért lehet papírjegyet váltani), hanem a helyieknek is mindennapos közlekedési eszköze, látszólag békében él egymás mellett a nyugodt, méltósággal teli régi világ és a friss, gyorsuló utazókkal teli világ.
Portugália, és benne az egyik legsármosabb városa, Portó lassan adja át magát a globalizációnak, talán ettől is annyira vonzó célpont ott a „világ végén”, ahogyan sokan emlegetik, pedig a nagy áttörést éppen a Time Out magazin cikke adta meg a városnak, amikor is a benne megjelent cikk szerint Európa Portóban kezdődik. J. K. Rowling, a felmérhetetlen sikerű Harry Potter könyvek szerzője is Portóban kapott ihletet, az egyik középkori hangulatú, meseszerű könyvesboltban, hogy megírja a világ egyik legnépszerűbb könyvét. Abban az időben ő is, Portó is kevésbé volt ismert, az írónő erről a korszakáról interjúkban sem beszél, sokak szerint az őt ért családon belüli erőszak miatt, de kétségtelen, hogy a város mellett a könyvesbolt is a muszáj megnézni listára került a magazin már említett cikkében, ehhez jöttek még a Portót kötelező célpontként hirdető légitársaságok járatai. (Én a Magyarországon még ismeretlen JOON járatával érkeztem Párizson keresztül). A felfedezéssel viszont az is együtt járhat, hogy elveszhetnek a helyi sajátosságok, a sárm, hogy lassan de biztosan átadják a helyüket a boutique hoteleknek vagy gyorsétterem hálózatoknak. Jó hír viszont az, hogy Portó nem adja könnyen magát sem a globalizációnak, sem az „egyenturizmusnak”, a még jobb hír pedig, hogy rajtunk is múlik, hogy mi marad meg a helyi karakterből, attól függően, hogy ottlétünkkor kit és mit támogatunk. Én a helyi közösségeket javaslom. Jó utat!
RIO DE JANEIRO, STREETART, STREETSTYLE ÉS A BIZTONSÁG
Rio de Janeiro a világ egyik legszebb fekvésű varosa, de mielőtt elindultam oda, rengeteg rémtörténetet hallottam a közbiztonságról. Tapasztalt Dél – Amerika járóként különösen kíváncsi voltam, hogy mi fog történni, hogyan fogom érezni magam az Istenek városában. Rioba könnyedén beleszeret az ember. Nekem hamar sikerült.
A harmadik napon, egy Rio de Janeiroban született és felnőtt, vagyis Carioca ismerősömmel az Ipanema beachen való heverészés közben engedtem el egyszer s mindenkorra az aggodalmaimat, persze továbbra is megőrizve az ébersegemet. Kamerát, telefont, pénztárcát a táskában és a bicikli csomagtartójában hagyva szaladtunk be gondtalanul a habokba, és bar egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy ezt a luxust meg a Gellert fürdő teraszán vagy a berettyóujfalusi strandon sem tennem meg soha, a varosban élő ismerősöm olyan meggyőzően nyilatkozott ipanemai mindennapjairól, hogy nem volt kétségeim afelől, neki van igaza. Szerinte az, hogy a helyiek folyamatosan jó tanácsokkal látják el az ide érkezőket, azért van, mert szeretnék megelőzni a rossz élményeket, de az is kétségtelenül igaz, hogy a gazdasági helyzet aktuális állapota hatással van a közbiztonságra. “Egy hatmilliós nagyvárosban való létezés a világ bármelyik pontján együtt jár azzal, hogy az ember bizonyos helyzeteket kerül, bizonyosakra meg felkészül. “ – fogalmazott Yuri. Vele 34 ev alatt nem történt semmi, szereti és biztonságban is érzi magát Rióban, de vannak olyan pontjai a varosnak, ahova nem szívesen költözne. Nekem ez is megfordult a fejemben. Az itt élő emberek nemcsak a boldogság és a hála megélésere képesek a nap minden percében, hanem arra is, hogy mindezt át is adják. Én elég sokat kaptam belőle.
SALZBURG ÉS A DIRNDLI TITKA
Vannak városok, amelyek azonnal magukkal rántják a látogatójukat, vannak, amelyek nehezebben fogadhatóak be, és vannak olyanok, amelyekbe megérkezve az ember könnyűnek és szabadnak érzi magát. Szerintem Salzburg ilyen. És a mai napig megörülök annak a természetességnek, ahogyan a dirndlit viselik az osztrák nők.
Salzburg tele van szépséggel és kecsességgel, nem túl nagy, nem túl kicsi, emberi léptékű, egyszerre klasszikus, tradicionális és állandóan megújulni képes. A levegőben folyamatosan jelen van valamiféle mozarti játékosság, tiszta egyértelmű minőség és európaiság. Ebben a városban találkoztam először az osztrák paraszti kultúrából elinduló híres női viselettel is valódi közegében, mégpedig a Salzburgi Ünnepi Játékokon, egy nagyon várt előadás díszbemutatóján. Tulajdonképpen szinte minden második-harmadik hölgy dirndliben érkezett a premierre, ami nekem nemcsak azért volt meglepő, mert népviseletet ilyen természetességgel és magától értetődő eleganciával nagyvárosi közegben még a világ egyetlen pontján sem láttam, hanem azért is, mert eszembe juttatta a dirndlivel való első budapesti találkozásomat is. A korábban üzleti találkozókon is csak Chanel kosztümben mutatkozó osztrák ismerősöm lepett meg nemcsak engem a viselettel és azzal a természetességgel is, ahogyan a valódi selyemből készült exkluzív ruhadarabot egy fogadáson viselte.
Nos, Salzburgban, a paraszti hagyományok népviselete nemcsak a mindennapok, hanem az ünnepnapok része. Randevúra (!), házassági évfordulóra ugyanúgy felveszik, mint a Salzburgi Ünnepi Játékok bármelyik előadására. Kívülállóként próbáltam minél többet megtudni az itthon kétségtelenül szokatlannak tűnő viselet mindennapokba való beépüléséről. Szerencsés az ember, hogy ha újságíróként mutatkozik be, akkor bármit kérdezhet, így szerencsére senkit nem lepett meg azon az elegáns vacsorán sem az a váratlannak tűnő kérdés, hogy Ti miért jártok népviseletben bemutatóra? Nos, azon túl, hogy a dirndli nemcsak az osztrák identitás egyik fontos része, tartást is ad. A híres osztrák divattervezőt, Lena Hoscheket is megkérdeztem, akit Sophia Loren és a hatvanas évek nőideálja ugyanúgy inspirál, mint a punk, és akinek a nőiességet ünneplő kollekciói mellett a luxuskivitelben készülő dirdnlijei is rendkívül népszerűek. Nos, a készítő, a tervező és a viselők véleménye is együtt áll : „Azon túl, hogy a legkényelmesebb viselet, nincs olyan nő, amelyiknek nem állna jól, mert pontosan azt emeli ki, amit kell, és pontosan azt takarja, amit kell.” A természetességről és a nemzeti büszkeségről nem esett szó. Az jött magától.
Hogy milyen megérkezni egy élhető városba? Amikor jegyet akarok venni, hogy eljussak a szállásomra, a jegyet árusító hölgy megkérdezi, hogy hová is mennék pontosan, majd közli, hogy oda nem kell jegy, mert az ingyenes tömegközlekedési zónán belül van. Melbourne-ben szerintem az a legjobb, hogy mindenkinek van egymáshoz egy-egy kedves szava, de a jóllét és a kiegyensúlyozottság benne van a levegőben. Melbourne laza, kedves és boldog város.
A városközpontban ingyenes csoportos meditációhoz lehet csatlakozni, a hipszternegyed kreatív cool vibe-jában is jó megmártózni, konkrétan sztár lehet egy pékség az ott készülő croissant és a design miatt @lunectoissant, és jól láthstóan az itt élők büszkék arra, hogy itt és szabadon élhetnek. Persze ha mélyebbre megy az ember a felszínes kapcsolódásnál, akkor talál tabukat és egy kis bűntudatot is. ‘We are living in a stolen land’, vagyis ‘Rabolt földön élünk’, utal az egyik ház ablakában lévő kis plakát arra, hogyan bántak az őslakos aboriginel törzsekkel az először ide érkező fehér emberek. Ha egy aboriginal jelentkezik egy állásra, azonnal az övé. Pár perc múlva a város botanikus kertjébe indulok, ahol egy aboriginal tart botanikai túrát a földjén élő őshonos növényekről mesélve. Egy kultúráról, városról, országról, annak fejlettségétől az árulja el a legtöbbet, hogyan bánik a kisebbségeivel. De vajon miért taszította le Bécs Melbourne-t a világ legélhetőbb városa lista trónjáról? Sokak szerint elviselhetetlenül drága lett a város, és az ötmilliósra duzzadt metropolis közlekedése sem fejlődött olyan ütemben, mint a népesség. De azért a világ második legélhetőbb városának lenni is óriási dicsőség, és a helyiek egyáltalán nem sértődősek.
VARANASI ÉS A GANGESZ SZUPERMARKET
Varanasi India szent városa, a hindu hit szerint szent folyó a Gangesz, amiben ha megmártózik az ember, lemoshatja a bűneit. Sok hívő meghalni jön ide, Varanasiban a Gangesz partján égetik a halottakat, de mindennaposak az életet, a fényt ünneplő ceremóniák is.
A nagy indiai körutam egyik leghosszabb megállójaként töltöttem néhány napot a hinduk szent városában. Többször csónakot béreltem, hogy a felkelő napot a Gangeszen köszönthessem, ekkor siklott mellém a ‘Gangesz szupermarket’, ahogyan a képen látható férfi bejelentkezett az ébredező nap sugarai mögül. Tudtam hogy a négyszeresét mondja az elfogadható árnak de nem alkudtam. Amit kiválasztottam, a magokból fűzött Európában leginkább kiegészítőként hordott olvasókat teljes áron (még így is remek ajánlatnak tartottam) vettem meg, leginkább azért, hogy segítsek neki.
Nem éreztem, nem is érdekelt, hogy ő most keres, mennyit keres, átver, nem ver át. Az érdekelt, hogy itt van egy ember, akinek segíthetek egy kisebb vásárlással és talán visszaadhatok valamit Indiának, Varanasinak abból az elképesztően gazdag és értékes tudásból, amit a további életemhez adott. Csak egy példa, a Gangesz partján minden reggel, a nap felkeltével együtt jógaleckét adnak a helyieknek, de bárki csatlakozhat az egy órás eseményhez. Se matrac, se speciális öltözék nem kell hozzá, leterítenek néhány vörös futószőnyeget, a férfiak, ingben, nadrágban, a nők száriban jógáznak, a gyakorlatok egyszerűek és nagyon hatásosak. Leginkább légzőgyakorlatok, erősítők, frissítők, a saját öklünkkel még a belső szerveinket is megmasszíroztuk. Soha egyetlen jógaórán nem láttam efféle gyakorlatokat, a hatása pedig azonnal érezhető és elementáris. India és Varanasi nekem pár hét után olyannak tűnik, mint egy folyó. Az egyik oldalon lebont, a másik oldalon épít. Újraalkotja az embert, aki az ott megélt tapasztalatok birtokában tisztábban lát és megérti, hogy miért nem kell sokszor csendes beletörődéssel elfogadni azt, ami éppen adatik/adódik.
ROTTERDAM, A LEGKÚLABB HOLLAND VÁROS
Rotterdam nyitott és nyugodt város. Azt tapasztaltam, hogy a benne élők nemcsak nyitottak, hanem jól is érzik magukat attól, ami körülveszi őket. A kikötőváros komoly múlttal és még komolyabb potenciállal bír, frissességgel és cool faktorral van tele. Ráadásul Amszterdamtól alig egy órányira van autóval vagy még kevesebbre vasúttal.
Szerintetek SAM igent mondott?
Ha egy mondatba kéne összeraknom, hogy Rotterdam miért menő, akkor azt mondanám, hogy egy olyan még felfedezetlen, de friss, pozitív energiával teli kikötőváros, ami emberi léptékű és kiegyensúlyozott. Egyszerűen jó benne lenni és megmártózni abban a dizájn és művészetre érzékeny bringás városban, ahol még nem jönnek szembe turistahordák selfie stick-kel. Megélhetjük benne azt a jóllétet, amitől Nyugat Európa annyira vonzó és abból a laza felszabadultságból hozhatunk haza is. A közelben lévő egyébként fantasztikus Amszterdamban 800 százalékkal van több turista, utazó és látogató mint Rotterdamban. A városban meglévő good vibe talán annak is köszönhető, hogy még nem tud róla mindenki hogy itt miért jó.
Állítólag nemrég Madonna is vett itt egy lakást az egyik New York-ra emlékeztető felhőkarcoló tetején. A bennfentes rotterdamiak szerint egy városban lakó igen vonzó táncos miatt került sor a lakásvásárlásra…
A Rotterdam sztori további része a Forbes aktuális lapszámában olvasható.
